Hogy kezdjük hát a történetet Tituszról? Fegyverrel, vitézzel, pásztortűzlobogással, avagy egy jól irányzott francia mondattal, melynek kipattanó szikrája hirtelen bevilágítja egész Közép-Nyugat-Eurázsiát?* Kezdjük úgy, hogy egy reggel Titusz fölébred, és hirtelen…?
Kezdhetnénk akárhol egy bizonyos meglehetősen tágas körön belül, mely Titusz világát, mely az én világomat, a mi világunkat többé-kevésbé magába zárja, jelenti.
Csukd be a szemed, és összpontosítva mondd ki magadban, gondold el: Én.---------. A megjelenő képzet nem fogható marokba, szétsugárzik, mintha egy táguló gömb belsejéből nézve föl-fölvillanó tompább és fényesebb jelek indulnának mozgásnak: események, szavak, személyek, képek, hangok, szagok, szíved dobogása, utcai zaj, félelmeid, reményeid.
Hát Tituszból miféle sugárzás árad? Róla mit kell, mit lehet mondani, és mért éppen Tituszról? Korunknak miféle hőse ő? Milyen kor hőse? És ugyan hős-e egyáltalán?
Az író nem kíván szülötte egyedüli bírája lenni, s nyilvánvalóbb, hogy korának egyedüli bírája sem lehet. Ha segít mégis egy jóra törekvő ember példáján e szép, de veszélyes csapdákat rejtő, s néha még veszélyesebb, mert túl sima tévutakkal kecsegtető világunkról valamivel többet, igazabbat sejteni, Titusza nem hiába állt talpra a várárokban, hová zászlót s törököt markolva, úgy hitte, végleges halállal, lezuhant.
--
Vagy kezdjük a Vaskapuval, amit tegnap egy kedves olvasóm emlegetett? Egyelőre egy fotó a mai Vaskapuról, a Djerdapról, az Iron Gorge-ról, La Cazane-ról, vagy akárhogyan nevezzék Közép-Nyugat-Eurázsia megtanulhatatlan nyelveinek bármelyikén...
Meg Galambócról, ami a kedvencem
----------
* Ne hívjatok engem keletinek,- dünnyögött morózusan Titusz vagy a szerző, vagy P.T.K., a szerző lakótársa az élhetetlenségben - Nem vagyok én pályaudvar...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése