..."
Ez a sarokterasz, ahol a háború alatt, nem is oly rég, még csak tíz-tizenegy éve, előbb német, aztán orosz géppuskafészek települt, stratégiai pont volt: egyaránt végig lehetett belőle látni visszafelé a Simor utcán a város felé, és persze minden fáradság nélkül nyílt a kilátás a Ganz gyárra, mögötte a Dohánygyárra, ahol a görög menekültek laknak. Jobbra messzebb a Népliget, rögtön a Villám utca másik oldalán a focipálya, ahová később majd a tanműhely épül, mögötte a Könyves Kálmán körút, ahol már két éve jár a 75-ös troli, amit Sztálin születésnapjára emlékezve számoztak így, ugyanúgy, ahogy korábban a városligeti 70-est. Nem látszik ugyan, mert a hosszadalmas felirat a Liget felé néz, hogy a 75-ösön utazó dolgozók a Vajda Péter utcától majdnem egészen a Kőbányai útig jól olvashassák a szocreál graffiti Guiness-rekord hosszúságú eredményét:
ÉLJEN ÉS VIRÁGOZZÉK AZ ÖRÖK ÉS MEGBONTHATATLAN SZOVJET-MAGYAR BARÁTSÁG! A sarló-kalapácsos orosz, meg a búzakoszorús, ötágú csillagos magyar címerből összeeszkábált otromba kettős emblémával a felirat elején és végén.
A Jófiú, vállát a gömbölyű műkőoszlopnak dörzsölve könyököl a helyenként még háborús repesz-szilánkoktól sebzett vaskorláton, és figyel. Először mintha a Ganz, a József-városi pályaudvar szélesen terpeszkedő sínpárai, a Kerepesi úti templom mögött fölsejlő Népstadion felől – ahonnan meccsek alkalmával idehallatszik a tízezrek zúgása – hallaná: puskaropogás, de aztán észleli, hogy inkább a Baross utca vagy a Kálvin tér felől származik a zaj.
– Lehet, hogy lövöldöznek a városban? – szalad be. A sarokszoba üres, szalad tovább Bözsi szobáján keresztül Kicsi és az Ikrek szobájába, és választ ugyan közvetlenül nem kap kérdésére, de megérti, hogy ott is épp a lövöldözést tárgyalják, átjött a másik saroklakásból Batlay néni: – Kitört a forradalom! Lőnek a Rádiónál.
A dologban az a különös, hogy Kicsi szobájában a falra szerelt vezetékes rádió, aminek három állása van: a Kossuth adó, a Petőfi, meg a csönd, nyugodtan szól, nem beszél a lövöldözésről. Nemsokára Batlay néni vezérletével mindannyian kijönnek a teraszra: Anyu, a Kicsi, az Ikrek, hamarosan befut Vica nagynénje is. Bözsi szokás szerint későig dolgozik, Károly meg szokás szerint „valahol megin’ biztos piál a haverjaival”. A pékéknek, akik a cselédszobát bérlik, nem szabad tovább jönniük a konyhánál.
Már sötétedik. Nem látják jól, csak hallják, hogy lent jópáran állnak a kapu körül, csak izgatott beszélgetésük foszlányai hallatszanak föl, aztán hirtelen a kiabálás:
– Hisz ez a Máté! Odanézzetek, a marha Fiers megjött a forradalomból!
A zaj elül, majd pár perc múlva Máté a fölöttük levő, negyedik emeleti sarokteraszról orruk elé lógatja a hatalmas piros-fehér-zöld zászlót, aminek a közepéből a kommunista címert kivágták/kiégették?- ahogy majd 50 év múlva egyik-másik dokumentumfilmen látszik is - és ez ott lobog a Jófiú orra előtt mind a tíz napon keresztül, és csak november 4-én hajnalban kerül sor a zászlóbevonásra, amikor a Könyves Kálmán körútról érkezve bekanyarodnak a Ligetbe, és beássák magukat a piszkosszürke ruszki tankok, és elkezdik bombázni a Ház fölött eldübörgő lövedékekkel a Bungin, az Üllői út és a Körút kereszteződésénél a Kilián-laktanyát." ...
