Lectori Salutem! Egyéves a blogom

Üdvözöljük az olvasót! Valakinek kora reggel azt írtam, ma egyéves a blogom, igaziból tavaly április 30-án kezdtem, ezzel:
"Lectori salutem
Üdvözlöm az olvasót.
Nyugdíjas, költő vagyok, mint írtam egy évvel ezelőtt a www.litera.hu Netnapló rovatában.
Közelgő 63. születésnapomra ajándékul csinálom ezt a fedélzeti naplót magamnak. Meg mindenki másnak, családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek, kiváncsi ismeretleneknek, véletlen idetévedőknek, akik pl. a jó tíz évvel ezelőtti tokai-murai reaktorbalesetről akarnak információkat gyűjteni: egyszóval aki majd beleolvas.
Sashalom táján hajózunk. A tegnapi nagy szél elült. Megvolt a hajnali takarítás, nyugodtan jöhetnek a szomszéd kisközértbe az első alkoholisták, akiket hangos ordítozásuk miatt csak "müezzineknek" nevezek."
Nos, a helyzet egy év alatt nem sokat változott. Szélcsend van ma is, bár a természet idén vagy két hetet késik. Előbújt gyíkunk, a határban az M0-ás új szakasza mellett, melyen közben megindult a forgalom, sárgán érik a repce.

Na, akkor gyújtok egy gyertyát...Morbid dolog így hajnalban, a kép is régi, de nézzetek csak meg Kerouac tegnapi tanácsaiban, milyen kunsztokra kell hogy képes legyen egy prózaíró— teszek ide egy pont helyett egy gondolatjelet, amint K. ajánlja máshol, mint a Beliefben– ajánlja továbbá az elcsodálkozást is – én most azon ámulok, hogy a gyertyák tavaly óta alig fogytak, sőt mintha nőttek volna, és közben valaki (feleségem, Flóra?) a blogévfordulóra? – kis virágcsokrot rakott elébe – igaz, engem meg kivett a vaku a tükörből, csak nagy kerek pacák maradtak az öreg szőrös pacákból. A kert is furcsa ellentéteket mutat: a rondát említem, de a szépet fényképezem először, az orgonát a virágzó mahóniával. A ronda a müezzinek helye lesz– egyelőre hál' Istennek (vagy hogy stílszerűbbek legyünk: Allahnak) – müezzinek nélkül.

Egy tévedés szerencsés kimenetele

Egy barátom, aki szorgosan böngészi tituszos bejegyzéseimet, tévedésből Kerouac hősét, Jack Dulouzt emlegeti velem, illetve Titusszal kapcsolatban. Erre én Kerouacot kezdem böngészni, és megtalálom Hiszekegyét és trükkjeit a modern prózaírással kapcsolatban. Ez annyira durva és nagyképű dolog, hogy csak angolul merem ideidézni ( a Wikipédiában meglevő magyar fordítása amúgyis csapnivaló, senki ne használja!)

BELIEF & TECHNIQUE FOR MODERN PROSE

LIST OF ESSENTIALS

1. Scribbled secret notebooks, and wild typewritten pages, for yr own joy

2. Submissive to everything, open, listening

3. Try never get drunk outside yr own house

4. Be in love with yr life

5. Something that you feel will find its own form

6. Be crazy dumbsaint of the mind

7. Blow as deep as you want to blow

8. Write what you want bottomless from bottom of the mind

9. The unspeakable visions of the individual

10. No time for poetry but exactly what is

11. Visionary tics shivering in the chest

12. In tranced fixation dreaming upon object before you

13. Remove literary, grammatical and syntactical inhibition

14. Like Proust be an old teahead of time

15. Telling the true story of the world in interior monolog

16. The jewel center of interest is the eye within the eye

17. Write in recollection and amazement for yourself

18. Work from pithy middle eye out, swimming in language sea

19. Accept loss forever

20. Believe in the holy contour of life

21. Struggle to sketch the flow that already exists intact in mind

22. Dont think of words when you stop but to see picture better

23. Keep track of every day the date emblazoned in yr morning

24. No fear or shame in the dignity of yr experience, language & knowledge

25. Write for the world to read and see yr exact pictures of it

26. Bookmovie is the movie in words, the visual American form

27. In praise of Character in the Bleak inhuman Loneliness

28. Composing wild, undisciplined, pure, coming in from under, crazier the better

29. You’re a Genius all the time

30. Writer-Director of Earthly movies Sponsored & Angeled in Heaven

Kung-fu után taj-csi Szilvásváradon

 

Kairóból a Nílus-deltába

Még egy részlet készülő Tituszomból.
Hogy Kairóból a Nílus-deltába hogyan jutunk? És Törökországból Egyiptomba? De hisz mondtuk: a törökök országa nagy, ki tudja hol kezdődik és hol ér véget?



Tekla néni európai nyomora és szánalmassága krőzusi gazdagság a Nílus-delta szegénységének mélységeihez képest. Mert Kairótól Szirsz-il-Lajjánig át kellett vágni a Delta-vidéken a sűrűn lakott falvak országútként szolgáló egyetlen keskeny utcáján százhússzal repesztő, sikítva dudáló Wolskwagen mikrobusszal, látni a nyomor infernóját, amit alig-alig enyhít egy-két néprajzi, építészeti megfigyelésnek a keserűségen átderengő öröme, hogyan fonnak semmi anyagból, nem nádból, inkább a méteres datolyaszárból aránylag maradandó, bonyolult dekoratív mértani ábrás alacsony kerítést a kóbor kutyák falkái, a szapora apró baromfi, jajongva mekegő kecskék és a tömérdek pendelyes, nyárban is flanel-pizsamás gyerek mozgásának korlátozására, hogy szárad a mesterien fölhalmozott bivalylepény a gipszrácsos ablakú sárkunyhók lapos tetején, és milyen sok ezer éve megőrzött archaikus formájú cserépedények állnak művészi rendetlenségű halmokban a rengeteg utcai fazekasműhely rozoga polcain…

Az én itthoni polcomon már nincsen egyiptomi cserépedény, csak ezek a cinkelt, vésett ibrikek, és -csalás!- mögöttük egy kék iszfaháni fémtál, aminek semmi köze
Egyiptomhoz, hacsak annyi nem, hogy a törökökön kívül egyszer-egyszer a perzsáknak is fájt a foguk a Nílusra.

Egy kis "káhosz" - Titusz Kairóban

Készülő regényem hőse, Titusz Kairóba is elvetődik. Ha így lesz, ezt a kaotikus prózadarabkát is olvashatjátok majd benne Miszter Tuturól:

Még egy kis káosz.

/..../Tutu egyszer végképp fölmagasztaltatott. Királyként hordoztam meg őt egy trónszékben Kairó zsúfolt utcáinak csodálkozó és áhítatos forgatagában. Ez pedig úgy esett, hogy át kellett költöztetnünk a filmkészletet a nyári kerti vetítések színhelyéről a belvárosi fiókintézménybe, ahol a téli vetítések zajlottak. Mivel teherautónk, vagy kisbuszunk nem volt, hogy mégis hamarabb essünk túl a súlyos kerek alumíniumdobozok átszállításán, kieszeltem, hogy kivesszük az üléseket a Wartburgomból. Ki is szereltünk minden ülést a vezetőülés kivételével, és jól megraktuk az öreg járgányt filmekkel. Egyedül furikáztam át velük, Jóskát a főnök kocsija vitte. Visszafelé azonban nekem kellett Jóskát is visszahoznom. Mit volt mit tenni, egy jó nagy és díszes karosszéket emeltünk be az Ezüst Nyílba – valódi de Lux Wartburg volt különben, ezüstszínű, innen a csúfnév, oldalán fényesen villogó díszcsíkokkal - és abba ültettem Tutut. Haladtunk lassan és ünnepélyesen keresztül az egész városon, a perzselő déli forróságban, letekert ablakokkal. Nem volt még se egyiptomi fáraó, se kenyai király, akit úgy megbámultak és megsüvegeltek volna útközben, mint őt! Miszter Tutu pedig kegyesen integetett, fogadva a köznép hódolatát.
Ilyen vidáman és kacagva teltek békés éveink, ám egyszercsak, talán 1977 januárjában kitört Kairóban a kenyérlázadás. Három vagy négy napig háború volt a városban, fölgyújtották az újságok szerkesztőségeit, barikádokat építettek a földöntött villamosokból, különös dühvel támadták a drága külföldi márkájú autókban utazókat, és tüntetésekre, gyújtogatásra került sor nem egy külföldi nagykövetség és egyéb csak félig-meddig diplomáciai intézmény, így kultúrközpontok ellen is. – Kitört a káhosz! – summázta Tutu a helyzetet, majd létrákból menekülő útvonalat alakított ki számunkra a hátsó kert magas kerítésén keresztül. A háborúnak hamar vége lett, mert Szadat belátta, hogy a kenyér árát vissza kell állítania, a "káhosz-létrák" azonban ott feküdtek egészen a kis-KKI (és persze szovjet és egyéb „szocialista” intézmények) nemsokára bekövetkező bezárásáig a hátsó fal tövében. /..../


( Részlet Miszter Tutu című kis, egyelőre nyomtatásban meg nem jelent írásomból, melyben a kairói Magyar Kulturális Központ egykori gondnokára, Tóth Jóskára emlékezem némileg groteszk humorral, ámde el nem múló szeretettel)

Csak olvasok megint - írás helyett

Naplómból: "Csáthot olvasok. Ambrus Zoltánt olvasok,Asbóth Jánost olvasok - ahelyett, hogy végre Tokait írnék, az én Álmok álmodójá-mat."

Asbóth, Csáth, Ambrus, Pentelei! - és aki mindannyiukra fölhívta figyelmünket: Németh G. Béla

Na és - mivel lehet, hogy mégis költő vagyok, hagyom a prózát a fenébe, és így panaszkodom:
Tokai András:

Panaszos dal
hat- és hétszótagosokban


a Hold még fönn ragyog
a Nap már köszködik
fekete konturok
egy redőny csusszanik
az utca rózsaszín
fönn repülő dübög
biciklis közelít
kutyák vakkantanak
mint kicsi ördögök

hóvirág hajladoz
rigó szól, varju károg
öreg és rest vagyok
kávézom, füstölök
próbálok dallamot
csonk filozófiámhoz

könyöklőm máz után
lelkem mi után áhít?
csak nézem a világot
csak szánom András bácsit

Ez már volt, de fontos, elmondom még egyszer

A betokosodott test-vér

Életem egyik legkülönösebb tapasztalata: váratlanul és minden előzmény nélkül meghal egy tehetséges, fiatal srác. Kiderül, hogy születése óta a lágyékában hordta betokosodott ikertestvérét. Ez a valami, mert valakinek mégse nevezhetjük, harmincvalahány évig ott lapult észrevétlenül valahol a testében, majd kideríthetetlen okokból elkezdett burjánzani, és napok alatt fölfalta hordozóját.
Sokan álltunk a temetőben. Mivel íróféle volt, én azon tünődtem, nem fal-e föl engem is valamelyik régóta hordozott témám hirtelen támadt kibírhatatlan dühében, hogy nem szülte közös anyánk, vagy legalább én nem segítettem neki mindeddig világra jönni? Óvatosan megnyomkodom a hasam alját, combom tövét, ahol éreztem már néha kósza fájást, bizsergést: ott lapulhat például Titusz-regényem betokosodott embriója? Egyelőre talán csak mint egy szőrös és lucskos kis egérhulla, vagy bagolyköpet. De mi lesz, hogyha dühében burjánzani kezd?
És már kétszer annyi idős leszek nemsokára, mint az az egykori, fiatalon eltemetett, tehetséges gyerek.

Naplómból ( 2007 november 25)

Titusz, a jófiú. Lineáris regény helyett, ahol az idővel kell birkózni, - hullámlovaglás az időn. Nem én találom ki, persze. Ezt csinálja Joyce, amikor 1 napot nyújt szét hatszáz oldalra, ezt Örkény, amikor 1 percbe sűrít életeket, sorsokat, filozófiákat. Ezt Déry az Ítélet nincsben, és még ezer „modern regény”
Tandorinak egy levélben, amit születésnapjára írni készülök: jó, hogy Szép Ernőn lovagol, és Nemes Nagy Ágnesen nőtt föl, Újholdasok és Pilinszky közelében, de nem mégis Kassák és Duchamp mentén halad? Tolnai Ottóval együtt. És mit csinálnak a fiatalabbak? Alig ismerem őket...

Panka unokám két éves!

 

Na jó, csúsztunk egy hetet, mert igaziból április 14-én volt két éves a kis Panni, de mára sikerült megszervezni a találkozót.
Panni ez alkalomból többek közt egy esernyőt kapott, ami alá, ime, ketten is beférünk
ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG, PANNI!

Baráti kételyek Tituszomhoz

Kedves Imre Bátyám,
megtisztelő az érdeklődésed. Nem zavar, sőt jól jön, hogy kitaláció, ettől még izgalmasabb.
Láttad ezek szerint azt is, hogy rögtön ráharaptam a fiatal szegedi újságíró mítoszromboló cikkére is.
Legújabb elképzelésem szerint egy meg nem írt regény történetét építgetem egy
sosem volt figura köré. Ez eléggé divatos elbeszélői attitűd manapság, amit persze egyben
ugyancsak groteszk fekvésben igyekszem alkalmazni.

---------------------------------------------------------
> András ! Olvasgatom a blogodban a Dugovics Tituszról szóló
> részt. Nem
> szeretnélek elkedvetleníteni, de a történészek
> bebizonyították, hogy ez egy
> szép, lélekemelő történet, de nincsen valóságalapja. Azaz
> olyan legenda
> mint Dobó Katica, Guszev kapitány stb.
>
> Kocatörténészi üdvözlettel :
>
> Imre bá'

Régi traktorok

Csikós Gábor barátom http://szem.tv/ blogjának március 22.-i, egy régi NDK gyártmányú traktorral kapcsolatos fotóira és bejegyzéseire válaszul ez a 2008 nyári kép Erdélyből, mikor egy majdnem olyan régi traktort vezettem magam is.

Feleségem, Flóra utinaplójából:

"Szentegyházán (másnéven Oláhfaluban, román nevén Vlahitán) vendéglátónk véletlenül ismét egy asztalos volt, ezúttal a hallgatag György Lajos, aki a felesége, a pergő nyelvű, a családban a nadrágot viselő Hilda szerint az asztalosmunkánál sokkal jobban szereti a motorokat, traktorokat szerelni. Valóban, a hatalmas pajtatető alatt álló asztalosműhelynél nagyobb is volt a „gépjavító állomása”. Itt megengedte, hogy András kipróbálja ócska, de hatalmas traktorát. Egy egész hektárnyi házi kertjük jobbára kaszáló volt, de némi veteménnyel és szomorkodó gyümölcsfákkal: dióval, almával."

Én csak tökölök, Birtalan regénye meg már kész is

Míg én szomorú évtizedek óta vacakolok Tituszommal, Birtalan Feri barátom pár szomorú év alatt hipp-hopp MEGÍRTA regényét, ami a napokban meg is jelent.
Mindenkinek ajánlom, aki még verset és bensőséges önéletrajzokat olvas.

Kimaradt Titusz római császár

Egyik rendszeres levelezőbarátom megjegyzését köszönettel és töprengve teszem közzé:

"Tituszod felvezetésében nem emlékeztél meg Titus római császárról, Vespasianus császár fiáról. Úgy tudom, hogy a római nép nagyon szerette, de a zsidók aligha, mert az õ idejében foglalták el és rombolták le a rómaiak Jeruzsálemet. Õ személyesen is jelen volt."

Kérem további barátaimat és ennek a blognak rendszeres vagy csak véletlenül idekukkantó olvasóit, szintén osszák meg velem, ami eszükbe jut Tituszról, Nándorfehérvárról, de építészetről, regényírásról, a vulkáni hamu esetleges mezőgazdasági hasznáról vagy a pottyantós vécéről.

Levelezőbarátom, aki Titus goromba jeruzsálemi tetteit emlegeti, elfelejtette megemlíteni, hogy egyrészt ez a császár is építész volt a maga nemében, de sőt! - ahogy Galyó tanár úr mondani szokta a gimnáziumban - császársága idejére nagy vulkánkitörés is esett, így helyben is volnánk.

"79. augusztus 24-én tört ki a Vezúv, maga alá temetve Pompeiit, Herculaneumot és Stabiae-t. 80-ban tűzvész pusztított a fővárosban, de a fiscus mindkét esetben bőkezűen támogatta a károsultakat. Emellett folytatta az atyja által megkezdett építkezéseket, és ő adta át az Amphitheatrum Flaviumot hatalmas, 100 napig tartó, változatos ünnepségek keretében. Thermákat is építtetett, és támogatta a Római Birodalom úthálózatának építését. "

Tituszomat eredetileg építészként képzeltem el

Mottó:
„Ő maga választja magát, mind, aki él”

„Ha valamit csinálni akarunk, először rontani kell!” (Mindkettő Takács Imre Angyalok vetkőzése c. kötetétből, Szépirodalmi Kiadó, 1985)

(Titusz első háza elkészül)

Látszott az ő házának egyik sarka is, a Kossuth tér innenső oldalán; ott állt bezsúfolva a többi szürke ház közé, kicsit frissebb szürkén, de épp elég szürkén azért, éppen csak négyemeletesen, éppen úgy, hogy el kellett keseredni rajta. Tovább ment egy kicsit az erdőben, aztán odébb kijött a fák közül, és nézte a házat, a várost megint.
_ Mit szólna az öreg Vrasics ehhez? Szép flancosan el vagyon helyezve a környezetében, mi? Harmonizál vele, és persze száz százalékosan funkcionális! Az alaprajz – hóna alatt még a táskában a tervek – már az alaprajz legyen elegáns! – mutatta egyszer az Öreg a Brandenburgi Versenyek kottáját, kiterítve a lemezekhez mellékelt fényes, nagyalakú füzetet. – Ránéz, már hallja is: szép. Ilyen legyen az épület, ilyen világos menetű a rajza! Nézze ezeket az ismétlődő ritmusú íveket, ezekkel a finom különbségekkel! Na de dolgozzunk is egy kicsit, lássuk, mibül élünk! – zárta le aztán rendszerint az Öreg, hirtelen befelé nézve egy pillantig, mintha röstelkedne, vagy messzire: át az egyszerű titkaikat előle elrejteni nem bíró falakon, s ilyenkor önironikusan bólintott: - Felhőkakukkvár…
Titusz, ha az öreg Vrasicsra gondolt, hirtelen föltoluló lelkifurdalást érzett, de rögtön utána általában olyan megnyugvást, amit csak a jogosnak érzett szülői feddés, s az után jövő, bizalomból fakadó megbocsátás okoz – szerencsésebb gyermekeknek. Titusz az Öregnek kedvenc tanítványa volt, ezt azonban természetesen soha ki nem mondta volna egyikük sem. A srácok mondogatták egymás közt a tanszéken, meg az idősebb kollégák, egykor talán maguk is az Öreg kedvencei. Na meg a lányok. Mert Vrasics nem kedvelte a lányokat: az építészetet férfiszakmának tartotta.
Titusz maga előtt látta a valójában nem is olyan Öreget / csak hatvannégy volt, mikor meghalt/ , ahogy saját maga készítette statikai Märklinjével bíbelődik. Hogy milyen bizalmas viszonyba kerültek, Titusz abból értette meg, hogy a törékeny játékot, amit az öreg persze véresen komoly szakmai elgondolásai „vázlataiul” használt, Tituszon kívül senki sem láthatta összerakva Vrasics asztalán. Mikor másokkal együtt érkezett a professzori szobába, a Märklin mindig szétsöpörve feküdt ott, mint egy halom szétdobált Marokkó-játék. Mikor erre rájött, többé ő sem beszélt a többieknek arról, milyen figyelemmel billegteti, állítgatja a sebtében összeszerelt alkalmi konstrukcióit Vrasics ide-oda; hogy egyensúlyozza ki a keze ügyébe került apró tárgyakkal, esetleg hogyan függeszt vékony spárgával valami gyufaszekérhez hasonló csigás nehezéket valamelyik szerkezeti elem végére. – Tudja maga, hogy Tatlinnak mennyi ilyen mobilja volt? Vagy hallom, a Kondor, az a jó fiatal festő milyen érdekes pálcika-repülőkkel kísérletezik! … de lássuk, miből élünk! – hallatszott aztán, miközben visszakézből lassan ledöntötte Vrasics, amit éppen fölépített.
– Felhőkakukkvár – ismétli Titusz, s nézi a város fölött oszolva emelkedő füstök laza, bizonytalan szerkezetét. - Hát eggyel több ház lett Újhelyen.

Titusz tiltakozik kiválasztása ellen

Hogy kezdjük hát a történetet Tituszról? Fegyverrel, vitézzel, pásztortűzlobogással, avagy egy jól irányzott francia mondattal, melynek kipattanó szikrája hirtelen bevilágítja egész Közép-Nyugat-Eurázsiát? Kezdjük úgy, hogy egy reggel Titusz fölébred, és hirtelen…?
Kezdhetnénk akárhol egy bizonyos meglehetősen tágas körön belül, mely Titusz világát, mely az én világomat, a mi világunkat többé-kevésbé magába zárja, jelenti.
Csukd be a szemed, és összpontosítva mondd ki magadban, gondold el: Én.---------. A megjelenő képzet nem fogható marokba, szétsugárzik, mintha egy táguló gömb belsejéből nézve föl-fölvillanó tompább és fényesebb jelek indulnának mozgásnak: események, szavak, személyek, képek, hangok, szagok, szíved dobogása, utcai zaj, félelmeid, reményeid.
Hát Tituszból miféle sugárzás árad? Róla mit kell, mit lehet mondani, és mért éppen Tituszról? Korunknak miféle hőse ő? Milyen kor hőse? És ugyan hős-e egyáltalán?
Az író nem kíván szülötte egyedüli bírája lenni, s nyilvánvalóbb, hogy korának egyedüli bírája sem lehet. Ha segít mégis egy jóra törekvő ember példáján e szép, de veszélyes csapdákat rejtő, s néha még veszélyesebb, mert túl sima tévutakkal kecsegtető világunkról valamivel többet, igazabbat sejteni, Titusza nem hiába állt talpra a vár-árokban, hová zászlót s törököt markolva,  úgy hitte, végleges halállal,  lezuhant.
Tiltakozom kiválasztásom ellen!  mondaná Titusz, ha regényhősnek is szabad volna a drámai hősök módjára időnként „félre” szólnia. De miért ne? A szabad művészetek korában,  addig is, míg egyszer tán nemsokára eljő a művészetek szabad kora  mért ne volna szabad azt is, mint bármi mást? Tiltakozz csak Titi!

Darci jógázik és kung-fuzik II.

