Lost and Found

LOST & FOUND


Mindig is csodáltam az angolokat. Mi, magyarok ugye „Talált tárgyak” felirattal jelezzük azt a részleget, ahol elkallódott esernyőt, fél pár kesztyűt, kókadt virágcsokrot vagy babakelengyét keresünk sietős és figyelmetlen utazásaink végeztével. Az angolok azonban, verhetetlen és utánozhatatlan gyakorlatiasságukban először a szomorú esetet summázzák: LOST, csak aztán írják ki az ilyen raktárkalickák rácsos ablakai fölé: and FOUND.
Ugyan elveszett, gyerekek, de MEGLETT!

Most, vénségemre, hogy már így fogy az időm, erre figyelek én is. Mi az, ami hosszúra nyúlt, keserves életem során elveszett, aztán valahogy mégis megkerült, mert valami sugalom segítségével rájöttem, hol csillog emlékezetem iszapjában valami, ami van, lesz fontos fontos annyira, hogy érdemes lemerülni érte, letisztogatni, és föltenni ennek a Lost & Found-raktárnak sajgó Salgó-elemekből épített polcaira.

Például:



Miszter Tutu regényes élete

Én Miszter Tutut még Tóth Jóskaként ismertem meg. Majd szólunk a Tóthjóskának, ő elintézi – mondta valaki, ha hirtelen, praktikus elintézendő akadt a hetvenes évekbeli munkahelyemen, a KKI-ban. Ha például törékeny küldenivalót kellett szakszerűen ládába csomagolni, vagy ha egy külföldi vetítésre szánt film egyik tekercséről kiderült, hogy az utolsó, mondjuk delhi vagy caracasi vetítés során elfelejtették visszatekercselni, avagy ha hirtelen egy egész láda tokajit kellett beszerezni Germanus Gyulának, aki valamely arab országba utazott a soros kongresszusra – mert Korán ide, Korán oda, az arab világban is a tokajit meg a magyar Pick szalámit ismerték és kedvelték az ínyencek – ; a Jóska elintézte, ahogy akkoriban mondták: seperc alatt.
Az egész KKI-ból és Tóthjóskából mára egyetlen emlékem maradt: egy ócska, feketére mázolt, oldalt fölhajtott peremű bádogdarab, közepén a három betű kivágva: K K I. Ezt Jóska, aki az első melós volt, akit életemben először láttam kesztyűben (!) dolgozni, gondosan ráfektette az összeszegelt faláda oldalára, majd nagy pemzlit mártott fekete festékbe, átkente a lemezt a festékkel akkurátusan, majd mint egy varázsló, a pereménél, amire nem jutott festék, két ujjal megfogva, lekapta a lemezt a ládáról, és ott virított a cég neve hatalmas fekete betűkkel a láda oldalán: K K I. Azaz Kulturális Kapcsolatok Intézete.
Tóthjóska, a későbbi Miszter Tutu, mire megismertem, már világot járt ember volt: nemrég érkezett vissza Kenyából, ahol a magyar nagykövet kertjében az ő tiszte volt a kígyókat a rezidenciától távol tartani. Volt bizonyára más feladata is, de erről mesélt a legszívesebben. Jóskának, ennek a kicsattanóan pirospozsgás arcú, kesehajú, zömök kis balkezes embernek hentes és mészáros volt az eredeti, becsületes foglalkozása. A katonaidő letöltése után bent fogták a seregben továbbszolgálónak, s hamarosan magába a Hadügyminisztériumba került, mint konyhás mindenes. A kenyai nagykövet hóbortjai előtt megismerkedett a Czinege honvédelmi minisztert körülvevő hatalmas stáb kívánságaival és hóbortjaival is. Itt tanulta meg például a kétszínű, vegyes borjú és marhapörkölt elkészítésének fortélyait, s még az is lehet, hogy ez a titkos ismeret repítette őt külügyi pályára.
Na, aki idáig eljutott, és a folytatás is érdekli, írjon e-mail címemre: tokai@externet.hu, és elküldöm az egészet.)