Zuhog vigasztalanul- írom hajnali levelezőtársamnak.
El fogja mosni a könyvhetet is, de egyszer persze minden megpróbáltatásnak vége.
Naposabb júniust!
Június nekem nem csak azért, mert az új kormány a trianoni emléknapot minek is? - összetartozás napjának? nyilvánította, az engesztelődés hónapja. Erről régen, még mikoriban a Nagy Imre-újratemetés volt, hosszú verset is írtam, na a végét bele is teszem a blogomba:
Tokai András: A Másik
/.../
11.
Én más vagyok.
Vagy más leszek.
Vagy egy vagyok, csak
vonz a másság.
Keserű bodza-illatot:
szívom a más-lehelletű
növények húsosabb
kipárolgását.
Nem nyűgöznek engem istenek,
és nem vagyok már rég materialista.
Hegyen sikot, síkon hegyet
kutatok; mindent másához iszonyítva.
Csak a rend nyugtat meg. Az, ami nincsen.
Vagy ha van is, a mása az csak.
Anyám ha élne, szép káromló szelíden
mondaná: Rosseb. Fordulj a falnak!
12.
/ A szuverén/
Kardom és pallosom és lándzsám,
és rézből való rizs-merő csefcsirem
a kétfülű, nagy vörösréz-bödönben
távoli utaimnak fölös emlékei.
Mert mindig csak magamban, Mőbiusz-körökben
utaztam : engem jártak a tájak selymes rétjei.
Vagy ott, vagy itt: csak magamban keringtem,
akármi forró partokig jutottam.
Mind az én testemnek távol országából
valók csanakjaim és hosszu késeim.
S ha jobban tudom, mit kevésbé tudtam,
csak mert ki- és belestem
másik magamnak titkos résein.
13.
/Júniusok/
Egy szék. Egy kosár. A szombati ujság.
Az áhitat egyszerü kellékei.
Söprü, cirokkal fölfelé.
Mintha mások más emlékei.
Juharzöld. Füzöld. Rózsalevél-zöld.
A nyarat magába engedi.
Tarkótájt jut be templomába,
megtölti lábujjtól fejtetőig.
És hordja a júniust magában,
míg más is meg nem engesztelődik.
(1989 február-június-október)
-------------------------
Megjelent először a Mozgó Világban röviddel az újratemetés után, talán valamelyik 1990-es számban, majd 2006-os Aranykor, ezüstkor, vackor c. kötetemben. Orbán Ottó az általa ismert verseim közül ezt szerette legjobban. "testünk templomáról" sokat gondolkodtam Szt. Pál, Szt. Ágoston, és -nevetni fogtok- Nádas Péter nyomán
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Orbán Ottó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Orbán Ottó. Összes bejegyzés megjelenítése
2010. június 1., kedd
2009. május 20., szerda
Orbán Ottó ma lenne 73 éves, de már 7 éve halott
Nehéz időszakomban a drága ember ezt a levelet írta:
Kedves Barátom! 92.V.11.
Goromba, baráti levelet kértél, ez az lesz. Fantasztikus, hogy meglett ember létedre, költőként mennyire nem ismered vagy mered vállalni magadat. A kötet anyaga majdhogynem egy nyílt törésvonal mentén, két egymástól elütő részre osztható / a dolog persze nem ilyen egyszerű, egy-egy csöppnyi átjut egyikből a másikba olykor, de ilyenkor ez színezék, és ilyen kis mennyiségben semmi baj vele/. Szóval, egy görög filozófus tartásában pózoló hólyag, a bíbor és fekete könyvbe örök bölcsességeket kalligrafáló ősdilettáns /sorry, lelkem legmélyéből szarok rá, hogy ki mire, hogy írja a kéziratait, kézzel-e, számítógépbe-e amíg ennek nincs valódi, igazán szövegbe kívánkozó jelentése, mint Tandori tízezer géphibája közül tíznek, hogy megengedjek magamnak egy kis magániróniát; Illés Endre például írópulton, zöld tintával, merített papírra írta remekműveit, melyeknek jó része ettől még kölnis kutyaszarrá sikeredett, egy kevés meg csakugyan remekké, de elkalandoztam/, aki sztéléket állít nagy büdös közhelyekből, és belekap egy csomó olyasmibe, amihez nincs igazából – úgy értem nyelvileg, a költői nyelvhasználat tanusága szerint – köze. Nincs közöd a Nagy László-féle nyelvbűvöléshez, a csak az ő kőtörő nyelvén eleven inverzióhoz; nincs közöd – megint úgy értem, igazi – korosztályod és a nálatok fiatalabbak nyelvfacsarásaihoz – neked is egyből eszedbe jut tíz szóvicc, de abból nem lesz filozófia, mint Esterházy sziporkáiból, a szerző legjobb pillanataiban, csak tanusítod, hogy ez ma a levegőben van, hanem ez még nem indokolja a versbe való belekerülését. All in all, ezt a fennkölt, álgörög majmot én ki nem állhatom. Főképp azért, merthogy annyira előtérbe tolja magát. Mindezt a gorombaságot ugyanis a legőszintébb és legbarátibb fölszólításra sem lennék hajlandó elmondani, ha nem hinnék abban, hogy kibirod, ki kell bírnod. Van ugyanis a versekben egy félhomályban álló szereplő, egy kevéssé sikerült, görcsös, unalmas, lassan már öregedő, kissé sokat ivó, lyukacsos arcú, tükörben-sem-szeretem-látni-apofáját városlakó, egy a tízmillióból, hivatalnok vagy valami efféle, egy lófaszt Nagy Konstantin: egy Nagy Rakás Megkeseredettség, egy nagyrészt hagyományos formákban verselő, unalmas fráter – egy költő. Ez igaz dolgokról is szól, ez írja a Gellérthegyi évszakok jobb darabjait, az Alkalmasan, alkalmasint több és az Ideiglenes helyszínek majd minden darabját; neki még a Mediterráneumhoz is van köze, és neki vannak fényes villanásai a kötet hátra lévő részében is – hogy lásd, miről beszélek, olyan versekre gondolok, mint A másik /talán az egész gyűjtemény legjobb, mindenesetre egyik legjobb darabja/, A porban heverő galamb vigasztalása, A kettéhasított kentaur, Kavafisz nyomában, Bucsu a költészettől, ezek versek! Ha nem szarsz be, és azt az undok frátert, akinek látod magad /és akinél számodra nincs szeretnivalóbb lény a földön, hisz akármilyen, ő a te igazi anyagod, az egyetlen esélyed ezen a világon!/ ki engeded lépni a napvilágra, és leszeded róla a kulturbutik cafrangjait, akkor élhetsz a lehetőségeiddel. Te egy ma nem divatos, igazából a hagyományos formához, azon belül is egy tágabban értelmezett, iróniával, ezzel-azzal fűszerezett dalhoz vonzódó, életrajzi költő vagy, szard le a divatot, írd a saját versedet! A dolog mélységes iróniája, hogy ebben a szürke, köznapi lényben megigazul az is, ami a sztéléken pompőz baromság: Titusz, Eliot a maguk helyén – ugy értem, jól írva versbe – csakugyan aranyként csillognak, míg aranyozásnak szánva és díszletnek használva, csak trombitarézként. Külön fölhívom a figyelmed arra, hogy V.I. dicséretét ne használd föl; értem én, hogy kifurja az oldaladat, de akkor sem; ez magánügy, így talicskán betolva a versek közé – idétlenség, kiröhögteted magad.
Egyébként, hideg fejjel és kemény szívvel megválogatva, az anyag meglepően hasonlítani fog egy igazi verseskötetre – hogy én is állítsak egy sztélét, az understatementnek.
Üdv
/Orbán Ottó/
Kedves Barátom! 92.V.11.
