Tituszos lelkifurdalásom enyhítésére

Az aradi Rosu Mária "Fontes Historiae" c. blogjából:



Dugovics György állítólagos passzusa Gróf Bercsényi Miklóstól.

“ ÉN SZEKERESI GROF BERCSÉNI Miklós
Nemes Ungh Vármegyének FeóIspánnya, Méltóságos Erdély Fejedelem Felső Vadászi Rákoczj Ferencz és az Magyar Haza szabadságaért Isten által fegyvert fogott egész Hadaknak Feó Generálisa. Adom tudtára mindeneknek az kiknek illik ez evelemnek rendiben Hogy mivel Nemzetes Téji Dugoviczh György Uram kinek Tit Eleje Belgrádi toronál Magyar Mód el holt, most Németnek embere, megyen bizonyos dolgokban Gyöngyös felé, kihez képest az Hazánk s' mélt.Fejedelem hűségében levő Lovas és Gyalogy Tisztekk's keoz Vzleo Rendekk parancsoltatik megirt Dogovicz Györgh Uramat igaz járatbelinek lenii isnervén, szabadon bocsássák' s károsítás nélkül.Városi 's falusi Bírák szállás adással 's illendő gazdálkodással hozzája lenni tartozzanak, Presentibus perlectis Exhiben restit. Kurthnel levő Táborban 4 July 1705
GBMiklós m.k.”
Bejegyezte: Roşu Maria dátum: 3:54
Címkék: Legenda

Ekhnatonnal is találkoztam a Gellért-hegyen

Aki ismeri élettörténetemet, az tudja, ez milyen duplán vicces míting lehetett.

A dolog egyik hátteréül ez a versezet ( benne lesz talán Hapax legómena címen készülő kötetemben):

A 66158. számú osztrakon a kairói Egyiptomi Múzeumban

„A végleges mű rideg és vértelen.
Csak a vázlat marad örök-eleven.”
(Egy jobb költőtől, aki egykor voltam)

Megint nem mentem föl a zsúfolt és sötét
Tutenkhamon-szobákhoz,
ahol minden tilalom ellenére
vakítóan villognak a japán turisták vakui.
Nem a négyesével „kiszerelt” alabástrom kanopuszok
és nem is a rég megfejtett papiruszok érdekeltek ma sem.

A poros középső földszinti termek egyikében,
talán a 24-esben, ahová alig téved be látogató,
ahol a készülődés négy-ötezer éves
dirib-darab lapos kövei, cserepei vannak a poros
üvegtárlókban:
oda mentem megint, az osztrakonjaimhoz.

Az egyiken ott a Janus-arcú,
előre is, hátra is forduló harcos.
Az ismeretlen mester még nem döntötte el,
hová irányul majd a gyilkos lendület.
Előttünk vagy mögöttünk van-e a nagyobbik veszély?

Ott a sírkamra titkos helyszínrajza, hol
talán majd egyszer valaki a megfelelő üzenetbe botlik;
ott a faun-arcú fővadász, ki begyakorolt, megunt
mozdulattal egy antilop gyönge kis nyakára sújt.

Egy nőcike, aki
a jobb mellbimbóját
parázna módon csippenti felénk,
- vagy egy láthatatlan csecsszopó felé?
Eldönthetetlen, hogy anyaság,
erotika, vagy pornográfia ez a pár tusvonás. Nem tudjuk meg soha,
mit is akarhat tőlünk az a nő.

Itt van Nagyszájú Jim,
vagy más képregény-beli
Rejtő-figura,
a sörtől vigyorgó jóbarát.

(Ilyenek ülnek a
sashalmi Hév-megállóval
szemben, a Festékesben is, pár évezreddel
és pár ezer kilométerrel odább.)

És itt van, megtalálom megint
a 66158-as számmal jelölt kedvencemet:
a kíváncsi halacskát, a nyúlfejűt.
Ott maradt a törzsfejlődés alacsony fokán
demonstrálni: az idióta és a bölcs: egy-gyökerű.

Jelképesek a dirib-darab
vázlatok. Alles vergängliche ist nur ein Gleichniss.
Minden múlandó dolog csak egy-egy mozzanat.
Ahogyan Goethe mondja, más éghajlat alatt.

A következő teremben tíz és tízezer usebti:
a játék-szolgahad.
És a poros tárlók sok néma üvegéből
Visszatükröződik a száz és száz arc, akikkel
valaha e termekbe betértem:
Kákosy, Csáky, Hubay, Melocco, Juhász Ernő, Vida,
Varga Edit, Grigássy Éva, Tóth Margitka is ott van,
és sajnos Tóth Dezső is, a föl-fölgyulladó
ócska neonok alatt a fülledt félsötétben.

Hordják nekünk az usebtik az ebédet
a mumifikált ételek tárlóiból,
legyezgetnek fáraók, főminiszterek
strucctoll-legyezőivel. És
jól tudjuk mind,
hogy az ebéd végeztével
mely évadban és melyik napszakon
pontosan mikor kell a földszinti törpe-koporsó
előtt megállni,
hogy a szemben levő kőkolosszuson
a minden nap csak pár percig átvonuló sugárban
egy háromezer éve türelmes fáraónak arca
átsuhanóban fölragyogjon.

Flóra-nap és Márta-nap

Két Flóra egyszerre: Feleségem és Flőr, a lánya meg egy-két unoka
Két másik kedvencem ugyancsak egyszerre: Márta lányom és Panni unokám

Flórának írtam egy akrosztichonos limcsit, Márta- neked még tartozom vele. De ami késik, nem múlik.

Fránya sok limerick Iwiw-be.
Lám, Neked nem írtam egyet se…
Ó, akkor hát irok,
Rólad is, ha bírok:
Azt hiszem, itt is van izibe.

Szét- és összeírások V I. Két ritmus-defektes hajnali hajku

Fél öt. Nincs kakas-szó,
csak Kőbánya-Felső sípol,
csak az M Nullás zúg

***

Megrebben a hordó
ezüstös, síma bőre.
Új csepp az ereszből.

Így rebbent Kisújon
a tehén fényes szőre
ha bögöly szállt rá.

Megjöttünk a Tiszáról

A hétvégén meglátogattuk egykori általános iskolai osztálytársunkat, Pingiczer Istvánt, a nagy motoros akrobatát és ezermestert, aki mostanában ugyan kisállat-kereskedéssel foglalkozik, de ezermesterként lakóhajót is épít. A műanyag krokodil nem az ő kisállat-kereskedéséből való, és albatroszt se árul, mert az nem kis állat. Megjött Dr. Nagy László épületgépész, energetikus, testépítő és műgyűjtő; átnézett a szomszédból egy másik egykori motoros akrobata, máig népligeti lakos, Erdei Pista, és szalonnát sütöttünk. Ott volt Szalkai Isti is, aki erőműveket tervez, és akivel a 12 év általános után még négy évig a gimibe is együtt jártunk. A Tisza időtlen idők óta kanyarog az Alföldön. Mi ahhoz képest a mi ötven évünk?...

Megjegyzés. Aki már járt itt, talán észleli, hogy a képet, amin Szalkai is szerepel, még utólag idetettem. Ő csak az esős vasárnapon jött meg, de örültünk egymásnak. Nem így volt, Isti? Lehet Megjegyzést írni, fiúk!!! Be lehet jelentkezni rendszeres olvasónak is. :)

Vendégoldal. Szabadtér Szentendrén és Sashalmon

Mi már itt sem vagyunk: megyünk a Tiszára egy általános iskolai osztálytársam meghívására. mert kedvet kaptunk egymásra a május végi 50-éves találkozón. Hogy addig se maradjatok olvasnivaló nélkül, ime egy szentendrei barátunk beszámolója a tegnap esti bemutatóról. Nekem ebből a szúnyogriasztó tetszett a legjobban.

Szerbusztok,

ma láttuk a szentendrei szabadtéri színpadon, ami a Múvészetmalom udvarán kapott helyet, a Dolcsaja vitát, a darabot Brezsnyev lányáról, „a szovjet hercegnőről”, aki a darab idején öreg és alkoholista.

Bűnrossz, csak akkor nézzétek meg, ha ingyenjegyet kaptok, mert ami az egészben a legjobb, az a címe, azt meg már ismeritek. Jó, igaz, Csákányi Eszter óriási, elviselhetővé tudta tenni ezt a két órát, de a darabnak se koncepciója, se íve, se drámaisága, se semmije, amiért érdemes megnézni. Még Parti Nagy se tudott segíteni a dolgon (vagy rontott rajta? állítólag Pozsonyban már jó két éve sikerrel játsszák, csak kellett lennie valaminek az eredetiben, amit Peter Pavlac pozsonyi író szerzett, „játék az öregségről” alcímmel), olyan truvájoktól eltekintve, h. Valag Valagovics, stb.


A darab egy tévés talk-shaw keretében játszódik, valószínűleg sokat merített a valóság tényeiből, mégis soványka maga az alapanyag információértéke is, arról nem beszélve, h. a riporter a szó egyik értelmében sem partnere Cs. E-nek. Igazából már az első pillanatban gyanítható volt, h. nem lesz itt komoly darab, abból, h. bevetítettek röpke interjúkat az utca emberével, embereivel, akiknek gőze sem volt, ki Brezsnyev, mi a kommunizmus, stb., kivéve egy hajléktalannak látszó idősebb egyént. Feltehetőleg kacagnunk kellett volna az emberek tudatlanságán, de utálom az ilyen olcsó megoldásokat a magyar rádió tematikus műsoraiban is („ma a MÁV-nál jártunk”), nemhogy egy színdarabban.


Na, most jól kipöfögtem magam, remélem, ezután jól fogok aludni, és nem okoz lidérces álmokat Galina B. sanyarú sorsa, amit végül is nem volt alkalmam megismerni.


Ami azt illeti, ez volt a bemutató előadás, de nem kapta meg a legközepesebb darabnak nálunk kijáró (vajh’ miért van ez így honunkban?) vastapsot, semmi vissza-vissza!, csak udvarias (nem)tetszésnyilvánítás. A barátaink, akikkel megnéztük az előadást, nem voltak olyan szigorúak, mint mi, ők az „egyestés nyári” kategóriába sorolták a darabot, ami azért szintén nem bók.

Egy előnye mégis van, h. megnéztük: ha nem láttuk volna, azt hinnénk, lemaradtunk valamiről : ).

Másik előny: a jegy árában benne foglaltatott, h. a bejáratnál bekenhettük magunkat egy szúnyogírtó sprével, ami remekül működött, azt a pár kósza vérszívót pedig élvezettel lestük és csaptuk agyon, h. végre valami történjen – ha nem is a színpadon.

Az egészben az a furcsa, h. mégis kedvet kaptunk a színházba járáshoz, szóval holnap elmegyünk és veszünk további jegyeket.


Szeretettel üdvözlünk benneteket, és ha nem lesz ilyen embertelenül meleg, tervezhetnénk közös programot is, ha benne vagytok.


Ari

-------------------

Kösz, Ari, benne vagyunk. Ja, és nálunk szabadtéri - kiállítás volt, LOMTALANÍTÁS címmel.

Szétírások V. - Ma ilyenem van

Lustálkodom Tituszomban: vagy tíz napja elő se vettem. Pangó állapotban levő verseskönyvemet, a Hapaxot nézegtem. Lenne benne egy ciklus Bíborpalástban porhüvely címmel: megszámozott versek, még 1991-ben kezdtem, ám máig javítgatom, rakosgatom, pofozgatom őket.
A 14. így megy

Tizennégy

A beszéddel mire mégy?
Jobb lesz, ha mutogatnál.

Mért mondunk mis-más szavakat?
Egyformább az, aki hallgatag.

Most pszt, most ennyi.
Legyünk kis karthaúziak.
(Tiszteletem br. Eötvös Józsi bácsinak.)

----
Megj. a képhez: Hál'Isten a Fekete Könnyv nagyobb része megjelent az Aranykor, ezüstkor, vackor c. 2006-os kötetemben, de a Hapax, szegény Deák László halála miatt mozdulatlanul fekszik a talán meg is szűnt Orpheusz Kiadónál.
Eötvösről meg annyit, hogy a boldogtalan '80-as években vagy öt évig titkára voltam az Eötvös József Alapítványnak. Már elszakadóban a Művelődési Minisztériumtól, akkor raktam ki hivatali szobám ajtajára névtáblaként egy eldobható Tokai-öngyújtó színes reklámját:
TOKAI- The Disposable Gas-lighter

Kartal egyre nől II.

És mit üzenhetnék Kartalnak meg a többi tizenegy unokánknak? Csakis Bessenyei György szavait:

BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ
Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok
S élek, melynek útján szüntelenül halok:
Létemet táplálván testemet emésztem,
Élni törekedem, s életemet vesztem.
Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,
Fájdalommal öröm így laknak szívemben.
Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,
Benne szabadságom rabságával lelem.
Hányszor kell érezni változásaimat?
S hogy kerülhessem el hányattatásimat?
A történeteknek veszélyes tengerén
Egy kis tűz vezérel, hogy futhassak térjén;
Ennek világánál sok oly kőszálakat
Kerülök, hol mások lelték halálokat.
Nézek, gondolkodom, bujdosok, reméllek,
Járok, ülök, mozgok, s nem tudom, hogy élek.
Testemben hánykódik valamely valóság;
Lélek, elme, tűz, ész, millyen világosság!
Nem tudom érteni; formája, sem színe
Nincsen, melybe létem valamit meghinne.
De mégis jól érzem küszködő munkájit,
Nem győzvén csudálni kiterjedt csatáit;
Örökös élettel biztatgat létembe,
Ámbár raboskodik fájdalmas testembe.
Így az ég, föld között szüntelen hánykódva
Nyögök s majd nevetek, élvén sohajtozva.
Felettem kékellik az égnek térsége,
Reng alattam gyakran e földnek mélysége.
Örökkévalóság kiáltja lelkemet,
De halál árnyéka fedezi testemet.
Érzékenységimnek rabságában vagyok,
S mindenkor ezeknek kezek közt maradok.
Minden semmivé lész, látom e világban,
S elmúlok magam is, jól érzem, voltomban.
Csak az Isten maga örökös igazság;
Többi mind szenyvedés, árnyék s mulandóság.

Kartal unokám is egyre nől

---
Ja, és annyit megtudtam Kartal mamájától, hogy a borostyánlánc jó fogzáskor a kellemetlen fájdalmak csillapítására.

Mielőtt elsodorná a közelgő vihar

Idén sáfrányszín, hogy ne mondjam: amarillisz-szín szitakötők termettek. Egyet lencsevégre kaptam, mielőtt végképp elsodorja a közelgő vihar.

A tavalyelőtti szitakötőkről meg erről az egész klímaváltozásról ez kerül a Hapaxba:

A klímaváltozás csodája


Ebbe a kertbe is, ahol élünk,
ide is begyűrűztek…egy frászkarikát! –
mondaná Kicsi nagyanyám –,
ide is totálisan betörtek
a klímaváltozás vad szimptómái.

Kiszáradt mind a három kis őszibarackfa;
a ház előtt a gesztenyék a
szeptemberi iskolakezdés helyett
most kezdenek megérni: júliusban,
alig hogy elkezdődött a vakáció.
(Egykori örömünk a nagy szomorúságban,
hogy itt a szeptember és suliba kell menni,
nem az volt-e, srácok, hogy az új tanévre
megint csak az Ecseriről szerzett „új” cipőben,
taposni kezdtük azokat a tüskés, zöld burkokat,
hogy aztán a fényes gesztenyékkel focizni kezdjünk?)

Legjobban mégis az almafák sínylették meg
az enyhe tél utáni fagyokat.
Egy-egy kis töpörödött szemet termett csak mind a kettő,
pöndörödnek az olajfa-színű, hamvas levelek,
július elején kezdték hullatni a lombjukat.

Na jó, a szőlő meg a ribizli szerette ezt a
dél-európai uniós klímaváltozást,
tegnapig!, mikor a sokadik idei vihar
mind földre verte a túl korán kiduzzadó bogyókat.

Ma is a megszokott, beletörődő keserűséggel
szemlélem az almafáink aszú ágait,
mikor meglátom, hogy a száraz ághegyek
telis-tele lettek szitakötőlárvákkal.
Világoskék és zöldes, áttetsző, hosszúkás imágók
tapadnak a kiégett ágcsúcsokra,
s a késő délelőtti napsütésben
egyszerre száz meg száz ilyen fauna-helikopter
zsizseg szét a forró, új klímába:
Az almafák idén szitakötőt teremtek!

Amarillisz, naplemente, újhold

Azt hiszem, érdemtelenül hanyagolom el mostanában, a sashalmi pirkadatok révületében, - a naplementéket.
Úgyhogy.
És ha már Amaryllis - valahol látom, hogy az egykori üzengetős virágnyelven a "drámai" virág - akkor álljon itt az Oscar Wilde vers saját fordításomban:

Oscar Wilde: Theocritus
(Az Aranykor, ezüstkor, vackor c. kötetemben, illetve korábban a Mozgó Világban megjelent "Mediterráneum"-versciklusom előhangja)

Ó, ki dalolja Perszefonét
E távoli és ködbefúlt mezőkön,
S Szicíliáról tudsz-e még?

Hol repkény közt zizzen a méh,
És Amarillisz hül teritőkön.
Szicíliáról tudsz-e még?

Hol Szimétha kutatja Hekatét,
S hall vad kutyákat a küszöbről,
Szicíliáról tudsz-e még?

Hol kacag könnyü tenger, s eszét
Veszítve Polifémosz bömböl,
Ott ki dalolja Perszefonét?

Hol Daphnisz kamasz hévvel Kloét
Üzi bókolva és évődőn,
Szicíliáról tudsz-e még?

Szép Lakón neked tart gödölyét,
Víg pásztorok várnak örökkön.
S te, ki daloltad Perszefonét,
Szicíliáról tudsz-e még?

----
Hallom, ahogy korábbi Bejegyzéseimből Titusz, a Jófiú, meg a Nádorfejérvárnál gyülekező törökök az "újhold" szóra mocorogni kezdenek. Hátam mögött az egyik könyvespolcon, immár pirkadati világításban fölfénylik az Újhold antológia egyik, nem amarillisz-sáfrány, hanem mályvaszín, vaskos kötete.

Fára mászik a lányunokám is - a nagyapjától tanulta

Tegnap itt volt Panni unokám. Fürdött is, motorozott, homokozott is, de leginkább mégis a fára mászás érdekelte. Nem csoda: én egész gyerekkoromat vagy a harmadik emeleti erkély, vagy az udvarban az annál is magasabbra nyúló fákról történő szemlélődéssel töltöttem, mint alábbi kis írásomból is kiderül, ami talán benne lesz a Hapax legómena- Úton a próza felé c. talán lassan mégiscsak megjelenő új kötetemben. Ez persze csak részlet. Azt a fára mászós hermeneutikáját a görög szavaknak!

/.../A szokatlanul meleg október-végi délutánon még lehetett a szokásos nyári elfoglaltságokat űzni. A Jófiú a szakadós pántú, a nyáron tucatszor újra-suszterolt szandál helyett már az új iskolaévre kapott keménytalpú félcipőben mászott fölfelé az egyik, majdnem az ötödikig nyúló hatalmas fára a lassan, ropogva hulló őszi levelek ellenében egészen a harmadik elágazásig.
Innen már egészen a Rezső téri templomig lehetett látni, a Tisztviselőtelep földszintes, vagy legfeljebb egyemeletes házai fölött, és már a kertes házak fölé magasló nagyobb fák lombjai sem akadályozták a kilátást. Balra ott volt a Népliget, titkokkal tele. Ha csapatostól kimerészkedtek, a próbavágányon ott suhantak föl-alá az ezüstszínűre festett argentin és egyiptomi motorvonatok, ott láthatták a hullámvasút óriási, roskadozó faállványzatát, meg a bokrokba igyekvő párokat. A „Lizsé” elhagyatottabb részein lehetett keresgélni géppuskatöltényeket, amiket aztán elrejtett az ember a nagy ház udvarán a fal alatt köröskörül futó keramitjárda alá készített dugihelyén gyufásdobozok, nyílhegyek, rozsdásodó zsebkések, sztaniolba csomagolt csikkek meg a többi kincsei közé.
A Jófiú most azonban visszafordult a Ház felé és az egyik lakásban, ahová innen jól be lehetett látni, az énektanár, Konkoly tanár úr járkált színpadiasan, egyik kezével óriási hasát cipelve, a másikkal a szíve fölött, és egy áriát énekelt olaszul. A Jófiú félt a Konkolytól, mert jó tanuló volt ugyan, de az ének és a torna nem ment neki. Igaziból ez a fáramászás is, minden titkos érdekessége és élménye ellenére kész gyötrelem és szívszorongás.
„A part aa-latt, a part aa-latt/ Há-rom varjú kaszál, há-rom varjú kaszál” – ez volt az a népdal, amit a Konkoly kérdezett tőle feleléskor, és amire egyest kapott. Tíz évesen még nem mutálnak a fiúk, de ilyen lesz majd a mutálás: tudod, hogy mit szeretnél kibocsátani a torkodon, de nem az jön ki belőle. Aki tud énekelni, sőt aki, mint apja, nem érti, hoyg valaki miért nem tud énekelni, és az Énekeskönyv az általános iskolák IV. osztálya számára című, sötétkék, indigó-kék bekötő-papírba előírásszerűen bekötött vékony füzet alsó részére bökdösve hosszú, bármilyen hangszer megszólaltatására alkalmas ujjaival hiába mutatja a Jófiúnak a hangjegyeket, majd magyarázatul a szöveget is: A part a-latt! Az „a” följebb van itt, nem hallod?
Aki az éneklés örömében majd csak később, fiatal felnőttkora zaklatott éveiben fog váratlan kegyelemként részesülni, elszorult torkában azóta is őrzi ezt a kiejthetetlen „a”-t, ezt az eltalálhatatlan magasságban rejtező rezgést, ami olyan természetes Konkoly tanár úrnak is, meg az apjának, Tokai Károly főmérnök elvtársnak is...

Új versem a Mozgóban

Bevallom, majdnem annyira örülök most is, ha új versem jelenik meg, mint mondjuk harminc éve, mikor az elsők jöttek az ÉS-ben Bella István és Takács Imre, vagy épp a "régi" Mozgóban, Mányoki Endre szerkesztésében. Meg is mutattam rögtön kis réz-emberemnek is, akit a Vackor címlapjáról már ismerhettek. Örömében odahasalt a címlapra, meztelenül, mert rohadt meleg van...
Maga a vers pedig, alcímével, amit végül a mozgós változatból kihagytam, így megy:

Tokai András:

Ó, hajnali tág ég!
(Capriccio arról, hogy megöregszünk, de nem baj)

Fénylik a fekete almafa-kupolában,
fénylik az ezüst félhold.
Fáradt sárga halogénlámpa
dereng a másik fele égen.

Fölsőbb s távolibb regiszterekben
(hogy szférákat mégse mondjak)
kezdenek cincorogni,
bele az ezüst,
bele a félezüst-hold,
bele az angol ködlámpa-szín,
bele a halványkék égen
uszongó sötétes kék,
kékes-fekete-szürke
felhőkbe mindenrendű
énekesmadarak és az egyetlen
túlélő sashalmi kan-tyúk.

(Ó, híveim, van ilyen.
Tengeri tehénből, szirénből is
először hím példányt láttam formalinban
ázó, nagy kókadt micsodájával.)

Ó, hajnali tág ég!
Éjszaka csendje,
amiben nincs rend.

Ne félj, nem jön a költészet-
magyarázat!
Nem jönnek dőltbetűs Kavafisz-idézetek,
kiemelések.

Csak a figyelem éber,
csak a fölvakart régi sebek
pörkösödnek újra, azok viszketnek, sajognak.

Rágyújt, kihűti a kávét, és elénekli ezt is:
Van valamicske harmat.

Ez az a vékony rés, ahol
bele lehet kukucskálni a versbe
Ez az a vékony hártya, ami
máris szárad az első napsugaraktól,
és átlátszatlanná varosodik.



Ó, mennyi évek, ó mennyi évek!
Nem igaz, hogy elröppent volna az élet,
inkább az évek tömérdeksége
iszonyú sokasága, de annyi
hogy rengeteg végük belevékonyul
a keleti horizontba,
ami fényes, meg a
nyugati, rózsaszínüen tükröződő
szárnyába a hajló
görbületeknek.

Tűnik, vékonyul, akár a
szálazó kékezüst felhők utolja,
amiket már csak sejtünk, sejtünk

Inkább a megéltek sokasága
mint annak a tömérdeksége,
ami majd elvész

Életrajzom, ami eltűnt a folyton megszűnőben levő DOKK.HU-ról

1946 május 6-án születtem- sietve és véletlenül - Debrecenben.
Budapesti iskolák, magyar-angol szakos középiskolai tanári diploma után
köztisztviselõ lettem, az utóbbi években a Műegyetem
nemzetközise, bölcsész a mérnökök között. Idén aztán, 60 évesen, nyugdíjba mentem és megpróbálok maradék éveimben csak az irodalomnak élni.
Nemzetközisnek lenni jó volt. Sokat utazik az ember. Éltem évekig Kairóban, az egyik fiam ott is született. Nemzetközisnek lenni rossz. Kevés idõd marad a költészetre. E lopott percekben mégis írónak képeztem magamat. A költészet misztériumaiban két egymástól habitusában olyannyira eltérõ ember segített eligazodni, mint Takács Imre és Vas István. Mûfordítást még Benedek Marcell farkasréti házában tanulhattam.

Verseim 1980-tól az Élet és Irodalomban, Mozgó Világban, Kortársban,
a szombathelyi Életünkben és a kaposvári Somogyban kezdtek megjelenni. Az utóbbi években a Holmi is közölte néhány versemet.
Kötetem jött a Szépirodalmi Kiadónál 1985-ös jelzéssel 1986-ban
Ideiglenes emlékmûvek címmel. A Szépirodalmi megszűnt, így
az ezredfordulóra elkészült Aranykor, Ezüstkor, Vackor című második
összeállításom sokáig papíron nem, csak a www.mek.iif.hu Magyar Elektronikus Könyvtárban volt olvasható.
2006 őszén aztán végre megjelent az Orpheusz Kiadó gondozásában.
Fordítottam sokat arabból, angolból, írbõl, és ugyancsak az angol közvetítésével Konsztantinosz Kavafisz sok olyan versét, melyek kimaradtak a Barbárokra várva c. Vas-Somlyó fordításkötetbõl.

Újabban prózával is kisérletezem, illetve Faludy György egy megjegyzése nyomán: „Az ember beleszeret valakibe, aztán majd kiderül, hogy az fiú-e vagy lány.”- írok ezt-azt, és majd kiderül, hogy vers lesz-e vagy próza.

Skulók

Üvegskulók


A skuló szó nincs benne az egyébként pompás, és általam szinte naponta forgatott Bakos: idegen szavak szótárában.
Nagynéném és keresztanyám: Bözsi a Váci utca csúnya részén, már egészen az akkor Vorosilov térnek nevezett Vámház térhez közel dolgozott egy gépíró-gyárban. Nyugodtan nevezhetem így, mert nagyüzem volt: egy hatalmas emeleti, nappal is villanyfénnyel megvilágított teremben sok-sok nő, olyan egymás mögött elhelyezett munkapadoknál, amilyeneket csak vietnami vagy kínai varrodákról készült dokumentumfilmekben látni, püfölte a hangos írógépeket az irtózatos zajban. Mert nem csak a gépek voltak hangosak, hanem többségük, valami, csak az ötvenes években használatos sokszorosító-technika kellékeként recsegős-ropogós alumínium-lemezekre gépelt.
Talán ehhez a lemezes sokszorosításhoz, vagy valamely még rejtélyesebb tevékenységhez használtak itt, az ú.n. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalatnál kisdiónyi méretű üveggolyókat is. Valami hengerben forgatták őket: a rengeteg forgó üveggolyó mart valami lemezt (belülről?) simára. Forgás és ütközés közben az eredetileg csillogóan átlátszó üveggolyók fakóra maródtak, olyanok lettek, legalábbis színüket és fogásukat tekintve, mint az ugyancsak abban az időben minden kis boltban, trafikban, közértben árult Diana-cukorkák: érdes, matt fogású, nem átlátszó, csak áttetsző üvegtestek.
Ezekből hozott nekem Bözsi néha pár maréknyit. Egy-egy még el nem formátlanodott fényes, új, átlátszó golyót, amelyek egyébként pattanva és el nem törve magasra ugráltak, ha sima kőre ejtette az ember őket, és persze többségükben diansácukor-színűre mattultakat.
Mi nem golyóztunk az udvaron mint a Pál utcai fiúk: ezekkel a "skulókkal" is, mert így kellett őket nevezni- ha valaki golyót mondott volna, kiközösítik a bandából - "snúroztunk" örökké. A snúrozás benne van a Bakosban, meg lehet nézni.
"Bikázni" is lehetett persze a skulókkal, ha nem voltunk a snúrozáshoz elegen, vagy ha nem volt más kellék a bikázáshoz.
Aki tudja, mi volt a bikázás ( annyit elárulok, hogy a fő kelléke az akkor még mindenhol járó lovak elhagyott patkószegei voltak) írja meg gyorsan Vesztlnek vagy nekem.
----
Nos, Tóth Sanyi barátom, egykori általános iskolai és gimnáziumi osztálytársam, a "Vajda büszkesége" (ld. a Régebbi bejegyzések közt a május 28 29-i bejegyzéseket és fotókat) ezt írta válaszul:

Katonai szlengszótár
skuló (skuló, skúló, skúró, skuró) fn lőszer. [← argó ’(pisztoly)lőszer’]. — ólomgaluska, skúresz, sörét.


Szia Bandi!
56-ban rengeteg skulót szedtem én is össze nagyrészt az utcán ill. a Népligetben ami terítve volt az oroszok oda vonultak vissza.
A magot ügyesen kifeszegettük (szép sárgarézből volt a legtöbb) a lőport kiöntöttük egy helyre amit meggyújtottunk, rohadt nagy lánggal égett, a hüvelyt általában a ház téglái közé beszorítottuk és ácskapoccsal eldurrantottuk a gyutacsot.
Ezek a Gitárnak becézett géppisztoly lövedékei voltak. A géppuska skulója sokkal nagyobb volt, kifeszegetni a magot elég nehéz volt de 2x annyi puskapor volt benne és nagyobbat is szólt a gyutacs. Kedvenc játékunk volt még úgy november végéig amíg lehetett skulót gyűjteni, hogy a kimagozott, lőportalan hüvelyeket 4-5 darabot 1-2 centi távolságra a villamossínre raktuk, jött a villamos és leadott egy rövid sorozat durranást. Lett is pánik, hogy ki és honnan lő.
Ezt persze már sötétben csináltuk, hogy ne lehessen látni a síneken a hüvelyeket, és jó messziről figyeltük, hogy a villamos megáll vagy nem mert volt olyan is amelyik elhúzott onnan. Ezt a Könyvesen csináltuk azon a vágányon ahol a villamos a liget felén jött. Az utca végéből vagy a liget bozótosából kuksiztuk. Meglehetősen hülye játék volt de úgy 10 évesen nagyon jó volt.


Bikázás, hát a szabályokat nem ismertem, nem is játszottam. Alapanyag valóban a patkószög volt, ezekből is volt kisebb és nagyobb is. Ha jól emlékszem a nagyobbak voltak a keresettebbek én csak gyűjtöttem és vagy elcseréltem akármiért vagy 10-20 fillérért eladtam a többieknek.


Snúr igen kedvelt játék volt, én csak 5 agy 10 filléres alapon játszottam, így is lehetett bőven veszteni vagy nyerni. A nagyobb fiúk 1-2 forintos alapon játszottak és a felnőttek küzött akadtak olyanok is akik 10 forintban játszottak mi meg bámultuk őket, ennyi pénzt elveszteni vagy nyerni!


Ennyi jutott eszembe


Üdv Sanyi

"Quod licet jó vicc, non licet szóvicc"

Egy Vámos Miklós által készített Parti Nagy-interjúban olvasom: "Örkény István köreiben az a mondás járta: "Quod licet jó vicc, non licet szóvicc".

Szerény glosszám:

(Hisz ugye abból van: Quod licet Iovi*, non licet bovi - bocs, hogy úgy érzem, csecsemők kedvéért ide kell írnom: szó szerint: Az ökrök nem engedhetik meg maguknak mindazt, amit Jupiter megenged magának. Bevett kicsit bugyuta, rímes hazai változatában: Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Szóval én kisökörként idebőgöm:

Quod licet Iovi, non licet bóvli.

* Ejtése Jóvi. A latinban nem volt j betű, viszont volt Dativus - ez meg magyarul részes eset, még magyarabbul : -nak, -nek

Kolombusz Sashalmon vesztegel

Teljes a szélcsend. Föl se vonattam vitorlát. Egy árva lámpás himbálózik a Santa Maria egyik árbocán, a kötélzeten így pirkadatkor különösen látszik, milyen hanyagok voltak matrózaim. Ó, bár evezős római gályán indultam volna az Indiák felé!

Virágos, ereszes, hintaszékes

Erről a sashalmi kertről már sok vers született. Most egyet, áhitatosat így vasárnap reggel, az Aranykor, ezüstkor, vackor c. 2006-os kötetemből, amelyik az Orpheusz Kiadónál jelent meg. A múltkor még volt egy utolsó példánya az Írók Boltjában. Vegye meg valaki, akinek ez tetszik:

Lassú, rejtelmes

Ahogy egy pászma elvonul
a gádortól a gesztenyékig
Súrlón simító fínom ujjak
a dolgok hámját megbecézik.

És mintha tényleg tetszene neki
amit hat nap alatt teremtett
az összes rücsök a betonjárdán
egyenként ragyog és színeket rezegtet.

Valami földöntúli fény van itt
az rezgeti néma csendben és simítja
az út lazán terített színes kavicsait.

Ezen a hosszú, fényes úton járjál.
Aztán a ritkás diófalombok
közt gyere beljebb a lugasba,
gyere csak beljebb, ritkán vagy itt,
és vígasztalj, hisz van hatalmad arra.

Kellékek: Hanbury Herrentaschentuch, FinePix A500, egy kis napfény

Mikor nem fest, fényképez...

 

Vakáció.

Nyaral a költő, prósza-sütő, előveszi a még Karácsonyra kapott vásznat, festékeket,
spaklit, szárít, fényképez, és mivel nem alapozott, néhány effekttel igyekszik javítani a Picasa képmegjelenítőben.
Ime a vidám színekben pompázó szomorú eredmény...
És hogy legyen min tűnődni, hozzávetőleg ugyanez a téma egy még télen készült fotókollázson

Mik vannak! Egy ősöm útlevélért isntanciázik az uralkodóhoz

II. k. 76-77 Musa (?) László beadványa az uralkodóhoz, hogy erdélyi udvari titkárrá nevezze ki. Dátum nélkül latin ny. 3284
II. k. 77-79 Pálfalvai (Gömör vm.) ref. lakosok beadványa az uralkodóhoz, hogy hagyja meg őket templomuk és vallásgyakorlatuk szabad használatában. Dátum nélkül latin ny. 3285
II. k. 80-81 A kisújszállási reformátusok beadványa az uralkodóhoz, hogy a vizáradásoktól megrongált templomukat égetett tégla alapra és magasabbra építhessék. Dátum nélkül latin ny. 3286
II. k. 81 Tokai András külföldi akadémiák látogatására kér útlevelet. dn latin ny. 3287
----

Ráday- gyűjtemény:
B/4 Ágensi levéltár, Collectio instantiarum, datum nélkül, de 1750-es iratok közt, tehát valószínű Mária Teréziát kérleli

Éneklő békák, másodlagos eső

Újabban a pirkadat a kedvenc napszakom. Nem járnak zajos autók, repülőgépek, még a HÉV sem indult el - hallani a közeli Rákos-patak sásosában éneklő békákat. Az éjjel esett, és bár már elállt, ahogy a kertben első vagy második cigarettámmal bóklászom, mégis csöpög fáinkról a fejemre - a másodlagos eső.
Mondják, az időskor a második gyerekkor. És valóban, oly intenzív élményeim támadnak, mint csak gyerekkoromban.
Persze, teszi hozzá a bennem őrködő gonosz, boldog élete lehetett annak, akinek felnőtt férfikorában nem támadtak intenzív élményei. Nem járt háborúban bizonyára, s talán a fölkavaró érzelmi viharok is elkerülték. Hát nem egészen. Megvoltak a magam boszniái, de bizonyos, hogy természeti élményekre, és talán transzcendentálisokra is, ismét gyermekien fogékony vagyok...

Áll a szél. A békák elhallgatnak közben, és megszólal az egyetlen túlélő sashalmi kakas.

Egy régi, verses előzmény a Titusz, a Jófiúhoz

Papírjaim rendezése közben egy 1973 tavaszi, kéziratban maradt vers-vázlatot találok a Jófiúhoz


Mindig csak reményt, töredelmet,
hunyászkodást, alázatot,
megalkuvó türelmet,
hiszékeny jóakaratot...

S mi haszna volt? Fejemre nőtt
e túlontúl jó fiú,
ki mosolyogva a fulladás előtt
rebegné: nyelj el,
csak nyelj el, te jó folyó!
---
A képen a Kármán-Strouhal-féle örvénysor, másképpen a Strouhal-féle ingadozás

Kapisztrán - csinnadratta

A neten keresgélve ezt az érdekes fotót találom Horváth Zoltántól. A capestranoi ferences templomból (kolostorból?) származik, és Kapisztrán Szt. Jánost mutatja, amint a nándorfehérvári csatába vezeti kereszteseit.

