2010. május 20., csütörtök
PRAE-Kosztolányi szám bemutatója a Műcsarnokban
Először voltam ilyen PRAE bemutatón, merthogy először jött - öreg embernek - ebben a fiatal lapban versem. Kellemes környezet, barátságos rendezés: Balogh Endre már a bejáratnál áll, és rögtön a kezembe nyom két tiszteletpéldányt és meghív egy sörre, amit azonnal gyömbérre váltok.
Hogy film nem lett igazán a falra vetítve, nem nagy baj, Arany Zsuzsanna fölolvasta a forgatókönyvet, és Végh Dániel is szorgalmasan kattintgatott. Igazi értelme a vetítésnek akkor lett, mikor Vörös István egy versében éppen őrző-védő angyalokról olvasott, s ehhez a vetítő "random" kék hátteret generált, kvázi mennyországként. Még ezelőtt, bevezetőben hallottunk előzetest Pál Dániel Levente Ügyvezető költő a 21. században-jából( az egyik: Elhagytam egy sebhelyet), egy másik Levente meg (Farkas Arnold Levente) jó, rövid prózákat olvasott.
Igaziból ekkor jött a forgatókönyv, majd a nagyágyúk: a kissé fáradtnak és álmosnak tűnő, de félálmában is sziporkázó Szegedy-Maszák Mihály, majd Buda Attila, akik Kosztolányihoz méltó szomorú, groteszk és csillogó megjegyzéseket fűztek az új PRAE-számban megjelent írásaikhoz.
Buda többek közt arról, menyire nincs átjárás a készülő kritikai kiadások közt, például a jegyzetelés rendszerében.
Pedig a jegyzetekben bújik meg az ördög, amit az is bizonyít, hogy a gyönyörű kiállítású, igényes szám első cikkének első jegyzetébe rögtön hiba csúszott. (5. oldal alul: "and and " egyetlen "an" helyett. Akkor még nem lépett működésbe Vörös őrangyala. :)
Számomra Szegedy-Maszákon (aki még nálam is öregebb) kívül a nálam nem sokkal fiatalabb Marno János versei jelentették a csúcspontot. Igaz, ahogy az említett lábjegyzet dadogó ismétlésbe bocsátkozott, Marnonak is nagy nehézségébe került fölolvasnia egyik versében a "rövidnadrág-kantár" szót, de mindent feledtetett nálam az a fénylően önironikus sora, hogy (kb). : "Nárcisz beletúrt göndör aranyszőke hajába". Nárcisz termetéről, testméreteiről nem esett szó, én mindig abban a hiszemben voltam, hogy a remetei soványságú Marno egyáltalán nem is eszik. S mit látok kifelé igyekezve? Marno/Nárcisz egy gargantuai méretű hosszú csirkehúsos-salátás szendvicset bontogat a csörgő celofánból...
Szóval szép volt, jó volt, jövök máskor is, különösen ha egyszer majd prózát is elfogad tőlem a PRAE
(jaj,de kár vagy legalábbis jaj, de furcsa, hogy Vörös István "pre"-nek ejti!, én maradok a "pré"-nél ); ugyanis, mint Pál Dánielnek búcsúzáskor elmeséltem: friss nyugdíjas programom "Ismeretlen költőből ismeretlen prózaíróvá izmosítani magamat."
Na és akkor a vers, aminek csak nagyon távolról van köze Kosztolányihoz:
A kifordított kabátujj
Vagy nem is fehér papíron
Szertekúszó tinta,
Olyan az élet, de főképp a meghalás,
Mint kifordított kabátujj.
Már menni kéne, a többiek a lépcsőn,
Te meg még mindig azzal vacakolsz,
Hogy bújj bele nehezen megtalált zakódba:
A fényes selymen megcsúszik az öklöd.
Ott van minden, ahol lennie is kell,
És jól is csinálod. (Vannak irodalmak
Ahol a zakóval bánás mikéntje a mérce).
És ébredsz megint arra, hogy lekéstél,
És hányszor újra kezdted, és nem jött össze mégse.
Címkék:
Balogh Endre,
Kosztolányi,
Leventék,
Marno,
Prae,
Szegedy-Maszák
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése