Hogy ez a félénk kérdésfelvetés vezet-e bárhová, még nem tudom, mindenesetre Tituszom, aki voltam, illetve talán kezdtem lenni tíz-tizenkét évesen, ha egyedül maradt az egyetlen nagy szobában, ahol a kis család lakott ( fater munkában, anyja az ormótlan babakocsiban talán a Népligetbe tolta nála tíz és fél évvel fiatalabb, csecsemő kishúgát, nem a török-lerántó bajszos vitézt, hanem magát a törököt mintázta meg és játszotta a jobb időkből maradt egyetlen bútordarab, a fehér, imitt-amott aranyzásokat őrző toalett-asztal jókora billenős tükrében.
A kellékek: egy szétfoszlott, fakó-bordó selyem paplanhuzat épen maradt darabjai: egy nagyobb "kaftánnak" egy kisebb, ám hosszabb selyemcsík turbánnak való. Kezében pedig, handzsárok híján egy alig tizenkét centis pengéjű, ám ugyanannak a jókora szobának sarkában álló satupadra rögzített villanyköszörűn élesre köszörült ráz papírvágó kés, sajátos módon dőltbetűs FUTURA felirattal.
Köpeny, azazhogy kaftán a vállra, a turbán körülményes föltekerése, a toalettasztalon heverő kevés szépítőszer közül a vastag "szemceruza", amivel pufók arcára és fitos orra alá szakállat, bajuszt vonalkáz, - ezt még ülve -, majd a billenőtükör megfelelő szögbe állítása után hadonászás a "tőrrel", grimaszok, és az Egri csillagokból, hisz a nádorfejérvári csatáról akkor még semmi kútforrás nem került kezébe, az összes török (valójában arab) csatakiáltás többszöri elismétlése: - Allah akbár!, Allah kerím! és biszmilláh-ok és ar-rahmánok és ar-rahímok bőségesen.
Az egész előadásból azután a "törökségtől" való megszabadulás volt a legidőigényesebb: összehajtogatni és a csak általa ismert dugihelyre visszacsomagolni a kaftánt, a turbánt, a FUTURA-feliratú tőrt, majd a foltosra fakult másik, fürdőszobai tükörben hideg vízben sokáig dörzsölve megszabadulni az álszakálltól; mert ugye meleg vizet hetente ha egyszer generáltak a fafűtésű rézhengerben, ami így legföljebb pohos csillogásával és időnként kibocsátott félelmes hangjaival valami moccanatlanul figyelő szpáhit formázott...
---
Előző Titusz-bejegyzéseimben sokallhatjátok - vagy kevesellhetitek - a tituszregényírás technikai megjegyzéseit. Aki idáig eljutott a toalett tükörben fölvillanó kicsi török kalandjaiban, azt talán érdekli, hogy Petelein, Csáthon, Gozsdun, Kosztolányin, Babitson, Örkényen és Mészölyön kívül Titusz, a leendő építész és magyartanár Nádas Péternek ha nem is saját törökjét, de Saját halálját is haszonnal forgatja.
2010. május 5., szerda
2010. május 4., kedd
Thomka Beáta - Mészölyről
1. hagyományos novellaforma: a századelő, századközép lélektani novellaformájának átörökítése, a szimbolikus-érzéki-érzelmes alaphangú legkorábbi szövegek (Vadvizek), illetve összefogottabb közvetlen történetmondás (Sötét jelek)
2. redukált történetszerkezet, funkcionális nyelv, tömörítés, kompozicionális ökonómia (Jelentés öt egérről)
3. riportszerű, dokumentáris tény-nyelv, nem fikciós elbeszélés/leírás, tudósítás (a Magasiskola óta több kötetben olvasható)
4. utalásos narráció: parabola, metaforikus, szimbolikus jelentéssugalmak elszaporodása – történetelvű és nem fabuláris szerkezetekben
5. nem egyidejű szálakat egyidejűsítő szövevények, a linearitás megszüntetése, merész szüzsés eljárások, összevonás, elhagyás, vágás, szokatlan szövegalakító műveletek (a Nyomozással kezdődően)
6. az elbeszélhetőség és az elbeszélhetetlenség tematizálása, prózai önreflexió, érzékelhetővé tett narráció, a leíró és a reflexív elem együttesének jelentősége (különösen a hetvenes évek első felében)
7. esszénovella (pl. Adagio, karácsony), bölcseleti fragmentum, szemlélődő próza (Kafka Betrachtungen-fogalmának értelmében), az Érintések s ezekkel rokon, gondolati anyagon alapuló miniatűrök, chipek, clipek, rövidtörténet-formák, naplótöredékek
8. archaikus nyelv, idézéses, betétes építkezés, a fragmentalitás/kiterjesztés együttese (Fakó foszlányok…, Pannon töredék)
9. a történetmondás megőrizve meghaladása, revideálása, megújítása, gazdag epikai anyag jelzésszerű, szálakra bomló, rendhagyó szövevénye (a Szárnyas lovakkal kezdődően, a nyolcvanas, kilencvenes években)
10. alternatív prózaformák (kisprózában és regényszerkezetben, pl. Variations désenchantées, Hamisregény)
2. redukált történetszerkezet, funkcionális nyelv, tömörítés, kompozicionális ökonómia (Jelentés öt egérről)
3. riportszerű, dokumentáris tény-nyelv, nem fikciós elbeszélés/leírás, tudósítás (a Magasiskola óta több kötetben olvasható)
4. utalásos narráció: parabola, metaforikus, szimbolikus jelentéssugalmak elszaporodása – történetelvű és nem fabuláris szerkezetekben
5. nem egyidejű szálakat egyidejűsítő szövevények, a linearitás megszüntetése, merész szüzsés eljárások, összevonás, elhagyás, vágás, szokatlan szövegalakító műveletek (a Nyomozással kezdődően)
6. az elbeszélhetőség és az elbeszélhetetlenség tematizálása, prózai önreflexió, érzékelhetővé tett narráció, a leíró és a reflexív elem együttesének jelentősége (különösen a hetvenes évek első felében)
7. esszénovella (pl. Adagio, karácsony), bölcseleti fragmentum, szemlélődő próza (Kafka Betrachtungen-fogalmának értelmében), az Érintések s ezekkel rokon, gondolati anyagon alapuló miniatűrök, chipek, clipek, rövidtörténet-formák, naplótöredékek
8. archaikus nyelv, idézéses, betétes építkezés, a fragmentalitás/kiterjesztés együttese (Fakó foszlányok…, Pannon töredék)
9. a történetmondás megőrizve meghaladása, revideálása, megújítása, gazdag epikai anyag jelzésszerű, szálakra bomló, rendhagyó szövevénye (a Szárnyas lovakkal kezdődően, a nyolcvanas, kilencvenes években)
10. alternatív prózaformák (kisprózában és regényszerkezetben, pl. Variations désenchantées, Hamisregény)
Titusz Belgrádban - egy regény regénye
Titusz először Belgrádban
Ez a zászlórúd kipróbálásának groteszk ünnepélye, azé a zászlórúdé, amelyik majd oly fontos szerepet játszik a Halley üstökös fenyegető csóvája által bevilágított Nádorfehérvárban, talán épp annak a Kalimegdan toronynak a tetején, amelyet avarok építettek, rómaiak őriztek, hunok romboltak, s ahová Titusz az egykor hatalmas Törökország egyiptomi tartományából érkezett – repülőgépen. Pesten akkora volt a köd ezen a téli hajnalon, hogy Ferihegy nem fogadott; valahol a görög hegyek, tán épp az Olimposz fölött mondta be a kapitány, hogy Belgrádban fognak leszállni, aztán majd kiderül, mi lesz. A négy, a török végekről Budára visszavezérelt janicsár (akik azt nem sokkal megelőzően valóban az egykori török birodalom legdélibb csücskében, Khartoumban erősítették meg a magyar- magyarab barátságot egy magyar-szudáni kulturális tudományos munkaterv aláírásával) a belgrádi reptérről a magyar nagykövetségre telefonált, ahová nem épp tágas kocsijával nemsokára meg is érkezett értük a kulturális tanácsos. Itt kezdődtek a gondok Titusznak a kairói Khan el-Khalili bazárban vásárolt hajlított végű, hatalmas bambuszbotjával. A bot nem fért a böröndbe, bár a bőrönd is jókora volt, s főképpen nem fért a bosszús diplomata kocsijának csomagtartójába, úgyhogy Titusz, aki keserűen tapasztalta, hogy legfiatalabb janicsárként ismét neki kell a hátsó ülés közepén a kardántengely fölött lábait összehúzva kuporognia, a térde közé szorította a sétabotot, s annak kampós fogantyújára támasztotta az állát, úgy utazott. A belgrádi magyar követségen, ami oly tágas volt, hogy bizonyára még az osztrák-magyar monarchia idejéből maradt – voltak ilyenek, míg sorban el nem szocializálta őket, Trianonnál is nagyobb pusztítást végezve a magyar népvagyonban a magyar külpolitika kormányzat - csevapcsicsás szendvicsekben és slivovicában kapták meg az útmeghosszabbodás miatt járó napidíjukat.
Vonat csak jó pár óra múlva indult Budapestre, úgyhogy a főjanicsár városnézést rendelt. A csomagok a követségen maradtak, Titusz azonban, ha már ennyi baja volt vele, magával vitte a Kalimegdanhoz a bambuszbotot. Ott fönn, a Duna-Száva összefolyásra táguló panoráma-teraszon – tartózkodva azért a bástyák tényleges megmászásától, amit a butykosokból rohamosan fogyó slivovica hatása is fékezett – egy janicsártársával, kivel később hol itt, hol ott a mérhetetlen török birodalom határmezsgyéin, sőt egyszer magában Perzsiában is, ahonnan, mint tudjuk, a halál majd közben kilovagol, be fognak majd még mutatni egyéb bravúrokat. De most csak a ”Dugovics Titusz lerántja magával a törököt” című Wagner Sándor-festette mutatványra szorítkoztak, s mivel addigra még jobban hatott a slivovica, s amúgyis Hunyadi János egykori birtokain voltak, a nádorfehérvári Kalimegdánt a vajdahunyadvári Nyebojsza bástyával összekeverve, szilvaillatú ordításokkal rángatták négy kezükkel a hajlékony bambuszbotot: - Rohadt török, rohadt magyar! előttem mész a másvilágra!
---
És ha már Belgrádban járunk, meg ne feledkezzünk Sinkó Ervinről sem. Tituszom írása közben mért csak a breton/kanadai/amerikai írók tanácsait követném? Követem a magyar/szovjet/jugoszláv Sinkó Ervint is, aki ugyebár egyrészt Optimista, másrészt nem csak regényt ír, hanem írja-és olvassa posztmodern és hermeneuta módon saját regényének és naplójának regényét. Az optimizmus sötétebb oldaláról viszont Sinkó kortársának és elvbarátjának, Lengyel Józsefnek egy szösszenete jut eszembe:
Nem lennék én pesszimista,
ha nem te lennél optimista
Ez a zászlórúd kipróbálásának groteszk ünnepélye, azé a zászlórúdé, amelyik majd oly fontos szerepet játszik a Halley üstökös fenyegető csóvája által bevilágított Nádorfehérvárban, talán épp annak a Kalimegdan toronynak a tetején, amelyet avarok építettek, rómaiak őriztek, hunok romboltak, s ahová Titusz az egykor hatalmas Törökország egyiptomi tartományából érkezett – repülőgépen. Pesten akkora volt a köd ezen a téli hajnalon, hogy Ferihegy nem fogadott; valahol a görög hegyek, tán épp az Olimposz fölött mondta be a kapitány, hogy Belgrádban fognak leszállni, aztán majd kiderül, mi lesz. A négy, a török végekről Budára visszavezérelt janicsár (akik azt nem sokkal megelőzően valóban az egykori török birodalom legdélibb csücskében, Khartoumban erősítették meg a magyar- magyarab barátságot egy magyar-szudáni kulturális tudományos munkaterv aláírásával) a belgrádi reptérről a magyar nagykövetségre telefonált, ahová nem épp tágas kocsijával nemsokára meg is érkezett értük a kulturális tanácsos. Itt kezdődtek a gondok Titusznak a kairói Khan el-Khalili bazárban vásárolt hajlított végű, hatalmas bambuszbotjával. A bot nem fért a böröndbe, bár a bőrönd is jókora volt, s főképpen nem fért a bosszús diplomata kocsijának csomagtartójába, úgyhogy Titusz, aki keserűen tapasztalta, hogy legfiatalabb janicsárként ismét neki kell a hátsó ülés közepén a kardántengely fölött lábait összehúzva kuporognia, a térde közé szorította a sétabotot, s annak kampós fogantyújára támasztotta az állát, úgy utazott. A belgrádi magyar követségen, ami oly tágas volt, hogy bizonyára még az osztrák-magyar monarchia idejéből maradt – voltak ilyenek, míg sorban el nem szocializálta őket, Trianonnál is nagyobb pusztítást végezve a magyar népvagyonban a magyar külpolitika kormányzat - csevapcsicsás szendvicsekben és slivovicában kapták meg az útmeghosszabbodás miatt járó napidíjukat.
Vonat csak jó pár óra múlva indult Budapestre, úgyhogy a főjanicsár városnézést rendelt. A csomagok a követségen maradtak, Titusz azonban, ha már ennyi baja volt vele, magával vitte a Kalimegdanhoz a bambuszbotot. Ott fönn, a Duna-Száva összefolyásra táguló panoráma-teraszon – tartózkodva azért a bástyák tényleges megmászásától, amit a butykosokból rohamosan fogyó slivovica hatása is fékezett – egy janicsártársával, kivel később hol itt, hol ott a mérhetetlen török birodalom határmezsgyéin, sőt egyszer magában Perzsiában is, ahonnan, mint tudjuk, a halál majd közben kilovagol, be fognak majd még mutatni egyéb bravúrokat. De most csak a ”Dugovics Titusz lerántja magával a törököt” című Wagner Sándor-festette mutatványra szorítkoztak, s mivel addigra még jobban hatott a slivovica, s amúgyis Hunyadi János egykori birtokain voltak, a nádorfehérvári Kalimegdánt a vajdahunyadvári Nyebojsza bástyával összekeverve, szilvaillatú ordításokkal rángatták négy kezükkel a hajlékony bambuszbotot: - Rohadt török, rohadt magyar! előttem mész a másvilágra!
---
És ha már Belgrádban járunk, meg ne feledkezzünk Sinkó Ervinről sem. Tituszom írása közben mért csak a breton/kanadai/amerikai írók tanácsait követném? Követem a magyar/szovjet/jugoszláv Sinkó Ervint is, aki ugyebár egyrészt Optimista, másrészt nem csak regényt ír, hanem írja-és olvassa posztmodern és hermeneuta módon saját regényének és naplójának regényét. Az optimizmus sötétebb oldaláról viszont Sinkó kortársának és elvbarátjának, Lengyel Józsefnek egy szösszenete jut eszembe:
Nem lennék én pesszimista,
ha nem te lennél optimista
2010. május 3., hétfő
Arany esik az égből, megkövetési távolság
Sashalom táján hajózunk, illetve állunk horgonyon – hogy fedélzetinaplósan kezdjem, nullás a szél.
Aranyat érő májusi eső szemerkél, valakitől azt hallottam: a vulkáni hamu, amit hoz, kitűnően dúsítja a talajt.
Nől is a mindenféle a kertben. Legszebben jelenleg a vérehulló fecskefű virágzik.
Ugyanaz a valaki a másik blogunkban ( http://www.teuteg.blogspot.com/ )
azt írja, nem volt Börgöndön a rakétás kiképzőezrednél május 1-jei felvonulás 1965-ben.
Bizonyára igaza van, mint abban is, hogy ha Jack Dulouz a breton származású Jack Kerouac alteregója, akkor készülő regényem szerb-horvát hőse, Dugovics-Kovách-Takách Jófiú Titusz ( ez már majdnem olyan marhaság, mint a Petőfi Velorex Rocksámán Vaclavek László) pedig az én alteregóm.
Hogy mindeddig ezért a botlásomért nem követtem meg ezt a távoli szigorú kritikust, most ime nyilvánosan elnézését kérem.
Igaz, ettől nem áll el az eső, és nem támad föl a szél sem.
Aranyat érő májusi eső szemerkél, valakitől azt hallottam: a vulkáni hamu, amit hoz, kitűnően dúsítja a talajt.
Nől is a mindenféle a kertben. Legszebben jelenleg a vérehulló fecskefű virágzik.
Ugyanaz a valaki a másik blogunkban ( http://www.teuteg.blogspot.com/ )
azt írja, nem volt Börgöndön a rakétás kiképzőezrednél május 1-jei felvonulás 1965-ben.
Bizonyára igaza van, mint abban is, hogy ha Jack Dulouz a breton származású Jack Kerouac alteregója, akkor készülő regényem szerb-horvát hőse, Dugovics-Kovách-Takách Jófiú Titusz ( ez már majdnem olyan marhaság, mint a Petőfi Velorex Rocksámán Vaclavek László) pedig az én alteregóm.
Hogy mindeddig ezért a botlásomért nem követtem meg ezt a távoli szigorú kritikust, most ime nyilvánosan elnézését kérem.
Igaz, ettől nem áll el az eső, és nem támad föl a szél sem.
2010. május 2., vasárnap
Anyák napjára lonc, nekem egy csillogó eresz-könyök
Anyák napjára kedvenc virágát: loncot fényképeztem Anyunak ( aki idén már 91 éves lenne, de 35 éve halott). Mivel olyan különös teremtés volt, hogy ajándékot mindig ajándékkal viszonzott, lehet, Tőle kaptam viszonzásul, ezt a naplementében furcsán fölfénylő eresz-könyököt, ott rögtön a lonc mellett...
2010. május 1., szombat
Tituszból időnként azért előbúvik a költő is
Gyakran mentegetem magam, hogy csak azért nem írok újabban verseket, mert már mindenről írtam itt-ott, többször is. Ezt a majális verset pl. egy vagy két éve, és akkor az egyik legnagyobb mai magyar műértőnek, Tátrai Vili barátomnak tetszett is.
Szép az, ami triviális.
Mint ez a kerti majális.
A járdán orgona-szőnyeg.
Rálépnél, de
ellebben előled
Szép az, ami triviális.
Mint ez a kerti majális.
A járdán orgona-szőnyeg.
Rálépnél, de
ellebben előled
Nyilvános válasz egy magánkérdésre: Azonos vagyok-e Titusszal?
Távol élő barátom, e blog szorgalmas, bár be nem jegyzett olvasója kérdez valamit és én valamit válaszolok.
Dulouz Lódrekk? Lasik Roitschwanz? Tej vagy Rum? Velem vagy ellenem?
A kérdés:
"Elsumákoltad annak megírását, hogy Tituszod kalandjai mennyiben fedik saját kalandjaidat. Nekem a korábbi írásaidból az benyomásom, hogy Tokai András az voltaképpen Tokai András Titusz. Ezért gondolom azt, hogy te olyan viszonyban vagy Titusszal, mint Jack Kerouac Jack Dulouzzal."
A válasz:
Na most a tituszos kérdésedre visszatérve. Nem jutottam el odáig, hogy nagy levegőt vegyek, és végre IRNI kezdjem, csak rakosgatom, másolgatom, nyirbálgatom a meglevő anyagokat, igaz egy jó hónapja nem sikerül megtalálnom egy jó 50 oldalas gépelményt, amiből majdnem hosszú folyóirat-közlemény lett, kamaszoknak, a szegedi Kincskeresőben a nyolcvanas évek közepén-végén. Akkoriban dolgozott ott szerkesztőként egy sajnos nem sokkal azután fiatalon (jóval 50 éves kora előtt) meghalt költő-ismerősöm, Baka István, akinek a javaslatára akkor ( majd 25 éve) egy nyáron át írtam az ifjúsági változatot. Na ez nincs meg.
Azóta letettem arról, hogy akár ifjúsági, akár "felnőtt" verzióban az amúgy sem létezett Dugovics Titusz életrajzát megírjam: abból alig lehetne többet kihoznom, mint Wagner Sándornak a maga híres-nevezetes, de meglehetősen középszerű "történelmi" festményéből.
A blogomban is sokat emlegetett egykori egyetemi oktatónk: Németh Géza egykori javaslatára a megfelelő "fekvést" keresem, amitől egy irodalmi mű komoly és emlékezetes alkotás lesz. Sajnos sokszor kap gellert a dolog, és afféle könnyű, olcsó megoldások jutnak állandóan eszembe, mint hogy mondjuk Dulouz Lódrekk gunyoros (ön)életrajzát próbáljam megírni: ez nem lenne több, mint Ehrenburg egyébként kiváló ( és mára totálisan elfelejtett) regénye: Lasik Roitschwanz életéről ( http://www.sovlit.com/bios/ehrenburg.html/ ).
Ja, a kamaszoknak írott Titusz, aminek a végén a jó - ha utólag - is elnyeri jutalmát, és a záró jelentben maga Mátyás király fogadja Dugovics Titusz özvegyét, és a fényes tettért hálából az özvegynek és három gyermekének adományozza a vasmegyei Tej falut, aztán a 90-es évek elején egy ugyancsak ifjúsági könyvsorozat darabjaként is majdnem megjelent, és az sem kizárt, hogy azért nem találom a kéziratot, mert végképp elsüllyedt a meg nem valósult sorozatot szerkesztő Kiss Dénes költő valamely azóta megszűnt kiadónál porosodó asztalfiókjában.
Komolyra fordítva a szót, és kérdésedre is végre válaszolva: persze, Titusz, ahogy Kerouc hőse, Dulouz vagy Duluoz is voltaképpen = Jack Karouackal, Takách vagy Kovách vagy Dugovics Titusz is azonos = velem. Velem amúgy sem esik messze a máig virágzó Rumtól, ami ott van rögtön az azóta megszűnt Tej közelében.
Dulouz Lódrekk? Lasik Roitschwanz? Tej vagy Rum? Velem vagy ellenem?
A kérdés:
"Elsumákoltad annak megírását, hogy Tituszod kalandjai mennyiben fedik saját kalandjaidat. Nekem a korábbi írásaidból az benyomásom, hogy Tokai András az voltaképpen Tokai András Titusz. Ezért gondolom azt, hogy te olyan viszonyban vagy Titusszal, mint Jack Kerouac Jack Dulouzzal."
A válasz:
Na most a tituszos kérdésedre visszatérve. Nem jutottam el odáig, hogy nagy levegőt vegyek, és végre IRNI kezdjem, csak rakosgatom, másolgatom, nyirbálgatom a meglevő anyagokat, igaz egy jó hónapja nem sikerül megtalálnom egy jó 50 oldalas gépelményt, amiből majdnem hosszú folyóirat-közlemény lett, kamaszoknak, a szegedi Kincskeresőben a nyolcvanas évek közepén-végén. Akkoriban dolgozott ott szerkesztőként egy sajnos nem sokkal azután fiatalon (jóval 50 éves kora előtt) meghalt költő-ismerősöm, Baka István, akinek a javaslatára akkor ( majd 25 éve) egy nyáron át írtam az ifjúsági változatot. Na ez nincs meg.
Azóta letettem arról, hogy akár ifjúsági, akár "felnőtt" verzióban az amúgy sem létezett Dugovics Titusz életrajzát megírjam: abból alig lehetne többet kihoznom, mint Wagner Sándornak a maga híres-nevezetes, de meglehetősen középszerű "történelmi" festményéből.
A blogomban is sokat emlegetett egykori egyetemi oktatónk: Németh Géza egykori javaslatára a megfelelő "fekvést" keresem, amitől egy irodalmi mű komoly és emlékezetes alkotás lesz. Sajnos sokszor kap gellert a dolog, és afféle könnyű, olcsó megoldások jutnak állandóan eszembe, mint hogy mondjuk Dulouz Lódrekk gunyoros (ön)életrajzát próbáljam megírni: ez nem lenne több, mint Ehrenburg egyébként kiváló ( és mára totálisan elfelejtett) regénye: Lasik Roitschwanz életéről ( http://www.sovlit.com/bios/ehrenburg.html/ ).
Ja, a kamaszoknak írott Titusz, aminek a végén a jó - ha utólag - is elnyeri jutalmát, és a záró jelentben maga Mátyás király fogadja Dugovics Titusz özvegyét, és a fényes tettért hálából az özvegynek és három gyermekének adományozza a vasmegyei Tej falut, aztán a 90-es évek elején egy ugyancsak ifjúsági könyvsorozat darabjaként is majdnem megjelent, és az sem kizárt, hogy azért nem találom a kéziratot, mert végképp elsüllyedt a meg nem valósult sorozatot szerkesztő Kiss Dénes költő valamely azóta megszűnt kiadónál porosodó asztalfiókjában.
Komolyra fordítva a szót, és kérdésedre is végre válaszolva: persze, Titusz, ahogy Kerouc hőse, Dulouz vagy Duluoz is voltaképpen = Jack Karouackal, Takách vagy Kovách vagy Dugovics Titusz is azonos = velem. Velem amúgy sem esik messze a máig virágzó Rumtól, ami ott van rögtön az azóta megszűnt Tej közelében.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
