A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Márta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Márta. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. március 14., hétfő

Talpra, magyar!

Márta lányom, aki ha jól emlékszem, egy Radnóti nevű nőgyógyász hazafias buzgalmából pont Március 15-ére született meg, már egy Panni nevű saját kislánnyal büszkélkedhet, akinek nem volt ilyen támogatója, úgyhogy ő
14-én született, ráadásul áprilisban. Isten éltesse őket sokáig!

2010. augusztus 6., péntek

A PUCIK A IT VAGY




SZia, Apu!

Megkaptuk a Gellért-hegyen készült képeket, némelyiket kicsiben
megnéztük, de mindet még nem, mert elég lassú itt a net.
Tényleg jó lenne már találkozni. A 20-i héten nem dolgozom, tehát
mindenképpen össze tudunk hozni egy találkozót - szerintem Nálatok
lenne jobb, ha úgyis ott lesz a sok unoka - csak még nem tudom, melyik
nap, mert arra az itthon töltendő egy hétre egyre több program jut,
úgyhogy még nem látom pontosan. Másrészt viszont, ha Ti jöttök, jobban
tudtok csak Kartalra figyelni. Na, majd meglátjuk. 25-én dolgozom
először.
Az írógépes rajzra, azt hiszem, pontosan emlékszem, hogy együtt,
mindhárman rajzoltuk Neked egy hétvégi reggelen, tehát sokkal későbbi,
mint ahogy írod. Szerintem a felirat úgy szól, hogy "Apucika, itt
vagy", nem? Jó, hogy megőrizted, szívesen látnám újra. Arra is
emlékszem, mennyit püföltük az írógépet, szerettem nézni, ahogy
összekuszálódtak a billentyűk, ha jó sokat nyomtunk le egyszerre,
aztán egyenként kellett szétszedni őket.

Üdvözlet Flórának!
Jó éjszakát, vagy jó reggelt, biztos reggel olvasod!
Miki




Tokai András írta, 2010.08.05.:
> > Mikikém,
> > tegnap megint szemembe ötlött az esküvői meghívótok, ami a fideszes
> > színű dolgokkal bútorozott szobánkban ki van téve a virágállványra, mert
> > annak is jó fideszes színe van, és elérzékenyülve olvasom rajta, hogy
> > úgy címezted: Apuci-Flóra.
> > Matyi egyetlen egyszer hívott Apucinak, úgy 5 éves korában, mikor azt az
> > ákom-bákom karikatúrát rajzolta rólam a táskaírógép (még megvan)
> > dobozára: apucika, ijen vagy! - Márta persze Apunak hív, de ő se nagyon
> > apucizik.
> > Na, mi megvagyunk, a gépem, illetve csak a levelezőrendszer régóta
> > hülyéskedett, de azért legutóbb pl. megkaptuk a Kartalos-Pankás képeket,
> > köszönjük.
> > Nem tudom, félek nem sikerült, hogy megkaptátok-e viszont Ti a sok
> > képet, amik a gellért-hegyi víztárolónál készültek, mikor Pankát ott
> > sétáltattuk a múlt szerdán, hogy Márta kicsit fölszabaduljon? Majd
> > írjátok meg, ha nem, akkor újraküldöm. Ez a levelezőrendszer, amit
> > Ványai Laci Írországból ügyködve, távirányítva gépünket, föltelepített,
> > most már visz mindent, és talán nem is ismétel, mint az előző.
> >
> > Jó lenne látni Benneteket. Mi lenne, ha a 20.-a előtti napokban mi
> > kimennénk , vagy Miki menne (hú de megy a szójáték így hajnali kávék
> > után!) Évával meg Kartallal Sashalomra 23-24 vagy 25-én, amikor itt
> > lesz Darci meg legalább egy Neumann-fiú, de lehet, hogy több is, és
> > akkor esetleg idehívnánk Mártát is a kis Pannival. Unokatalálkozó a
> > Rákos mezején?
> >
> > Írjatok.
> >
> > Apu, és persze Flóra is puszil benneteket - álmában.
> >
> > (Matyinak most nem címeztem meg, mert még Horvátországban vannak tudtommal)

2010. május 21., péntek

Pankával a Múzeumkertben


 

 

 

 


Márta lányom ma a Nemzeti Múzeumban készített valakivel interjút a Nők Lapja Café on-line magazinnak. Közben mi tisztelegtünk Arany János szobránál, és elkészült egy majdnem ugyanolyan kép is - a régit majd megkeresem- mint amit Márta bátyjával, Matyival ugyanennél a lámpaoszlopnál csináltunk, ha jól számolom: 38 éve.
Posted by Picasa

2010. május 9., vasárnap

When I'm Sixty-Four


A Beatles-szám zenéjére (will you still feed me, will you still feed me?) Panka unokám motoron érkezik 64. születésnapomra; eszünk, iszunk; kapok HAPPYBIRTHDAY gyertyákat egy kis cserép citrom-hajtás mellé tűzdelve, sok édességet, kávét, puszikat, majd mikor gyerekeim és unokáim elmennek, rohanunk a Pótkulcs kocsmába, ahol a Macskaszem együttes és különösen Fekete Veronika elénekli a születésnapomra megzenesített (sicc!)"Csacsacsa" című versemet.
És még nincs vége: most csak Matyi fiam volt itt Darci unokámmal és feleségével, Évával, akit szintén Isten éltessen!, meg Márta lányom Panni unokámmal, de kisebbik, Miki fiam az ő Évájával meg Kartal unokámmal majd később jön, a Macskaszem meg meg sem áll a Csacsacsával Mátészalkáig és a világhírig.

2010. március 15., hétfő

Márta lányom születésnapja



Nekem dupla ünnep mindig a Március 15.
Petőfin, Kossuthon és Széchenyin (meg az aradi Tizenhármon) kívül Márta lányom születésnapjára emlékezem, amihez ugyan Petőfinek már alig volt köze, de rémlik, hogy a szülészorvos Radnóti volt, magára a nagy eseményre pedig a Vas (István:)) utcai Kórházban került sor. 1975-ben nagy influenza-járvány dúlt, négy napig nem engedtek be Mártikához. Remélem, az idei enyhébb influenza megengedi, hogy négy napnál hamarabb személyesen is gratuláljak neki.
Isten éltessen sokáig, kedvenc kislányom, Márta!
(Hogy sértődés ne legyen, ahogy szoktam, leszögezem: kedvenc nagyfiam Matyi, kedvenc kisfiam pedig Miklós...)
A képen Márta Panka lányát, kedvenc lányunokámat hintáztatja márciusi hóban, hogy egész évben ilyen szépek és vidámak legyenek/maradjanak mind a ketten.

2010. január 8., péntek

Régi barát bukkan föl a hóban





A XIII. kerületbe vittük Panka kisunokámat a szemészhez (rövidlátása nem javult, de nem is romlott). Közben eszembe jutott, hogy a közelben lakik az az egyiptomi barátom, Száber, aki már akkor jó barátom volt, mikor Márta lányom volt ilyen másfél-kétéves forma apróság.
Panna unokám érdeklődött a hintázás és a furcsa Siwa-oázis-béli varázsmondókát hadaró öreg barátom iránt.
Feleségem, Flóra bölcs derűvel tűrte árukapcsolásos Pannis-Száberes havas akciómat.
Ja, és Pannát azért Márta rendesen meg is hintáztatta, majd déli 12-re szépen hazaértünk velük, ahogy tervezve volt.

2009. november 23., hétfő

Borúra derű. "...tán kalongyaszámig szaporodtunk volna..."


Ugyebár ez a Magyar Tudományos Akadémia bölcs jelmondata is. Bevált.
Panaszkodtam szombat reggel, hogy minden gáz, keserű együttérzéssel másoltam be Andrassew Iván szürke világot ábrázoló haikuját vasárnap reggel.
Közben azonban szombat este itt voltak gyerekeim és unokáim. Ezen a kollázson jól látható Mátyás fiam hatalmas fehér cipője mellett Panka unokám parányi fehér cipellője - így lépkednek különféle méretű lábakon egymás után a generációk.
Volt evés, ivás, előkerült egy sárga labda, és Pankát jól meghintáztattuk egy úgynevezett bab-hintán. Darci unokám, a nap sztárja épp 12. születésnapját ünnepelte. Kapott egy hatalmas csillagászati könyvet, olyan Szabó Lőrinc idézettel, amit majd később, egyszer talán meg fog érteni.
Az idézet így megy:
"fényszigettenger porszemszigetén
szigetporszemek fényporszeme, én."
(Tücsökzene, 276. IDŐ)
Aztán hogy miként lépkednek generációk egymás kicsi fehér cipőiből néha óriások málló cipőibe:Szabó Lőrinc történetesen akkor (1946-ban) kezdte Tücsökzenéjét, mikor én születtem...
A kollázson az említetteken kívül ott vannak még: Flóra, a feleségem, Márta lányom: Panka anyukája, Miklós fiam a végig alukáló Kartal fiával, aki még nincs 3 hónapos, valamint két Éva is: Mátyás és Miki felesége, Darci és Kartal anyukái.
S hogy a dolog világos legyen: Flórával későn kerültünk össze; már nem születtek közös gyerekeink, viszont mióta együtt vagyunk, két lányánál meg az én három gyerekemnél kilenc unoka is született. Mégiscsak irodalmi blog ez, úgyhogy a XVII. századi erdélyi remekírótól, Bethlen Miklóstól idézem, kb. : ha a gaz bécsi és sztambuli fogság nincsen, "tán kalongyaszámig szaporodtunk volna..."

2009. október 14., szerda

Nem lehet elég korán kezdeni!





Panka unokámat (és anyukáját, Márta lányomat) könyvbemutatóra invitáltuk az Alexandrába. Igaz, eredetileg Kereszty András barátom új krimijének, a Jószöveg Kiadónál megjelent A merénylő és az érsek c. könyvének bemutatása lett volna a tét, erről csak érintőlegesen esett szó, mert mint a képen is látszik, én mutattam be Vackor könyvecskémet Keresztynek. Az érsekes könyv Cipruson játszódik, mi Keresztyvel kissé délebbre, Egyiptomban töltöttünk együtt éveket, talán ezért is lesz következő könyve egyiptomi tárgyú.
Szöveg: Tokai A., Fotók: Tokainé Korda Flóra

2009. augusztus 5., szerda

Kánikula, szélcsend, függőágy



Márta lányommal a Kosztolányi Dezső téri egykori buszvégállomásból kialakított Tranzit Art Caféban találkozunk, elhozza Panka unokámat. Míg én a fedélzeten egy nyugágyban várom a jobb szelet, Panka kisunokám (jobbra) egy másik babával leselkedik a füvesített hajóorrból, ahol a babajátszótér van.

2009. június 25., csütörtök

Mátyás fiam hat nagyapja: Sándor nagypapa

Károly nagypapáról szó volt az előzőben, a többiek is sorra kerülnek majd. Úgy látszik, nagypapa létemre most így a nagypapák jutnak eszembe.

Sándor nagypapa, akiből holtában színészstúdió lett, általában szintén homokos telkén fogadott bennünket: nyaranként a hajdúböszörményi Petőfi-kertben. Ilyen huncutul vidám kék szemű ember, békés és bizakodó kevés volt a kései Kádár-korszakban, pedig nem sok oka volt Sándor nagypapának az örömre. Örök segédrendezői sorsra volt ítélve a tirannusként viselkedő Major Tamás és egyéb főrendezők mellett a Nemzeti Színházban. Rá se rántott, tette a dolgát, mivel történelem-szakos diplomája is volt a rendezői mellett, ő bogarászta hatalmas könyvtárából csíkos füzeteibe a történelmi darabok színész- instrukcióihoz szükséges adatokat, és ő foglalkozott a statiszták betanításával a tömegjelenetekben. Egy-két ilyen betanítós délutáni próbájára bejutottunk Matyi fiammal, aki persze még nem sokat értett az egészből. Csak annyit látott, hogy Sándor nagypapa sose ült le a széksorokba, ahogy a nagy rendezők teszik, hanem hol a színpadon, hol az első sor előtt szaladgált, korán kopaszodó szőke haját lengetve, és villogtatta a két nagy huncut kék szemét. A hangja nem volt épp a Nemzeti Színházba való, különösen, ha hangosan akart beszélni: szaggatott kappanhang tört elő a vékony kis ember torkából, ment mégis minden, mint a karikacsapás. Amihez hozzányúlt, az kész lett, mert makacsul végigvitte, amit elhatározott, és elvégezte a méltatlan, de szükséges feladatokat. A szőlőt is ő tartotta rendben nyaranként, ha megjelent, érni kezdett a sorok közt a gyümölcs, lobogni kezdett a sparheltban vagy a bogrács alatt a venyigetűz, megízesült a savanyú bor, és zamata lett a pecsétviasszal lezárt üvegből bugyogó ócska pálinkának. Neki, Károly nagypapával ellentétben, kigömbölyödött a krumplija, és saját hagymából, paprikából dolgozott. Kigömbölyödtek és megvidámodtak kék szeme tekintetében a nők is: varázslatosan tudott udvarolni. Nem csoda, hogy gyerekeim közül nem is saját édes unokájával, Matyival játszott a legtöbbet a homoki szőlőben zajló nyaralások során, hanem aranyszőke, ugyancsak kék szemű Márta lányomba szeretett bele, vele hancúrozott a legszívesebben. Hogy Mártának csak az egyik szeme kék, a másik szeme barna, az más történet, időben elővesszük majd azt is.) Korán vége szakadt aztán Sándor nagypapa mosolygós életének, mert belül mégis marhatta az igazi elismerés hiánya, örökös segédrendezősége. Még magához szelidített egy-két csinosabb statisztalányt, annyira, hogy utolsó élettársa már évekkel fiatalabb volt saját lányainál, de aztán hatvanéves kora körül hirtelen elvitte a gyomorrák.
Sándor nagypapáról nem a Nemzeti Színház honlapján olvashattok, hanem:
http://www.szegediszabadteri.hu/index.php?id=1241&cid=21784 - 19 -

2009. június 11., csütörtök

Vesztl Miklós (vemi) írja:

Ej haj Anabácsi! Megjegyzést szerettem volna fűzni a Bessenyei Györgyös blogodhoz, a blogodban, a blogodért.
Ámde a rendszer-mint írták- ezt nem tudta teljesíteni. Hát itt tartunk,hogy a rendszer már egyszerű kéréseket
és kívánságokat sem tud teljesíteni. Még szerencse, hogy én ismerem a Mikulást...talán majd ő.

Idézem az elutasított bejegyzésemet:

"Egyre jobban vágyom én is Sashalomra.
Ízesek a leírásaid,versben és prózában is.
...Lehet ott kártyázni is?"

Válasz: lehetni lehet, de nem szoktuk forgatni az ördög bibliáját. Márta lányom a családban a Tarot-kártya-felelős, de ő nem itt lakik.
Ja, és megjegyzés írásakor Google-fiókot kér. Lehet, hogy még nincs Neked?

2009. június 4., csütörtök

Rejtélyes életfilozófia 3 tételben






Két és fél év után tegnap végre visszakaptam azokat a fényképeket, melyeket Szőts Laci barátom készített Vackor kötetkém 2006 decemberi Bajza utcai bemutatójáról. Itt előadtam azt a mélyértelmű ovodás-versikét, amit még Márta lányomtól tanultam. Szerzőjét nem ismerem. Így hangzik:

NINCSEN SEMMI

VAN VALAMI

AMI VAN, AZT EL KELL DUGNI


Nos, lehet kommentálni...

FONTOS KIEGÉSZÍTÉS! A 2006. december 16-i könyvbemutó két további képét is megtaláltam. Egyiken ott ülünk az asztalnál sokan. Balról Márta lányom, aki Csapody Miklós ismertetőjét fölolvasta, Kútvölgyi Erzsébet, szerény személyem, valamint Deák László, a Kiadó. A másikon Kútvölgyi, amint elmélyülten mondja vagy a Mediterráneumot vagy a Nano-poétika alapkőletételét, amit Deák Lacinak ajánlok a kötetben.

2009. május 29., péntek

Ilyet is tud a Picasa


Tegnap elkeserített a Mamut, aki azt írta, írni kicsit jobban tudok, mint fényképezni. Valamiért mégis úgy érzem, a blogok érdekesebbek, ha kép is van hozzájuk. Ha én nem is, de a Picasa program nagyon ógyes dolgokat művel a felvételekkel. Ilyen montázsokat tud például csinálni. Ez még március közepén készült, amikor egyszerre ünnepeltük Márta lányom és Miki fiam születésnapját Mikiék Pilisszentlászlói házikójában. Látszik a ház szép gerendázata, az ünnepelteken kívül nagyobbik: Mátyás fiam, az ő felesége, meg Mikié ( két Éva egszerre) mindkét unokám: Darci és Panka, meg a feleségem. Flóra is ott üldögél a pici unokával. Még egyszer Isten éltessen benneteket!

2009. május 6., szerda

Gyermekeim természetrajzáról

Születésnapom pontos időpontja homályos. Anyakönyvileg május 4., azonban valójában 6.-án születtem. Egy családi magyarázat szerint a nyolc hónapra született, alig másfél kilós szerzetet nem tartották életképesnek a debreceni kórházban, viszont a statisztikájukban valamiért jobban festett így. Lényeg ami lényeg, én tartom magam a hatodikához, de papírokba azért negyedikét írok, és íratok a srácokkal is. Hogyan intézik ezek után a különböző vérmérsékletű és világfelfogásssal megáldott gyermekeim?
Miklós, kisebbik fiam a tuti biztosra megy: baj ne legyen: hív negyedikén. Márta lányom, horoszkópok nagy tudója az arany középutat választja: ő ötödikén gratulál. Nagyfiam, Matyi az egyedüli profi: ő tudja és számon tartja, mit kajol az atyája. Jól járok, mint születésemkor: akkor kapásból nyertem két napot, most meg három napon keresztül ünnepelnek, sőt egy negyedik napon, szombaton személyesen is idesereglik az egész szép csapat, ki-ki egy-egy unokával. Igaz, Mikiéknél az unoka még csak a pocakban rugdalózik.

2009. május 5., kedd

Panka unokámmal, mikor született



Hát nem ez a képfeltöltés lesz a kedvenc blooger-foglalkozásom. Több, mint két percet vesz igénybe, és ráadásul nem az egyéves képét sikerült kijelölnöm, hanem amikor megszületett. Itt ő szegényke alig látszik, csak az anyukája, Márta lányom meg én.