2010.Okt. 4-5. Naplómból:
Rossz passzban napok óta. Háztartási ügyekben (konvektorok javíttatása, beázás, váratlanul drága műszaki vizsga a négyéves kocsin, stb.) „több zsebből vérzünk” – ahogy Vesztl Miklós barátomtól tanultam. Fordítási munkát tavasz óta nem kapok, készülő munkáim meg annyira bedöglöttek, hogy Tituszomat „Dögevics Titusznak”, verseskönyvemet, a Hapax legómenát magamban csak „Mit hápogsz, Legó Manó”-nak kereszteltem át. Móser Zolinak is megírtam, hogy hiába készítette el már majd két éve kérésemre a Hapax címlapját, ezért a fotójáért sem fog az Orpheustól honoráriumot kapni, legföljebb tőlem valami szerény kompenzációt, , mint négy éve a Vackor címlapjának fotóiért.(Igaz, az Orpheusznál, ahol szegény Deák Laci halála óta a Hapax reménytelenül elfeküdt, legalább annyit elértem, hogy új vezetőjével, Vincze Ferenccel végre sikerült személyesen találkoznom, és megigérte, hogy ha a szerződést nem is, magát a kézirat-paksamétát megtalálja, és belenéz, vagy --- végleg visszadja.)
Így aztán Naplómnak panaszkodom. Mióta négy éve nyugdíjba jöttem, jó háromszáz oldalnyi naplóm jött össze, több-kevesebb rendszerességgel; most is ezt szaporítom, minek ugyan? Bár inkább Tituszom növekedett volna százezer szónyira, mint ez az egyelőre csak elektronikus fájlban, no meg a biztonság kedvéért kis pendrájvomon őrzött fölöslegesség!
De borúra – derű! Tegnap személyesen is megismerkedtem Bencze Imrével, az Édes, ékes apanyelvünk című elhíresült tréfás költemény szerzőjével, akivel vagy másfél éve az iwiw-en szinte napi kapcsolatot tartunk. Egy Hubay Miklós részvételével sorra került, csoportos Hungarovox-könyvbemutatóra invitált a Bajza utcába.
Bevallom, én szikár, hajlott hátú szobatudósnak képzeltem a 78 éves egykori földrajztudóst és környezetvédelmi kutatót, s ehelyett egy kisportolt, arcán még nyári barnaságot őrző, joviális és mozgékony urat találtam, szépen nyírt ősz bajusszal a Deák Étteremben, ahol a találkozót megbeszéltük. Dunántúli születésű ember, mint félig-meddig én is. Ejti a zárt és nyílt e-ket, és lejegyzett nyelvjátékai, fejtörői, tréfás versei sokasága mellett élőszóban is tele van ízes történetekkel. Az étterem polcán szomorkodó, ormótlan Németh László fej alatt jót beszélgettünk, majd bementünk a terembe nem annyira a Hungarovox új szerzőit, mint Hubayt meghallgatni. És érdemes volt.
A terembe nehezen bebotorkáló, roskatag emberke, akinek elaszott arcából csak a szeme csillogott, amint nagy nehezen kitapogatta a feléje nyújtott mikrofont, olyan húszperces szabadelőadást, ragyogó mini-esszét bontott elénk Fazekas István lelkes, de valószínűleg felejthető Kis Károly című történelmi drámája kapcsán (amiről egyébként magáról egy kumma szót se szólt), bár a szerzőt a régi Hubay bűbájos udvariasságával egyenrangú pályatársként szólította és kezelte), amitől mindenkinek egyből kedve támadt királydrámákat írni.
Szerepelt az eszmefuttatásban az összes magyar király végzete, Szent Istvántól IV. Károlyig, sőt Ottó királyfiig, akiről megtudtuk, hogy Márai 80. születésnapjára a legértőbb tanulmányt írta, fölidéződtek a most 100 éve született Vas István, meg persze Vörösmarty és Petőfi Sándor király-fölfogásának sarkpontjai, hallottunk a görög sorstragédiákról, meg Schiller drámáiról is bőven, de főképpen azt magyarázta el, hogy Katona József Bánk Bánjában hogyan lesz Gertrudis halálának végső kiváltó oka a sértett női hiúság egy- ahogy a bölcs és ironikus Hubay Miklós fogalmazott- „kozmetikai kérdésben”.
Ha borítóra vagy olyan munkára van szükséged amivel elbánok, szólj bátran megcsinálom neked szó nélkül....
VálaszTörlésÜdv: a Balassa