Verőfényes vasárnap lelkifurdalás nélkül

Vasárnap van, nem kell, sőt nem is szabad dolgoznom a regényemen, se befulladt verseskötetemen. Fordítás sincs az asztalomon. Mellesleg miért kellene nyugdíjas létemre dolgoznom egyáltalán? No mindegy. Így csak bámulom a kertet, ahol már érik a szőlő, még virágzik a flox és a muskátli. Fényképezem magamat, szokás szerint kissé eltartva a gépet, majd megint magamat, ahogy elszélesedve tükröződöm a kocsi ablaküvegében. Szembe jön invalidus barátom, két kézzel integet, hátul a felesége, meg a néni, akit a templomig vittünk. Délután megjön egy nagy autó Írországból, ennek is örülünk. Akkor mi a baj? Hogy annyira azért nem volt meleg, hogy érdemes lett volna felállítani a napok óta tartó eső miatt a műfűre döntött kerti asztalt és a szomorúan hasaló székeket?