Zsuzsanna-napra (sajnos egy hét késéssel)
Tokai András
KISASSZONY HAVA, ZSUZSANNA-NAP
Mikor még élt Anyánk, Zsuzsanna,
ilyenkor indult, pár nappal előtte
a mimózavadászat.
Zsuzsa a sárga dalmát fürtöket szerette,
a fölmenők közt voltak odavalósiak,
és úgy látszik hosszan őrzik
a mimóza varázslatát a gének.
A mézes gömböcskékkel pazar ágakat
csak tavasszal lehetett kapni – drágán,
így Titi hugommal Zsuzsanna-nap előtt
nyakunkba vettük a környéket:
a Garay téri piacot, a távolabbi Hunyadit,
a Keleti előtt a sokszoknyás néniket;
keresgéltük, mi lesz a mimózához legjobban hasonló.
Aztán Zsuzsanna-napkor, reggel
előszedtük az eldugott,
kissé már megfonnyadt virágot,
amit a spájzban, fáskamrában
már úgyis régen észrevett Anyu,
és átadtuk neki a két csomag obligát Kossuthtal.
(Nem kellett volna, elszívta egyetlen nap alatt.)
Ma reggel itt a kertben elég jó
mimózapótlékokat látok,
de ott hagyom a hosszú sárga szálakat,
hagyom, hogy a bőven gyűlt harmat súlyától,
az Anyánk nemléte óta eltelt
harminc év súlyától roskadozva
pár napig még abban a hitben éljenek,
hogy valóságos mimózák,
akiket semmi pénzen
nem bír megvenni az a két ostoba gyerek.
(Holmi, 2006 március, valamint benne lesz hamarosan megjelenő Hapax legómena-Egyszeri olvasatok c. új kötetemben)
