Az Orczy térnél már meg kellett gyújtani a lámpát. Ahogy az Utcába befordult, a reflektor egy pillanatra megvilágította a sarkon a talponállót, ahová gyerekkorában annyiszor küldték egy üveg borért.
A sötét utcában minden a helyén: a cukrászda, a Delej utca sarkán a csak "Bolhás"-ként emlegetett Előre mozi falusias hirdetése, a villamosmegállók, a Kolónia, vele szemben az iskola sötét, várszerű tömbjei, az iskolakertben a távolugrópálya, ahol hetedikes korában egyszer csak váratlanul iskolacsúcsot ugrott, és jobbra, a Népliget előtt a Ház.
Fölnéz a harmadik emeleti sarokerkélyre, tenyerében érzi a sérült műkő sarokoszlop érdességét, orrában a vaskorlát szagát, a korlátét, ami minden eső után barnásra rozsdásodott... A vaskorlát, anyja a korláton kívül. Aztán ahogy a nagyjelenet után ügyetlenül és szánalmasan a korlátra hasalva visszamászik... Hány meg nem történt zuhanás jut egy zuhanásra, amit teljesen végbevisznek?
Nem kanyarodik jobbra a Villám utcába a nagynénjéhez, hanem továbbmegy a Népligetbe. Megáll a Tinódi-szobornál, lekapcsolja a lámpát, kiszáll. Lassan szemerkél az eső. Néptelen Népliget. Mindig is ilyen volt estefelé. Csak most szebbek a parkok, dúsabbak a fák, és lám, kedvenc padja is frissen festve. Letörli kicsit, és leül a vizes padra.
Micsoda szentimentális baromság itt üldögélni? Tíz éve nem voltam itt...Majd jön a rendőr, aki nyolcadikos koromban megpofozott, mert nem hitte el, hogy tanulok, és nem a Kaszinóból ólomcsöveket lopó srácoknak falazok. Vagy megjelenik Erzsi, leül és azt mondja: Tessék, megfoghatod a mellem, nem olyan nagy dolog, rájöttem ennyi év alatt. Vagy kijön a Villám utcából Sziráki, akit az érettségi óta nem láttam, pedig tudom, hogy itt lakik, és folytatjuk az örök, megoldatlan vitát: Idáig egyetértünk, tudom, a legkisebb részek, táguló-sűrülő világegyetem, de innen hogy magyarázod Isten nélkül? - Így! És orrba kellett volna vágnom... Vagy kijön Éva, aki sose jött ki, és azt mondja, jó, ideje már, vegyél el, és legyen két gyerekünk és kétszobás lakásunk... És két lyuk a két fenekünkön - mondanám én -, unalmas. Akkor is nagy arca már egészen elfolyó. Vagy kijönne Anyám, aki szintén sose jött ki. Mért nem hívtam sohasem? Milyen jó volna most, sétáljunk, Anyu, a kocsiból elővenni egy új, könnyű kabátot, és odahajítani a fűbe nehéz, zörgős, betöredezett ujjú zöld műbőrkabátját...
- Jó estét kívánok, kérem az igazolványát! - Rendőr állt meg a pad emellett, és zseblámpa gyulladt.
- Jó estét! - mondta Titusz ocsúdva.( Ha most megkérdezi, ki lopja az ólomcsövet, én adom az első pofont.)
- Neve? ... Rendben.
-Született? ...Rendben.
-Hol lakik?
-Most még sehol.
-De ide van írva a címe.
-Már nem lakom ott.
-Mióta nem lakik ott?
-Délután óta.
-És most itt akar aludni? ...Esik az eső.
-Látom, hogy esik. Nem akarok itt aludni.
-Akkor kérem, fogja magát és keressen szállást.
-Még szeretnék elüldögélni itt egy kicsit.
-Ne üldögéljen a körzetemben, hanem menjen haza!
-Mondtam, hogy nincs otthonom.
-Akkor keressen szállást.
-Szállásom van.
-Ne renitenskedjen, kérem!... Állása van?
-Még van?
Na nézzük!...Építési Kutatóintézet, csoportvezető. Milyen csoport?
-Széthulló.
-Na, induljék az úr, mert rossz vége lesz!
Titusz elindult befelé, a kocsi irányába.
- Mért arra megy? Menjen ki a Ligetből!
-Ott áll a kocsim.
-Mutassa a kocsi papírjait!
-A kocsiban vannak.
-A jogosítványt!
-Tessék!-veszi elő Titusz a jogosítványt, benne több ezerforintos.
-És ez a pénz honnan van?
-Kivettem a takarékból.
-Az más, de utána fogunk nézni magának.
-Legalább lesz, aki utánam néz - dünnyögte Titusz, míg a vizes füvön keresztül ment a kocsi felé.
-Tilos a fűre lépni! - kiáltott utána a rendőr.
-Őrmester úr! - kiáltott vissza Titusz, és megvárta, míg odaér hozzá a rendőr. Álltak egymással szemben a csatakos fűben.
-Egy vallomással tartozom.
-Na látja! Tudtam én, hogy valami vaj van a fején. Tegye meg a vallomást! - mondta a rendőr, elővéve egy jegyzetblokkot.
-A raktárnak használt Kaszinóból ólomcsöveket lopott Takács László és Takács József állami gondozott, nyolcadik osztályos tanuló, a Mező Imre Állami Gyermekotthon lakói.
-Hol vannak a csövek?
-Nem tudom.
-Hol tartózkodik most a két illető?
-Nem tudom. Az egyik, úgy hallom, vagy tíz éve disszidált Olaszországba. Az ikertestvére egy darabig villamosvezető volt, de egyszer balesetet csinált, véletlenül belehajtott egy csoport állami gondozott gyerekbe, akik vasárnap délután meccsre mentek. Akkor börtönbe került.
A rendőr gondolkozott. - Magának kezelésre van szüksége. Most menjen, nem akarom én kezdeni a kezelést.
-Megyek. Mondhatok még valamit?
-Mondjon.
-Üljön le a padra, már nem vizes. És gondolkozzon egy kicsit a gyerekkori álmairól, biztos úr.
-Mi nem ülhetünk le szolgálatban. No menjen, menjen!
-Erőt, egészséget!
-Az van, köszönöm - mondta különös mód ellágyulva, s kihúzva magát a rendőr.
Aztán lassan sétált Titusz után, s fölírta az öreg Wartburg rendszámát a szolgálati noteszába.
(Részlet a Titusz, a Jófiúból. Megjelent az Ezredvég IV. évf. 12. számában. 1994 december.)
