2010. január 30., szombat

Nagy a hó


Ekkora havat látok blogger szobámból- a hajóhídról, ahol a h(aj)ónapló készül.
Meg eszembe jut réges-régi versem, még az Ideiglenes emlékművek c. kötetemből:

ET SIC TRANSIT...
Odasüss, micsoda hó esett!
Akár a rest, behozni hogy siet
mindent, mit elhalogatott!
Hogy kapkod most, hogy fújtat,
Porhóval hogy tömi a réseket!
Az ó-év kapott még két napot,
hogy behozza, amit már nem lehet.
- Csúfoljuk csak egymást és magunkat!
De: szép ez a fehér takaró így is.
Holnapra szürke sárrá olvad úgyis.
Majd segítenek a buzgó házmesterek,
és bemondja reggel a rádió is,
hogy enyhül már. És van a kamrákban só is,
- és rontani bennünk van elég igyekezet.
Építsünk egy hóembert a frissből!
Szájába égő pipát, mi addig épp elfüstöl,
míg tüzes tenyerünket dörzsölve fölérünk,
és ablakunkból ez ismét elkerülhetetlen
munkára restelkedő vigyorral csak lenézünk.
- És így múlik el, így elég sok évünk.

2010. január 29., péntek

Ismét Open Reading a Bajza utcában







A Magyar Írószövetség költői szakosztálya, ezúttal az Első Magyar Versszínházzal együttműködve új Open Reading sorozatot indított minden hó utolsó csütörtökjén.
Első vendég januárban: Szőcs Géza. A vendég vendége: Stiller Kriszta (aki éppen szül, így cizellált műveit Talján Marianntól, az EMV versmondójától hallottuk).
A képeken : Szőcs Géza Turczi Istvánnal és Wiegmann Alfréddal (az írószövetség, illetve a versszínház részéről), valamint Fekete Kovács Kornél, aki trombitájával hangulatot adott. A Szőcs és Stiller versek után a műsor második része volt a "nyitott". Fölolvasott az Angliában élő Gömöri György, (az egyik képen az asztalnál ülő Szűcs Gézával beszélget), Miklya Zsolt, Payer Imre és még sokan mások. Én egy Deák Lacira emlékező verset olvastam. (Az elárvult Orpheusz Kiadó ajtaján egy szál virágot, az asztalon bort és pogácsát, a falakon pedig az aktuális képkiállítás képeit találták az Open Reading résztvevői.)

Tokai András: A nano-poétika alapkőletétele
(Deák Lászlónak ajánlom)

Egy repedt, deres
szürke kő körül
megtelepül
a zöld moha.

Figyelj te is
a repedéseidre,
ostoba!

Két barna spóra-szál,
két mikroszkópikus
nád-buga
a miniatűr, plüss
kertben áll.

Ne légy túl büszke
nagy megfigyeléseidre,
te szamár.

Idesüss:
akármi befér a réseidbe,
melyek meg vannak bontva már...
………………………

(Az Orpheusznál megjelent Aranykor, ezüstkor, vackor c. kötetemből)

2010. január 27., szerda

Gyönyörű januári napsütés


Állóhajóm Sashalmon horgonyoz továbbra is. Ma reggel mínuszok, de gyönyörű napsütés, idén először süt be a kelő nap a nappaliba (eddig takarta a szomszéd ház egészen délig a napot).
Nem tudtam megállni, hogy egy jobbkezes önarcképet ne készítsek a kis Fine Pix A 500-as Fujifilm gépecskével...
Estére meg telihold, délutáni sziesztám közben pedig: példátlan eset: apámmal, Tokai Károllyal álmodom, ami nem történt meg évtizedek óta.

Részlet "Ab ovo usque ad mala" című, őt idéző írásomból:

"Poena potest demi, culpa perennis erit "
A büntetést el lehet engedni, de a vétek örökké megmarad.
(Ovidius, Epistolae ex Ponto I., 1, 64)


Az ember nem ismeri a faterját. Hátha még kettő is sikeredik belőlük, mint például nekem. Az egyikkel, valóságos apámmal könnyű a helyzet: róla azon kívül, hogy Lefty becenevű balkezes amerikai hadnagyocska volt egy bajorországi menekülttáborban, szinte semmit nem tudtam. Ők elsodródtak egymástól anyámmal még születésem előtt. Ám egészen mostanáig szinte ugyanannyira semmit sem tudtam annak a T. Károlynak igazi természetéről, akihez Anyám három éves koromban hozzáment, s aki engem akkor örökbefogadott. Más, saját fia nem is lett; ez nyilván egyik nyitja és magyarázata különös viszonyunknak.

Hogy „fatert” írtam: érthető. Nálunk, a nyolcadik kerület szélén, a Népliget melletti nagy tisztviselőházban is így emlegette az udvaron, egymás közt minden gyerek az apját, otthon persze a megszólítás: Apu volt. Ez az Apufater egyszerre volt gyerek- és kamaszkorom bálványa és szörnyetege. Bálványa, mert melyik gyerek ne büszkélkedne azzal, hogy az ő faterja az, aki 500-as szóló Nortonon érkezik haza a munkából, és irtózatos pöfékeléssel a csillogó motoron megy föl a lépcsőházban egészen a harmadikig. Hogy – Na, fiam, akkor hazaugrunk! – kiáltással fölkapja, fölteszi a tankra, és százas tempóban alig egy óra alatt Kisújszállásig robog vele az akkor még macskaköves 4-es országúton. Hogy az egész ház és az összes Ganz-drukker tudja, az én faterom az, aki a balszélen fantasztikus cselekkel előrerohanva azokat az óriási gólokat rúgja a hétvégi meccseken, anélkül, hogy hét közben egyetlen edzésre lement volna. Igaz, a büszkélkedést meg is kellett szolgálni. Fater edzés helyett a Lendvayba járt a haverjaival. Ez a vendéglő, nagy kerthelyiséggel ott volt a Villám utca sarkán, ötven felnőtt-, száz gyereklépésnyire a nagy házunk hátsó kapujától. Öt-hat éves koromban oda kellett mennem a Lendvayhoz, és (tilos volt a bejáratot használnom), át kellett másznom a kerítésen, megvárnom, míg a fater meglepetést színlelve meglát, és fölszólítására, hogy – Na itt vagy, mutatkozz be szépen! – így kellett bemutatkoznom, sarkamat összecsapva: – Vagány Tokai András! Hát ezt a mutatványt rettenetesen szégyelltem, és gyűlöltem Károly és a haverjai bor- és cigarettaszagát.
Viszont igen, büszke voltam arra is, hogy ő irányítja a népligeti próbapályán szaladgáló fényes argentin és egyiptomi motorvonatok gyártását, amelyekre a fater jogán sokszor fölengedték a vezetésemmel a helyszínre érkező gyerekcsapatot. Még sok, sok év után is elkápráztattam egyszer a Kairó és Alexandria közt futó „magari” vonat közönségét azzal, hogy a legnagyobb természetességgel fordítom menetirányba az egyik ablak melletti ülést, hogy beszélgetni tudjak a szemben ülő másik magyarral. Ezt meg honnan tudod, effendi? – kérdezték a meglepett helybéliek a csodálkozástól és a sebességtől dülöngélve az elhanyagolt pályán száguldó luxusvonatban. – Hát onnan, bégek és basák, hogy a faterom tervezte ezt a vonatot – vetettem oda hanyagul a csodálkozó egyiptomiaknak, akik aztán egész úton az üléseket forgatták a "magari" vonatban tőlem tanult módszerrel.

2010. január 26., kedd

Ütemanyagtöltés

Mág tavaly júniusban ezt jegyeztem be ebbe a fedélzeti naplóba:
VERSRITMUSOK - ÚJ ROVAT A BLOGBAN
ÜTEMANYAGTÖLTÉS
Új rovatot indítok egy Csikós Gábor BLOGJÁBÓL http://www.szem.tv/ lopott szóval: ÜTEMANYAGTÖLTÉS.

Csikós ezt írja: "A Youtube szépen telik vagy töltődik a gerilla marketing klipjeivel, nekem most a kedvencem a nemrég felkerült Red Bullos Nascar csapat pit beállása a Times Squaren. A Red Bull mindenhol ott van, levegőben a földön és vízen, sokat látni őket a világban, ez a nyíltszíni kerékcsere nagyon jó ötlet, az ütemanyagtöltés biztonsági okokból csak imitáció volt. Nem elég, hogy nemrég egy Ferrari gázolt filmforgatás alatt a közelben, nem kell oda egy tűz is. Nagyon jól van a film megcsinálva, és ahogy láttam, inkább operatőr lettem volna, mint szerelő, akinek a kezét majdnem feltekerte a pneumatikus kulcs.
---
Most, hogy blogismerősöm, Pécsi Marcell Cseszlovák megindította Rosszvers blogját, ilyen gonosz megjegyzést írtam bele Kölcsey Husztjáról:
A sah a Kölcsey-versben

Kölcsey Himnusza - mint ezt tegnapelőtt a köztársasági elnök (nyilván a haza egyes számú versszakértője is) megállapította - tökéletes vers.
Egy másik versének a Husztnak utolsó sora azonban, amit az általános iskolától kezdve százötven vagy több éve tanítanak, épp a szállóigévé vált: "Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derűl!" sajnos döccen ritmikailag.
Ha helyesen skandáljuk, a perzsa sah hallatszik ki belőle, pedig akkor már a török padisahhal sem volt bajunk több mint száz éve:
Hallgassuk csak, így lenne jó a ritmus:
Hassal kossgyara píts/ sahhaza fényrede rűl

Na de Kölcsenek mindent szabad, a szállóige parancsánál pedig ma sincsen aktuálisabb.
Úgyhogy:
Hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derűl!

http://rosszversek.blogspot.com/

2010. január 25., hétfő

HAJÓNAPLÓ

Ez a blog eredetileg hajónaplónak indult. Hát jegyezzünk hajónaplót, mesterem, az áldott emlékezetű Takács Imre 1964-es versének első szakaszával:

Takács Imre:

Hajónapló

óriás játékszer, fehér hajó.
Dugattyúit a gőz lökdösi,
lapátjaival araszolgat.
Anyai ringása közt a remegés...
Karistolja a vizet, mint egy fakés.
***

2010. január 24., vasárnap

Bezzeg a Tokai-ősökkel, különösen Andrással, nem büszkélkedhetem annyira

Bezzeg a Tokai-ősökkel, különösen az érkörösi Andrással nem büszkélkedhetem úgy, mint Anyám familiájával, a Takáchokkal. Hacsak nem azzal, hogy még Érmindszenten is fölbukkantak, mielőtt a Heves megyei Kömlőre keveredett valamelyikük.

Petri Mór :Szilágy vármegye monográphiája (1901) a következőket írja a Tokai címszó alatt:
Tokai
István, zilahi nemest Közép-Szolnok vármegye 1705-ben lovas zsoldos állítására írta ki. Ferencz nemes Zilahon 1741-ben homagiális esküt tett. Sámuel 1781-ben zilahi, kraszna-utczai lakos.
Tokai Benedek 1718 február 10-dikén aláírt egy rátoni telekre vonatkozó átengedő levelet.*Gencsi-lt. nr. 211.
Tokai Mihályt 1741-ben, 1743-ban, 1745–1751., 1760–1761. és 1776-ban a somlyai elüljárók közt találjuk.
Tokai István, érmindszenti lakos, nemessége igazolásának ügye folyt 1771 ápr. 26-dikán és szept. 10-dikén Közép-Szolnok előtt. Elutasították.*P. C. Product. 102, 201. l. 1781-ben (István, mindszenti nemes) homagiális esküt tett. Ez István, mint érmindszenti saját telkén lakó, egyházi adómentes és Sándor, tasnádi más telkén lakó adózó nemesek előfordúlnak az 1797-diki összeírásban. 1805-ben Tokai István, krasznamihályfalyi adómentes nemes, gyalogos; homagiális esküt is tett. Tokai András (50 éves), érkőrösi szabad állapotú lakosról azt jegyezték meg a fegyverfoghatók névsorában, hogy erőtlen.
Vajon mit jegyeznének rólam egy 2010-es fegyverfoghatók névsorában? Tokai András (64 éves) sashalmi, nyugdíjas állapotú lakos ........?

Takách-találkozó


Két évente ilyen Takách-találkozó van. Igaz, én csak hároméves koromig voltam Takách Andris, de azért számon tartanak. Idén is elmentünk, fényképezkedtünk, beszélgettünk, fölolvastam Takách Béla nagyapámról, és megettük az összes sütit. Ilyenkortájt van a házigazda, Dr. Takách Gáspár születésnapja, meg felesége, Ági névnapja. (Vagy Gáspár páros születésnapjaikor van a Takách-találkozó?) Isten éltesse őket sokáig!

2010. január 22., péntek

Két Birtalan egyszerre! Halmazelmélet és vegytan



Az előbb említett japánírókboltjában január 20-án két Birtalant lehetett látni egyszerre. Róluk is beszéltek, tőlük is olvastak, ők is olvastak, őket is beszéltették. Érdekes volt apa és fiú egyszerre.
Régi talált versem jutott eszembe a dologról, amelyben egy általános iskolás kislány veszi sorra, ki mindenkit látott aznap, sőt kiket Egyszerre! is. Talált papírfecniben még soha ennyi halmazelméleti éleslátást és matematikai ámulatot nem tapasztaltam. Őrzöm is a papírdarabka eredetijét valamelyik kézzel írott verseskönyvemben, bár a belőle készült "vers", melynek csak címét adtam én magam, megjelent a Mozgó Világban, majd 2006-os Aranykor, ezüstkor, vackor című kötetemben is.
Hogy a felolvasások jól sikerültek, arra bizonyíték Kézdy György elismerően csillogó szeme és elragadtatottan figyelmes testtartása.
És hogy ne csak magasabb matematikát, jó költészetet és színészi testtartás-tant emlegessünk, még egy tudomány, a vegytan is jelen volt a kettős Birtalan-esten, hisz a könyveket a Katalizátor Kiadó adta ki...

Talált vers, melynek fiatal íróját irígylem



1 T.F. 2 K.B.

2 K.B. 1 K.Zs.

T.F. + K.Zs. Egyszerre!

Deák Lacit gyászolja az Írók Boltja, az egykori Japán




József Attila állítólag azért járt a Japán Kávéházba, mert itt "ehette le" az IGE (az Írók Gazdasági Egylete) által számára segélyként kiutalt zsömléket. Mindegy: a Japán híres hely lett. Ha Köstler Artúr néha Pestre jött, szintén benézett, és ugyancsak állítólag ő volt az egyetlen, aki a szapora beszédű és csökönyös József Attilát asztal alá tudta dumálni. Most az Írók Boltjában az emeleti teremben ilyen jó háttérfotó mutatja, milyen volt a Japán annak idején. Az Írók Boltja figyelmes is. Kirakatukban
tegnapelőtt, január 20-án, Deák László költő temetése napján gyász-szalaggal állt fojtatás című utolsó előtti könyvének (ami 2003-ban az Év Könyve lett) egy, szegény Lacihoz hasonlóan meggyötört állapotú, sokat forgatott példánya. Szebb gesztus volt ez így, mintha egy friss példányt szedtek volna elő. Utolsó kötete címével gyászolom: emlékkönny, meg egy őszi fényképpel, ami a Gödör Klubban készült róla, amint a Költők Vásárán versei fölolvasása után fogja a táskáját, és utoljára lelép a színpadról...

Pankával a Millenárison





Nem akartam elhinni 1999-ben, amikor műegyetemi nemzetközisként egy sokfelől( a hollandiai Leeuwardenből, az olaszországi l'Aquilából, a liverpooli John Moores Egyetemről érkezett diákokkal és vezetőikkel szemlélődtünk az akkor már régóta bezárt egykori Ganz Villany mocskos és omladozó telephelyén, hogy valaha megvalósul a NEPTUNE-projekt résztvevői által is elgondolt és ide tervezett szabadidő-park. Alig tíz év, és itt játszunk Panka unokámmal, majd az egyik felújított gyárcsarnokban babaringatás következik sok anyukával és sok-sok Pankához hasonló korú gyerekkel. Hogy a fából készült disznópásztor mért nem fogja szeretni a banánt, azt persze még az egykori nemzetközi diák-brain-storming sem tudta volna előre megmondani...
Druszának hívják-e az azonos nevű lányokat is? Ha igen, Juhász Orsi unokahúgocskám ma született Anna nevű kislányát sokszor üdvözöljük ezen a furcsa világon druszája, Panni unokám nevében is!

Lemaradás az új képekben GRÉTA 18 ÉVES!


Vannak azért szép új képek is, sőt lemaradásban.
Gréti unokánk múlt héten volt 18 éves. Isten éltesse sokáig!

2010. január 18., hétfő

Egy szép régi képet találtam


Az 1931-ben, Szombathelyen, Reszler Műtermében, Sztháromság-tér 8. alatt készült képen
Kicsi nagymamánk négy gyerekével:(balról jobbra) Bözsi, Nagyanyánk: Takách Béláné Hertelendy Mariska, Vica, hátul (valószínű zsámolyon állva) Zsuzsa, a későbbi Anyukám, kadét vagy hadapród-iskolás zubbonyban ifj. Takách Béla, aki alig hat év múlva, 20 éves korában meghalt egy akkor járványos agyhártyagyulladásban.

2010. január 14., csütörtök

KÉP/VERS kiállítás Óbudán










Miközben Szegedy-Maszák Mihály, aki sokakhoz hasonlóan az ebben a blogban már sokat emlegetett Németh G. Béla "köpönyegéből bújt elő", örömömre szinte az egyiptomi hieroglifáktól kezdte a kép/vers történetét, s Gáyor Tibor a földön guggolva próbálta életre kelteni az alkalomra készített TŰZ/JÉG kompozícióját,egyik első szerkesztőmre, a régi-Mozgós Mányoki Endrére bukkantam a közönségben. Róla aztán sajnos nem készült kép, csak másik régi kedves ismerősömről, Székely Ákosról (és nejéről) Bujdosó Alpárral együtt.
A többi képen: egy Robbanás című kedvencem, amint a japán (kínai) írásjel ecsetvonásai kirobbannak, feleségem, Flóra az egyik nem is KÉP/VERS, hanem BETŰ/FESTMÉNY előtt, Székely Ákos egy korai műve, amit FORDÍTVA sikerült kiakasztani.
Hazafelé még korcsolyapályát találtunk a Fő-téren, itt a szépen karistolt pálya felületére kattintva elkészítettem saját JÉGVERS című új képversemet, majd rövid időre megálltam Varga Imre egyik esernyős szoborkompozíciója alatt, ami, ahogy sejtem, az egykor a Vérmező Moszkva térhez közeli sarkán állt Tanácsköztársaság-emlékmű ügyesen megmentett darabja.
Ja, a kiállításon persze ott volt Petőcz András is, egy L.J. nevű külföldi gyűjtő, és természetesen Maurer Dóra.

2010. január 11., hétfő

Ernő-napra: Minden idők legnagyobb mutardzsimja



Juhász Ernő, egykori főnököm, autószerencsétlenségben néhány éve elhalt jóbarátom volt minden idők legjobb arab tolmácsa, olyan született tolmács-tehetség, hogy még az általa kevésbé jól beszélt nyelveken is pontosabban és élethűbben tolmácsolt, mint a nyelvet anyanyelvi szinten beszélők. Ehhez legalább olyan jó beleélő-képesség kell, mint a mesterfokon gyakorolt színészi munkához. Tolmácsi életműve éppúgy az enyészeté, mint a nagy színészeké, ám vagyunk még páran, akik emlékszünk arra, hogy vette fel egy pillanat alatt a beszélők testtartását, arckifejezését, tempóját, s ide-oda fordulva hogyan adta elő két nyelven az alakuló párbeszéd jelentését, értelmét, a két beszélgető szándékait. Ha valaha ET-k jönnének a Földre, egy ilyen Juhász Ernő lehetne az, aki pillanatok alatt megértené, és magyarra, klasszikus fuszha nyelvre vagy éppenséggel egyiptomi, szíriai, iraki, líbiai, észak- vagy déljemeni, szaudi, kuvaiti vagy maghrebi népnyelvi arabra fordítaná mondanivalójukat, amit meg földi hatalmasságok akarnának a földönkívüliekkel közölni, azonnal azon a földönkívüli nyelven adná elő a csodálkozó vendégeknek, csillogó szemmel és lelkesen.
Sokat tanultam tőle és büszkén őrzöm kevés maradandó munkája közül ezt az Arab társalgási szótárt, lendületes feketetintás töltőtollas dedikációjával.
(Yehia el-Karamany: a Társalgás másik szerzője már ugyancsak a muzulmán paradicsomban
élvezi jobb sorsát, mint ami a hatvanas években Magyarországra sodródott, Germanus Gyula Arab Tanszékén anyanyelvét tanító lektornak itt Budapesten jutott...)

2010. január 8., péntek

Csintamáni

Ráérek, nincs fordítanivalóm, prózához, új vershez nincs "neszmém", régi paksamétákat nyálazgatok. Mit találtam most, kb. 2002-ből:

Csintamáni

Lenne egy csintamánim, Istenem,
mi télen melegít, nyáron meg hűsít,
hordanám egy vékony láncon keblemen.
Csintamáni, csintamáni...
hiába, nincsen ilyen kincsem, Istenem.

Ha mégis lenne csintamánim, Istenem,
a terekre vinném tenyeremen,
a metrópadokhoz vinném,
a lépcsőzugokba,
a Ferenciek terére a sebes lábúakhoz,
a Lánchíd közepére az ukrán koldusasszonyhoz.

De jaj, megtudnák mind a hajléktalanok,
hogy valakinek van egy ilyen csintamicsodája,
összeverekednének érte,
engem a metró alá löknének miatta,
a nyolcszögletű csodakő meg,
mind az öt kicsapó lángjával együtt
elgurulna és elveszne
a nagy civakodásban.
De jó, hogy még sincs csintamánim, Istenem.

--------------
De tudjátok-e egyáltalán, mi a csintamáni?: "nyolcszögű drágakő, belőle kicsapó ötszögű lángjával.; télen melegít, nyáron hűsít. Ahol megvan, ott nincs sem betegség, sem halál... (Ligeti Lajos: Sárga istenek, sárga emberek)

Mi teszi hát a költészetet akkor?

Mi teszi hát a költészetet?

Hogy a költészet mibe öltözködik,
mit számít?
Nem a ritmus és nem a rím
és nem a strófa
teszi a költeményt,
nem a lisztreszelékes gyúródeszka
és nem a sodrófa
teszi a tésztát,
mint ahogy
nem a mohos tövű,
gombát is termő,
korhadó gyümölcsfa-tönk az oka
a borostyán
bátor,
zöld
és szakadatlan
fölfele-futamodásának sem.

(Félretett kupacban talált régi vers, ami majd bekerül a Hapax legómenába, aminek megjelenése ki tudja, mennyit késik, hisz az Orpheusz Kiadó vezetője, Deák László december 30-án meghalt. Január 20-án, Fábián napján temetjük. Ó, Fabius Cunctator! Mért késleltesz mindig minden fontos dolgot?

Régi barát bukkan föl a hóban





A XIII. kerületbe vittük Panka kisunokámat a szemészhez (rövidlátása nem javult, de nem is romlott). Közben eszembe jutott, hogy a közelben lakik az az egyiptomi barátom, Száber, aki már akkor jó barátom volt, mikor Márta lányom volt ilyen másfél-kétéves forma apróság.
Panna unokám érdeklődött a hintázás és a furcsa Siwa-oázis-béli varázsmondókát hadaró öreg barátom iránt.
Feleségem, Flóra bölcs derűvel tűrte árukapcsolásos Pannis-Száberes havas akciómat.
Ja, és Pannát azért Márta rendesen meg is hintáztatta, majd déli 12-re szépen hazaértünk velük, ahogy tervezve volt.

2010. január 4., hétfő

Titusz napja van

Titusz sztéléje
(Pál apostol)

MERT SZÜKSÉG FEDDHETETLENNEK LENNI,
NEM VAKMERŐNEK, NEM HARAGOSNAK,
NEM RÉSZEGESNEK, NEM VEREKEDŐNEK,
NEM NYERESÉG UNDOKUL KÍVÁNÓJÁNAK.
HANEM GAZDÁLKODÓNAK,
JÓKNAK SZERETŐJÖKNEK,
MÉRTÉKLETESNEK, IGAZNAK,
MAGA TÜRTETŐNEK.

VALÁNK RÉGENTEN MI IS BOLONDOK,
HITETLENEK, TÉVELYGŐK,
KÜLÖNB-KÜLÖNB KÍVÁNSÁGOKNAK ÉS GYÖNYÖRŰSÉGEKNEK SZOLGÁIK,
GONOSZSÁGBAN ÉS IRIGYSÉGBEN ÉLŐK, GYŰLÖLSÉGESEK ÉS EGYMÁSNAK GYŰLÖLŐI.
DE MINEKUTÁNA….

2010. január 3., vasárnap

Tegnap szépen sütött a nap


Mára azonban megjött a megígért szél, jó négy centi hóval; mehetek havat tologatni, mielőtt csúszósra tapossák a járdát a 7 órai nyitáskor a szomszéd kisközértbe igyekvők.

2010. január 2., szombat

Mik vannak!

http://www.biblio.com/author_biographies/10905559/Andras_Tokai.html

2010. január 1., péntek

Újévi limerick a hajónaplóba, teliholdkor

Telihold és bíbor ég.
Ez a világ buborék.
Mire elfogy mind az ózon
Én már másfelé hajózom.
Jó szelet hát, és BÚÉK!