1946 május 6-án születtem- sietve és véletlenül - Debrecenben.
Budapesti iskolák, magyar-angol szakos középiskolai tanári diploma után
köztisztviselõ lettem, az utóbbi években a Műegyetem
nemzetközise, bölcsész a mérnökök között. Idén aztán, 60 évesen, nyugdíjba mentem és megpróbálok maradék éveimben csak az irodalomnak élni.
Nemzetközisnek lenni jó volt. Sokat utazik az ember. Éltem évekig Kairóban, az egyik fiam ott is született. Nemzetközisnek lenni rossz. Kevés idõd marad a költészetre. E lopott percekben mégis írónak képeztem magamat. A költészet misztériumaiban két egymástól habitusában olyannyira eltérõ ember segített eligazodni, mint Takács Imre és Vas István. Mûfordítást még Benedek Marcell farkasréti házában tanulhattam.
Verseim 1980-tól az Élet és Irodalomban, Mozgó Világban, Kortársban,
a szombathelyi Életünkben és a kaposvári Somogyban kezdtek megjelenni. Az utóbbi években a Holmi is közölte néhány versemet.
Kötetem jött a Szépirodalmi Kiadónál 1985-ös jelzéssel 1986-ban
Ideiglenes emlékmûvek címmel. A Szépirodalmi megszűnt, így
az ezredfordulóra elkészült Aranykor, Ezüstkor, Vackor című második
összeállításom sokáig papíron nem, csak a www.mek.iif.hu Magyar Elektronikus Könyvtárban volt olvasható.
2006 őszén aztán végre megjelent az Orpheusz Kiadó gondozásában.
Fordítottam sokat arabból, angolból, írbõl, és ugyancsak az angol közvetítésével Konsztantinosz Kavafisz sok olyan versét, melyek kimaradtak a Barbárokra várva c. Vas-Somlyó fordításkötetbõl.
Újabban prózával is kisérletezem, illetve Faludy György egy megjegyzése nyomán: „Az ember beleszeret valakibe, aztán majd kiderül, hogy az fiú-e vagy lány.”- írok ezt-azt, és majd kiderül, hogy vers lesz-e vagy próza.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése