Miket írt rólam a Szepes

Ezredvég, 1992.június, 19. skk

Szepes Erika: Bemutatjuk Tokai Andrást

(Debrecenben született, 1946 május 6-án. Az ELTE magyar-angol szakán végzett 1970-ben. Egyévi tanítás után a Kulturális Kapcsolatok Intézetének munkatársa lett 1971-ben. 1975-78 között Kairóban dolgozott a Magyar Kulturális Központban. 1980-ban került a Művelődési Minisztériumba, ahonnan 1991-ben önként távozott. Jelenleg szabadfoglalkozású értelmiségi. Három gyermeke van. Első – és máig egyetlen – verseskötete a Szépirodalmi Kiadónál jelent meg 1985-ben, Ideiglenes emlékművek címmel.)(Aztán húsz év múlva, 2005-ben hálisten megjelent a második is, az Aranykor, ezüstkor, vackor az Orpheusz Kiadónál.T.A.)
1946 májusában született. Bár nem „sikerült” a háború alatt meglátnia a napvilágot, mégis a háború szülötte ő: édesapja ismeretlen amerikai katona, (valóban ismeretlen. Csak annyit tudok róla, Lee ”Leftie” Case nevű tüzérhadnagy volt, Philadelphiából. TA.) akivel Magyarországról a háború elől menekülő édesanyja valahol (a bajorországi Bayreuth-hoz közel fekvő Pocking menekülttáborában. T.A.) találkozott, s e röpke együttlét gyümölcsét már Debrecenben szülte meg. ( és ott Takách Andrásként anyakönyvezték, keresztelték is. T.A.) A fogantatás és a születés rendkívüli körülményei egész gyermekkorát meghatározták: szépen csengő nevét ajándékozó nevelőapjától csak e név maradt emlékül, a szülői szeretetet csak bálványozva imádott édesanyjában lelte meg. Ennek a ragaszkodásnak állít „ideiglenes emlékművet” első kötetének legszebb verseiben.
Keserű sorsú emberek közt nevelkedett, akik nem keserűségre, hanem szelíd bölcsességre tanították. Ilyenné is vált: szelíd, bölcs, ironikus, gyakran önironikus volt már fiatalon is – ezeket a tulajdonságokat a múló évek nehézségei, gondjai csak gyarapították. És mindehhez az életbölcsességhez hozzáadódott egy felbecsülhetetlenül nagy művelődésanyag. Az olvasmányélményeken túl erősen hatottak rá a személyes találkozások költőkkel, művészekkel – kortársaival és az idősebbekkel egyaránt –, elsősorban talán mégis a Vas Istvánnal való kapcsolat volt döntő költői útjára: Vas István először ismerte fel benne a tehetséget, és nemcsak puszta szóval biztatta, hanem több ízben be is mutatta a versolvasó közönségnek. (Ezt Erika vajon honnan veszi? Nem mutatott be, legföljebb kedvező lektori jelentést írt rólam. TA.)
És erősen hatott rá a Kairóban töltött négy év. Szembesült a több ezer éves kultúrával – a nyomornegyedek árnyékában megragadta a művészet örökkévalóságának és a művészetet létrehozó ember halandóságának tragikus ellentéte; azóta is küzd az „örökkévalóság” és az „ideiglenesség” problémájával.
A „kik vagyunk és hová megyünk?” gondolat nála többszörösen indokolt, az élet oly sok létezési szintjét élte meg, a legalacsonyabbtól a viszonylag magas szintekig. Oly sokféle különnemű bugyorban találta magát, hogy nehéz eligazodnia, hová is tartozik valójában. Az útkeresés, a világnak emlékművet állítani akarás talán legfőbb gondolatai – ezért is választotta epigrammatikus versei keretéül a sztélét, az egyiptomi sírfeliratokat hordozó, vésett kőtáblát, s játszik a forma sugallta örökkévalóság és a verses felirat ellenpontjával.
Játékos költő, kedveli a szójátékokat, amint halad a metró, visszafelé olvassa az állomások neveit, játszik a homonimákkal. De játéka mögött mindig az irónia és önirónia bujkál, állandóan figyeli magát, zárójelbe teszi nagyritkán megvallott érzelmeit. Nehezen megszólaló alkat, aki nem véletlenül állt elő negyvenévesen első kötetével. Mindent érlelt magában, hagyta kikristályosodni a még forrongó indulatokat, gondolván, hogy a mélyről feltörő láva legyen bármily fenséges, mégiscsak pusztító és rettenetes, míg a lehűlt, megszilárdult, formát öltött kőzet ragyogó, színes, szép és fájdalommentes. Kell neki ez a lehűtő távolság, ettől válnak versei elgondolkodóvá, mérlegelővé, ettől kerül közel igazán talán legnagyobb költőpéldaképéhez és lelki rokonához, a jelenben múltat kereső Kaváfiszhoz, akinek kedvéért még görögül is megtanult. (Sajnos éppen csak hogy sillabizálni tanultam meg görögül, hogy a Rae Dalven angol fordításaiból megismert és fordított K-versek eredetijeiben szótagszámot, rímet tudjak azonosítani. TA.)
Játékos versei nem könnyű versek. Magukba szőtték az európai és ősi keleti kultúrák örökségét éppúgy, mint a Rózsa Ferenc utcai lakás nyomorúságos sötétjét, nyirkos falait. Sokféle anyagból szövődtek, amiként sokféle élményből épült fel az a személyiség, akit úgy hívnak: Tokai András költő.