Rettentő szél fúj, elbújok kicsi "rendelőmbe". Így nevezem, mert - konyha volt előzőleg - fala csempés. Az íróasztalon, egy alacsony könyvespolcon kívül csak egy priccs van benne, meg persze a sarokban, a polc fölött pár év alatt kialakult kis ikon-sarok, mindenféle emlékkel, ami/aki fontos. Nem magyarázgatom, itt a fénykép.
És bocs, hogy a sietve elkattintott ma reggeli "önarcképen" nem csak hogy szőrös vagyok, de még kávéfolt is dicstelenkedik a szám sarkában.
Evvel a kávés számmal motyogom ma reggeli versvázlatkám sorait:
Kilátás a Bársony utcára
Esőben mint egy párizsi
utca, úgy fénylik városom
egyik vacak kis útja itt.
Amerikánus? Magyar ? Vagy fáriszi*?
Jártam murván meg bársonyon,
s kiittam létem szomjú kútjait...
--------
*fáriszi=farszi, perzsa; itt minden olyan nációt értek alatta, akik jobbról-balra haladva arabus betűkkel írnak, vagy sok ilyet olvastak, láttak hosszú életük során. Az amerikánus utalás közelebbi ismerőseim számára világos. Aki nem tudná, amerikai apámra utalok vele, akivel Anyámat egy bajorországi menekülttáborban hozta össze a sors. Hogy aztán mégis magyarnak születtem Debrecenben, azt a sors murvás vagy bársonyos mivoltának köszönhetem vajon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése