Távol élő barátom, e blog szorgalmas, bár be nem jegyzett olvasója kérdez valamit és én valamit válaszolok.
Dulouz Lódrekk? Lasik Roitschwanz? Tej vagy Rum? Velem vagy ellenem?
A kérdés:
"Elsumákoltad annak megírását, hogy Tituszod kalandjai mennyiben fedik saját kalandjaidat. Nekem a korábbi írásaidból az benyomásom, hogy Tokai András az voltaképpen Tokai András Titusz. Ezért gondolom azt, hogy te olyan viszonyban vagy Titusszal, mint Jack Kerouac Jack Dulouzzal."
A válasz:
Na most a tituszos kérdésedre visszatérve. Nem jutottam el odáig, hogy nagy levegőt vegyek, és végre IRNI kezdjem, csak rakosgatom, másolgatom, nyirbálgatom a meglevő anyagokat, igaz egy jó hónapja nem sikerül megtalálnom egy jó 50 oldalas gépelményt, amiből majdnem hosszú folyóirat-közlemény lett, kamaszoknak, a szegedi Kincskeresőben a nyolcvanas évek közepén-végén. Akkoriban dolgozott ott szerkesztőként egy sajnos nem sokkal azután fiatalon (jóval 50 éves kora előtt) meghalt költő-ismerősöm, Baka István, akinek a javaslatára akkor ( majd 25 éve) egy nyáron át írtam az ifjúsági változatot. Na ez nincs meg.
Azóta letettem arról, hogy akár ifjúsági, akár "felnőtt" verzióban az amúgy sem létezett Dugovics Titusz életrajzát megírjam: abból alig lehetne többet kihoznom, mint Wagner Sándornak a maga híres-nevezetes, de meglehetősen középszerű "történelmi" festményéből.
A blogomban is sokat emlegetett egykori egyetemi oktatónk: Németh Géza egykori javaslatára a megfelelő "fekvést" keresem, amitől egy irodalmi mű komoly és emlékezetes alkotás lesz. Sajnos sokszor kap gellert a dolog, és afféle könnyű, olcsó megoldások jutnak állandóan eszembe, mint hogy mondjuk Dulouz Lódrekk gunyoros (ön)életrajzát próbáljam megírni: ez nem lenne több, mint Ehrenburg egyébként kiváló ( és mára totálisan elfelejtett) regénye: Lasik Roitschwanz életéről ( http://www.sovlit.com/bios/ehrenburg.html/ ).
Ja, a kamaszoknak írott Titusz, aminek a végén a jó - ha utólag - is elnyeri jutalmát, és a záró jelentben maga Mátyás király fogadja Dugovics Titusz özvegyét, és a fényes tettért hálából az özvegynek és három gyermekének adományozza a vasmegyei Tej falut, aztán a 90-es évek elején egy ugyancsak ifjúsági könyvsorozat darabjaként is majdnem megjelent, és az sem kizárt, hogy azért nem találom a kéziratot, mert végképp elsüllyedt a meg nem valósult sorozatot szerkesztő Kiss Dénes költő valamely azóta megszűnt kiadónál porosodó asztalfiókjában.
Komolyra fordítva a szót, és kérdésedre is végre válaszolva: persze, Titusz, ahogy Kerouc hőse, Dulouz vagy Duluoz is voltaképpen = Jack Karouackal, Takách vagy Kovách vagy Dugovics Titusz is azonos = velem. Velem amúgy sem esik messze a máig virágzó Rumtól, ami ott van rögtön az azóta megszűnt Tej közelében.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tejút. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tejút. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. május 1., szombat
2009. június 6., szombat
"Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?" -Bessenyei György
2006-os naplómból:
„Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?”- Bessenyei
Érdemes volt nyugdíjba mennem ezekért a sashalmi hajnalokért, ahogy a lilás bíbor derengés
lassan folyó aranyszínűvé alakul, szinte észrevétlen. Nem mintha dolgozó koromban is nagyritkán nem ámultam volna a napfelkelte hajnali csodáin, de most végre lesz időm is a látványt és az eseményt megillető áhitattal gondolkodnom és leírnom „hajnali részegségeimet”. A napi munkába járás és hajsza sodrában nem volt időm merengésre, imára, költészetre, filozófiára. Ideje persze arra van az embernek, amire időt csinál magának. Ezen is fordíthatunk: a hajléktalannak mása sincs, mint ideje, és mire megy a tömérdek idővel?
Néhány éve még azt hittem, egy-egy biztató jelből extrapolálva, hogy az új ezredév majd egy új érzelmesség és tartalmasabb lelki élet időszaka lesz, de csak a kilátástalan és acsarkodó torzsalkodás, pozícióharc jött háborúktól és közvetlen terrorfenyegetésektől egyelőre mentes kies honunkban, de másütt maguk a háborúk, maga a terror és a fölháborodott természet katasztrófái.
A sashalmi estékért is érdemes volt nyugdíjba mennem, a tegnapelőtti áramszünetnek köszönhető csillagos égért, amikor évtizedek óta először halványan a Tejút is megmutatkozott
a pesti égen.
Emléke volt ez a Tejút annak a véletlen csodának, mikor Péter barátommal egyetemistaként a Balatonon közös szobát béreltünk és neki sikerült egy lányt fölcsípni a zenés étteremben, én meg tapintatosan egy csónakba hevertem a parton, hogy ők használhassák nyugodtan a kibérelt szobát. Néztem a csillagokat, életemben talán először a hatalmas, fényes Tejutat, elbóbiskoltam, fáztam is, és egy-két óra múlva dideregve a csobogva ringatózó ladikban megtapasztalhattam, hogy majd kilencven fokkal elfordult a fényes, hatalmas égi sztráda. Még nem dolgozó életemnek - hadd essem ezzel az ismétléssel fogalmazási hibába – életreszóló nagy élménye volt az eset. A lányra már biztosan Péter sem emlékszik, de a Tejút, a Tejútnak az a fordulása a balatoni égbolt fölött, nekem már örökre megmarad.
Tegnap meg azt olvasom, hogy a Balatonon tapasztalhatóak a világ leghosszabb, több kilométeres hullámai, van valami Balaton-honlap, biztos tudja a kereső, ott meg lehet nézni a részleteket.
Merengés, ima, költészet, filozófia. Azt is olvasom valahol, hogy az írót az unalom szüli. Magunkban, párosan, vagy csoportosan, ami manapság a legritkább gyakorlat, kell-e merengenünk napfelkeltén, Tejúton, szépségében oly ritkán, s talán már tényleg csak nyugdíjasoknak megmutatkozó kozmoszunkban való helyünkön?
Talán elkezdem olvasni Bessenyeit, a „bihari remetét”. Mit mondhat erről a magát remetévé nyugdíjazó egykori testőr, túl Kufstein-on, Napóleon bukásán, B., akinek csak egy sorára emlékszem, és arra is nyilván pontatlanul: „Ki vagyok, mi vagyok, honnan s mibül lettem?”
Azaz helyesen, a varázslatos Google-nak és az OSZK elektronikus könyvtárának hála:
BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ
Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok
S élek, melynek útján szüntelenül halok:
Létemet táplálván testemet emésztem,
Élni törekedem, s életemet vesztem.
Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,
Fájdalommal öröm így laknak szívemben.
Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,
Benne szabadságom rabságával lelem.
Hányszor kell érezni változásaimat?
S hogy kerülhessem el hányattatásimat?"
„Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?”- Bessenyei
Érdemes volt nyugdíjba mennem ezekért a sashalmi hajnalokért, ahogy a lilás bíbor derengés
lassan folyó aranyszínűvé alakul, szinte észrevétlen. Nem mintha dolgozó koromban is nagyritkán nem ámultam volna a napfelkelte hajnali csodáin, de most végre lesz időm is a látványt és az eseményt megillető áhitattal gondolkodnom és leírnom „hajnali részegségeimet”. A napi munkába járás és hajsza sodrában nem volt időm merengésre, imára, költészetre, filozófiára. Ideje persze arra van az embernek, amire időt csinál magának. Ezen is fordíthatunk: a hajléktalannak mása sincs, mint ideje, és mire megy a tömérdek idővel?
Néhány éve még azt hittem, egy-egy biztató jelből extrapolálva, hogy az új ezredév majd egy új érzelmesség és tartalmasabb lelki élet időszaka lesz, de csak a kilátástalan és acsarkodó torzsalkodás, pozícióharc jött háborúktól és közvetlen terrorfenyegetésektől egyelőre mentes kies honunkban, de másütt maguk a háborúk, maga a terror és a fölháborodott természet katasztrófái.
A sashalmi estékért is érdemes volt nyugdíjba mennem, a tegnapelőtti áramszünetnek köszönhető csillagos égért, amikor évtizedek óta először halványan a Tejút is megmutatkozott
a pesti égen.
Emléke volt ez a Tejút annak a véletlen csodának, mikor Péter barátommal egyetemistaként a Balatonon közös szobát béreltünk és neki sikerült egy lányt fölcsípni a zenés étteremben, én meg tapintatosan egy csónakba hevertem a parton, hogy ők használhassák nyugodtan a kibérelt szobát. Néztem a csillagokat, életemben talán először a hatalmas, fényes Tejutat, elbóbiskoltam, fáztam is, és egy-két óra múlva dideregve a csobogva ringatózó ladikban megtapasztalhattam, hogy majd kilencven fokkal elfordult a fényes, hatalmas égi sztráda. Még nem dolgozó életemnek - hadd essem ezzel az ismétléssel fogalmazási hibába – életreszóló nagy élménye volt az eset. A lányra már biztosan Péter sem emlékszik, de a Tejút, a Tejútnak az a fordulása a balatoni égbolt fölött, nekem már örökre megmarad.
Tegnap meg azt olvasom, hogy a Balatonon tapasztalhatóak a világ leghosszabb, több kilométeres hullámai, van valami Balaton-honlap, biztos tudja a kereső, ott meg lehet nézni a részleteket.
Merengés, ima, költészet, filozófia. Azt is olvasom valahol, hogy az írót az unalom szüli. Magunkban, párosan, vagy csoportosan, ami manapság a legritkább gyakorlat, kell-e merengenünk napfelkeltén, Tejúton, szépségében oly ritkán, s talán már tényleg csak nyugdíjasoknak megmutatkozó kozmoszunkban való helyünkön?
Talán elkezdem olvasni Bessenyeit, a „bihari remetét”. Mit mondhat erről a magát remetévé nyugdíjazó egykori testőr, túl Kufstein-on, Napóleon bukásán, B., akinek csak egy sorára emlékszem, és arra is nyilván pontatlanul: „Ki vagyok, mi vagyok, honnan s mibül lettem?”
Azaz helyesen, a varázslatos Google-nak és az OSZK elektronikus könyvtárának hála:
BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ
Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok
S élek, melynek útján szüntelenül halok:
Létemet táplálván testemet emésztem,
Élni törekedem, s életemet vesztem.
Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,
Fájdalommal öröm így laknak szívemben.
Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,
Benne szabadságom rabságával lelem.
Hányszor kell érezni változásaimat?
S hogy kerülhessem el hányattatásimat?"
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