Goromba, baráti levelet kértél, ez az lesz. Fantasztikus, hogy meglett ember létedre, költőként mennyire nem ismered vagy mered vállalni magadat. A kötet anyaga majdhogynem egy nyílt törésvonal mentén, két egymástól elütő részre osztható / a dolog persze nem ilyen egyszerű, egy-egy csöppnyi átjut egyikből a másikba olykor, de ilyenkor ez színezék, és ilyen kis mennyiségben semmi baj vele/. Szóval, egy görög filozófus tartásában pózoló hólyag, a bíbor és fekete könyvbe örök bölcsességeket kalligrafáló ősdilettáns /sorry, lelkem legmélyéből szarok rá, hogy ki mire, hogy írja a kéziratait, kézzel-e, számítógépbe-e amíg ennek nincs valódi, igazán szövegbe kívánkozó jelentése, mint Tandori tízezer géphibája közül tíznek, hogy megengedjek magamnak egy kis magániróniát; Illés Endre például írópulton, zöld tintával, merített papírra írta remekműveit, melyeknek jó része ettől még kölnis kutyaszarrá sikeredett, egy kevés meg csakugyan remekké, de elkalandoztam/, aki sztéléket állít nagy büdös közhelyekből, és belekap egy csomó olyasmibe, amihez nincs igazából – úgy értem nyelvileg, a költői nyelvhasználat tanusága szerint – köze. Nincs közöd a Nagy László-féle nyelvbűvöléshez, a csak az ő kőtörő nyelvén eleven inverzióhoz; nincs közöd – megint úgy értem, igazi – korosztályod és a nálatok fiatalabbak nyelvfacsarásaihoz – neked is egyből eszedbe jut tíz szóvicc, de abból nem lesz filozófia, mint Esterházy sziporkáiból, a szerző legjobb pillanataiban, csak tanusítod, hogy ez ma a levegőben van, hanem ez még nem indokolja a versbe való belekerülését. All in all, ezt a fennkölt, álgörög majmot én ki nem állhatom. Főképp azért, merthogy annyira előtérbe tolja magát. Mindezt a gorombaságot ugyanis a legőszintébb és legbarátibb fölszólításra sem lennék hajlandó elmondani, ha nem hinnék abban, hogy kibirod, ki kell bírnod. Van ugyanis a versekben egy félhomályban álló szereplő, egy kevéssé sikerült, görcsös, unalmas, lassan már öregedő, kissé sokat ivó, lyukacsos arcú, tükörben-sem-szeretem-látni-apofáját városlakó, egy a tízmillióból, hivatalnok vagy valami efféle, egy lófaszt Nagy Konstantin: egy Nagy Rakás Megkeseredettség, egy nagyrészt hagyományos formákban verselő, unalmas fráter – egy költő. Ez igaz dolgokról is szól, ez írja a Gellérthegyi évszakok jobb darabjait, az Alkalmasan, alkalmasint több és az Ideiglenes helyszínek majd minden darabját; neki még a Mediterráneumhoz is van köze, és neki vannak fényes villanásai a kötet hátra lévő részében is – hogy lásd, miről beszélek, olyan versekre gondolok, mint A másik /talán az egész gyűjtemény legjobb, mindenesetre egyik legjobb darabja/, A porban heverő galamb vigasztalása, A kettéhasított kentaur, Kavafisz nyomában, Bucsu a költészettől, ezek versek! Ha nem szarsz be, és azt az undok frátert, akinek látod magad /és akinél számodra nincs szeretnivalóbb lény a földön, hisz akármilyen, ő a te igazi anyagod, az egyetlen esélyed ezen a világon!/ ki engeded lépni a napvilágra, és leszeded róla a kulturbutik cafrangjait, akkor élhetsz a lehetőségeiddel. Te egy ma nem divatos, igazából a hagyományos formához, azon belül is egy tágabban értelmezett, iróniával, ezzel-azzal fűszerezett dalhoz vonzódó, életrajzi költő vagy, szard le a divatot, írd a saját versedet! A dolog mélységes iróniája, hogy ebben a szürke, köznapi lényben megigazul az is, ami a sztéléken pompőz baromság: Titusz, Eliot a maguk helyén – ugy értem, jól írva versbe – csakugyan aranyként csillognak, míg aranyozásnak szánva és díszletnek használva, csak trombitarézként. Külön fölhívom a figyelmed arra, hogy V.I. dicséretét ne használd föl; értem én, hogy kifurja az oldaladat, de akkor sem; ez magánügy, így talicskán betolva a versek közé – idétlenség, kiröhögteted magad.
Egyébként, hideg fejjel és kemény szívvel megválogatva, az anyag meglepően hasonlítani fog egy igazi verseskötetre – hogy én is állítsak egy sztélét, az understatementnek.
Üdv
/Orbán Ottó/
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
