A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arany János. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Arany János. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. március 28., szerda

Mi is a "neszme"? - azaz miből lesz a költemény?

Arany János levele Szemere Pálhoz. (részlet)
.
Mielőtt azonban erre20 mennék, szabad legyen érintenem Kegyednek amaz épannyira új, mint találó észrevételét,21 hogy a szellemnyilatkozásban, ha főleg a22 költészetre s itt leginkább a lyrára szorítjuk – az alsó fokozat [a] neszme (nonsens, ugy-e?), vagy alig több ennél. – Nagyon igaz.23 Mi is lehetne, [az] inventio műveinél, egyéb mint neszme, vagy félig homályos eszme legfölebb. Itt nem a logica vezet bizonyos eszmékhez, itt a pillanatnyi helyzet, érzelem, kedélyállapotból24 fog eszme fejleni, s ha kisérhetjük is, szabályozhatjuk is további fejlésében, a csiráról, a keletkezés mozzanatáról nem adhatunk számot magunknak. Hallottam – [s] Kegyed méginkább tudhatja – hogy Vörösmarty „Szép Ilonkája” ez egyetlen sorból fakadt fel: „Hervadása liliomhullás volt”. – Mi ez így? semmi határozott személyhez, tárgyhoz nem kötve? Egy kép, [de] mihez csak ezentúl kell tárgyat keresni: tehát féleszme, vagy a mi egy értelmű: neszme. S ím25, e neszmétől viselősen, a költő addig hordja azt, míg előáll26 az eszme, teljes szépségben,27 egy valódi Szép Ilonka. – Más példát mondok. A nép fia megtelik érzelemmel, – az érzés már hullámzik, rhythmust, dallamosságot kap, (mert a zeneiség áll legközelebb a még eszmévé nem fejlett érzelemhez) de még hiányzik az eszme. Mit28 tesz tehát? Ex abrupto [3. lap:] jött, gyakran össze sem függő szavak rhythmusába29 önti érzelmét; s csak azután törekszik e dallamos szavakhoz30 illő eszmét találni, mi olykor nem is sikerül.31 Példa saját népköltészetünk, de, némi módosítással, valamennyi nép lyrája, főleg a chinai, mely e részt a mienkkel meglepő hasonlatot tűntet elő. Mikor a dalló neki kezd: Káka tövén költ a rucza – akkor még nehezen van egyebe a puszta érzelemnél, eszmeiség nélkül, melyet dallamos szavakba – [s] egy az érzéki szemlélet köréből találomra elérántott képbe – önt; s az32 első sor mi egybefüggésben sincs a majdan kifejlő gondolattal,33 – [ez] ridegen marad. Mikor a másik sort hozzárímli: „Jó földben terem a búza”, akkor sincs még eszméje az érzelemhez, de már készül lenni mert a terem szó felkölti azt; e sor tehát már nem marad oly ridegen, mint az előbbi, mert a terem-hez köti megszületett gondolatját:34 „De a hol a hű lány35 terem , azt a helyet nem ismerem.”... Már van eszméje: minden leány hűtelen (mert az övé az).36
--
A levelet még az 1950-es években az Irodalomtört. Közleményekben közlő Vértes O. Auguszta ide vonatkozó jegyzetei ( Arany levelének fogalmazványára utalnak.)
.
20 arra
21 egy észrevételt koczkáztatnom Kegyednek amaz ép annyira új, mint találó megjegyzésére)
22 főleg ha
23 Igen helyes.
24 kedélyállapot, érzelemből
25 És
26 szerves egészszé alakítva megszületik
27 szépségében
28 – de az eszme még hiányzik: mit
29 Összefüggetlen, exabrupto, jövő szavak dallamába
30 A töredékes kézirat 2. lapja itt végződik.
31 nem is sükerül olykor.
32 ez
33 eszmével
34 de e sor már mégsem marad oly ridegen, mint az első, mert hozzá kötheti a terem szóhoz megszületett gondolatját:
35 lyány
36 „hogy a leány mind, (s különösen az övé) hűtelen”. Vagy szabatosabban: „azért hűtelen minden lyány, mert az övé az.”
A töredékben ezután a következő szövegrész olvasható, mely az elküldött levélből kimaradt:
Az eszme genesise hát, ugy ejtem, művelt lyricusnál is ez, csak a velebánás, a procedura különböző, több félék levén az utóbbinak eszközei, mint a természet naiv gyermekének. Ön [ceruzával javítva) Én] csekély tapasztalásom legalább ezt látszik igazolni. Kevés számú lyrai darabjaim közül most is azokat tartom sikerültebbeknek, a melyek dallamát hordtam már, mielőtt kifejlett eszmém lett volna, – úgy hogy a dallamból fejlődött mintegy [az; kijavítva:] a gondolat. Sőt balladáim foganzásakor [!] is, az első, még homályos eszme felködlésnél már ott volt a rhythmus, a dallam, rendszerint nem eredeti, hanem valamely régi népdalhang, mely nem tudom micsoda sympathiánál fogva épen a szülemlő [es; e két betű áthúzva] eszméhez társult, illett, és semmi más. Ezért esett meg rajtam nem egyszer, hogy ha, a fölvett dallam formáit, rhythmusát a nyelv később nem bírta, noha az eszmével már tisztába jöttem, mégsem tudtam azt más, talán kényelmesb formába önteni, hanem az elkezdett mű töredék maradt. De hagyjuk ezt.

2011. április 11., hétfő

Régen így tisztelegtem nagy költők előtt

LOBOGJ NEKEM IS, ZÁSZLÓ!
Jó lantos, Tinódi, taníts igaz dalra;
Balassi ütemre versben, viadalban;
Bessenyei oktass, honnan, miből lettünk;
Csokonai, biztass: el ne keseredjünk.
Berzsenyi, te tartsd fenn, tartsd azt a tar ágat!
Tárd ki, Vörösmarty, zúgó, merész világod!
Kölcsey, te szoktass kemény becsületre!
Petőfi Sándor! ... engedj közeledbe.
Légy figyelő bírám, tudós Arany János!
Vajda, adj tüzedből, csúcsokon magányos;
Ady, taníts gaz közt emelt fővel járni,
sebes szájjal is szólni, Babits, Kosztolányi!
Füst Milán, setét és mély utakon vezess;
vigyázd az űrben röptöm, Karinthy Frigyes!
József Attila, te mindig légy velem:
gyermek-szív, szűkölve is szíves értelem.
S jaj, kit e seregbe korán hítt a zászló,
te taníts ragyogni kínban, jó Nagy László!


Ideiglenes emlékművek ( 1985, szépirodalmi Kiadó) c. kötetemből

2010. augusztus 12., csütörtök

Titusz-regényem egy lehetséges kezdete




Hogy kezdjük hát a történetet Tituszról? Fegyverrel, vitézzel, pásztortűzlobogással, avagy egy jól irányzott francia mondattal, melynek kipattanó szikrája hirtelen bevilágítja egész Közép-Nyugat-Eurázsiát?* Kezdjük úgy, hogy egy reggel Titusz fölébred, és hirtelen…?
Kezdhetnénk akárhol egy bizonyos meglehetősen tágas körön belül, mely Titusz világát, mely az én világomat, a mi világunkat többé-kevésbé magába zárja, jelenti.
Csukd be a szemed, és összpontosítva mondd ki magadban, gondold el: Én.---------. A megjelenő képzet nem fogható marokba, szétsugárzik, mintha egy táguló gömb belsejéből nézve föl-fölvillanó tompább és fényesebb jelek indulnának mozgásnak: események, szavak, személyek, képek, hangok, szagok, szíved dobogása, utcai zaj, félelmeid, reményeid.
Hát Tituszból miféle sugárzás árad? Róla mit kell, mit lehet mondani, és mért éppen Tituszról? Korunknak miféle hőse ő? Milyen kor hőse? És ugyan hős-e egyáltalán?
Az író nem kíván szülötte egyedüli bírája lenni, s nyilvánvalóbb, hogy korának egyedüli bírája sem lehet. Ha segít mégis egy jóra törekvő ember példáján e szép, de veszélyes csapdákat rejtő, s néha még veszélyesebb, mert túl sima tévutakkal kecsegtető világunkról valamivel többet, igazabbat sejteni, Titusza nem hiába állt talpra a várárokban, hová zászlót s törököt markolva,  úgy hitte, végleges halállal,  lezuhant.
--
Vagy kezdjük a Vaskapuval, amit tegnap egy kedves olvasóm emlegetett? Egyelőre egy fotó a mai Vaskapuról, a Djerdapról, az Iron Gorge-ról, La Cazane-ról, vagy akárhogyan nevezzék Közép-Nyugat-Eurázsia megtanulhatatlan nyelveinek bármelyikén...
Meg Galambócról, ami a kedvencem
----------
* Ne hívjatok engem keletinek,- dünnyögött morózusan Titusz vagy a szerző, vagy P.T.K., a szerző lakótársa az élhetetlenségben - Nem vagyok én pályaudvar...

2010. május 29., szombat

Valami más- Szétírások IV.


Virágzik,
de már hull...

...jutott eszembe PTK májusi verséről, ami így megy:

Öregkori haiku

Ittam a hittant,
ettem a tant, aztán le-
tett rólam a lant.


amiről meg Arany egyik legizgalmasabb ríme a Mindvégig-ből.
(A lantot, a lantot....)

Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
Bús elme talál.

2010. május 21., péntek

Pankával a Múzeumkertben


 

 

 

 


Márta lányom ma a Nemzeti Múzeumban készített valakivel interjút a Nők Lapja Café on-line magazinnak. Közben mi tisztelegtünk Arany János szobránál, és elkészült egy majdnem ugyanolyan kép is - a régit majd megkeresem- mint amit Márta bátyjával, Matyival ugyanennél a lámpaoszlopnál csináltunk, ha jól számolom: 38 éve.
Posted by Picasa

2010. április 18., vasárnap

Tituszomat eredetileg építészként képzeltem el

Mottó:
„Ő maga választja magát, mind, aki él”

„Ha valamit csinálni akarunk, először rontani kell!” (Mindkettő Takács Imre Angyalok vetkőzése c. kötetétből, Szépirodalmi Kiadó, 1985)

(Titusz első háza elkészül)

Látszott az ő házának egyik sarka is, a Kossuth tér innenső oldalán; ott állt bezsúfolva a többi szürke ház közé, kicsit frissebb szürkén, de épp elég szürkén azért, éppen csak négyemeletesen, éppen úgy, hogy el kellett keseredni rajta. Tovább ment egy kicsit az erdőben, aztán odébb kijött a fák közül, és nézte a házat, a várost megint.
_ Mit szólna az öreg Vrasics ehhez? Szép flancosan el vagyon helyezve a környezetében, mi? Harmonizál vele, és persze száz százalékosan funkcionális! Az alaprajz – hóna alatt még a táskában a tervek – már az alaprajz legyen elegáns! – mutatta egyszer az Öreg a Brandenburgi Versenyek kottáját, kiterítve a lemezekhez mellékelt fényes, nagyalakú füzetet. – Ránéz, már hallja is: szép. Ilyen legyen az épület, ilyen világos menetű a rajza! Nézze ezeket az ismétlődő ritmusú íveket, ezekkel a finom különbségekkel! Na de dolgozzunk is egy kicsit, lássuk, mibül élünk! – zárta le aztán rendszerint az Öreg, hirtelen befelé nézve egy pillantig, mintha röstelkedne, vagy messzire: át az egyszerű titkaikat előle elrejteni nem bíró falakon, s ilyenkor önironikusan bólintott: - Felhőkakukkvár…
Titusz, ha az öreg Vrasicsra gondolt, hirtelen föltoluló lelkifurdalást érzett, de rögtön utána általában olyan megnyugvást, amit csak a jogosnak érzett szülői feddés, s az után jövő, bizalomból fakadó megbocsátás okoz – szerencsésebb gyermekeknek. Titusz az Öregnek kedvenc tanítványa volt, ezt azonban természetesen soha ki nem mondta volna egyikük sem. A srácok mondogatták egymás közt a tanszéken, meg az idősebb kollégák, egykor talán maguk is az Öreg kedvencei. Na meg a lányok. Mert Vrasics nem kedvelte a lányokat: az építészetet férfiszakmának tartotta.
Titusz maga előtt látta a valójában nem is olyan Öreget / csak hatvannégy volt, mikor meghalt/ , ahogy saját maga készítette statikai Märklinjével bíbelődik. Hogy milyen bizalmas viszonyba kerültek, Titusz abból értette meg, hogy a törékeny játékot, amit az öreg persze véresen komoly szakmai elgondolásai „vázlataiul” használt, Tituszon kívül senki sem láthatta összerakva Vrasics asztalán. Mikor másokkal együtt érkezett a professzori szobába, a Märklin mindig szétsöpörve feküdt ott, mint egy halom szétdobált Marokkó-játék. Mikor erre rájött, többé ő sem beszélt a többieknek arról, milyen figyelemmel billegteti, állítgatja a sebtében összeszerelt alkalmi konstrukcióit Vrasics ide-oda; hogy egyensúlyozza ki a keze ügyébe került apró tárgyakkal, esetleg hogyan függeszt vékony spárgával valami gyufaszekérhez hasonló csigás nehezéket valamelyik szerkezeti elem végére. – Tudja maga, hogy Tatlinnak mennyi ilyen mobilja volt? Vagy hallom, a Kondor, az a jó fiatal festő milyen érdekes pálcika-repülőkkel kísérletezik! … de lássuk, miből élünk! – hallatszott aztán, miközben visszakézből lassan ledöntötte Vrasics, amit éppen fölépített.
– Felhőkakukkvár – ismétli Titusz, s nézi a város fölött oszolva emelkedő füstök laza, bizonytalan szerkezetét. - Hát eggyel több ház lett Újhelyen.

2010. április 10., szombat

Kampánycsend és születésnap.



Halkan jegyzem meg: Valamiért kampánycsend hajnalán a szokásosnál is hangosabbak a rigók.

Tegnap Szörényi László irodalomtörténész, egykori Németh G. Béla-tanítvány 65. születésnapját ünnepeltük sokan a Bajza utcában. Átadtam a gyengélkedő Cholnoky Győző barátom jókívánságait, majd mivel Laci borokat bőven kapott, én sokéves Tokaji aszú helyett egy mindössze hároméves Tokai vackor kötettel ajándékoztam meg, amit mosolyogva szorított a mellére. A másik képen Oberfrank Pál színművész Arany János: Magyar Misijét olvassa föl, és ott ül Vasy Géza is, aki azt mondta, reméli, egyszer majd Szörényi is hajlandó lesz elvállalni az elnökséget, s ez ellen nem tiltakozott a két korábbi elnök,sem Pomogáts Béla,sem Kalász Márton, akik a közönség soraiban ültek.

2009. október 19., hétfő

Tanácsok egy versírónak. Mi a "neszme" ?

Hajrá!

A vers ilyen jöveteléről Arany Jánosnak van egy szép szava: neszme.
Ő nem fejtette ki ilyen részletesen, csak - bár ezt a forrást azóta se találom, egy egyetmi oktatóm idézte egy állítólag Tompának írt Arany-levélből - én magyarázom így magamnak...
Nesz is jön - valami motoszkáló ritmus, meg eszme is - valamiféle kósza tartalom, aztán lassan kiadja magát az ember fejében. De azért kontroll alatt kell tartani a dolgot, befogni a neszméket, mint a szaladgáló csikókat.
ÜdV. tokai András

---------------------------------------------------------
> Kedves András!
>
> Köszönöm őszinte kritikáját!
> A rímekben igaza van, de tudja ,hogy van ez: nem én írom a
> verset,hanem a vers ír engem.
> Ezért ahogy "jön a szellemből",úgy kerül papírra.
> Igyekszem nem annyit rímelni.
>
> Szeretettel es tisztelettel:Judit
> ---------------------------------------------------------
> > Kedves Judit, mivel nem nagyon érek rá, csak
> > belekukkantottam.
> > Jószándékú dolgokat ír. Nem kell feltétlenül rímelni.
> Rövid
> > verseket illetően figyelje Fodor Ákos vagy Andrassew Iván
> > haikuit.
> > Üdvözlettel:
> > Tokai András
> >
> >
> > ---------------------------------------------------------
> > > Kedves András!
> > >
> > > Láttam az adatlapján,hogy nyilvánvalóan verseket is ír.
> > > Jómagam amatőrként írok,mert a vers mély kifejeződése a
> > > benső világnak.
> > > Engedje meg,hogy a blogomból linkeljek a
> > > verseimből,megtisztel ha megnézi.
> > >
> > > http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=1027&n=avea

2009. június 12., péntek

Kínlódik az ember az írással...

A vers- meg a prózaírás bonyodalmairól.
Na, most látom csak, ahogy ezt pötyögtetem, hogy a halványkék keretben jobbra fent 4000-től fogynak a leütések. Panaszkodtam már, hogy a töméntelen pötyögtetéstől bőrkeményedések lesznek az ujjam végén, mint mikor gitározni tanultam, de azért megvan még a jobb kezem középső ujján a ceruzával, tollal sokat írt emberek csontbenövése is. Hogy minek sokat írni, vagy írni egyáltalán - fel nem foghatom. Diktálni talán, ahogy tehetős és termékeny ókori szerzők tették: valami íródeáknak. Jó, magnóval próbálkoztam párszor életemben, de megszívtam, mikor a rengeteg eredményt mégiscsak nekem kellett áttennem papírra, így pár kazettám még mindig átíratlan, mint '95-ös Római-parti motyogónaplóm, pedig szép napfölkeltékről számolok be rajta, ahogy ott üldögéltem a lassan imbolygó, még harmatos stégen. És szőttem, az ébredező halak füle hallatára mindenféle, csak részben megvalósított terveket...
Verset írni mennyire más! Nem is lefele bámul az ember a papírra, hanem ferdésen föl az égbe, ahonnan jön - ahogyan Arany mondja, aminek pontos forrását évtizedek óta nem találom meg újra, talán egy Tompa Mihálynak írott levelében: ahonnan jön a "neszme", egyszerre nesze, ritmus-előzménye és eszméje, illetve talán eszme- , elgondolás-előzetese annak, ami ha vers lesz, eltűnik. Meg vershez nem is kell papír. Rég megette a fene, ha nincs meg fejben. Mennyi e betű ezekben a fránya mondatokban! Nem is ragozom tovább.