Nosztalgiázzunk. A nyáron lesz harminc éve...ÉS, Mozgó Világ

Egy ragyogóan fényes nyári reggelen az akkoriban éppen megszűnőben levő KKI (gyengébbek, illetve erősek, de fiatalabbak kedvéért: Insztityut Kulturnüh Szvjazej, Institut des Relations Culturelles, Kulturális Kapcsolatok Intézete) Dorottya utcai
épületéből kiszaladva, (ha jól emlékszem, Darida Karcsi kollégám figyelmeztetésére, akinek már kezében volt egy példány), a Vörösmarty tér sarkán, ahol most a Gerbeaud teraszán nagy élet folyik, vettem két-három példányt az ÉS-ből, ÉS rögtön ott az utcán olvastam a keretes, féloldalnyi bemutatót: Új Hang. Tokai András versei elé. (Ezzel a Takács Imre-szöveggel épp egy hónappal ezelőtt, blogom indításakor már eldicsekedtem). ÉS úgy látszik, Károlyok lettek első figyelmes olvasóim. Nem sokkal ezen ÉS-es eset, és a KKI maradékainak a Szalay utcába történt átköltöztetése után egy másik Károly: Kelen várt meg a negyediken a liftajtóban egy másik fiatal minisztériumi kollégával /ki lehetett, Tamás Pista? Januárban hallottam Vida Lacitól, hogy Tamás Pista, aki egy évvel járt fölöttem a Széchenyi Gimiben, és már ott szavalt tőlem önképzőköri verset, tavaly meghalt) vagy Tarnóczy lehetett az? mindegy, ott vártak kétfelől a liftajtóban, és ahogy kiszálltam, „sorfalat állva”, egymásnak felelgetve, fejből mondták föl nekem a friss Mozgó Világban megjelent, éktelen hosszú című, ám mindössze négysoros versem rövid félsorait:

Anyám utolsó fényképét nézem, s egyszercsak e szavakat hallom

Kelen: ÍM EZ VAGYOK A másik: IM EZ LESZEL
K: KIVETKEZTEM M: KÖVETKEZEL
K: CSAK AKI VELED VAN, AZ HAGY EL
M: VIGYÁZZ, KIVEL SZÖVETKEZEL!