A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Székely Ákos. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Székely Ákos. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 16., vasárnap

Ír retrospektív: Az Amra - reggeli dolgozásom

 
Reggelenként a fordításommal foglalkozom. Leginkább egy 
rádiójátékra hasonlít, amiben vak emberek nagy zajjal
ordítoznak. Egy vak  költő: Dallán Forgaill dicséri 
Szt. Kolumbát, aki meg azért nem  lát, mert - homéroszi
ötlet! - bekötött szemmel járkál Írországban, ahová
igazságot tenni jött vissza, de mivel haraggal ment el,
akkor megesküdött,  hogy többé látni se fogja ennek az
országnak a népét.
A címe Amra Coluim Cille, azaz 
 Templomos Kolumba Fölmagasztalása.
Colum Cille (vigyázat, Írországban vagy harminc Szt. Columot
tartanak számon, s a katolikus lexikonok is fölsorolanak 
legalább még egy Szt. Kolumbánt is, aki egészen az olaszországi
Bobbióig jutott.) A mi Kolumbánk a szent Iona sziget-
kolostor első apátja.
Ezen a Skócia és Írország közt fekvő, Belső-Hebridákon 
található parányi szigeten maga Kolumba alapítja az apátságot,
mely az akkoriban még egy népnek tekintett írek és skótok
( plusz welsziek), közös nevükün gaelek katolicizmusának 
irányító szent helye, brit/skót királyok, mint Shakespeare
Lear királyának, temetkezési helye, püspökségek fölött áll. 
 
Kolumbáról bővebben pl. a katolikus Szentek lexikonában 
olvashatni SZENT KOLUMBA bencés apát címen: 
    http://www.katolikus.hu/szentek/0609-359.html
Itt csak egy röid részlet: 563-ban Kolumba Skóciába vándorolt.
Tizenkét társával együtt átszelte az ír tengert egy vékony,
állatbőrrel bevont favázból álló, könnyű csónakon, amilyent 
máig is használnak az ír halászok, és kikötött Iona szikla
szigetén amelyet törzsének vele rokon fejedelme lakóhelyéül
engedett át neki. Ott azután fatemplomot, közös helyiséget 
és minden szerzetes számára kunyhót emeltek. Ionáról kiindulva
kezdte el társaival együtt a missziós munkát a Skótfelföld
lakói között.Mint Írországban, itt is sikerült az uralkodókat
megnyernie a kereszténység számára;a pogányságból való 
átmenet ezért itt is a nemzeti hagyományokkal való gyökeres 
szakítás és vérontás nélkül valósult meg. A népi és nyelvi
rokonság megkönnyítette a munkát. Kolumba szabályos
időközökben visszatért Írországba, amelyet missziós 
tevékenysége alapjának tekintett; Skócia felvirágzó egyházi
életében való részvételével el?mozdította a kelta egyházak
közti kapcsolatot. A kereszténység Észak-Skóciából eljutott
a szigetország szívébe. Szerteágazó skóciai és írországi tevé-
kenységéhez Kolumba a belső erőt Iona szigeti magányából
merítette. Úgy hírlett róla, hogy egyetlen órát sem töltött
el ott imádság, tanulás vagy tudományos munka nélkül. Ionai
életének nagy részét kéziratok másolásának szentelte. Mintegy
300 kéziratot másolt. Elsősorban az ő példájának 
tulajdonították, hogy a könyvmásolás Európaszerte, s különösen
az ír befolyás alatt álló kolostorok rendjében olyan 
szilárd helyet foglalt el. Az íreknek köszönhető, hogy a 
kéziratok a műalkotások fontos tanúságaivá váltak. Az ír
könyvfestés (illumináció) technikájának olyan mester-
műveit, mint az úgynevezett Cathachot és a Durrowi könyvet
Kolumba nevével hozzák kapcsolatba. 
Kolumba haláláról az a hagyomány, hogy egy vasárnap, a reggeli
órákban halt meg. Amikor egy szombat este érezte, hogy
közeledik a vég, a számára olyan meghitt Ószövetség
szelleméből szólott: ,,A szombat a pihenés napja;
számomra életem utolsó napja lesz.'' Fogyó erejével fel
kapaszkodott egy kis magaslatra, ahonnan áttekinthette
közösségének a szigeten szétszórt kunyhóit. Felemelte a
kezét, hogy még egyszer megáldja kolostorát. Utána a rá
jellemző kötelességtudással visszatért munkájához, a
zsoltárkönyv másolásához. Amikor a 34. zsoltár tizenegyedik
versében ezekhez a szavakhoz ért: ,akik az Urat keresik,
nem szűkölködnek', letette kezéből az íróeszközt, és így
szólt: ,,Itt most abba kell hagynom. Baithene folytassa majd!
A következ? vers: ,,Gyertek, fiaim, és hallgassatok rám, az Úr 
félelmére tanítalak titeket'' - az utóda számára szóló
hagyaték volt. Még részt vett az esti istentiszteleten. 
Azután az ágyára ült, egy csupasz sziklalapra, összehívta
a testvéreket, és intette őket, hogy szeressék egymást. 
Amikor felhangzott az éjféli harangszó, a hetvenhat éves
szerzetes a többieket megelőzve a templomba sietett. 
Ott összeesett. A gyertyákat még nem gyújtották meg, de 
a teret mennyei fény töltötte be, amikor a szent, fejét
famulusának, Diormitnak az ölébe hajtva, még egyszer
megáldotta a testvéreket, majd meghalt. " -idáig a lexikon.
 Ebből az Ionából tér haza, a mai Észak-Írországba, Druim 
Cettába Kolumba, maga is királyi sarj.  Írországban ki nem? -
hisz kéttucatnyi kisebb-nagyobb királyság műküdik még Oroszlán
szívű Richárd idején is, aki öccsét, Jánost delegálja ír
birtokai királyául, s akinek Limerickben, az egykori viking 
erősségben áll Fekete Vára. Columba idejében még nem indultak meg
a vikingek: az írek egymást öldösték, egymás marhacsordáit
rabolgatták, ahogy ma mondanánk: „lokális háborúikban”.
Egy-egy helyi királynak, mint Aed-nek, Druim Cetta 
uralkodójának nem csak marhái voltak ezerszám, de finnijei
vagy ollavjai, azaz az általunk jobban ismert velszi 
szóval: bárdjai is, tucatszám, egészen különleges kiváltságokkal.
Egy-egy ard-olláv: fő-énekes akár harminc 'beosztott' kisebb
költő kíséretében,hangos csengettyűszóval utazgatott, s ruháján,
királyi kiváltságként hatféle színnel is páváskodhatott. 
Kolumba idejének ard-ollávja a sok tanulástól megvakult 
'Dallán" (vakocska) Forgaill, aki jelen van a druim cettai
'csúcstalálkozón', ahol Kolumba igazságot oszt királyok 
és költők közt, túszt szabadít, gonosz királynét daruvá változtat,
s egyéb csodákat cselekszik, egyszóval Forgaill már itt 
belekezd a magasztaló ének, az Amra írásába, ám Kolumba
megparancsolja, hogy csak halála után fejezheti
be. A Kolumbával szinte egyidős Dallán Forgaill már csak
azon aggódik, hogy ő maga valahogy túlélje Kolumbát...
Végül egy évvel túléli, megírja. Így kezdődik az Amra:
 
 Dallán Forgaill: A Templomos Kolumba Fölmagasztalása 
 
                     Mottó (egy későbbi szerzetesi glosszából:)
                        Csak kántáld el naponta
                        a mély-értelmü Amrát,
                        és elnyered Columtól 
                        a Mennyek Birodalmát.
 
  Bevezetó fohász: 
 
 (Dia, Dia, dorrogus...)
  Urunk, Urunk, malasztunk,
 szined elé hadd fussunk
 mint harci szekér.
 
  Úr a mennyben, ne hagyj engem
 ennyi jajgatás között
 el ne vesszek én.
 
  Tűzcsóvából, hol könny lángol,
 égő rontás parazsából
 engem kivegyél!
 
  Igaz Isten, tégy jelet
 felhók mögül nyújtsd kezed
 testem-lelkemért!
 
  Capitulus I. 
(Mert e bevezető fohászon kívül - akár a Tízparancsolat -  
tíz fejezetből áll az Amra)
 
De annuntiatione obitus Colum Cilli … Mely tudatja Kolumba
 halálhírét, minden írek és scotusok hatalmas fájdalmát
 és minden teremtett dolgok bánatát Kolumba vesztén
 
(Ni di(s) sceoil  duae Neill)

  Nem kósza hír jő Neill felől,
 Nem egy mező rí,
 mind rívall.
 Nagy moraj!
 
        A háttérből: (hogy maradjunk a rádiójátékos forgató
könyv-formánál)a glossza-író, buzgó szerzetes a gyászos 
jajgatásra egy másik bárd dalát idézi, szómagyarázatul:
 
                   Asszony - neve is titok -
                   Ionán följajgatott.
                   Parittyából durva kő:
                   Jajja úgy süvít elő.
Megjegyzés: A címben a "dolgozásom" - Kazinczy szép szava. A fotón írországi 
olvasmányom: egyik mesteremnek, Vas Istvánnak angol nyelvű verseskönyve, amit
végül nem sikerült odaadnom ír költőismerősömnek, mert nem találtam meg
Kinsale-ben, pedig ott készült YouTube-os interjúja nyomán levélben kerestem.
Aki kiváncsi, írja be a YouTube-ba: Desmond O'Grady. Jó költő, sok Kavafiszt
is fordított. No nem is baj végül. Szép kincsem, ez az 1989-es  Corvina-
kiadvány megmaradt. Sajnos ugyanúgy nem sikerült a dublini Joyce-házba
bevinnem Székely Ákos egyik oda szánt gyönyörű szombathelyi BLOOM
-kiadványát. Ez se baj: megmaradt ez is nekem. Székely Ákos pedig most írja, 
hogy kapott tőle régebben a Joyce-ház a Bloomokból, ki is vannak állítva.

Így akkor elmaradt adósságok nélkül indulhat az új év.
                  

2010. június 20., vasárnap

Múzeumok éjszakája. Bortnyik-Tubák Dialógus


Székely Ákosék kedves meghívására bemetróztam az Egyetemi Könyvtárhoz megnézni T. Bortnyik Éva és Tubák Csaba "két olajfestményből és két video vetítésből álló fény-installációját". Közben kattogtattam. Találkoztam a PIM-nél Gáspár Gyurival is, az Astoriánál kedvenc épületszobrommal a biztosítós ház oldalán (talán Jálics Ernő műve?). A Kárpáthiában szólt a cigányzene, a Ferencesek átjárójában kegytárgyakat árultak, a könyvtár nagytermében pedig a karzaton kórus énekelt, és nem szólt rájuk senki. Igaz, a vizsgaidőszaknak talán már vége is van.
Egykor, mikor még valóságosan kézbe lehetett fogni az 1800-as évek második felének napilapjait, sok időt töltöttem az Egyetemi hírlapolvasójában; a főigazgató-helyettesi tetőteraszon azonban most jártam, és Székely Ákossal is most fényképezkedtem először. Kár, hogy mire Szkárosi Endre is kijött a teraszra levegőzni, már nem volt idő újabb kattintásra. Bocs mindenkitől, hogy hamar, még a vetítés vége előtt megszöktem, de még a lemenő nap fényében akartam egy képet csinálni az IBUSZ-ház csipkés tornyairól...
Mert hisz Tituszom, aki vagyok, ugyebár olthatatlan vágyakozással tekint minden tetőteraszra, oromra, meredélyre: mindenre, ami a nádorfejérvári bástyaoromra emlékezteti."Nunquam periculum sine pericolo vincitur."
Azaz: Sosem győzhető le a veszély veszedelem nélkül (Publilius Syrius 383)
Tokai Károly fateromtól örökölt kis vacak, ám annál fontosabb és annál többet forgatott latin-idézetgyűjteményemből, az Ab ovo usque ad mala-ból. (Tankönyvkiadó, Idegen Nyelvi Kiskönyvtár, 1985, 116 old. , Vál. és ford: Dr. Boros Zoltán, 17 Ft)

2010. január 14., csütörtök

KÉP/VERS kiállítás Óbudán










Miközben Szegedy-Maszák Mihály, aki sokakhoz hasonlóan az ebben a blogban már sokat emlegetett Németh G. Béla "köpönyegéből bújt elő", örömömre szinte az egyiptomi hieroglifáktól kezdte a kép/vers történetét, s Gáyor Tibor a földön guggolva próbálta életre kelteni az alkalomra készített TŰZ/JÉG kompozícióját,egyik első szerkesztőmre, a régi-Mozgós Mányoki Endrére bukkantam a közönségben. Róla aztán sajnos nem készült kép, csak másik régi kedves ismerősömről, Székely Ákosról (és nejéről) Bujdosó Alpárral együtt.
A többi képen: egy Robbanás című kedvencem, amint a japán (kínai) írásjel ecsetvonásai kirobbannak, feleségem, Flóra az egyik nem is KÉP/VERS, hanem BETŰ/FESTMÉNY előtt, Székely Ákos egy korai műve, amit FORDÍTVA sikerült kiakasztani.
Hazafelé még korcsolyapályát találtunk a Fő-téren, itt a szépen karistolt pálya felületére kattintva elkészítettem saját JÉGVERS című új képversemet, majd rövid időre megálltam Varga Imre egyik esernyős szoborkompozíciója alatt, ami, ahogy sejtem, az egykor a Vérmező Moszkva térhez közeli sarkán állt Tanácsköztársaság-emlékmű ügyesen megmentett darabja.
Ja, a kiállításon persze ott volt Petőcz András is, egy L.J. nevű külföldi gyűjtő, és természetesen Maurer Dóra.

2009. május 26., kedd

Nincs neo-avangárd, csak avangárd van! - Papp Tibor könyvbemutatója


Tegnap este Papp Tibor, a Párizsi Magyar Műhely legendás szerkesztője könyvbemutatóján voltam az Írószövetség Bajza utcai klubjában. A Magyar Műhely immár Pestre költözött, az Akácfa utcában a BKV Lost&Found (hogy korábbi blogbejegyzésemre tegyek keresztutalást) szóval a BKV talált tárgyak részlegével szemben. Galéria és könyvkiadó. Ők adták ki Tibor immár ötödik visszaemlékezését, ezúttal képzőművészekre, Zadkinra, Czóbelre, Schöfferre és általában az utóbbi 50 év párizsi művészeti eseményeire emlékezik. Oszip Zadkin - interjúval kezdődik a könyv, még 64-ből, de már ebben, ahogy Beke László, a könyvet bemutató művészettörténész megjegyezte, Papp Tibor megtalálta "irályát". Az asztalnál kint ült még, csupa feketében Szombathy Bálint "szépségkutató", de Beke mellett nemigen jutott szóhoz. Tán azért volt ott, mert ő képviselte az Írószövetség Avantgard Szakosztályát? Beült az elnök, Vasy Géza is, figyelmesen hallgatott.
Beke szerint Papp Tibor visszaemlékezéseiből egészen különleges sejtések adódnak, ezek közül néhány at meg is osztott velünk, pl. azt, hogy az egész poszt-impresszionizmust Párizsba szakadt kelet-európaiak csinálták, főképp zsidók.
Avangárd rendezvényhez képest öregesen, elegánsan és csendesen zajlott a beszélgetés, egy fölcsattanása volt csak Papp Tibornak: arra, hogy Beke neo-avangárdot említett. Nem fejtette ugyan ki, de éreztette, hogy avangárd van, neó nincs. Mesélt Mallarmé Kockadobásának formahű kiadásáról, és arról, ami nincs a könyveben, hogy Zadkin a hatvanas években egy írországi festőt protezsált, akivel ő is megismerkedett. Az ír festő neve: Rákóczi, keresztneve talán Basil. Halk taps, vakuk villanása. Petőcz Andrásé volt az egyetlen hozzászólás, ő továbbfejlesztve Papp Tibor elméletét a folyamatos avangárdról, azt fejtette ki, ugyancsak Mallarmé t emlegetve, hogy a nagyszabású avantgarde mindig utat talál a klasszikusokhoz.
Jelen volt - hallgatagon Nagy Pál is, a Párizsi Magyar Műhely másik szerkesztője, őt azonban csak későn ismertem fel, mert már nincs meg évtizedekkel ezelőtti bajusza. Papp Tibor alsőajk-alatti legyecskéje viszont hálistennek megvan!
Ja és ott volt Szombathelyről Pestre költözött régi kedves ismerősöm, Székely Ákos is, a hazai James Joyce-mozgalom élharcosa.
A fenti képen Zadkin rotterdami "lukas szobra", amit valaki az Interneten egy alabástrom-tojás elé fényképezett.