Ideiglenes emlékművek c. kötetemben (megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban) még nem tudtam, hogy a nagyárnyékos emberrel majd egyszer egy ilyen verőfényes napon találkozom a Városligetben...
FŐHAJTÁS
FÜST MILÁN NAGY ÁRNYÉKA
ELŐTT
Jársz a vakok közt, szemedre tapasztva tenyeredet.
Milyen fölösleges! Hiszen csak részleges titok,
amit e lelkifurdalással oly régóta cipelsz.
Gyülekezik. Mint utolsóelőtti.
Fölénk tolul fekete felhője, amint
elér az árnyék vonulóban
mindent, mi huzamosabban egyhelyütt tartózkodik.
De te csak hallgass. Te légy az első,
ki téli esőtől iszamós rögöt
hajít a mély gödörbe
a távollevőnek
jelképes sírbatételekor.
De hisz még megjelenhet!
És föl is ülhet a billegő saroglyán.
De nem vigasz lesz az sem, nem megkönnyebbülés,
csak az egymásra-mutogatás veszi kezdetét.
Tartsátok vonuló
árnyéknak, versnek ezt,
tartsátok bárminek.
Rátok vetül. És súlya az
iszamós rögnek említett
jelképes súlya lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése