2010. február 28., vasárnap

SlamPoetry a Kőlevesben





Valahol (talán a Literán?) rábukkantam erre az igéretesnek tűnő rendezvényre, elmentem, sok tapsot kaptam, harmadik lettem a válogatásban a március 20-i, a Sirályban tartandó nemzetközi Slam Poetry akcióra.
Igaz, a zsűri kíméletes volt velem, hisz azzal kezdtem: vegyék figyelembe, hogy már idősebb vagyok, mint mikor Uhrin Benedek slammer megkezdte üstökös-szerű pályáját a hazai színpadokon. Mivel a diszkrimináció (ellenesség) volt a téma, MAJONZI, "szuahéli versek" c. ciklusomból szlemmeltem el egy pár darabot: a Bur-szaidi sztélét, a Milyen bábu a pápuát, a Csakasznet. (Megtalálhatók Aranykor, ezüstkor, vackor c. könyvecskémben, ami pedig megtalálható a MEK-en, írd be a keresőbe: Tokai András: Aranykor, ezüstkor, vackor). Nekem a pápuás a kedvencem, igaz semmi köze Kelet-Afrikához, bár Új-Guineába is el lehet jutni Port-Saidból:

Milyen bábu a pápua?

Milyen bábu a
pápua?
- kérdi apátul a
lánya.
- Olyan bábu a pápua, lányom,
akinek a nyakába akasztva lóg egy láncon
a pápuasága.

A képeken: a Dob utcai Kőleves, Matits István (Id), a szervező, és még pár fellépő.

Ez alkalommal, a nemzetközi megmérettetésre készülve egy új kétsorost is kieszeltem:

With us my father was the genuine slammer.
My mother was not. So he often slammed'er.
azaz magyarul kb.:
Nálunk a fater volt az igazi szlemmer.
Verte is anyámat, még csak nem is szemmel.

-----
Támogatók: Magvető, Ulpius-ház, és a már régóta nem tilos Tilos Rádió

2010. február 27., szombat

Rettentő szél fúj



Rettentő szél fúj, elbújok kicsi "rendelőmbe". Így nevezem, mert - konyha volt előzőleg - fala csempés. Az íróasztalon, egy alacsony könyvespolcon kívül csak egy priccs van benne, meg persze a sarokban, a polc fölött pár év alatt kialakult kis ikon-sarok, mindenféle emlékkel, ami/aki fontos. Nem magyarázgatom, itt a fénykép.
És bocs, hogy a sietve elkattintott ma reggeli "önarcképen" nem csak hogy szőrös vagyok, de még kávéfolt is dicstelenkedik a szám sarkában.
Evvel a kávés számmal motyogom ma reggeli versvázlatkám sorait:

Kilátás a Bársony utcára

Esőben mint egy párizsi
utca, úgy fénylik városom
egyik vacak kis útja itt.

Amerikánus? Magyar ? Vagy fáriszi*?
Jártam murván meg bársonyon,
s kiittam létem szomjú kútjait...

--------
*fáriszi=farszi, perzsa; itt minden olyan nációt értek alatta, akik jobbról-balra haladva arabus betűkkel írnak, vagy sok ilyet olvastak, láttak hosszú életük során. Az amerikánus utalás közelebbi ismerőseim számára világos. Aki nem tudná, amerikai apámra utalok vele, akivel Anyámat egy bajorországi menekülttáborban hozta össze a sors. Hogy aztán mégis magyarnak születtem Debrecenben, azt a sors murvás vagy bársonyos mivoltának köszönhetem vajon?

2010. február 25., csütörtök

Csalok, mert ez tegnap esti kép


Sinka István öregkori költészetébe illő színekben ment le a nap tegnap este.
Fenyegető volt, de vonzó is. Sinka az egyik legnagyobb, legérzékletesebb magyar költő.

"...Nyugat felől a tenger violája
védte partjaid zöld
vonalát, és kelet felől Moáb;
hegyfokok mögött hegyfokok
ragyogtak, s a tündöklő örök, a kőszálak, körül:
a kénsárga, a bordó, a rózsaszín s az ibolya-oszlopok;
viseli még most is a bíborkoronát
mind, este, mint akkor,
mikor csak az angyalok
futottak el innen az öröklétbe át."


(Sinka István:Seir király siratja Siddim pusztúlását, Sinka I.: Lovasok opál mezőkön, Válogatott versek, Magvető, 1987)

Ilyen naplementéink idején értem meg Sinka Istvánt, az alföldi festőket, meg valamicskét az öröklét angyali igéretéből

Ijesztően nől a hóvirág


A pár nappal ezelőtt éppen csak kibújt hóvirág ilyen növekedésnek indult

2010. február 24., szerda

Jó szelet, Matyi!


Jégtörő Mátyás napja van: Matyi fiam névnapja. A jégtörés idén se jött össze, de legalább akkor jó szelet!

ÜTEMANYAGTÖLTÉS IV. Angyali segítség

A költészetben elkél néha egy kis angyali segítség.
Szemüvegesköltő-koromban (mert mit írhat az ember a beültetett műanyaglencsékről?)
még ilyen önarcképet festettem magamról:

Jár hátul összekulcsolt kézzel,
kimeresztett pocakkal;
előtte megy a szemüveg,
utána meg az angyal.

2010. február 22., hétfő

Egy éve, hogy megint megnyílt az Iraki Múzeum


Lassan negyven éve, valamikor a '70-es években jártam ott, és ez a vers született akkor:

ASURNASZIRPÁL ÖTLÁBÚ BIKÁI


(A láb-filozófia terjed. Üdvözlettel
Várady Szabolcsnak, Budapest)


Ötlábú bikák! Ugyan.
Hisz már az óvodában
megtanultuk pontosan:
négy lába van a bikának.
(Hacsak nem az ökör
volt, ahogyan sejtem,
ott is a példa-állat.)
Csak félve mondom el ezért,
hogy a bagdadi múzeumban
Asurnaszirpál király
palotájának kapuját
két ötlábú bika őrzi.
Elölről nézvést kettő,
oldalról nézvést meg négy
lábuk van e bikáknak,
de mivel egy-egy lábuk a sarkon összeér,
a hatból öt lesz épp ezért.
És épp e naívan cseles
csalás a titkuk. Éppen ez.
A kapuban egyébként nem ad fel talányt az őr.
És biztos, hogy Asurnaszirpál
se faggat éppen erről.

De hátha ez a furcsa
fölös tudás a kulcsa
mégis, hogy a homályból,
Asurnaszirpál palotájából
hírhozóként kijussál,
s mintha öt lábad lenne, fussál.