LOBOGJ NEKEM IS, ZÁSZLÓ!
Jó lantos, Tinódi, taníts igaz dalra;
Balassi ütemre versben, viadalban;
Bessenyei oktass, honnan, miből lettünk;
Csokonai, biztass: el ne keseredjünk.
Berzsenyi, te tartsd fenn, tartsd azt a tar ágat!
Tárd ki, Vörösmarty, zúgó, merész világod!
Kölcsey, te szoktass kemény becsületre!
Petőfi Sándor! ... engedj közeledbe.
Légy figyelő bírám, tudós Arany János!
Vajda, adj tüzedből, csúcsokon magányos;
Ady, taníts gaz közt emelt fővel járni,
sebes szájjal is szólni, Babits, Kosztolányi!
Füst Milán, setét és mély utakon vezess;
vigyázd az űrben röptöm, Karinthy Frigyes!
József Attila, te mindig légy velem:
gyermek-szív, szűkölve is szíves értelem.
S jaj, kit e seregbe korán hítt a zászló,
te taníts ragyogni kínban, jó Nagy László!
Ideiglenes emlékművek ( 1985, szépirodalmi Kiadó) c. kötetemből
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bessenyei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Bessenyei. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. április 11., hétfő
2009. június 6., szombat
"Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?" -Bessenyei György
2006-os naplómból:
„Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?”- Bessenyei
Érdemes volt nyugdíjba mennem ezekért a sashalmi hajnalokért, ahogy a lilás bíbor derengés
lassan folyó aranyszínűvé alakul, szinte észrevétlen. Nem mintha dolgozó koromban is nagyritkán nem ámultam volna a napfelkelte hajnali csodáin, de most végre lesz időm is a látványt és az eseményt megillető áhitattal gondolkodnom és leírnom „hajnali részegségeimet”. A napi munkába járás és hajsza sodrában nem volt időm merengésre, imára, költészetre, filozófiára. Ideje persze arra van az embernek, amire időt csinál magának. Ezen is fordíthatunk: a hajléktalannak mása sincs, mint ideje, és mire megy a tömérdek idővel?
Néhány éve még azt hittem, egy-egy biztató jelből extrapolálva, hogy az új ezredév majd egy új érzelmesség és tartalmasabb lelki élet időszaka lesz, de csak a kilátástalan és acsarkodó torzsalkodás, pozícióharc jött háborúktól és közvetlen terrorfenyegetésektől egyelőre mentes kies honunkban, de másütt maguk a háborúk, maga a terror és a fölháborodott természet katasztrófái.
A sashalmi estékért is érdemes volt nyugdíjba mennem, a tegnapelőtti áramszünetnek köszönhető csillagos égért, amikor évtizedek óta először halványan a Tejút is megmutatkozott
a pesti égen.
Emléke volt ez a Tejút annak a véletlen csodának, mikor Péter barátommal egyetemistaként a Balatonon közös szobát béreltünk és neki sikerült egy lányt fölcsípni a zenés étteremben, én meg tapintatosan egy csónakba hevertem a parton, hogy ők használhassák nyugodtan a kibérelt szobát. Néztem a csillagokat, életemben talán először a hatalmas, fényes Tejutat, elbóbiskoltam, fáztam is, és egy-két óra múlva dideregve a csobogva ringatózó ladikban megtapasztalhattam, hogy majd kilencven fokkal elfordult a fényes, hatalmas égi sztráda. Még nem dolgozó életemnek - hadd essem ezzel az ismétléssel fogalmazási hibába – életreszóló nagy élménye volt az eset. A lányra már biztosan Péter sem emlékszik, de a Tejút, a Tejútnak az a fordulása a balatoni égbolt fölött, nekem már örökre megmarad.
Tegnap meg azt olvasom, hogy a Balatonon tapasztalhatóak a világ leghosszabb, több kilométeres hullámai, van valami Balaton-honlap, biztos tudja a kereső, ott meg lehet nézni a részleteket.
Merengés, ima, költészet, filozófia. Azt is olvasom valahol, hogy az írót az unalom szüli. Magunkban, párosan, vagy csoportosan, ami manapság a legritkább gyakorlat, kell-e merengenünk napfelkeltén, Tejúton, szépségében oly ritkán, s talán már tényleg csak nyugdíjasoknak megmutatkozó kozmoszunkban való helyünkön?
