A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Deák László. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. január 21., péntek

"Orpheusz úr"

Tegnap volt egy éve, hogy Deák Lacit temettük. Kemsei István gyönyörű könyvet állított össze.
Reményi József Tamás okosan és szépen kérdezgette. A hallban Kecskeméti Kálmán fotói mutatták, hogy fogyott el az évtizedek alatt lassan Laci arca, miközben a mai magyar irodalom egyik első vonalbeli költőjévé és mellette- kikerülhetetlenül legendás szerkesztővé eszményesült.
Kecskeméti úr meg fogja bocsátani, ha kiállítása lábjegyzetéül ezt a saját 2009-es fotót is közlöm, ami Laci talán utolsó nyilvános szereplésén készült a Gödör Klubban.

Posted by Picasa

2009. szeptember 13., vasárnap

A Költészet vására

Voltunk a Gödörben a Költészet vásárán. Csendes szombat délután lett volna, ha az Erzsébet téren épp nem vörös festékkel véresre kent arcú zombik rohangásztak volna. Délután 4 még matiné-időpont, de azért ott voltak a fellépő költők, és rajtunk kívül is legalább egy tucat fizető néző is. Kicsit berzenkedtem, hogy nincs nyugdíjas jegy: úgy látszik a költészetből vagy annak kedveléséből nem lehet nyugdíjba menni.A lendületes, ám néha pontatlan Lackfi János volt a disc-jockey, aki sorban bemutatta, majd felolvasására buzdította Deák Lászlót, (műsoron kívül Gömöri Györgyöt), a mamáját: Mezey Katalint, majd végül L. Simon Lászlót. A közönség soraiban ott volt Papp Tibor, az egykori legendás Párizsi Magyar Műhely egyik alapítója is - sajnos a sötét Gödörben vacak kis fényképezőgépem csak ilyen elmosódott képet tudott róla és a kezeit épp összetevő Deák Lászlóról produkálni. A képeken sorban: Deák, Gömöri, Mezey és Lackfi, L. Simon és Lackfi, Papp Tibor és Deák, valamint a közönség, középen Flórával, feleségemmel.

2009. június 20., szombat

Hapax... kötetem véglegesítése

Kötet-előzetes:
2006-os, ugyancsak az Orpheusz gondozásában megjelent verskötete
(Aranykor, Ezüstkor, Vackor - versek 1986-2006) után Tokai András
most egy vers-próza kötettel jelentkezik.

Öniróniával, de azért dacosan is, azt írta egy mostanában készült
naplójegyzetében (Netnapló, Litera.hu, 2008-április 14-21), hogy
sok évi hivatalnokoskodás után végre szabad irodalmárként
"ismeretlen költőből ismeretlen prózaíróvá" igyekszik izmosítani magát.

A "Hapax legómena" = Egyszeri olvasatok, úton a próza felé címet
viselő kötet a szerző korábbi, részben megjelent, részben kéziratban
maradt költeményeit, sőt - nem egész függetlenül a rendszerváltás
óta eltelt húsz év tanulságaitól sem - egy egész 1989-91-es kéziratos
verseskönyvét átrajzolva, sajátos ciklusokba rendezve, és ütköztetve régebbi
és egészen friss, pl. a Holmi 2008 augusztusi számában közölt prózai
írásaival persze ugyanazt kísérli meg újra, amire már első, 1986-os, a
Szépirodalmi Kiadónál megjelent kötete "Poétika és taktika" című versében,
egy Németh G. Béla mondat átiratával utalt:
"A Sarkpontot mindenki máshonnan, más útvonalon kísérli meg bevenni.
Mégis raktárak! – Valami napi eredmény, s a minden
eshetőségre való fölkészülés jegyében."
Ki tudná megmondani, vers vagy próza-e ez a három sor is?

Tokai Andrást annak idején Vas István, Takács Imre és Bella István indította
útnak az irodalomban. A Mozgó Világban Mányoki Endre, majd Berkes Erzsébet és Barna Imre, a Somogynál Fodor András, az Életünknél Pete György, a legutóbbi években a Holminál Várady Szabolcs és Závada Pál figyelte és értékelte kísérleteit.

A cím: Hapax legómena, maga is egy régóta őrzött elgondolás újrarajzolása.
Még a késő nyolcvanas években Simon Róbert klasszika-filológus és orientalista, Korán-fordító írta föl saját kezével Tokai egy akkori válogatása fölé, még egyes számban: Hapax legómenon. Versben vagy prózában; ebben a klasszikus értelemben vett egyszeriségre és érvényességre törekszik szerzőnk írásaiban: ebben az új könyvében is.

2009. május 15., péntek

Hapax legómena- Egyszeri olvasatok, úton a próza felé című új kötetem címlapja lesz

Posted by Picasa

A fotót, mint előző köteteim esetében is - Móser Zoltán barátom készítette.
A kötetről ezt az előzetes fél oldalt írtam kiadómnak, Deák Lacinak, az Orpheusz vezetőjének: