Most már sörrel is koccinthat bátran
2015. november 26., csütörtök
2015. november 21., szombat
Tokai András őszes versei
Őszeseimre
A „Tokai András őszes költeményei” címen tervezett kötetem bevezető verse
Összességet hiszen csak Isten
teremt. A többi – törmelék.
De tán ő műveli azt is, ha Őszeseimben
itt-ott sárgán fölizzik az őszi kék.
teremt. A többi – törmelék.
De tán ő műveli azt is, ha Őszeseimben
itt-ott sárgán fölizzik az őszi kék.
2015. november 2., hétfő
Az "ádeni carcinóma"
Elkezdtem egy e-bookot .
Izelítől:
Izelítől:
Tokai András
Az
„ádeni carcinóma”
Egy
mindvégig optimista és leleményes rákbeteg tanulságos története
Mottó: „Uram, Ön nem ebben a betegségben fog meghalni majd
úgy 10-15 év múlva:” (Csodadoktor)
Ezt mondta a
bűbájos modorú belgyógyász professzor, de mielőtt az ő bűbájos modorának és
bölcs biztatásának taglalására térnék, el kell árulnom az olvasónak, hogy a
könyvecske ötlete nem tőlem, hanem drága nejem előző házasságából származó
lányától, F-től származik. Baj lesz ezekkel az F-ekkel, ugyanis nejem is F; mindegy,
az összes F-eket imádom. F1-gyel, nejemmel jó húsz év óta vagyunk házasok, ám
mivel találkozásunkkor mindketten eléggé benne jártunk a korban, nem vállaltunk
közös gyermeket, ám a bő két évtized alatt, mióta házasok vagyunk, tizenegy
unokánk és mivel immár a lányai családjában is családtagnak számítok, mondhatom
többes számban: még egy dédunokánk is született.
Nekem előző
házasságokból három, F1-nek két gyereke van, így jön össze a sok unoka, hogy
F2, a kis e-könyv ötletgazdája, a családban „első számú társam a humorban”, a víg
kedélyű és szépséges F2 egymaga hat gyermeket hozott világra. Azért az én három
„saját” gyerekem, akik immár szintén a nagycsalád tagjai, nos, ők sem maradnak
le teljesen, hiába van F1-nek kilenc unokája, hármuktól nekem is összejött
azért öt; a legnagyobb már lassan 18 éves. Ő majd D1-ként szerepel, mert D2 a
fiatal és zseniális, ám rettentően elfoglalt
onko-radiológusom
elnevezése, mivel azonos keresztnevet visel legnagyobb fiú-unokámmal.
A rákbetegség
az egész családot érinti, óvatosan a baj családi meghatározásával!
Én például
azzal kezdtem, no mikor úgy féléves tétova tapogatózás, teljesen fölösleges,
sőt káros diéták, az SZTK-vizsgálatokra való hosszas és idegtépő várakozás után
egyáltalán kiderült, hogy valószínűleg vastagbél rákom van, hogy tilalmat
rendeltem el a „rák” szóra. Mit ijesztgessük egymást és az értetlen kis unokákat,
azzal, hogy a nagypapa rákos? Hazudni persze nem szabad, de tréfálkozni mindig
lehet. 20015 tavaszán, mikor megtudtam, hogy valójában adeno-carcinomám van,
méghozzá csúnya helyen, egészen a végbél közelében, épp kitört a jemeni háború:
a hírekben folyton Szanaát és Ádent emlegették, én meg botcsinálta arabistaként
eleget jártam arra fiatalabb életemben, kitaláltam, hogy ádeni karcinómám van,
egy betegség, amit valószínűleg még Jemenben szedtem össze.
Valami a
szerzőről
Szerző a
hetvenedik évében jár, és alapjában véve lírai költő. Ez a betegség legalább
annyira általános Magyarországon, mint a rákbetegség. Egyszer Robert Graves,
maga is lírai költő azt találta mondani egy budapesti könyvnapon a Vörösmarty
téren, hogy úgy tűnik Wales-en kívül ebből az emberfajtából, azaz költőből csak
Magyarországon esik egy négyzetmérföldre több mint bárhol máshol. Mivel lírai
költészetből emiatt természetesen nem lehet megélni, Szerző előbb tanárkodott,
majd nemzetközi szakértőnek állt különféle hivatalokba, majd 2006-ban nyugdíjba
ment. Azóta kizárólag drága nejének, F1-nek, családjának, barátainak és az
irodalomnak él. Literás netnaplójában ezt így fogalmazta meg:” Igyekszem
ismeretlen költőből ismeretlen prózaíróvá izmosítani magamat. „Két
verseskönyvét lehet olvasni a MEK-en. Prózái a Holmiban, Ezredvégben, a győri
Műhelyben jelentek meg. Alaposabb életrajzát a londoni olimpia évében ugyanennél
A Hónap Könyve Kiadónál megjelent, előző e-bookja, a „Találkozunk minden
olimpiai évben” című e-könyv Fülszövegében
olvashatják. Ez szintén megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtár
gyűjteményében.
Valami az
olvasókról
Az olvasó
újabb irodalom-elméletek szerint fontosabb, mint maga a szerzemény, avagy
persze a szerző. Könyvek nincsenek, csak „olvasatok” vannak. Megjegyzem: rák
sincs, csak egyes ádeni carcinómák vannak.) Ezért a szerző, mivel az olvasó ennyire fontos és
igényes teremtmény, aki ugyebár magának alkotja meg az olvasnivalót, az
Olvasókra bízza az alkotás folyamatát: tessék nekilátni. Talán olyan olvasóra
akad a könyvecske, aki maga találkozik épp a saját ádeni rákfenéjével, de
könyörgöm: ne hívja ráknak.
Legyen: fáj a hátam, mellem, Apukának, Anyukának,
Öcsinek, Nagypapának beteg a hasikája: találjon egy, lehetőleg kicsit vicces
álnevet a bajra.
Azt persze
senki se szereti, ha tanácsokat osztogatnak neki. Úgyhogy Olvasó! – tégy, amit
akarsz ezzel a beszámolóval.
Mikor
végre kiderül, mi a baj
Milyen
különös! Az átlagember, talán az Átlag Olvasó (meg ne sértődj, mindenki
„egyedüli példány”, ahogy Kosztolányitól tudjuk), szóval mi legtöbben a
legenyhébb szívpanaszok esetén infarktusra, bármiféle rejtélyes fájdalom vagy
külső tünet esetén folyton rákra gyanakszunk, aztán mikor ránk talál az
„ádeni”, fél évig, tovább, eszünkbe se jut esetleges rákra gyanakodni. Az én
átlagos esetem csípőtáji fájdalmakkal és székrekedéssel kezdődött. Mindenre
gyanakodtunk a segítőkész körzeti orvossal együtt: a csípőforgó kopásától kezdve
a mellesleg kellemetlen következményként bekövetkezett aranyérig, és mint
később kiderült, teljesen fölöslegesen, sőt károsan, a körzeti orvos szigorú
diétára fogott. Egy teljes fél év telt el, fájdalmakkal, jórészt fölösleges
vizsgálatokkal, míg, az SZTK lassú előjegyzéseit megelégelve el nem mentünk egy
fizetős egészségközpontba, ahol egy – mellesleg főállásban az egyik vezető
rák-kórházban dolgozó gasztro-enterológus (igen, így hívják mostanában a
belgyógyászokat!) ki nem tapogatott valamit a hasamnál, ami szerinte nagyon
valószínűen vastagbél-rák. A borsos számla kifizetése után azonnali
béltükrözést ajánlott. Ezt csak a vak szerencse segítségével – hisz az SZTK
ismét több hónapos előjegyzéssel kerített volna sorra – sikerült tényleg szinte
azonnal nyélbe (illetve bélbe) ütni.
Jó, ha az
embernek vannak barátai, segítőkész rokonsága és figyelmes szomszédai
Akiknek a tanácsai
és ötletei persze néha tévutakra vezetnek. Így kapott egy gasztro-enterológusnak
vélt derék immunológus tévedésből egy hatalmas üveg drága viszkit…, de kár
érte, s így került ádenisünk (ugye a rák szót nem is használjuk) ugyancsak
tévedésből a műtétutáni időszakban egy olyan „rehabilitációs belgyógyászatra”,
ahol a rehabilitáció, pl. a nyugodt alvás teljesen lehetetlen volt, mert a
szomszéd épületben diszkóztak minden éjszaka…
Ám a
segítőkészség révén csodák is adódnak. Ha az ember, akivel a baj megesett, elég
sok emberrel tart kapcsolatot, sokan közülük különféle orvosokat és
gyógymódokat ajánlanak. Szerzőnek irtózatos mázlija volt: a közvetlen
szomszédasszony azt kérdi: _ Mért nem megy el az én belgyógyászomhoz az X.Y.
intézménybe? Sőt, már másnapra megszervez egy vizitet a csodadoktorhoz,
CsD1-hez, akiről ő csak annyit tud, hogy finom ember és tekintélyes pozícióba
került az alatt a harminc év alatt, mióta őt fiatalabb korában rendszeresen
kezelni kezdte.
A Csodadoktor intézményében egy hét alatt lezavarják,
amit az SzTK és a háziorvos hosszú hónapok alatt nem volt képes elintézni. Máig
sem értem, hogy honnan ezek az aránytalanságok. Tanulságként annyit tudok
levonni: ne törődjünk bele, ha hónapokat akarnak váratni egy-egy szükséges
béltükrözéssel, CT-vel, hasi ultrahanggal; egyáltalán azzal, hogy megtudjuk,
végül mi is a bajunk. Panaszkodjunk, kíváncsiskodjunk, és ha szükséges és
elkerülhetetlen, menjünk el egy-egy fizetős egészségügyi intézménybe. 2015. július 7., kedd
2015. június 5., péntek
Megint Kavafisz...
Megint Kavafisz. Ezúttal prózák a győri Műhelynek.
Régi versem:
Kavafisz nyomában
Néz rám a borítóról hónapok óta
a dróthajú ironikus.
Két nagyon szomorú szem a szarukeret mögött.
Túl van az érzéki élményeken a szája.
Az arc és a ruházat
helyhez, időhöz alig köthető
_ Álarcban élünk, "sorompók között".
És nincs a verseknek csattanója.
Régi versem:
Kavafisz nyomában
Néz rám a borítóról hónapok óta
a dróthajú ironikus.
Két nagyon szomorú szem a szarukeret mögött.
Túl van az érzéki élményeken a szája.
Az arc és a ruházat
helyhez, időhöz alig köthető
_ Álarcban élünk, "sorompók között".
És nincs a verseknek csattanója.
2015. május 1., péntek
május 1-jei kis film-etüd, Illés tanár úrra emlékezve
Kuteiba Dzsanabi iraki barátomnak, a budapesti Fimlmművészeti Főiskola végzettjének
ajánlom, asszem most Londonban él; még mindgi nem elég jó a helyzet IRAQban. Szia, öcsi, jók a filmjeid a száműzöttekről, jók az iraki művészfotóid. Álatlában: Enta Mumtáz,, Habibi. Sadíqatak: András Túkáj, min el-Magar.
https://plus.google.com/photos/114509376677267575331/albums/6143775627053068497/6143776536344204658?pid=6143776536344204658&oid=114509376677267575331
ajánlom, asszem most Londonban él; még mindgi nem elég jó a helyzet IRAQban. Szia, öcsi, jók a filmjeid a száműzöttekről, jók az iraki művészfotóid. Álatlában: Enta Mumtáz,, Habibi. Sadíqatak: András Túkáj, min el-Magar.
https://plus.google.com/photos/114509376677267575331/albums/6143775627053068497/6143776536344204658?pid=6143776536344204658&oid=114509376677267575331
2015. április 25., szombat
Úton az Uzsokiba, sugárkezelésbe
https://plus.google.com/photos/114509376677267575331/albums/6141510734265786737
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)