Ugyebár ez a Magyar Tudományos Akadémia bölcs jelmondata is. Bevált.
Panaszkodtam szombat reggel, hogy minden gáz, keserű együttérzéssel másoltam be Andrassew Iván szürke világot ábrázoló haikuját vasárnap reggel.
Közben azonban szombat este itt voltak gyerekeim és unokáim. Ezen a kollázson jól látható Mátyás fiam hatalmas fehér cipője mellett Panka unokám parányi fehér cipellője - így lépkednek különféle méretű lábakon egymás után a generációk.
Volt evés, ivás, előkerült egy sárga labda, és Pankát jól meghintáztattuk egy úgynevezett bab-hintán. Darci unokám, a nap sztárja épp 12. születésnapját ünnepelte. Kapott egy hatalmas csillagászati könyvet, olyan Szabó Lőrinc idézettel, amit majd később, egyszer talán meg fog érteni.
Az idézet így megy:
"fényszigettenger porszemszigetén
szigetporszemek fényporszeme, én."
(Tücsökzene, 276. IDŐ)
Aztán hogy miként lépkednek generációk egymás kicsi fehér cipőiből néha óriások málló cipőibe:Szabó Lőrinc történetesen akkor (1946-ban) kezdte Tücsökzenéjét, mikor én születtem...
A kollázson az említetteken kívül ott vannak még: Flóra, a feleségem, Márta lányom: Panka anyukája, Miklós fiam a végig alukáló Kartal fiával, aki még nincs 3 hónapos, valamint két Éva is: Mátyás és Miki felesége, Darci és Kartal anyukái.
S hogy a dolog világos legyen: Flórával későn kerültünk össze; már nem születtek közös gyerekeink, viszont mióta együtt vagyunk, két lányánál meg az én három gyerekemnél kilenc unoka is született. Mégiscsak irodalmi blog ez, úgyhogy a XVII. századi erdélyi remekírótól, Bethlen Miklóstól idézem, kb. : ha a gaz bécsi és sztambuli fogság nincsen, "tán kalongyaszámig szaporodtunk volna..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése