Hogy ismer saját jófiúságára?

Tituszom egy előző változatában a főhős ( mondjuk ezt mindig sordinóval!) épp nem építészként vagy magasugróbajnokként inkarnálódik, hanem gyorstalpaló magyar nyelvtanfolyamot tart Magyarországra készülő egyiptomi aspiránsoknak, ám ezen megtestesülésében is egyre írja tovább regényét egy meg nem írt regényről, amely egy sohasem létezett személy hősies fölöslegességéről dudorászik, con tristezza, majd kissé concitato

...hogy ismer saját jófiúságára a Jófiú a Nílus-deltában, a Szirsz-il-Lajjánban, Kisújszálláson és sajnos másütt is oly ismeretlen nagy budapesti iszlamista és mellesleg szociálforradalmár Goldziher Ignác arab hercegek bölcs, beletörődő grandezzájával fogalmazott naplóbejegyzéséből:
“ De nem térhetek ki, ha a felkérés némileg is illő formában történik”. Ez jut eszébe Goldzihertől, és “igen” , -írja majd még ide Joyce Ulyssesének optimista utolsó szavát is majd a Jófiú, igen, illő formában történt a szirsz-i nyelvtanfolyamra való fölkérés, igen, és nemhogy én, egy Goldziher se mondhatott volna nemet. De miért lesz előbb-utóbb minden bölcs társadalomkutatóból korlátolt szociálforradalmár?

Tanulva azonban nemcsak optimizmust, de önkorlátozást és elhallgatást is eleget írországi nagy elődjétől a nyelvtanításban ( mert ugye –fogjuk eddigre tudni, Joyce Triesztben, nem messze Duinótól, ahol majd Rilke vesz oroszleckéket, Joyce éppen Horthy Miklóst tanítja angolra ) a nyelvtanfolyam következő hat vagy hét hetében már nem fog politizálni, hagyja a rozsdás vastűt az ajtókeretben, megszelidíti a burszot, aztán egy mégiscsak bekövetkező napon - a Nílus-deltában visszafelé is megtett mikrobusz-utazás után besétál a kairói MALÉV-irodába, meghallgat pár disznó viccet magyarul egy Ramszesz nevű egyiptomitól és a legkorábbi lehetséges időpontra lebukkoltatja a jegyét, hogy mielőbb távol legyen ettől a jövőidejű emlékeket ébresztő kimerítően forró, égő datolyaszár, macskahúgy, benzin és döglött hal szagú országtól, ahol Ezzeddin Naggár a hangárszagú…

És megérkezik előbb-utóbb megint, hogy itt élje majd zaklatott és kimerítő éveit, egy másik, kutyagumi és turul-ürülék, mámoros akác és lonc-illatú, kannás bor, félig kifőzött, savanyú Soproni Ászok- és vodkaizzadság-szagú országba, ahol újabb héthetes gyorstalpalókon kiket is fog egy másik barbár nyelvre, talán éppen arabra tanítani? Kivárja majd türelmesen a rábízandó és elháríthatatlan újabb feladatokat,- ahogy eddig is mindig tette: Titusz, a Jófiú