Remélem, Horváth Zoltán is, crow is hozzájárul, hogy e kevéssé ismert nándorfehérvári vonatkozású
(fal?) festményt népszerűsítsem.

a www.fricsay.hu/hungary.html
pedig a következő módon ad hírt arról az irtózatos csinnadrattáról, amihez képest a mai, a Sarlós Boldogasszony napját követő vasárnap hajnali sashalmi repülőgépdübörgés és az egykori reptér oldalában működő kutyaidomárhoz vonuló eb-seregek és a rájuk acsargó házőrzők ugatáskavalkádja igazán semmiségnek mondható.

"Kapisztrán seregének érkezése után pár nappal, július első hetében Ráckeve felől megérkezett Hunyadi János főserege is. Csatahajóit a Duna két partján a lovasság kísérte. Ezek a jobb és bal parton haladó alakulatok s a vízi hajóhad, kürtjelekkel tartották egymással a kapcsolatot. Július 14.-én vívják meg az első csatát. Erről Steád Eddin török költő a Történetek Koronája című művében ekként dalol:

„A trombiták harsogása, harci dobok ropogása betöltötte keletet és nyugatot, a kardok csattogásának hangjai, az ég kapujáig felhatolt…”
„Minden egyes csapatot felszereltek hangszerekkel: ezek az emberek lelkesítésre szolgáltak. Voltak ott trombiták, kürtök, dobok, hegedűk, csengettyűk elég nagy számmal.”

Giovanni Tagliaocozzo:

„Egy este a török táborában sokféle hangszer harsant fel, és olyan lelkesedést keltett köztük, hogy azt lehetett hinni: győzni fognak és nem veszíteni. De a keresztesek vezére szent irigységre gyulladva hangon megparancsolta: mindenki akinek hangszere vagy ijesztő szerszáma van, éjféltől kezdve fújjon és rettentsen, maradjon fenn egészen reggelig, akinek pedig nincsen hangszere, pajzsokat és deszkákat bottal és kővel verve hatalmas és elrettentő zajt csapjon, az edények fenekét sem hagyva ki: mikor pedig a nap felvirradt, zászlókat lengetve, a török előtt vidámnak és örvendezőnek mutatkozzanak.
A török hadsereg kürtökkel és számtalan más hangszerrel vonult fel és amikor támadtak, előbb rövid ideig minden hangszerüket megszólaltatták, majd úgy felordítottak, hogy inkább marhabőgésnek, mint emberi hangnak tetszett. Ezzel szemben a várban dicsőítő ének kelt Jézus Krisztus nevének harsogtatásával és zászlólengetéssel.
A győzelem estején a várban és a táborban hatalmas örvendezés, éneklés, tombolás és körtánc, harangszó és hangszerek hangja zúgott. Ezekkel aztán akkora zajt csaptak, hogy nemcsak embereknek de állatoknak megfélemlítésére és odacsalogatására is képesek voltak”.

Isten éltesse Flórát !!!!!

Istenem, az a ferde út,
mi ismeretlen kertbe fut.
A fák alatt a sárga lomb,
a fák mögött a márgadomb.

Lesz kert még: ösmeretlenebb,
kanyargóbb út, meredekebb.
S ha már ott járok, Flóra, tudd
milyen nagyon szerettelek...

Kiegészítés. Dolgoztam én már kifőzdében is

Június 30-i bejegyzésemhez. (NTCS)
Remélem, nem orroltak meg a néptáncosok. Dolgoztam én már kifőzdében is, ahogy az egykori Műv. Min. Kiadói és Irodalmi Főosztályát becéztük egymás közt. Fölmerült akkoriban, nem sokkal a rendszerváltás után, talán Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató (jaj, megin ez a néptánc!) feledhető minisztersége idején, hogy ezt a hivatali alakulatot Könyv- Lap- és Folyóiratügyi Főosztálynak nevezzük. Akkor javasoltam, hogy én szívesen elvállalom a leendő KLF Bekezdésügyi csoportjának vezetését. (Ezt még ezen a nyáron lehet, hogy ismét javaslatba hozom Szőcs Géza frissen kinevezett szakáll-amtitkárnak.)
De maradjunk a Műegyetem tudományos nemzetköziseinél. Miféle munka is folyt ott az én időmben? Arról 2006-os Aranykor, ezüstkor, vackor c. verseskötetemben a következő pillanatképet festettem, amit szeretettel ajánlok a kedves mai kollégáknak:

Részlet a Műegyetemi rapszódiából:

9.

Izgatott hivatali hangulat. Láttál-e valaha
forgalmas suszterájt? Hozzák a sürgős
sarkalni, talpalni-valókat. Félreteszi
az ember az egyik sürgőset a még sürgősebb
érdekében. Ritka
az az eset, hogy valami igazán szép cipő
kerülne kezem közé javításra. Olyankor
elbabrálgatok azzal, sőt elképzelem, mi lenne,
ha ebbe a rohadt életbe egyszer
csináltam volna magam is, rámára
egyetlen pár szép új cipőt.
(Ez se igaz így. Csináltam egyet-kettőt, de ne tudd meg
mi lett a sorsuk azóta.)
Ismételgetem, nagy búmba, bánatomba
a buddhisták, na meg persze
a világ minden szegénye vígaszát:
a meztéllábjárás előnyeit.
---
Szőcs Gézáról más minőségében lásd a Régebbi bejegyzések közt január 29-én!

Kommentár nélkül

Egy ma délutáni fénykép. Észrevettem, hogy ott vagyok az ablakban, ha a kisház mellett
a kert végébe igyekszem. Megkértem Flórát, kattintson.