Meghal, ki létünk sója volt,
Ki életünk óvója volt.
Ki pásztorunk volt ínségünkben,
Ki szószólónk egy Istenünkben.
Jaj, nem maradt, ki bátorítson,
Ki szánkra szót adjon, ki írjon.
Tay-parti népek mentora!
Itthágy a környék Nagyura,
S leszünk mint hárfa húrtalan,
Leszünk mint templom – pap nekűl.
...
Ezzel a nekűl-lel, ami a sorvégi tiszta láb igénye miatt került, ide máris gondban vagyunk.
Archaizálni kell, hisz a 6.században vagyunk. Szabad-e annyira elrugaszkodnom mai nyelvünktől,hogy egészen a mi Halotti beszédünkig nyúljak vissza, és az utolsó két sor így legyen:
Vogymuk, mint hárfa húrtalan,
vogymuk, mint templom – pap nekűl?
…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése