Hatalmas volt a nyár, Mösszjő
Apollinár. Nézze csak, ott jő
Rilke úr! Képzeletbéli szümpózion
egy Thurn und Taxis birtokon:
A prágai német, a franciásult lengyel meg én magam:
egy megmagyarult jenki,
vagy ha úgy jobban tetszik:
Mr. Nose, , a szingapuri senki,
a nagyorrú Noo-Wan.
(Hatalmas volt a nyár)
Hatalmas volt a nyár.
Hatalmasak az utolsó nyarak,
ahogy az elsők is oly hatalmasak.
Lesz-e hatalmas őszünk
vagy csak továbbmérgeződünk?
Ó, Gíjjom Apollinár,
ó, Rájner, Mária, Rilka,
vegyetek imáitokba.
2009. június 29., hétfő
2009. június 27., szombat
köd, köd, köd, pedig talán ma indul a Kékszalag
Fedélzetei napló: Köd, köd, köd, mint George Szirtes emlékezetes Nova Zembla-versében. Érdekes különben, hogy a trianoni veszteségek közt ritkán vagy soha nem emlegetjük a Ferenc József-föld elvesztését, pedig milyen zsíros, jó jégtáblák lehetnek ott, tele sugárzó radioaktivitással az ötvenes-hatvanas évek szovjet atombomba-kísérletei következtében: mi minden megteremne azon a televényen!
És a Kékszalag! Nemigen vettem hasznát vitorlás-igazolványomnak, bár érvényességét rendszeresen hosszabbíttatom. Egyszer majd azért megírom Duló, azaz Dulácska György, minden idők egyik legeredményesebb magyar vitorlázójának különös életét, aki ötven évig volt betege annak, hogy nem jutott ki a melbourne-i olimpiára.
És a Kékszalag! Nemigen vettem hasznát vitorlás-igazolványomnak, bár érvényességét rendszeresen hosszabbíttatom. Egyszer majd azért megírom Duló, azaz Dulácska György, minden idők egyik legeredményesebb magyar vitorlázójának különös életét, aki ötven évig volt betege annak, hogy nem jutott ki a melbourne-i olimpiára.
2009. június 25., csütörtök
Mátyás fiam hat nagyapja: Sándor nagypapa
Károly nagypapáról szó volt az előzőben, a többiek is sorra kerülnek majd. Úgy látszik, nagypapa létemre most így a nagypapák jutnak eszembe.
Sándor nagypapa, akiből holtában színészstúdió lett, általában szintén homokos telkén fogadott bennünket: nyaranként a hajdúböszörményi Petőfi-kertben. Ilyen huncutul vidám kék szemű ember, békés és bizakodó kevés volt a kései Kádár-korszakban, pedig nem sok oka volt Sándor nagypapának az örömre. Örök segédrendezői sorsra volt ítélve a tirannusként viselkedő Major Tamás és egyéb főrendezők mellett a Nemzeti Színházban. Rá se rántott, tette a dolgát, mivel történelem-szakos diplomája is volt a rendezői mellett, ő bogarászta hatalmas könyvtárából csíkos füzeteibe a történelmi darabok színész- instrukcióihoz szükséges adatokat, és ő foglalkozott a statiszták betanításával a tömegjelenetekben. Egy-két ilyen betanítós délutáni próbájára bejutottunk Matyi fiammal, aki persze még nem sokat értett az egészből. Csak annyit látott, hogy Sándor nagypapa sose ült le a széksorokba, ahogy a nagy rendezők teszik, hanem hol a színpadon, hol az első sor előtt szaladgált, korán kopaszodó szőke haját lengetve, és villogtatta a két nagy huncut kék szemét. A hangja nem volt épp a Nemzeti Színházba való, különösen, ha hangosan akart beszélni: szaggatott kappanhang tört elő a vékony kis ember torkából, ment mégis minden, mint a karikacsapás. Amihez hozzányúlt, az kész lett, mert makacsul végigvitte, amit elhatározott, és elvégezte a méltatlan, de szükséges feladatokat. A szőlőt is ő tartotta rendben nyaranként, ha megjelent, érni kezdett a sorok közt a gyümölcs, lobogni kezdett a sparheltban vagy a bogrács alatt a venyigetűz, megízesült a savanyú bor, és zamata lett a pecsétviasszal lezárt üvegből bugyogó ócska pálinkának. Neki, Károly nagypapával ellentétben, kigömbölyödött a krumplija, és saját hagymából, paprikából dolgozott. Kigömbölyödtek és megvidámodtak kék szeme tekintetében a nők is: varázslatosan tudott udvarolni. Nem csoda, hogy gyerekeim közül nem is saját édes unokájával, Matyival játszott a legtöbbet a homoki szőlőben zajló nyaralások során, hanem aranyszőke, ugyancsak kék szemű Márta lányomba szeretett bele, vele hancúrozott a legszívesebben. Hogy Mártának csak az egyik szeme kék, a másik szeme barna, az más történet, időben elővesszük majd azt is.) Korán vége szakadt aztán Sándor nagypapa mosolygós életének, mert belül mégis marhatta az igazi elismerés hiánya, örökös segédrendezősége. Még magához szelidített egy-két csinosabb statisztalányt, annyira, hogy utolsó élettársa már évekkel fiatalabb volt saját lányainál, de aztán hatvanéves kora körül hirtelen elvitte a gyomorrák.
Sándor nagypapáról nem a Nemzeti Színház honlapján olvashattok, hanem:
http://www.szegediszabadteri.hu/index.php?id=1241&cid=21784 - 19 -
Sándor nagypapa, akiből holtában színészstúdió lett, általában szintén homokos telkén fogadott bennünket: nyaranként a hajdúböszörményi Petőfi-kertben. Ilyen huncutul vidám kék szemű ember, békés és bizakodó kevés volt a kései Kádár-korszakban, pedig nem sok oka volt Sándor nagypapának az örömre. Örök segédrendezői sorsra volt ítélve a tirannusként viselkedő Major Tamás és egyéb főrendezők mellett a Nemzeti Színházban. Rá se rántott, tette a dolgát, mivel történelem-szakos diplomája is volt a rendezői mellett, ő bogarászta hatalmas könyvtárából csíkos füzeteibe a történelmi darabok színész- instrukcióihoz szükséges adatokat, és ő foglalkozott a statiszták betanításával a tömegjelenetekben. Egy-két ilyen betanítós délutáni próbájára bejutottunk Matyi fiammal, aki persze még nem sokat értett az egészből. Csak annyit látott, hogy Sándor nagypapa sose ült le a széksorokba, ahogy a nagy rendezők teszik, hanem hol a színpadon, hol az első sor előtt szaladgált, korán kopaszodó szőke haját lengetve, és villogtatta a két nagy huncut kék szemét. A hangja nem volt épp a Nemzeti Színházba való, különösen, ha hangosan akart beszélni: szaggatott kappanhang tört elő a vékony kis ember torkából, ment mégis minden, mint a karikacsapás. Amihez hozzányúlt, az kész lett, mert makacsul végigvitte, amit elhatározott, és elvégezte a méltatlan, de szükséges feladatokat. A szőlőt is ő tartotta rendben nyaranként, ha megjelent, érni kezdett a sorok közt a gyümölcs, lobogni kezdett a sparheltban vagy a bogrács alatt a venyigetűz, megízesült a savanyú bor, és zamata lett a pecsétviasszal lezárt üvegből bugyogó ócska pálinkának. Neki, Károly nagypapával ellentétben, kigömbölyödött a krumplija, és saját hagymából, paprikából dolgozott. Kigömbölyödtek és megvidámodtak kék szeme tekintetében a nők is: varázslatosan tudott udvarolni. Nem csoda, hogy gyerekeim közül nem is saját édes unokájával, Matyival játszott a legtöbbet a homoki szőlőben zajló nyaralások során, hanem aranyszőke, ugyancsak kék szemű Márta lányomba szeretett bele, vele hancúrozott a legszívesebben. Hogy Mártának csak az egyik szeme kék, a másik szeme barna, az más történet, időben elővesszük majd azt is.) Korán vége szakadt aztán Sándor nagypapa mosolygós életének, mert belül mégis marhatta az igazi elismerés hiánya, örökös segédrendezősége. Még magához szelidített egy-két csinosabb statisztalányt, annyira, hogy utolsó élettársa már évekkel fiatalabb volt saját lányainál, de aztán hatvanéves kora körül hirtelen elvitte a gyomorrák.
Sándor nagypapáról nem a Nemzeti Színház honlapján olvashattok, hanem:
http://www.szegediszabadteri.hu/index.php?id=1241&cid=21784 - 19 -
2009. június 24., szerda
A Fater, a "magari" vonat Egyiptomban és egyebek
Részlet Ab ovo usque ad mala c. készülő írásomból, ami a "faterról" szól:
"Hogy „fatert” írtam: érthető. Nálunk, a nyolcadik kerület szélén, a Népliget melletti nagy tisztviselőházban is így emlegette az udvaron, egymás közt minden gyerek az apját, otthon persze a megszólítás: Apu volt. Ez az Apufater egyszerre volt gyerek- és kamaszkorom bálványa és szörnyetege. Bálványa, mert melyik gyerek ne büszkélkedne azzal, hogy az ő faterja az, aki 500-as szóló Nortonon érkezik haza a munkából, és irtózatos pöfékeléssel a csillogó motoron jön föl a lépcsőházban egészen a harmadikig. Hogy – Na, fiam, akkor hazaugrunk! – kiáltással fölkapja, fölteszi a tankra, és százas tempóban alig egy óra alatt Kisújszállásig robog vele az akkor még macskaköves 4-es országúton. Hogy az egész ház és az összes Ganz-drukker tudja, az én faterom az, aki a balszélen fantasztikus cselekkel előrerohanva azokat az óriási gólokat rúgja a hétvégi meccseken, anélkül, hogy hét közben egyetlen edzésre lement volna. Igaz, a büszkélkedést meg is kellett szolgálni. Fater edzés helyett a Lendvayba járt a haverjaival. Ez a vendéglő, nagy kerthelyiséggel ott volt a Villám utca sarkán, ötven felnőtt-, száz gyereklépésnyire a nagy házunk hátsó kapujától. Öt-hat éves koromban oda kellett mennem a Lendvayhoz, és (tilos volt a bejáratot használnom), át kellett másznom a kerítésen, megvárnom, míg a fater meglepetést színlelve meglát, és fölszólítására, hogy – Na itt vagy, mutatkozz be szépen! – így kellett bemutatkoznom, sarkamat összecsapva: – Vagány Tokai András! Hát ezt a mutatványt rettenetesen szégyelltem, és mennyire gyűlöltem Károly és a haverjai bor- és cigarettaszagát!
Viszont igen, büszke voltam arra is, hogy ő irányítja a népligeti próbapályán szaladgáló fényes argentin és egyiptomi motorvonatok gyártását, amelyekre a fater jogán sokszor fölengedték a vezetésemmel a helyszínre érkező gyerekcsapatot. Még sok, sok év után is elkápráztattam egyszer a Kairó és Alexandria közt futó „magari” vonat közönségét azzal, hogy a legnagyobb természetességgel fordítom menetirányba az egyik ablak melletti ülést, hogy beszélgetni tudjak a szemben ülő másik magyarral. Ezt meg honnan tudod, effendi? – kérdezték a meglepett helybéliek a csodálkozástól és a sebességtől dülöngélve az elhanyagolt pályán száguldó luxusvonatban. – Hát onnan, bégek és basák, hogy a faterom tervezte ezt a vonatot – vetettem oda hanyagul a csodálkozó egyiptomiaknak, akik aztán egész úton az üléseket forgatták a a "magari" vonatban tőlem tanult módszerrel. A "magari" szó, amit erre a gyorsvonatra alkalmaztak, annyira elterjedt "villámgyors" jelentésben a népi egyiptomi arabban, hogy a legjobb és leggyorsabb egyiptomi futballcsatárt se saját nevén, hanem a "Magari" becenevén emlegette egész Kairó és Alexandria a hetvenes évek végén és a nyolcvanasok elején. Ezt a Faternak még el tudtam mesélni, mielőtt 86-ban átmotorozott a másvilágra."
"Hogy „fatert” írtam: érthető. Nálunk, a nyolcadik kerület szélén, a Népliget melletti nagy tisztviselőházban is így emlegette az udvaron, egymás közt minden gyerek az apját, otthon persze a megszólítás: Apu volt. Ez az Apufater egyszerre volt gyerek- és kamaszkorom bálványa és szörnyetege. Bálványa, mert melyik gyerek ne büszkélkedne azzal, hogy az ő faterja az, aki 500-as szóló Nortonon érkezik haza a munkából, és irtózatos pöfékeléssel a csillogó motoron jön föl a lépcsőházban egészen a harmadikig. Hogy – Na, fiam, akkor hazaugrunk! – kiáltással fölkapja, fölteszi a tankra, és százas tempóban alig egy óra alatt Kisújszállásig robog vele az akkor még macskaköves 4-es országúton. Hogy az egész ház és az összes Ganz-drukker tudja, az én faterom az, aki a balszélen fantasztikus cselekkel előrerohanva azokat az óriási gólokat rúgja a hétvégi meccseken, anélkül, hogy hét közben egyetlen edzésre lement volna. Igaz, a büszkélkedést meg is kellett szolgálni. Fater edzés helyett a Lendvayba járt a haverjaival. Ez a vendéglő, nagy kerthelyiséggel ott volt a Villám utca sarkán, ötven felnőtt-, száz gyereklépésnyire a nagy házunk hátsó kapujától. Öt-hat éves koromban oda kellett mennem a Lendvayhoz, és (tilos volt a bejáratot használnom), át kellett másznom a kerítésen, megvárnom, míg a fater meglepetést színlelve meglát, és fölszólítására, hogy – Na itt vagy, mutatkozz be szépen! – így kellett bemutatkoznom, sarkamat összecsapva: – Vagány Tokai András! Hát ezt a mutatványt rettenetesen szégyelltem, és mennyire gyűlöltem Károly és a haverjai bor- és cigarettaszagát!
Viszont igen, büszke voltam arra is, hogy ő irányítja a népligeti próbapályán szaladgáló fényes argentin és egyiptomi motorvonatok gyártását, amelyekre a fater jogán sokszor fölengedték a vezetésemmel a helyszínre érkező gyerekcsapatot. Még sok, sok év után is elkápráztattam egyszer a Kairó és Alexandria közt futó „magari” vonat közönségét azzal, hogy a legnagyobb természetességgel fordítom menetirányba az egyik ablak melletti ülést, hogy beszélgetni tudjak a szemben ülő másik magyarral. Ezt meg honnan tudod, effendi? – kérdezték a meglepett helybéliek a csodálkozástól és a sebességtől dülöngélve az elhanyagolt pályán száguldó luxusvonatban. – Hát onnan, bégek és basák, hogy a faterom tervezte ezt a vonatot – vetettem oda hanyagul a csodálkozó egyiptomiaknak, akik aztán egész úton az üléseket forgatták a a "magari" vonatban tőlem tanult módszerrel. A "magari" szó, amit erre a gyorsvonatra alkalmaztak, annyira elterjedt "villámgyors" jelentésben a népi egyiptomi arabban, hogy a legjobb és leggyorsabb egyiptomi futballcsatárt se saját nevén, hanem a "Magari" becenevén emlegette egész Kairó és Alexandria a hetvenes évek végén és a nyolcvanasok elején. Ezt a Faternak még el tudtam mesélni, mielőtt 86-ban átmotorozott a másvilágra."
2009. június 21., vasárnap
VERSRITMUSOK - ÚJ ROVAT A BLOGBAN
ÜTEMANYAGTÖLTÉS
Új rovatot indítok egy Csikós Gábor BLOGJÁBÓL http://www.szem.tv/ lopott szóval: ÜTEMANYAGTÖLTÉS.
Csikós ezt írja: "A Youtube szépen telik vagy töltődik a gerilla marketing klipjeivel, nekem most a kedvencem a nemrég felkerült Red Bullos Nascar csapat pit beállása a Times Squaren. A Red Bull mindenhol ott van, levegőben a földön és vízen, sokat látni őket a világban, ez a nyíltszíni kerékcsere nagyon jó ötlet, az ütemanyagtöltés biztonsági okokból csak imitáció volt. Nem elég, hogy nemrég egy Ferrari gázolt filmforgatás alatt a közelben, nem kell oda egy tűz is. Nagyon jól van a film megcsinálva, és ahogy láttam, inkább operatőr lettem volna, mint szerelő, akinek a kezét majdnem feltekerte a pneumatikus kulcs.
bejegyezte: Csikós Gábor, bejegyzés időpontja: 2009.06.11. , 21:11
Blogger Tokai András írta...
Az ÜTEMANYAGTÖLTÉST engedelmeddel eltulajdonítom költészeti blogom versritmusokat taglaló rovatába. :)
üdv:
http://www.tokaiandras.blogspot.com/
Új rovatot indítok egy Csikós Gábor BLOGJÁBÓL http://www.szem.tv/ lopott szóval: ÜTEMANYAGTÖLTÉS.
Csikós ezt írja: "A Youtube szépen telik vagy töltődik a gerilla marketing klipjeivel, nekem most a kedvencem a nemrég felkerült Red Bullos Nascar csapat pit beállása a Times Squaren. A Red Bull mindenhol ott van, levegőben a földön és vízen, sokat látni őket a világban, ez a nyíltszíni kerékcsere nagyon jó ötlet, az ütemanyagtöltés biztonsági okokból csak imitáció volt. Nem elég, hogy nemrég egy Ferrari gázolt filmforgatás alatt a közelben, nem kell oda egy tűz is. Nagyon jól van a film megcsinálva, és ahogy láttam, inkább operatőr lettem volna, mint szerelő, akinek a kezét majdnem feltekerte a pneumatikus kulcs.
bejegyezte: Csikós Gábor, bejegyzés időpontja: 2009.06.11. , 21:11
Blogger Tokai András írta...
Az ÜTEMANYAGTÖLTÉST engedelmeddel eltulajdonítom költészeti blogom versritmusokat taglaló rovatába. :)
üdv:
http://www.tokaiandras.blogspot.com/
2009. június 20., szombat
Hapax... kötetem véglegesítése
Kötet-előzetes:
2006-os, ugyancsak az Orpheusz gondozásában megjelent verskötete
(Aranykor, Ezüstkor, Vackor - versek 1986-2006) után Tokai András
most egy vers-próza kötettel jelentkezik.
Öniróniával, de azért dacosan is, azt írta egy mostanában készült
naplójegyzetében (Netnapló, Litera.hu, 2008-április 14-21), hogy
sok évi hivatalnokoskodás után végre szabad irodalmárként
"ismeretlen költőből ismeretlen prózaíróvá" igyekszik izmosítani magát.
A "Hapax legómena" = Egyszeri olvasatok, úton a próza felé címet
viselő kötet a szerző korábbi, részben megjelent, részben kéziratban
maradt költeményeit, sőt - nem egész függetlenül a rendszerváltás
óta eltelt húsz év tanulságaitól sem - egy egész 1989-91-es kéziratos
verseskönyvét átrajzolva, sajátos ciklusokba rendezve, és ütköztetve régebbi
és egészen friss, pl. a Holmi 2008 augusztusi számában közölt prózai
írásaival persze ugyanazt kísérli meg újra, amire már első, 1986-os, a
Szépirodalmi Kiadónál megjelent kötete "Poétika és taktika" című versében,
egy Németh G. Béla mondat átiratával utalt:
"A Sarkpontot mindenki máshonnan, más útvonalon kísérli meg bevenni.
Mégis raktárak! – Valami napi eredmény, s a minden
eshetőségre való fölkészülés jegyében."
Ki tudná megmondani, vers vagy próza-e ez a három sor is?
Tokai Andrást annak idején Vas István, Takács Imre és Bella István indította
útnak az irodalomban. A Mozgó Világban Mányoki Endre, majd Berkes Erzsébet és Barna Imre, a Somogynál Fodor András, az Életünknél Pete György, a legutóbbi években a Holminál Várady Szabolcs és Závada Pál figyelte és értékelte kísérleteit.
A cím: Hapax legómena, maga is egy régóta őrzött elgondolás újrarajzolása.
Még a késő nyolcvanas években Simon Róbert klasszika-filológus és orientalista, Korán-fordító írta föl saját kezével Tokai egy akkori válogatása fölé, még egyes számban: Hapax legómenon. Versben vagy prózában; ebben a klasszikus értelemben vett egyszeriségre és érvényességre törekszik szerzőnk írásaiban: ebben az új könyvében is.
2009. június 17., szerda
"Hetike" helyett. Érik a ribizli
Egy.két éve elkezdtem, hogy hetente rövid kis beszámolót írok gyerekeimnek illetve unokáimnak, ún. "hetikéket". E heti hetikém:
Érik a ribizli, ordítoznak a rigók. Kár, hogy Darci holnap már Skóciába megy, jöhetnétek szedni. Van meggy is, de a meggyfákat nem mertem lefényképezni, megint rájuk jött a tűzelhalás vagy micsoda. Mártika, ha Panka már ott tart, találtam a kisházban egy csodás, valahogy itt leülepedett teljesen új fehér bilikét - nevével ellentétben egyáltalán nem billegős fajta. Érdekli a kisasszonyt?
Kérdés Pilisszentlászlóra: hogy vagytok, Éva, Miki? Már nagyon várjuk Kartal úrfi megérkezését!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
