Péntek 13.! Regényem kezdete másképpen. Parnasszus a szemét tetején

Új Orbis Pictus
Kezdetben vala az, hogy nem vala kezdet. Csak a közbenek szép egymásutánja. S a közbenek közben a halandósága miatt sietségre ítélt embernek legsanyarúbb megaláztatása: várni, várni, amíg kedvező alkalom kínálkozik.

ANGRÓ
OKKÁZIÓ!
ÉS VÉGKIÁRUSÍTÁS

Le monteur monte sur le Mont-Parnasse*

Titusz a gépterem frissen meszelt falának támaszkodva áll, Dezsőt figyelve, a montírozót, aki egy csattogó, vizes műanyag lepedőt leppeget.
Dezső kezében a hatalmas lap, mint olvadó fagyasztott hús csomagolására használt fólia; átlátszó a színes munka.
-Várj öt percet, lemoslak és mindjárt meglátszol bő gatyában, pödrött bajuszban, ahogyan csinálod a törökkel ezt a nem hasmánt-, hanem hátmánt-ugrást. Rá vagy a nevezetes festményre montírozva, Titikém…. A télikabátodból ugyan kicsit nehéz volt vitézi dolmányt retusálni, de a bajusz, apám, a pörge, az jól sikerült.
Most elsötétítünk, maradj ott, ahol vagy, mert belelépsz a vegyszerekbe!

Csönd és a lámpa infravörös melege, mint bent a húsban egy utazás. Szisz-tolés, diasz-tolés, szisz-tolés, diasz-tolés- Kész vagyunk, kicsit vársz, aztán meggyújthatjuk a villanyt, és megnézheted magadat...

---
* Mikor még nem voltak blogok, egy párizsi útijelentésben olvastam, hogy a nevezetes párizsi Montparnasse-t ( mennyi művésznek áhított Parnasszusát!) a középkori Párizs évszázadok alatt összehordott szemétkupacára építették.