“ De nem térhetek ki, ha a felkérés némileg is illő formában történik”. Ez jut eszébe Goldzihertől, és “igen” , -írja majd még ide Joyce Ulyssesének optimista utolsó szavát is majd a Jófiú, igen, illő formában történt a szirsz-i nyelvtanfolyamra való fölkérés, igen, és nemhogy én, egy Goldziher se mondhatott volna nemet. De miért lesz előbb-utóbb minden bölcs társadalomkutatóból korlátolt szociálforradalmár?
Tanulva azonban nemcsak optimizmust, de önkorlátozást és elhallgatást is eleget írországi nagy elődjétől a nyelvtanításban ( mert ugye –fogjuk eddigre tudni, Joyce Triesztben, nem messze Duinótól, ahol majd Rilke vesz oroszleckéket, Joyce éppen Horthy Miklóst tanítja angolra ) a nyelvtanfolyam következő hat vagy hét hetében már nem fog politizálni, hagyja a rozsdás vastűt az ajtókeretben, megszelidíti a burszot, aztán egy mégiscsak bekövetkező napon - a Nílus-deltában visszafelé is megtett mikrobusz-utazás után besétál a kairói MALÉV-irodába, meghallgat pár disznó viccet magyarul egy Ramszesz nevű egyiptomitól és a legkorábbi lehetséges időpontra lebukkoltatja a jegyét, hogy mielőbb távol legyen ettől a jövőidejű emlékeket ébresztő kimerítően forró, égő datolyaszár, macskahúgy, benzin és döglött hal szagú országtól, ahol Ezzeddin Naggár a hangárszagú…
És megérkezik előbb-utóbb megint, hogy itt élje majd zaklatott és kimerítő éveit, egy másik, kutyagumi és turul-ürülék, mámoros akác és lonc-illatú, kannás bor, félig kifőzött, savanyú Soproni Ászok és vodkaizzadság-szagú országba, ahol újabb héthetes gyorstalpalókon kiket is fog egy másik barbár nyelvre, talán éppen arabra tanítani? Kivárja majd türelmesen a rábízandó és elháríthatatlan újabb feladatokat,- ahogy eddig is mindig tette: a Jófiú.
(Készülő Titusz, a Jófiú c. regényem bevezetőjének ezzel a részletével tisztelgek James Joyce emléke előtt, akinek Ulyssese egy dublini június 16.-a leírása. IGEN!)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése