Harminc éve történt...

Tokai András versei elé (ÉS, 1980. aug. 2., 15.old.) Új Hang felirattal, keretben.

Takács Imre:

Költő-e már, aki verset ír? Költészet-e már, amit versbe írunk? Meddig terjed az a mezőség, amit betelepíthetünk vers-szöveggel? Kiváncsiak vagyunk a katedrálisokra és a főterekre, a műhelyekre és a kocsmákra, de kiváncsiak a ligetekre is, amelyeket a szerelem benépesít. A költészetbe belefér maga az egész világ, a költészet befogadja a világmindenséget. Tokai Andrással ezekről a dolgokról tanakodtunk, amikor a bemutatása szóba jött.
Verseit a jelenlétében szoktam olvasni. És ebben ő is bűnös. A szerzői kiváncsiság nem tudta benne kivárni az otthoni elolvasás után írt levelet. Egy ilyen levél töredékét most mégis ideírom: Itthon olvasva ezek a versek jobbak lettek. A fiók mélyéről előkerült kendővel föltámadó nagymamáról és a mindnyájunk halottjaként elsiratott Kondor Béláról szóló versek között líra és történelemfilozófia bontakozik. Egyik hosszú versedben a presszóábrázolás és a gyárábrázolás a Hét évszázad magyar versei közt is megállna. Azt hiszem, hogy rád is érvényes, amit Kondorról írsz: „ …sodródsz, de másnak épp te vagy/ a sodor, a szembejövő áradat…”
És amit még üzenek a nagy nyilvánosság előtt, súgva: egy világ fölépítése nélkül nincs költészet, mint ahogy foglalat nélkül drágakövet sem viselhetnénk. Véleményünk rangja abban áll, hogy a megfogalmazás milyen igényével mondjuk azt ki, hogy a szépség, indulat, erő, hangzás milyen magával ragadó mértékével képviseljük az embert. Csak a jó vers az a hajó a költő világában, amelyik a tengeren is átviszi, talán majd a kozmikus környezetbe is viszi rakományát.
-------------------------
Ilyen kozmikus rakétaindítással indított neki a nyilvánosságnak Takács Imre, aki akkoriban a Kortárs versszerkesztője volt, természetesen Bella Istvánnak, az ÉS versszerkesztőjének kedves egyetértésével.
Négy vers következett e sorok után az ÉS-ben. Közülük három: a Sokunk önarcképei, az Éjszakai műszak és az Ady szobra a Jókai téren (helyesen a Liszt Ferenc téren, de mindegy), megjelent 1986-os Ideiglenes emlékművek kötetemben. (http://mek.oszk.hu/04400/04409/) A negyediket a kozmikus maradandóság érdekében most idemásolom:

Büszke, keserű dal

Milyen zászlókat lengettek fennen,
avagy tiportok sárba:
nem érdekel a menetdal,
csak a menet iránya.

Olyan kódexből,
mit meg nem szavaztam,
rám törvényt ne merjen
senki fia mérni!

Ha megteszem, ami tennivaló,
hadd emlegessen, aki ünnepélyes.
Ha nem, szél keverje haló
porom a többiekéhez.