Kommentár nélkül

Egy ma délutáni fénykép. Észrevettem, hogy ott vagyok az ablakban, ha a kisház mellett
a kert végébe igyekszem. Megkértem Flórát, kattintson.

Végre itt a nyár

Tegnap még esőben figyelte Flóra a repülőt, mára szárad a harmat, napozik a kétpöttyös bogár, nyílik a paprika-illatú rózsa.

Nők Napjára Egyetlenemnek

Nők Napjára Egyetlenemnek
hoztam ám virágot: egyetlen egyet.

Lemaradás az új képekben GRÉTA 18 ÉVES!

Vannak azért szép új képek is, sőt lemaradásban.
Gréti unokánk múlt héten volt 18 éves. Isten éltesse sokáig!

Régi barát bukkan föl a hóban

A XIII. kerületbe vittük Panka kisunokámat a szemészhez (rövidlátása nem javult, de nem is romlott). Közben eszembe jutott, hogy a közelben lakik az az egyiptomi barátom, Száber, aki már akkor jó barátom volt, mikor Márta lányom volt ilyen másfél-kétéves forma apróság.
Panna unokám érdeklődött a hintázás és a furcsa Siwa-oázis-béli varázsmondókát hadaró öreg barátom iránt.
Feleségem, Flóra bölcs derűvel tűrte árukapcsolásos Pannis-Száberes havas akciómat.
Ja, és Pannát azért Márta rendesen meg is hintáztatta, majd déli 12-re szépen hazaértünk velük, ahogy tervezve volt.

Borúra derű. "...tán kalongyaszámig szaporodtunk volna..."

Ugyebár ez a Magyar Tudományos Akadémia bölcs jelmondata is. Bevált.
Panaszkodtam szombat reggel, hogy minden gáz, keserű együttérzéssel másoltam be Andrassew Iván szürke világot ábrázoló haikuját vasárnap reggel.
Közben azonban szombat este itt voltak gyerekeim és unokáim. Ezen a kollázson jól látható Mátyás fiam hatalmas fehér cipője mellett Panka unokám parányi fehér cipellője - így lépkednek különféle méretű lábakon egymás után a generációk.
Volt evés, ivás, előkerült egy sárga labda, és Pankát jól meghintáztattuk egy úgynevezett bab-hintán. Darci unokám, a nap sztárja épp 12. születésnapját ünnepelte. Kapott egy hatalmas csillagászati könyvet, olyan Szabó Lőrinc idézettel, amit majd később, egyszer talán meg fog érteni.
Az idézet így megy:
"fényszigettenger porszemszigetén
szigetporszemek fényporszeme, én."
(Tücsökzene, 276. IDŐ)
Aztán hogy miként lépkednek generációk egymás kicsi fehér cipőiből néha óriások málló cipőibe:Szabó Lőrinc történetesen akkor (1946-ban) kezdte Tücsökzenéjét, mikor én születtem...
A kollázson az említetteken kívül ott vannak még: Flóra, a feleségem, Márta lányom: Panka anyukája, Miklós fiam a végig alukáló Kartal fiával, aki még nincs 3 hónapos, valamint két Éva is: Mátyás és Miki felesége, Darci és Kartal anyukái.
S hogy a dolog világos legyen: Flórával későn kerültünk össze; már nem születtek közös gyerekeink, viszont mióta együtt vagyunk, két lányánál meg az én három gyerekemnél kilenc unoka is született. Mégiscsak irodalmi blog ez, úgyhogy a XVII. századi erdélyi remekírótól, Bethlen Miklóstól idézem, kb. : ha a gaz bécsi és sztambuli fogság nincsen, "tán kalongyaszámig szaporodtunk volna..."

Több mint negyed század a Műegyetemen

A képen látható négy ember összesen több mint 25 évet járt a Budapesti Műszaki Egyetemre. Ahmed barátom (jobboldalt) 5 évet járt az Építőkarra a hetvenes-nyolcvanas években) Flóra, a feleségem (balról a második) kilenc évig volt a Gazdasági és Társadalomtudományi Karon MBA-felelős. Én magam (balról) egy évig magyart tanítottam még 1970/71-ben a Vegyészkar Nyelvi Intézetében, majd újabb tíz évig jártam, no nem egyetemistaként, hanem nemzetközisként a legkülönbözőbb karokra 1996-tól 2006-ig. Viola (jobbról a második) nem járt ugyan a Műegyetemre, de több mint 30 éve felesége egy földmérőnek: nyugodtan beadhatna egy diplomamunkát a földmérők természetrajzáról...

Torna ronda őszi időben

Ilyen ronda őszi időben, mint ma is, fordítás vagy más emberpróbáló robot közben ajánlom a következő tornát. Öltözz föl szépen, kösd föl a kedvenc ajándék holland nyakkendődet (Technische Universiteit, Delft)és míg lefényképeznek, próbálj néhány pillanatig kihúzott derékkal, mosolyogva ülni egy ...KING GYM PRO feliratú szobai tornapadon.
Íme az eredmény: Fotó: T.K.F.

Salzburger Hop on, Hop off*, azaz salzburgi ugra-bugra

TOILETTEN-DOKUMENTATION. Egy ugyanazon táblán, kétfele mutató nyíl igazítja útba azokat, aki a - nem ám berchtesgadeni, hanem eufemisztikusan "ober-salzbergi"-nek nevezett parkoló vendéglőjénél testükön, avagy lelkükön kívánnak könnyíteni. A toilette-ről tudjuk, hogy micsoda: itt 50 eurocentért testünk terheitől; a Dokumentation ugyancsak félreeső, nemrégiben közös berlini-müncheni vállalkozásban, ám mégis főleg a "bajor Szabadállam" költségén létesített szerény kis beton-üveg épületben 3 euróért dokumentációs kiállítás keretében szabadulhatunk meg attól, amiről immár hangos szóval senki nem beszél: a hitleráj lelkünkre rakódott terheitől. Innen jól látszik különben, ahová további eurókért különautóbuszal föl is lehet menni, a Führer egykori vadászházikója, amit Martin Bormanntól kapott ajándékba 50. születésnapjára. Annak a magaslatnak a neve sem Berchtesgadeni Sasfészek immár, hanem "Kehlsteini történelmi kilátópont".
Újbóli felszentelésének 50. évfordulóját ünnepli éppen, fergeteges búcsúval és csinnadrattával,szeptember közepén megkezdett Oktoberfesttel a salzburgi Dóm is, ahol Mozartnak karnagyi minőségében jelenleg ( és már közel húsz éve) magyar utódja van Cifra János személyében.
Az ő meghívására érkezett a veresegyházi Cantemus Kórus a Dómba latin- és magyarnyelvű egyházi dalokat énekelni, mi meg Flórával a bérelt busz üres helyein.
Mindezt hajnalban írom az olcsó diák- és családi szálló portáján, előttem az asztalon ( majdnem Bormann-elv) a Borkmann-elv című skandináv krimi. A címlapon vitorláscsónakok valami norvég kikötőben. Mi tegnap elektromos hajtású kishajón suhantunk, szinte hangtalanul a zöldes vizű Königseen, ahová a kehlsteini történelmi kilátópontról oly jó letekinteni. A hajócskán kék-fehér bajor zászló lobog, mint ahogy Salzburgban is több fehér-arany pápai zászlót látni a búcsú napjain, mint osztrák piros-fehéret. (Némely rendszámtáblán feltűnnek még a schwarz-gelbek is, meg a kétfejű sasok.) Tulajdonképpen hol vagyunk? Alsó-Ausztriában vagy Felső-Bajorországban? Nézőpont kérdése az egész...
A még a kelta időkben kezdett sóbányászatból meggazdagodott salzburgi erzherzogok (megszámlálhatatlan Rainerek) és erzbischoffjaik is magas erődítményükből, a Festungból szemlélték városukat és alattvalóikat. Itt egy nagy ágyúval ugyanúgy lefényképeztettem magamat, mint pont negyven éve Atkári Jánossal a londoni Towerban.
A Festung az utolsó Rainer ezredének laktanyája volt, és az ezred ugyancsak kivette a részét az I. Világháborúból. Némelyik salzburgi családból öt-hat fiú is meghalt azért, hogy csupa olasz nevű hágókat fölöslegesen megpróbáljanak elfoglalni. Közben, és már régesrégen, Olaszország foglalta el Salzburgot: Mozart zenéjével, a Dóm Udinében épített orgonáival, melyeknek egy bizonyára Mozart által is érintett billentyűjét áhítatosan én is megérintettem.
Áhitatos csönd a dómban, de rengeteg zaj és bűz, csinnadratta és sörfesztivál odakint a tereken. Közben arra jövök rá,a legkülönfélébb templomokban és palotatermekben tartott próbaénekléseket hallgatva ( ó, a dohos, orosz fatemplomokra emlékeztető, hagymakupolás Szt. Bartolomeo templomocska a Königsee partján, a salzburgi Festung középkori sóhercegi lépcsőházán végig levisszhangzó Exultate Deo!)- hogy ez az egész küzdelem és hókusz-pókusz egy-egy fáradságosan megkomponált Scarlatti-kórusműben, és mellesleg talán egész életünkben,valószínűleg csak azért van, hogy a végén egy jól kitartott lebegő hangon ( -Tölcséresen gyerekek, föl az állakat!)- sóhajtsunk egy jó nagyot...
Ez a sejtés talán tetszene Georg Traklnak - és Németh G. Bélának, életem legfontosabb tanárának is, aki e salzburgi születésű nagy osztrák költőre, akinek sírját az Erőd alatti templom temetőjében futólag látni vélem, egykor felhívta figyelmemet.
* Hop On Hop Off, így, rossz uniós angolsággal van írva a salzburgi kedvezményes turistakártyára, hogy szabadon lehet a városban ugrabugrálni, buszra, hajóra, siklóra szállni, múzeumba menni, sőt ingyen sört kóstolni huszonnégy órán keresztül, 24 euróért.

Miért a zene, miért az egész hókusz-pókusz?

Megjöttünk Salzburgból, ahová a versegyházi Cantemus Kórus buszának üres helyein jutottunk. Ez még csak Melk, útközben, és nem is az egész kórus. Flóra jobbra, zöld mellényben, én nem vagyok látható, mert fényképezek.
Kis útinaplómból:

.." de közben arra jövök rá,a legkülönfélébb templomokban és palotatermekben tartott próbaénekléseket hallgatva ( ó, a dohos, orosz fatemplomokra emlékeztető, hagymakupolás Szt. Bartolomeo templomocska a Königsee partján, a salzburgi Festung középkori sóhercegi lépcsőházán végig levisszhangzó Exultate Deo!)- hogy ez az egész küzdelem és hókusz-pókusz egy-egy fáradságosan megkomponált Scarlatti-kórusműben, és mellesleg talán egész életünkben,valószínűleg csak azért van, hogy a végén egy jól kitartott lebegő hangon ( -Tölcséresen gyerekek, föl az állakat!)- sóhajtsunk egy jó nagyot..."

Megjegyzés: Sajnos egyelőre valamiért nem minden kép akar a blogra föltevődni, az előző "Ruha teszi az embert" bejegyzésénél sem. Dolgozom a problémán.
Megoldás: Ki kellett pipálnom az "Elfogadom a .... feltételeket" kockát, és már megy is.

A Költészet vására

Voltunk a Gödörben a Költészet vásárán. Csendes szombat délután lett volna, ha az Erzsébet téren épp nem vörös festékkel véresre kent arcú zombik rohangásztak volna. Délután 4 még matiné-időpont, de azért ott voltak a fellépő költők, és rajtunk kívül is legalább egy tucat fizető néző is. Kicsit berzenkedtem, hogy nincs nyugdíjas jegy: úgy látszik a költészetből vagy annak kedveléséből nem lehet nyugdíjba menni.A lendületes, ám néha pontatlan Lackfi János volt a disc-jockey, aki sorban bemutatta, majd felolvasására buzdította Deák Lászlót, (műsoron kívül Gömöri Györgyöt), a mamáját: Mezey Katalint, majd végül L. Simon Lászlót. A közönség soraiban ott volt Papp Tibor, az egykori legendás Párizsi Magyar Műhely egyik alapítója is - sajnos a sötét Gödörben vacak kis fényképezőgépem csak ilyen elmosódott képet tudott róla és a kezeit épp összetevő Deák Lászlóról produkálni. A képeken sorban: Deák, Gömöri, Mezey és Lackfi, L. Simon és Lackfi, Papp Tibor és Deák, valamint a közönség, középen Flórával, feleségemmel.

Ilyet is tud a Picasa

Tegnap elkeserített a Mamut, aki azt írta, írni kicsit jobban tudok, mint fényképezni. Valamiért mégis úgy érzem, a blogok érdekesebbek, ha kép is van hozzájuk. Ha én nem is, de a Picasa program nagyon ógyes dolgokat művel a felvételekkel. Ilyen montázsokat tud például csinálni. Ez még március közepén készült, amikor egyszerre ünnepeltük Márta lányom és Miki fiam születésnapját Mikiék Pilisszentlászlói házikójában. Látszik a ház szép gerendázata, az ünnepelteken kívül nagyobbik: Mátyás fiam, az ő felesége, meg Mikié ( két Éva egszerre) mindkét unokám: Darci és Panka, meg a feleségem. Flóra is ott üldögél a pici unokával. Még egyszer Isten éltessen benneteket!

Káros a sok TV-nézés

Mi ezért Flórával így tévézünk: Magunkat nézzük a napsütötte szobában. Ő hajtogat, én csattogtatok: