Mik vannak! Egy ősöm útlevélért isntanciázik az uralkodóhoz

II. k. 76-77 Musa (?) László beadványa az uralkodóhoz, hogy erdélyi udvari titkárrá nevezze ki. Dátum nélkül latin ny. 3284
II. k. 77-79 Pálfalvai (Gömör vm.) ref. lakosok beadványa az uralkodóhoz, hogy hagyja meg őket templomuk és vallásgyakorlatuk szabad használatában. Dátum nélkül latin ny. 3285
II. k. 80-81 A kisújszállási reformátusok beadványa az uralkodóhoz, hogy a vizáradásoktól megrongált templomukat égetett tégla alapra és magasabbra építhessék. Dátum nélkül latin ny. 3286
II. k. 81 Tokai András külföldi akadémiák látogatására kér útlevelet. dn latin ny. 3287
----

Ráday- gyűjtemény:
B/4 Ágensi levéltár, Collectio instantiarum, datum nélkül, de 1750-es iratok közt, tehát valószínű Mária Teréziát kérleli

Éneklő békák, másodlagos eső

Újabban a pirkadat a kedvenc napszakom. Nem járnak zajos autók, repülőgépek, még a HÉV sem indult el - hallani a közeli Rákos-patak sásosában éneklő békákat. Az éjjel esett, és bár már elállt, ahogy a kertben első vagy második cigarettámmal bóklászom, mégis csöpög fáinkról a fejemre - a másodlagos eső.
Mondják, az időskor a második gyerekkor. És valóban, oly intenzív élményeim támadnak, mint csak gyerekkoromban.
Persze, teszi hozzá a bennem őrködő gonosz, boldog élete lehetett annak, akinek felnőtt férfikorában nem támadtak intenzív élményei. Nem járt háborúban bizonyára, s talán a fölkavaró érzelmi viharok is elkerülték. Hát nem egészen. Megvoltak a magam boszniái, de bizonyos, hogy természeti élményekre, és talán transzcendentálisokra is, ismét gyermekien fogékony vagyok...

Áll a szél. A békák elhallgatnak közben, és megszólal az egyetlen túlélő sashalmi kakas.

Egy régi, verses előzmény a Titusz, a Jófiúhoz

Papírjaim rendezése közben egy 1973 tavaszi, kéziratban maradt vers-vázlatot találok a Jófiúhoz


Mindig csak reményt, töredelmet,
hunyászkodást, alázatot,
megalkuvó türelmet,
hiszékeny jóakaratot...

S mi haszna volt? Fejemre nőtt
e túlontúl jó fiú,
ki mosolyogva a fulladás előtt
rebegné: nyelj el,
csak nyelj el, te jó folyó!
---
A képen a Kármán-Strouhal-féle örvénysor, másképpen a Strouhal-féle ingadozás

Kapisztrán - csinnadratta

A neten keresgélve ezt az érdekes fotót találom Horváth Zoltántól. A capestranoi ferences templomból (kolostorból?) származik, és Kapisztrán Szt. Jánost mutatja, amint a nándorfehérvári csatába vezeti kereszteseit.

Remélem, Horváth Zoltán is, crow is hozzájárul, hogy e kevéssé ismert nándorfehérvári vonatkozású
(fal?) festményt népszerűsítsem.

a www.fricsay.hu/hungary.html
pedig a következő módon ad hírt arról az irtózatos csinnadrattáról, amihez képest a mai, a Sarlós Boldogasszony napját követő vasárnap hajnali sashalmi repülőgépdübörgés és az egykori reptér oldalában működő kutyaidomárhoz vonuló eb-seregek és a rájuk acsargó házőrzők ugatáskavalkádja igazán semmiségnek mondható.

"Kapisztrán seregének érkezése után pár nappal, július első hetében Ráckeve felől megérkezett Hunyadi János főserege is. Csatahajóit a Duna két partján a lovasság kísérte. Ezek a jobb és bal parton haladó alakulatok s a vízi hajóhad, kürtjelekkel tartották egymással a kapcsolatot. Július 14.-én vívják meg az első csatát. Erről Steád Eddin török költő a Történetek Koronája című művében ekként dalol:

„A trombiták harsogása, harci dobok ropogása betöltötte keletet és nyugatot, a kardok csattogásának hangjai, az ég kapujáig felhatolt…”
„Minden egyes csapatot felszereltek hangszerekkel: ezek az emberek lelkesítésre szolgáltak. Voltak ott trombiták, kürtök, dobok, hegedűk, csengettyűk elég nagy számmal.”

Giovanni Tagliaocozzo:

„Egy este a török táborában sokféle hangszer harsant fel, és olyan lelkesedést keltett köztük, hogy azt lehetett hinni: győzni fognak és nem veszíteni. De a keresztesek vezére szent irigységre gyulladva hangon megparancsolta: mindenki akinek hangszere vagy ijesztő szerszáma van, éjféltől kezdve fújjon és rettentsen, maradjon fenn egészen reggelig, akinek pedig nincsen hangszere, pajzsokat és deszkákat bottal és kővel verve hatalmas és elrettentő zajt csapjon, az edények fenekét sem hagyva ki: mikor pedig a nap felvirradt, zászlókat lengetve, a török előtt vidámnak és örvendezőnek mutatkozzanak.
A török hadsereg kürtökkel és számtalan más hangszerrel vonult fel és amikor támadtak, előbb rövid ideig minden hangszerüket megszólaltatták, majd úgy felordítottak, hogy inkább marhabőgésnek, mint emberi hangnak tetszett. Ezzel szemben a várban dicsőítő ének kelt Jézus Krisztus nevének harsogtatásával és zászlólengetéssel.
A győzelem estején a várban és a táborban hatalmas örvendezés, éneklés, tombolás és körtánc, harangszó és hangszerek hangja zúgott. Ezekkel aztán akkora zajt csaptak, hogy nemcsak embereknek de állatoknak megfélemlítésére és odacsalogatására is képesek voltak”.

Isten éltesse Flórát !!!!!

Istenem, az a ferde út,
mi ismeretlen kertbe fut.
A fák alatt a sárga lomb,
a fák mögött a márgadomb.

Lesz kert még: ösmeretlenebb,
kanyargóbb út, meredekebb.
S ha már ott járok, Flóra, tudd
milyen nagyon szerettelek...

Kiegészítés. Dolgoztam én már kifőzdében is

Június 30-i bejegyzésemhez. (NTCS)
Remélem, nem orroltak meg a néptáncosok. Dolgoztam én már kifőzdében is, ahogy az egykori Műv. Min. Kiadói és Irodalmi Főosztályát becéztük egymás közt. Fölmerült akkoriban, nem sokkal a rendszerváltás után, talán Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató (jaj, megin ez a néptánc!) feledhető minisztersége idején, hogy ezt a hivatali alakulatot Könyv- Lap- és Folyóiratügyi Főosztálynak nevezzük. Akkor javasoltam, hogy én szívesen elvállalom a leendő KLF Bekezdésügyi csoportjának vezetését. (Ezt még ezen a nyáron lehet, hogy ismét javaslatba hozom Szőcs Géza frissen kinevezett szakáll-amtitkárnak.)
De maradjunk a Műegyetem tudományos nemzetköziseinél. Miféle munka is folyt ott az én időmben? Arról 2006-os Aranykor, ezüstkor, vackor c. verseskötetemben a következő pillanatképet festettem, amit szeretettel ajánlok a kedves mai kollégáknak:

Részlet a Műegyetemi rapszódiából:

9.

Izgatott hivatali hangulat. Láttál-e valaha
forgalmas suszterájt? Hozzák a sürgős
sarkalni, talpalni-valókat. Félreteszi
az ember az egyik sürgőset a még sürgősebb
érdekében. Ritka
az az eset, hogy valami igazán szép cipő
kerülne kezem közé javításra. Olyankor
elbabrálgatok azzal, sőt elképzelem, mi lenne,
ha ebbe a rohadt életbe egyszer
csináltam volna magam is, rámára
egyetlen pár szép új cipőt.
(Ez se igaz így. Csináltam egyet-kettőt, de ne tudd meg
mi lett a sorsuk azóta.)
Ismételgetem, nagy búmba, bánatomba
a buddhisták, na meg persze
a világ minden szegénye vígaszát:
a meztéllábjárás előnyeit.
---
Szőcs Gézáról más minőségében lásd a Régebbi bejegyzések közt január 29-én!

Kommentár nélkül

Egy ma délutáni fénykép. Észrevettem, hogy ott vagyok az ablakban, ha a kisház mellett
a kert végébe igyekszem. Megkértem Flórát, kattintson.