A Fater, a "magari" vonat Egyiptomban és egyebek

Részlet Ab ovo usque ad mala c. készülő írásomból, ami a "faterról" szól:

"Hogy „fatert” írtam: érthető. Nálunk, a nyolcadik kerület szélén, a Népliget melletti nagy tisztviselőházban is így emlegette az udvaron, egymás közt minden gyerek az apját, otthon persze a megszólítás: Apu volt. Ez az Apufater egyszerre volt gyerek- és kamaszkorom bálványa és szörnyetege. Bálványa, mert melyik gyerek ne büszkélkedne azzal, hogy az ő faterja az, aki 500-as szóló Nortonon érkezik haza a munkából, és irtózatos pöfékeléssel a csillogó motoron jön föl a lépcsőházban egészen a harmadikig. Hogy – Na, fiam, akkor hazaugrunk! – kiáltással fölkapja, fölteszi a tankra, és százas tempóban alig egy óra alatt Kisújszállásig robog vele az akkor még macskaköves 4-es országúton. Hogy az egész ház és az összes Ganz-drukker tudja, az én faterom az, aki a balszélen fantasztikus cselekkel előrerohanva azokat az óriási gólokat rúgja a hétvégi meccseken, anélkül, hogy hét közben egyetlen edzésre lement volna. Igaz, a büszkélkedést meg is kellett szolgálni. Fater edzés helyett a Lendvayba járt a haverjaival. Ez a vendéglő, nagy kerthelyiséggel ott volt a Villám utca sarkán, ötven felnőtt-, száz gyereklépésnyire a nagy házunk hátsó kapujától. Öt-hat éves koromban oda kellett mennem a Lendvayhoz, és (tilos volt a bejáratot használnom), át kellett másznom a kerítésen, megvárnom, míg a fater meglepetést színlelve meglát, és fölszólítására, hogy – Na itt vagy, mutatkozz be szépen! – így kellett bemutatkoznom, sarkamat összecsapva: – Vagány Tokai András! Hát ezt a mutatványt rettenetesen szégyelltem, és mennyire gyűlöltem Károly és a haverjai bor- és cigarettaszagát!

Viszont igen, büszke voltam arra is, hogy ő irányítja a népligeti próbapályán szaladgáló fényes argentin és egyiptomi motorvonatok gyártását, amelyekre a fater jogán sokszor fölengedték a vezetésemmel a helyszínre érkező gyerekcsapatot. Még sok, sok év után is elkápráztattam egyszer a Kairó és Alexandria közt futó „magari” vonat közönségét azzal, hogy a legnagyobb természetességgel fordítom menetirányba az egyik ablak melletti ülést, hogy beszélgetni tudjak a szemben ülő másik magyarral. Ezt meg honnan tudod, effendi? – kérdezték a meglepett helybéliek a csodálkozástól és a sebességtől dülöngélve az elhanyagolt pályán száguldó luxusvonatban. – Hát onnan, bégek és basák, hogy a faterom tervezte ezt a vonatot – vetettem oda hanyagul a csodálkozó egyiptomiaknak, akik aztán egész úton az üléseket forgatták a a "magari" vonatban tőlem tanult módszerrel. A "magari" szó, amit erre a gyorsvonatra alkalmaztak, annyira elterjedt "villámgyors" jelentésben a népi egyiptomi arabban, hogy a legjobb és leggyorsabb egyiptomi futballcsatárt se saját nevén, hanem a "Magari" becenevén emlegette egész Kairó és Alexandria a hetvenes évek végén és a nyolcvanasok elején. Ezt a Faternak még el tudtam mesélni, mielőtt 86-ban átmotorozott a másvilágra."