Csasza ( valójában Császi Lajos, a.k.a Louis Csaszi, akiből szűcs, azaz irhásmester lett a new-yorki Queens városrészben), miközben én épp e regény-kezdetet nyirbálom nagy szűcs-ollómmal, 38 év után váratlanul betoppant Amerikából. Isten hozott, Csasza, most azért is ÉN MESÉLEK:
Regényt írunk, büszkeségből, becsvágyból, bosszúból, bolondériából. A gonosz olvasó történetet vár, jó sztorit vár, sírni akar, kuncogni akar; emlékezetes hősöket és hősnőket akar; s a gonosz olvasónak van igaza, akkor is, sőt főleg és éppen akkor, ha jól tudja velünk együtt, hogy amint a huzamos boldogság lehetetlen, éppúgy lehetetlen a befejezett történet, a kész, mindenre válaszoló regény is.
„A regény kötetlen forma” idézte a szép nevű Alekszandr Anyikiszt a mindannyiunk elől végképp megszökött Tolsztoj Leót, akinél kötöttebb regényeket senki sem írt. De bizonyosan egyetértünk abban, hogy egyrészt a regényírónak kötelező hazudoznia, sőt, ez az egy: a hazudozás teszi őt regényíróvá, másrészt meg talán abban is, hogy a mesélés titkát, ha tudjuk is, nem lehet / szabad / kell / bírjuk elmondani.
Mert mi lett volna, teszem azt, ha Csasza poétikai fejtegetésekbe kezd a rajzórákon, ahelyett, hogy a soros folytatást mesélné kovbojos, bazijónős, motorbiciglis, szkotlandjardos történeteiből?… A csaj, akkor, apám, teljesen felhúzta a szoknyáját, mert oda volt neki a combjához, a harisnyakötőjébe téve a titkos üzenet mondta éppen Csasza… Csuti! kiáltott közbe különösebb meggyőződés nélkül Hajas, tökkopasz rajztanárunk, majd visszasüllyedt a kasírozásba, mert ahogy Csasza a mesélésből, Hajas a képes folyóiratok reprodukcióinak kasírozásából élt.
Szóval, Csasza nem fejtegette a poétikát Csasza mesélt. Hajas kasírozott. Én készítettem Csasza soros vízfestményét. Elvégre Csasza nem ért rá festeni: az ő feladata az volt, hogy aránylag csendben tartsa az osztályt, míg Hajas kasíroz.
Íme, az irodalom sokféle haszna közül ez az egyik: addig se beszél, míg odahallgat. Te is milyen csendben vagy, gonosz olvasó! Hallgass csak, s amíg hallgatsz, gondolkozz el azon, hogy a rajzórákat ilyen megnyugtató módon kormányzó, bölcs Hajas mért adott ugyanarra az általam készített rajzra nekem mindig ötöst, Csaszának mindig négyest; hogy Csasza vagy én mért nem tiltakoztunk soha ez ellen, s hogy honnan tudta Hajas előre: nem is fogunk sohasem tiltakozni?
Az általánost régen kijártuk, s ezek a kérdések észrevétlen süllyedtek el, a század középső évtizedének annyi más meg nem válaszolt kérdésével együtt.
És tényleg: fel kell-e tenni minden kérdést? És mennyire lehetünk népi demokrácia és jegyrendszer idején válogatósak?
---------
És miért jön kapóra az irhásmester? Alig 2 éve, hogy a következő kis glosszát küldtem az ÉS Páratlan oldalára. Igaz,nem "kajolták", de néha ilyen kis megőrzött fecnik később, mint most is, azért egész jól fölhasználhatók:
Mégiscsak mesterség az írás!
A múlt heti ÉS 7. oldalán egy Rembrandt-rajz elrontott képaláírásából
kaján örömmel észlelem, hogy a XVII. századi Hollandiában
a festők, aranyművesek, optikusok és kalmárok mellett már
működött legalább egy írásmester is.
Hacsak nem varga, vagy szűrszabó, azaz irhásmester volt a Rembrandt által
az öröklétbe emelt Lieven Willemsz van Coppenol mester…
Nos, akkor írjunk-e
vagy mentsük-e szokás szerint az irhánkat tovább?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése