A Költészet vására

Voltunk a Gödörben a Költészet vásárán. Csendes szombat délután lett volna, ha az Erzsébet téren épp nem vörös festékkel véresre kent arcú zombik rohangásztak volna. Délután 4 még matiné-időpont, de azért ott voltak a fellépő költők, és rajtunk kívül is legalább egy tucat fizető néző is. Kicsit berzenkedtem, hogy nincs nyugdíjas jegy: úgy látszik a költészetből vagy annak kedveléséből nem lehet nyugdíjba menni.A lendületes, ám néha pontatlan Lackfi János volt a disc-jockey, aki sorban bemutatta, majd felolvasására buzdította Deák Lászlót, (műsoron kívül Gömöri Györgyöt), a mamáját: Mezey Katalint, majd végül L. Simon Lászlót. A közönség soraiban ott volt Papp Tibor, az egykori legendás Párizsi Magyar Műhely egyik alapítója is - sajnos a sötét Gödörben vacak kis fényképezőgépem csak ilyen elmosódott képet tudott róla és a kezeit épp összetevő Deák Lászlóról produkálni. A képeken sorban: Deák, Gömöri, Mezey és Lackfi, L. Simon és Lackfi, Papp Tibor és Deák, valamint a közönség, középen Flórával, feleségemmel.

Nincs neo-avangárd, csak avangárd van! - Papp Tibor könyvbemutatója

Tegnap este Papp Tibor, a Párizsi Magyar Műhely legendás szerkesztője könyvbemutatóján voltam az Írószövetség Bajza utcai klubjában. A Magyar Műhely immár Pestre költözött, az Akácfa utcában a BKV Lost&Found (hogy korábbi blogbejegyzésemre tegyek keresztutalást) szóval a BKV talált tárgyak részlegével szemben. Galéria és könyvkiadó. Ők adták ki Tibor immár ötödik visszaemlékezését, ezúttal képzőművészekre, Zadkinra, Czóbelre, Schöfferre és általában az utóbbi 50 év párizsi művészeti eseményeire emlékezik. Oszip Zadkin - interjúval kezdődik a könyv, még 64-ből, de már ebben, ahogy Beke László, a könyvet bemutató művészettörténész megjegyezte, Papp Tibor megtalálta "irályát". Az asztalnál kint ült még, csupa feketében Szombathy Bálint "szépségkutató", de Beke mellett nemigen jutott szóhoz. Tán azért volt ott, mert ő képviselte az Írószövetség Avantgard Szakosztályát? Beült az elnök, Vasy Géza is, figyelmesen hallgatott.
Beke szerint Papp Tibor visszaemlékezéseiből egészen különleges sejtések adódnak, ezek közül néhány at meg is osztott velünk, pl. azt, hogy az egész poszt-impresszionizmust Párizsba szakadt kelet-európaiak csinálták, főképp zsidók.
Avangárd rendezvényhez képest öregesen, elegánsan és csendesen zajlott a beszélgetés, egy fölcsattanása volt csak Papp Tibornak: arra, hogy Beke neo-avangárdot említett. Nem fejtette ugyan ki, de éreztette, hogy avangárd van, neó nincs. Mesélt Mallarmé Kockadobásának formahű kiadásáról, és arról, ami nincs a könyveben, hogy Zadkin a hatvanas években egy írországi festőt protezsált, akivel ő is megismerkedett. Az ír festő neve: Rákóczi, keresztneve talán Basil. Halk taps, vakuk villanása. Petőcz Andrásé volt az egyetlen hozzászólás, ő továbbfejlesztve Papp Tibor elméletét a folyamatos avangárdról, azt fejtette ki, ugyancsak Mallarmé t emlegetve, hogy a nagyszabású avantgarde mindig utat talál a klasszikusokhoz.
Jelen volt - hallgatagon Nagy Pál is, a Párizsi Magyar Műhely másik szerkesztője, őt azonban csak későn ismertem fel, mert már nincs meg évtizedekkel ezelőtti bajusza. Papp Tibor alsőajk-alatti legyecskéje viszont hálistennek megvan!
Ja és ott volt Szombathelyről Pestre költözött régi kedves ismerősöm, Székely Ákos is, a hazai James Joyce-mozgalom élharcosa.
A fenti képen Zadkin rotterdami "lukas szobra", amit valaki az Interneten egy alabástrom-tojás elé fényképezett.