Talán elkezdem olvasni Bessenyeit, a „bihari remetét”. Mit mondhat erről a magát remetévé nyugdíjazó egykori testőr, túl Kufstein-on, Napóleon bukásán, B., akinek csak egy sorára emlékszem, és arra is nyilván pontatlanul: „Ki vagyok, mi vagyok, honnan s mibül lettem?”
Azaz helyesen, a varázslatos Google-nak és az OSZK elektronikus könyvtárának hála:
BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ
Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok
S élek, melynek útján szüntelenül halok:
Létemet táplálván testemet emésztem,
Élni törekedem, s életemet vesztem.
Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,
Fájdalommal öröm így laknak szívemben.
Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,
Benne szabadságom rabságával lelem.
Hányszor kell érezni változásaimat?
S hogy kerülhessem el hányattatásimat?"
„Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?”- Bessenyei
Érdemes volt nyugdíjba mennem ezekért a sashalmi hajnalokért, ahogy a lilás bíbor derengés
lassan folyó aranyszínűvé alakul, szinte észrevétlen. Nem mintha dolgozó koromban is nagyritkán nem ámultam volna a napfelkelte hajnali csodáin, de most végre lesz időm is a látványt és az eseményt megillető áhitattal gondolkodnom és leírnom „hajnali részegségeimet”. A napi munkába járás és hajsza sodrában nem volt időm merengésre, imára, költészetre, filozófiára. Ideje persze arra van az embernek, amire időt csinál magának. Ezen is fordíthatunk: a hajléktalannak mása sincs, mint ideje, és mire megy a tömérdek idővel?
Néhány éve még azt hittem, egy-egy biztató jelből extrapolálva, hogy az új ezredév majd egy új érzelmesség és tartalmasabb lelki élet időszaka lesz, de csak a kilátástalan és acsarkodó torzsalkodás, pozícióharc jött háborúktól és közvetlen terrorfenyegetésektől egyelőre mentes kies honunkban, de másütt maguk a háborúk, maga a terror és a fölháborodott természet katasztrófái.
A sashalmi estékért is érdemes volt nyugdíjba mennem, a tegnapelőtti áramszünetnek köszönhető csillagos égért, amikor évtizedek óta először halványan a Tejút is megmutatkozott
a pesti égen.
Emléke volt ez a Tejút annak a véletlen csodának, mikor Péter barátommal egyetemistaként a Balatonon közös szobát béreltünk és neki sikerült egy lányt fölcsípni a zenés étteremben, én meg tapintatosan egy csónakba hevertem a parton, hogy ők használhassák nyugodtan a kibérelt szobát. Néztem a csillagokat, életemben talán először a hatalmas, fényes Tejutat, elbóbiskoltam, fáztam is, és egy-két óra múlva dideregve a csobogva ringatózó ladikban megtapasztalhattam, hogy majd kilencven fokkal elfordult a fényes, hatalmas égi sztráda. Még nem dolgozó életemnek - hadd essem ezzel az ismétléssel fogalmazási hibába – életreszóló nagy élménye volt az eset. A lányra már biztosan Péter sem emlékszik, de a Tejút, a Tejútnak az a fordulása a balatoni égbolt fölött, nekem már örökre megmarad.
Tegnap meg azt olvasom, hogy a Balatonon tapasztalhatóak a világ leghosszabb, több kilométeres hullámai, van valami Balaton-honlap, biztos tudja a kereső, ott meg lehet nézni a részleteket.
Merengés, ima, költészet, filozófia. Azt is olvasom valahol, hogy az írót az unalom szüli. Magunkban, párosan, vagy csoportosan, ami manapság a legritkább gyakorlat, kell-e merengenünk napfelkeltén, Tejúton, szépségében oly ritkán, s talán már tényleg csak nyugdíjasoknak megmutatkozó kozmoszunkban való helyünkön?
Talán elkezdem olvasni Bessenyeit, a „bihari remetét”. Mit mondhat erről a magát remetévé nyugdíjazó egykori testőr, túl Kufstein-on, Napóleon bukásán, B., akinek csak egy sorára emlékszem, és arra is nyilván pontatlanul: „Ki vagyok, mi vagyok, honnan s mibül lettem?”
Azaz helyesen, a varázslatos Google-nak és az OSZK elektronikus könyvtárának hála:
BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ
Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok
S élek, melynek útján szüntelenül halok:
Létemet táplálván testemet emésztem,
Élni törekedem, s életemet vesztem.
Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,
Fájdalommal öröm így laknak szívemben.
Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,
Benne szabadságom rabságával lelem.
Hányszor kell érezni változásaimat?
S hogy kerülhessem el hányattatásimat?"
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
