2009. június 13., szombat

Voltam sokáig nyelvtanár is


Hisz voltam én nyelvtanár sokáig. Persze angolt is tanítottam, de aztán főleg magyart - külföldieknek. Ezen a képen éppen pár egyiptomit kísérek az ELTE Bölcsészkar előtt úgy 1973-ban vagy 74-ben. Balról a festő Karrar, rövid kabátban, hátul az a nagydarab ember, aki, emlékszem, az óbudai amfiteátrumnál lakott, a kockás kabátos fiatal nő meg a heluáni textilszövőből jött tapasztalatcserére. Még hátul két másik, elmosódva: egyikük Kotb úr lehet, aki a legszebben énekelte az Acsitári hegyekalatt régenlee settahót. E kiváló képessége következtében később rektor lett a felső-egyiptomi Assziút Egyetemén.
Pierre Cardin vagy a divatot diktálta nekünk, vagy ott maradt a Miki fiamtól kapott töltőtoll-tok felirata, mikor a régi fényképet kezdetleges módszerekkel bemásoltam ide.
Hajónapló-bejegyzés: napok óta hetes szél, folyamatosan reffelünk.

1 megjegyzés:

  1. Mögöttetek van egy IO rendszámú Zsiguli. Én az
    IL 77-11-esen tanultam vezetni és az oktatóm az első órában a kézifékes fordulót csináltatta vele. Versenyző volt. Talán ezért lettem én is az és autós újságíró? Bocs, hogy ez jut eszembe a fotóról.

    VálaszTörlés