Akkor ebben a ronda időben egy verset a hajnali égről, mikor nem esik

Készülő, de az Orpheusz Kiadónál egyre húzódó "Hapax legómena. Egyszeri olavsatok - úton a próza felé" c. kötetemből


Ó, hajnali tág ég!

Fénylik a fekete almafa-kupolában,
fénylik az ezüst félhold.
Fáradt sárga halogénlámpa
dereng a másik fele égen.

Fölsőbb s távolibb regiszterekben
(hogy szférákat mégse mondjak)
kezdenek cincorogni,
bele az ezüst,
bele a félezüst-hold,
bele az angol ködlámpa-szín,
bele a halványkék égen
uszongó sötétes kék,
kékes-fekete-szürke
felhőkbe mindenrendű
énekesmadarak és az egyetlen
túlélő sashalmi kan-tyúk.

(Ó, híveim, van ilyen.
Tengeri tehénből: ”szirénből” is
először hím példányt láttam formalinban
ázó, nagy kókadt micsodájával.)

Ó, hajnali tág ég!
Éjszaka csendje,
amiben nincs rend.

Ne félj, nem jön a költészet-
magyarázat!
Nem jönnek dőltbetűs Kavafisz-idézetek,
kiemelések.

Csak a figyelem éber,
csak a fölvakart régi sebek
pörkösödnek újra, azok viszketnek, sajognak.

Rágyújt, kihűti a kávét, és elénekli ezt is:
Van valamicske harmat.
Ez az a vékony rés, ahol
bele lehet kukucskálni a versbe,
ez az a vékony hártya, ami
máris szárad az első napsugaraktól,
de sietni kell, sietni,
mielőtt átlátszatlanná varosodik az is.


Ó, mennyi évek, ó mennyi évek!

Nem igaz, hogy elröppent volna az élet,
inkább az évek tömérdeksége
iszonyú sokasága, de annyi
hogy rengeteg végük belevékonyul
a keleti horizontba,
ami fényes, meg a
nyugati, rózsaszínüen tükröződő
szárnyába a hajló
görbületeknek.
Tűnik, vékonyul, akár a
szálazó kékezüst felhők utolja,
amiket már csak sejtünk, sejtünk

Inkább a megéltek sokasága
mint annak a tömérdeksége,
ami majd
....................... elvész

A hermelines hölgy fekete háttere

Szír barátommal és festőnő feleségével meg kellett néznünk a Botticelli-Tiziano kiállítást is a Szépművészeti Múzeumban. Fantasztikusan szakértő vezetést kaptunk magától a kiállítás rendezőjétől, Tátrai Vilmos barátomtól. Megbeszéltük közben, hogy nekem már jó néhány éve, a krakkói Czartorisky Múzeum nyomasztóan sötét és alacsony mennyezetű termeiben is feltűnt Leonardo Hermelines hölgyének különös fekete háttere. Tátrai megerősítette gyanúmat, hogy a röntgenfelvételek tanúsága szerint a háttér egykor színes tájat ábrázolt, azonban a finom hátteret valamikor ilyen brutálisan feketére mázolták. Ahogy a folyamatosan sárguló Mona Lisához sem, ehhez sem mernek a restaurátorok hozzányúlni. Legalább arany hátteret festettek volna neki, mint az ikonoknak... Mindegy, ilyen gyászosan jobban is illett a párás, barátságtalan őszi naphoz. Ahmed nemsokára visszamegy Damaszkuszba, és ragyogó napsütésben hozzáfog az olivaszürethez. Ő egyébként nem Leonardóért, hanem Raffaellóért rajong.

Bird-watchin' & listenin'

Mivel alkalom kínálkozik, lassacskán madárfigyelővé- és hallgatóvá leszek itt sashalmi kertünkben.
Már a múlt héten visszajött a tavalyi, színes szalakóta, aki tavaly ilyenkortájt beszállt Tandori 70. születésnapjának ünneplésébe is.
Ma reggel meg - lelkem rajta! - egy fiatal rigó a következő filozofikus kérdést ismételgette: - Mit is akarok mondani? Mit is akarok mondani?

Lectori salutem

Jelentem meglevő és még csak várható olvasóimnak, hogy haladok Linda Castillo: Néma esküjével is, de még kapható az év elején megjelent fordításom is, a Lenn a folyónál.
http://www.libri.hu/konyv/lenn-a-folyonal.html

Matyi fiam születésnapja

A mai fülhúzás elmaradt, de kárpótlásul találtam egy képet Nagyfiamról, Mátyásról.
Itt éppen saját nagyfiával, Darcival ölelgetik egymást.

Füstüzenet Szentendrére

Vén szamarak a Szamárhegyen

Damaszkuszi barátommal tegnap Szentendrén jártunk, és egy furcsa kalapos helyi idegenvezető ( a képen bal szélen ) vezetésével megmásztuk az ottani Szamárhegyet.
Ja, és sértődések elkerülése végett a képen látható ifjú hölgy természetesen nem szamár,hanem az egyetlen igazi festő a képen a Festők Városában: az ilyen alkalmi halmazokban elkerülhetetlen kakukktojás.