A Város egy nagy, partra vont hajó
Szindbád hazatért sok vándorlás után, de Szindbádnak nem tetszett annyira a város. Mert mit is szeretett igazán ez a fáradhatatlan utazó, – aki mellesleg minden útján csapnivaló kereskedőnek bizonyult?
Szindbád a meleg tengereket szerette, a kisebb-nagyobb csodákat, szerette hallgatni a vén matrózok dünnyögő meséit, szerette a hajnali kikötőket, szerette nézni a kötélverők ravaszul pörgő szerkezeteit, a javítás céljából partra vont, hasra fektetett, pióca-kagylókkal tarjagos fenekű öreg hajókat. (Meg hát szerette - mint tudjuk - a nőket. De róluk majd hadd meséljen ő, amennyit nem sokall.)
Hazajött. Nem is hogy megvénült volna annyira, de úgy rendezte magában: ideje immár övéi közt forognia, hátha tanácsot kérnek tőle, hátha elfogadnak egy-egy bölcs okítást.
És érdeklődtek nála az útra készülők, kérdezték távoli áramlatok irányát, ritka szokásait a messzi kikötőknek. Elmondta persze ezeket Szindbád, de duzzogott magában, mert nem kértek tőle tanácsot semmi helyi dologban. Hiába mondogatta, hogy így, úgy, zajos utcák, leromlott házak, „Kill Gypsies” föliratok, gondozatlan iskolák, füst, benzingőz, mocsok, a munkálkodásban lustaság és zűrzavar, a megbízott férfiak közt haszonlesők, goromba csiszárok, sok ledér fehérnép, részeges ember, ingyenélő művész-utánzatok. Hogy nem jó a kapkodó, napról-napra élés, és hiába mondta: vigyázzatok, nem messzi városok hadakat gyűjtenek.
Mosolyogtak Szindbádon a kávémérésben, ahol kevés hasissal megszórt dohányát szívta, elmaradoztak a vásárlók könyvesboltjából, amit mennyezetig rakott külhonból hozatott friss és bölcs könyvekkel. Nem látogatták többé azok sem, akik korábban is csak „böngészgetni jöttek”. Azért se fogok megint hajóra ülni – mondta, fogadta magában haragosan Szindbád. Szívemben keserűség lakozik, de gyűlölet – Allahra! – szívemben nincsen. Annyira talán még vén sem vagyok. Kidobnak az ajtón, az ablakon mászom vissza, és úgy veszem, hogy a Város egy nagy, partra vont hajó.
----------
Megjegyzés ehhez a kis irományhoz. Eldönthetetlen, mi a vers és mi a próza. Ez a szöveg annak idején versként tördelve jelent meg talán a Népszavában, talán a Magyar Nemzetben, talán Marafkó László (vagy Berkes Erzsébet?) ottani versszerkesztősége idején. Most inkább prózának tördeltem be. Talán így is fogyasztható.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése