Újraolvasni a klasszikusokat

ERRE VALÓ A NYÁR...

SZÉTÍRÁSOK X.

Verses az ég alja –
Vaj' mi akar lenni?

Hány is az óra?

MASPERO -Vannak, akiket még 100 évek múlva is érdemes olvasni

Vannak, mint Gaston Maspero, akiket még 100 évek múltán is ámulattal lehet olvasni - különösen árnyékban, ahogy én tettem kertünkben ma délután.
Az alsó kép tetejére odaírtam- és rajzoltam ( bár csúnya dolog könyvekbe firkálni :( ) : És képzeljétek, egyszer feljöttem ide én is szamárháton a Deir el-Bahari mögött levő Királyok Völgyéből. A régi metszeten levő romos Hatsepszut-templomot ne keressétek. Lengyel régészek szinte újat építettek helyette - restaurálás címén.

Dohányozzunk vagy sem?

A nándorfehérvári csata évfordulóját és a déliharangszót Dugovics említése nélkül ünnepeljük.

Bonfini után közel hatszáz, a másik legenda-gyártó, Döbrentei Gábor közleménye után lassan kétszáz esztendeje

először fordul elő        –  ráadásul  honvédelmi kiadványban – hogy a nándorfehérvári győzelem kapcsán Dugovics Titusz neve meg sem említődik, még az eseményhez koholt legendaként kapcsolódó utalásként sem

http://ekonyvtar.zrinyimedia.hu/cikk/26851/a-deli-harangszohttp://ekonyvtar.zrinyimedia.hu/cikk/26851/a-deli-harangszo

Igaz, Barta Gábor 1985-ös  Nándorfehérvár, l456 című összefoglalását sem említik. Az én kis egykori, nyilvánosságot még sose látott ifjúsági regényem vége álljon azért itt vigaszul azoknak, akiknek Dugovics Titusz mégiscsak hiányzik.

Négy súlyos és jelentős évvel később, Mátyás király – épülőfélben lévő visegrádi palotájának vörös-márvány kútja előtt –két apród-forma fiút és egy idősebb, gyászba öltözött asszonyt fogad. Föláll a fiatal király, s a hölgynek egymás után mindkét kezét megcsókolva így szól:

         – Bár egyszer a hős Dugovics Titusz kezét is meg csókoltam volna! Bár tudtam volna, hogy egyszeri, egyetlen találkozásunk után alig két héttel  – szól elébb az asszonyra, majd fiaira emelve királyi tekintetét – Heraklész és a többi félisten közé emelkedik… Fiúk, ti legyetek hasonlóak, méltóak apátokhoz! … Legyetek bátor vitézek. Nektek adományozom ezennel a gazdag Tej falut földjeivel, jobbágyaival egyetemben.

         – Írnok! – fordul jegyzőjéhez, ki sietős latin betűkkel rója a király minden szavát,  – tudod-e, „tej” magyarul mit jelent? Tudod, na jó. Legyen oly édes Dugovics Titusznak az öröklét, amilyen édes az újszülöttnek az anyatej!

         Ezután a nándorfehérvári hős, az egyetlen kardforgató, kinek Hunyadi hadvezéren, Szilágyi várkapitányon és Kapisztrán Jánoson kívül fennmaradt neve: Dugovics Titusz fiai beálltak apródnak Mátyás udvarába. Anyjuk hazatért Tej faluba, és éjszakánként titkon, hosszan imádkozott, hogy Titusz után több Dugovics-hősre ne legyen szüksége se a haragvó Istennek, se a büszke Királynak, se a zord Történelemnek.

Új unoka -kis tesó, Nagy Tesó

Matyi fiaméknál a lassan 14 éves Dani mellé Vivien nevű kistestvér érkezett

Tituszom és Amrám szövetének összefonása

Készülő Titusz regényemre figyelmes barátom a következő e-mailt küldte:

„Ez a Titusz egy labirintus... Ez jó is meg követhetetlen is. Talán ez benne a jó...  „

Én pedig ezt válaszoltam:

Ja, labirintus, sőt „káhosz”, ahogy a Tóthjóska azaz Miszter Tutu mondogatta Kairóban. Ezért is neveztem a Szinopszisban > külön fájlban majd azt is olvashatja a vállalkozóbb kedvű, kiváncsi olvasó,ezért is neveztem  kaotikus, „szófelhőregénynek”. A szinopszis labirintyába azonban nyilván nem volt idejük, merszük alábocsátkozniuk az NKA szépirodalmi kollégiuma kurátorainak, s ezért nem nyertem tőlük szerzői támogatást. Sebaj. DugovicsTitusz sem a várható ösztöndíj reményében ragadta meg a törököt és vele a ronda, lófarkas zászlót…

Kusza, bonyolult szövedékű falikárpit vagy mesebeli repülőszőnyeg lesz a regényem, de a Jóisten (vagy ikertestvére, a muzulmánok Allahja) segedelmével majd talán akad egy olyan Szt.Kolumba, aki az elmúlt hetekben befejezett Amra-fordításom egy szépséges és mégiscsak reményt sugárzó strófája szerint:

„Föltárta titkát az Írásnak,

Mit sokan sokképpen magyaráznak.

Szőtt szóból színes nagy vásznakat,

De megmutatá a fonalat.”

(Dallán Forgaill, VI.század)

Különben a vén lókötő Lengyel József, aki csupa komor könyvet írt, mindig szeretett volna
"valami jó röhejeset " írni végre. Neki nem jött össze. Én igyekszem a Tituszba humort  is csempészni rendesen.