Haiku egy kánalevélről

HIHETETLEN SZÉP
EGY KÁNA-LEVÉL RAJZA.
A SZÍNEI MEG!

Naplómból: Irodalmi emlékeim

Aztán vannak irodalmi emlékeim is: Benedek Marcell műfordító-szemináriuma a 60-as évekből, ahol a Vércse utcai házban ott bolyong vécépapírral a lépcsőkorlátot törölgetve Karinthy Gábor, az Aranyketrecet író Benedek István házi-betege.
Emlékek Németh G. Béla, Király István, Czine Mihály óráiról az ELTE magyar-szakán.
Szenczi Miklós és Kéry László az angol tanszékről.
Emlékek Cseres Tiborról. Vas Istvánról, akivel közeli kapcsolatban voltam a 80-as években. Takács Imre költőről, a Kortárs egykori versszerkesztőjéről, akinek - láttam: Nagy László megsímogatta a bongyor ősz fejét.
Kardos G. Györgyről, akivel arabul beszélgettünk sokat az Irinyi utcában a 80-as években nyílt libanoni büfében.
Méliusz Józsefről, akinek ugyanakkortájt pesti /és balatonfüredi/ kalauza voltam - horribile dictu: Aczél György és Tóth Dezső parancsolatára, stb. stb.
Vagy arról, hogy mi volt, milyen volt valójában a KKI, (Kultúrkapcsolatok Intézete), ahol hivatali munkámat kezdtem 1970-től 80-ig, és amit mindenki kis BM-nek gondol, holott fantasztikus kádertemető és parkolóhely volt olyan eszméletlen jó fej alakoknak, mint Dienes Gedeon, "G.", D. Valéria fia, aki a könyvtárat vezette, Huszágh Nándor, Vargas Llosa-fordító, Antall László, a későbbi Európa-főszerkesztő, vagy a szegény most meghalt Néray Kati, és még sokan mások, és ahol én -mert ilyen is volt ott - arabista voltam, kis hazánk és Egyiptom kapcsolatait ápoltam, stb.
Kép: Vas István a Batthyány téren. Zalán Tibor szövege: "Nézd, ott jön Vas István, és nem borul föl a Batthyány tér!" Saját rajzom Pista bátyánk jellegzetes sétamódszeréről: hasára szorított nyakbaakaszthatós szatyorral, ijesztően hátradőlve, pocakját kidugva haladt előre. (Kb 1989-ből, kéziratos Fehér könyvemben.)

Gergely Ágnes a Vackorról

Egy iwiw-es topikon ma reggel Gergely Ágnes neve került elő, akit a '80-as években a Nagyvilágnál ismertem meg.
Akkor elbüszkélkedem limerickjével, amit Aranykor, ezüstkor, vackor című kötetemre válaszul kaptam tőle:

Tokai Andrásnak

Egy alexandriai Erdélybe’,
aki pávatáncot járt a pernyébe’,
így dalolt: Kavafisz!
Maga él? Maga hisz?
Mibe? Alexandriába? Erdélybe?

Szeretettel gratulálok, írjon többet Frazernek*.
2007. január 10. Gergely Ágnes

* Frazer pedig úgy jön a képbe, hogy kötetkém Az Aranyág sztéléjével kezdődött:

Az aranyág sztéléje

(Frazernek, Jakobsonnak, magamnak)

A TÓ MÖGÖTT AZ ERDŐ SŰRŰ
A SŰRÜBEN AZ ARANYÁG
KIRÁLYKÉNT ÉLNI HALNI KÖNNYŰ
CSAK MEG KELL ÖLNI A KIRÁLYT

Vackor kötetkém a MEK-ben hamarosan eléri az 5000. rákeresést

Igyekezzen mindenki, mert ahogy látom, Aranykor, ezüstkor, vackor kötetkém

http://mek.oszk.hu/02900/02975/

hamarosan eléri az ötezredik olvasót. Töröm a fejem, milyen ajándékot kapjon

Kerti koncert

Beri és Gréta egy fagylalt fejében hajlandóak eljátszani az ember kedvenc nótáját.
Műsorukon főleg Sillye Jenő számok szerepelnek

Unokáim, Dániel-Marcell, Panka és a hamarosan megszülető Kartal köszöntése

Előkerült Rónaszegi Miklós egy eddig lappangó névnapi köszöntője:

Volt egyszer egy Dániel,
Márton is volt vagy Marciel?
Majd elhúzza Czinka Panna,
ha a rettenetes Kartal hagyja.


Különben ma Pest-megyei kirándulást teszünk, csak kicsit lejjebb megyünk, mint Kartal: Pilis faluba.

http://www.kartal.hu/terkep

Isten éltessen Benneteket, és küldöm az ötlevelű lóherét: hozzon sok szerencsét!

Nagypapa

Négylevelűt kerestem - ötlevelűt találtam

Különös véletlen. Négylevelű lóherét kerestem, ami szokott sikerülni, akár itt a kertünkben is: van öt-hat egy-két négyzetméteres rész a fűben, ahol a lóhere dominál. Most épp virágzik is.
Nem találtam négylevelűt jó tíz perc bogarászás után sem, aztán egyszer csak előbukkant ez - az ÖTLEVELŰ.

Akkor, ha már Szepes emlegette: egy sztélé

A NEM ÉS AZ IGEN SZTÉLÉJE

Keserűen Kákosy Lászlónak,
a „Ré fiai” szerzőjének

„NEM KÖVETTEM EL BŰNT AZ EMBEREK ELLEN
NEM NYOMORGATTAM HÁZAM NÉPÉT.
NEM KÖVETTEM EL BŰNÖKET AZ IGAZSÁG HELYÉN.
NEM SZEGÉNYÍTETTEM A SZEGÉNYT.
NEM OKOZTAM BETEGSÉGET, NEM OKOZTAM SÍRÁST.
NEM ÖLTEM, NEM ADTAM PARANCSOT ÖLÉSRE.”

VÁNDOR, EGY IGENT MONDJ, S NE ÁLLÍTS CIFRA TÁBLÁT.

(Ideiglenes emlékművek c. kötetemből)

Miket írt rólam a Szepes

Ezredvég, 1992.június, 19. skk

Szepes Erika: Bemutatjuk Tokai Andrást

(Debrecenben született, 1946 május 6-án. Az ELTE magyar-angol szakán végzett 1970-ben. Egyévi tanítás után a Kulturális Kapcsolatok Intézetének munkatársa lett 1971-ben. 1975-78 között Kairóban dolgozott a Magyar Kulturális Központban. 1980-ban került a Művelődési Minisztériumba, ahonnan 1991-ben önként távozott. Jelenleg szabadfoglalkozású értelmiségi. Három gyermeke van. Első – és máig egyetlen – verseskötete a Szépirodalmi Kiadónál jelent meg 1985-ben, Ideiglenes emlékművek címmel.)(Aztán húsz év múlva, 2005-ben hálisten megjelent a második is, az Aranykor, ezüstkor, vackor az Orpheusz Kiadónál.T.A.)
1946 májusában született. Bár nem „sikerült” a háború alatt meglátnia a napvilágot, mégis a háború szülötte ő: édesapja ismeretlen amerikai katona, (valóban ismeretlen. Csak annyit tudok róla, Lee ”Leftie” Case nevű tüzérhadnagy volt, Philadelphiából. TA.) akivel Magyarországról a háború elől menekülő édesanyja valahol (a bajorországi Bayreuth-hoz közel fekvő Pocking menekülttáborában. T.A.) találkozott, s e röpke együttlét gyümölcsét már Debrecenben szülte meg. ( és ott Takách Andrásként anyakönyvezték, keresztelték is. T.A.) A fogantatás és a születés rendkívüli körülményei egész gyermekkorát meghatározták: szépen csengő nevét ajándékozó nevelőapjától csak e név maradt emlékül, a szülői szeretetet csak bálványozva imádott édesanyjában lelte meg. Ennek a ragaszkodásnak állít „ideiglenes emlékművet” első kötetének legszebb verseiben.
Keserű sorsú emberek közt nevelkedett, akik nem keserűségre, hanem szelíd bölcsességre tanították. Ilyenné is vált: szelíd, bölcs, ironikus, gyakran önironikus volt már fiatalon is – ezeket a tulajdonságokat a múló évek nehézségei, gondjai csak gyarapították. És mindehhez az életbölcsességhez hozzáadódott egy felbecsülhetetlenül nagy művelődésanyag. Az olvasmányélményeken túl erősen hatottak rá a személyes találkozások költőkkel, művészekkel – kortársaival és az idősebbekkel egyaránt –, elsősorban talán mégis a Vas Istvánnal való kapcsolat volt döntő költői útjára: Vas István először ismerte fel benne a tehetséget, és nemcsak puszta szóval biztatta, hanem több ízben be is mutatta a versolvasó közönségnek. (Ezt Erika vajon honnan veszi? Nem mutatott be, legföljebb kedvező lektori jelentést írt rólam. TA.)
És erősen hatott rá a Kairóban töltött négy év. Szembesült a több ezer éves kultúrával – a nyomornegyedek árnyékában megragadta a művészet örökkévalóságának és a művészetet létrehozó ember halandóságának tragikus ellentéte; azóta is küzd az „örökkévalóság” és az „ideiglenesség” problémájával.
A „kik vagyunk és hová megyünk?” gondolat nála többszörösen indokolt, az élet oly sok létezési szintjét élte meg, a legalacsonyabbtól a viszonylag magas szintekig. Oly sokféle különnemű bugyorban találta magát, hogy nehéz eligazodnia, hová is tartozik valójában. Az útkeresés, a világnak emlékművet állítani akarás talán legfőbb gondolatai – ezért is választotta epigrammatikus versei keretéül a sztélét, az egyiptomi sírfeliratokat hordozó, vésett kőtáblát, s játszik a forma sugallta örökkévalóság és a verses felirat ellenpontjával.
Játékos költő, kedveli a szójátékokat, amint halad a metró, visszafelé olvassa az állomások neveit, játszik a homonimákkal. De játéka mögött mindig az irónia és önirónia bujkál, állandóan figyeli magát, zárójelbe teszi nagyritkán megvallott érzelmeit. Nehezen megszólaló alkat, aki nem véletlenül állt elő negyvenévesen első kötetével. Mindent érlelt magában, hagyta kikristályosodni a még forrongó indulatokat, gondolván, hogy a mélyről feltörő láva legyen bármily fenséges, mégiscsak pusztító és rettenetes, míg a lehűlt, megszilárdult, formát öltött kőzet ragyogó, színes, szép és fájdalommentes. Kell neki ez a lehűtő távolság, ettől válnak versei elgondolkodóvá, mérlegelővé, ettől kerül közel igazán talán legnagyobb költőpéldaképéhez és lelki rokonához, a jelenben múltat kereső Kaváfiszhoz, akinek kedvéért még görögül is megtanult. (Sajnos éppen csak hogy sillabizálni tanultam meg görögül, hogy a Rae Dalven angol fordításaiból megismert és fordított K-versek eredetijeiben szótagszámot, rímet tudjak azonosítani. TA.)
Játékos versei nem könnyű versek. Magukba szőtték az európai és ősi keleti kultúrák örökségét éppúgy, mint a Rózsa Ferenc utcai lakás nyomorúságos sötétjét, nyirkos falait. Sokféle anyagból szövődtek, amiként sokféle élményből épült fel az a személyiség, akit úgy hívnak: Tokai András költő.

Női szakasz

Az előző csúnya bácsi után: női szakasz szép lányokkal.
Balról jobbra: Gréta , Zita (pirosszem zöldre rontva), Flóra nagyi, Flóra, a lánya, Beri, egy vendég kislány)

A menekülőművész napozik

 

Tokai András: A menekülőművész
(Még egy Kavafisz-apokrif)

Egy verseket író barbár vetődött városunkba.
Hivalkodóan foltos nadrágban jár. A foltra
valami olyasmi van hímezve, hogy a fia bajnok.*

Kétségtelen: egyet-mást hallott a mi görög költészetünkről,
és nagyon alexandriai, ahogyan gúnyolja magát.
Rejtélyes a pasas, de ki nem az?
Hisz legjobb ismerőseidről, hisz önmagadról
- mondta nemrégen orgonahangján Kavafisz -
se tudsz meg semmi pontosat, vagy véglegest soha.

Menekülőművésznek mondja magát a barbár, ha van ilyen foglalkozás.
Jól megfér közöttünk az ipse. Mi itt
a Trianon Kávéházban töltjük az estéinket. Az idegen
egészen lázba jön a kávéház nevétől.
Azt mondja, hogy hazáját egy Kis Trianon nevű palotában osztották szét
szomszédaik között a nagyhatalmak, és hogy ez sorsszerű volt:
háborúikban mindig a rossz oldalra álltak.

Miféle oldalakra? - kérdem. Nem volt saját politikájuk?
Magyarokról beszél, és van is ilyesmi a Bíborbanszületettnél,
akik küldöttségeket küldözgettek Bizáncba,
de aztán egyre jobban Rómához dörgölőztek,
megpróbálták az illír tengerpartot uralni,
de hajózni sose tudtak, és sehogyse boldogultak, mint a szebblelkű szlávok
a mi cirkalmas görög betűinkkel.

Jófiú, nagy alkalmazkodó ez a barbár, na és a búsulásban
egészen verhetetlen. Ha kérdem, hogy bennünk
alexandriai hellénekben mit szeret annyira,
azt mondja, azt, hogy mi is lúzerek vagyunk.

Na jól van, Andreasz, (ezt a görög hangzású nevet viseli)
csakhogy tudod, ezt is: a veszteségmegélést,
mi görögök fedeztük fel és tökéletesítettük.
Itt mutatjuk be Alexandriában, hogy előbb a diaszpóra,
aztán az anyaországi többség
úgyis elpusztulunk mind a nagy mediterrán
hőségben, koszban; ebben az egész pán-hellén
tök-egyformaságban.


________________________________________
* Arra célozhat, amikor cigarettával kiégetett farmeromat Matyi borneói „Gauloises Raid" túlélő-versenyének emblémájával foltoztam meg.

Flóra ma .. éves, de ugye nem is látszik rajtunk?

Hajnali kerti testgyakorlat után arról, hogy hogyan szereti Flórát


Még nem tudom megmondani
Simítsd meg mellem megtudod
Andrassew Iván szerint
a lélek szív s gyomor között
talán ott lappanghat nem tudom
Simíts meg szegycsontom alatt
ahol egy buta bátor nagy ütésnek
sajgó emlékét fájlalom

Simítsd körül a köldököm
harmincszor ahogy a kínai
ha éhes szerelmes szomorú
vagy mindegy is hol, símogass

Valami tarkóm táján is lapul
csak símogass majd megtudod
s engedd illetnem nékem is
finoman előbb a hajad
aztán a Milles Fleures illatú
hajlatokat a senki más
nem érintette titkokat

Valahol szív s gyomor között
lappang a mondhatatlan valami
vagy tarkótájt az a kis rándulás
mit nem szabad nem is lehet
csak egy fűben végzett hajnali
testgyakorlás után a föltörő
napderengés jöttekor
másutt mint a másikon
simítva kitapintani

(Mozgó Világ 2004/8, valamint T.A.: Aranykor, Ezüstkor, Vackor, 2006)