"Quod licet jó vicc, non licet szóvicc"

Egy Vámos Miklós által készített Parti Nagy-interjúban olvasom: "Örkény István köreiben az a mondás járta: "Quod licet jó vicc, non licet szóvicc".

Szerény glosszám:

(Hisz ugye abból van: Quod licet Iovi*, non licet bovi - bocs, hogy úgy érzem, csecsemők kedvéért ide kell írnom: szó szerint: Az ökrök nem engedhetik meg maguknak mindazt, amit Jupiter megenged magának. Bevett kicsit bugyuta, rímes hazai változatában: Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kisökörnek.

Szóval én kisökörként idebőgöm:

Quod licet Iovi, non licet bóvli.

* Ejtése Jóvi. A latinban nem volt j betű, viszont volt Dativus - ez meg magyarul részes eset, még magyarabbul : -nak, -nek

Naplómból ( 2007 november 25)

Titusz, a jófiú. Lineáris regény helyett, ahol az idővel kell birkózni, - hullámlovaglás az időn. Nem én találom ki, persze. Ezt csinálja Joyce, amikor 1 napot nyújt szét hatszáz oldalra, ezt Örkény, amikor 1 percbe sűrít életeket, sorsokat, filozófiákat. Ezt Déry az Ítélet nincsben, és még ezer „modern regény”
Tandorinak egy levélben, amit születésnapjára írni készülök: jó, hogy Szép Ernőn lovagol, és Nemes Nagy Ágnesen nőtt föl, Újholdasok és Pilinszky közelében, de nem mégis Kassák és Duchamp mentén halad? Tolnai Ottóval együtt. És mit csinálnak a fiatalabbak? Alig ismerem őket...