 

Nem adtam föl, és ime, tegnapelőtti, Darci unokám Krk-szigeti jógázásáról a megfelelő csakrák alkalmazásával mégiscsak sikerült ide-inkarnálnom ezt a képet.

Titusz Fosburyje majdnem elmarad / Egy majdnem elmaradt regény mégis megíródik

Persze ki tudja már, mi volt a Fosbury flop? Ez volt az a magasugró technika, mikor az "ollózás" és a "hasmánt" technikák után áttért a magasugró-világ a Dugovics Titusz által a nándorfehérvári olimpián bemutatott, ám jó ötszáz évre feledésbe merült technikára.
A régóta húzódó és majdnem elmaradt regény ráadásul egy el nem küldött levéllel vette kezdetét. Ime a levél, a Titusz-regény első rezüméje, ami mellesleg körülbelül a nyári olimpiák legzavarosabb időszakában, a moszkvai és los angelesi olimpiák között született. A rezümé valahogy így szólt:

"Megígértem, hogy hetedikéig elküldöm Takách Tituszról formálódó regényem bőséges rezüméjét. Közben máris elseje lett, s neki kell látnom. Nem lesz könnyű, mert a regényből ugyan legföljebb ha hetven ilyen gépelt oldal van kész, de az anyag, amit idestova hetedik éve görgetek magam előtt, mint friss hóból gyúrt, s egyre növekvő golyót elszánt kiskrapek, egyre nagyobbra, már-már mozdíthatatlanná növekszik. (Aztán persze tavasz, olvadás, miegyéb, - ez is a már használhatatlan hasonlatok közé sorolható.) Bár, - hogy még egy kicsit mégis a növekvő hógolyónál maradjunk: a hógolyó tán mégis szemléletesebb az ismeretes, s irodalmi berkekben ugyancsak használhatatlanná nyűtt Peer Gynt hagymájánál, hisz a kezdet kezdetén sem kecsegtet azzal, hogy ha szét- (nem bontogatod ám, hanem:) rúgod, találsz majd valamit legbelül. E hógolyóról, s hasonlókról azonban bővebbet majd később, a regény során.
A Titusz-tömb így növekedett hát. Azzal kezdődött, hogy elgondoltam, mi lenne, ha a Dugovics Titusz-motívumot, aminek magva közhelyszerűen közismert, azonban szerencsére(?) kidolgozatlan, körülményeiben kellően homályos, s így jól használható egy mai legenda alapzatául, drótvázául, stb., megpróbálnám kidolgozni, egyszerre használva ki az alakban rejlő magvas és groteszk, mert mai ésszel haszontalan és célszerűtlen hősiséget, és a hősiség azért mégiscsak ott bujkáló valódi vonzerejét.
Dugovics Titusz, ki épp azzal, hogy délszláv vezetéknevéhez egy buzgó jezsuita egy ma alig ismert, de akkoriban nyilván okkal futtatott kisebb szent nevét biggyesztette, nekem igen kedves vaskossággal a magyarkodást jelenti. Ez az egész hanyattesés a levegőben, lobogó ing-gatya, és főleg (Lessing, Lukács és a többiek itt nyerik meg a nándorfehérvári csatát a tudatlan Titusz és az önkéntes jelkép segítségével a „termékeny pillanat” elkapásának bizonyítása magyar módon: ELŐNYT ADNI A TÖRÖKNEK s csak éppen akkor rontani rá, vetni rá magunkat, amikor már tűzné is ki az ellenséges zászlót!
Hogy mit keres Dugovics Titusz a Takách családban, annak több magyarázatát is tudom adni. Mint manapság majdnem minden regénynek, ennek is vaskos önéletrajzi háttere van. (A regény, egyáltalán, akkor jelenik meg, mikor a modern öntudat. A regényt előző hősköltemény a kifejlett öntudat előtt uralgó közösségi tudat tükre: mitológia-szerű legendák elbeszélő művészeti tükröződése). Megokoltuk ezt is jó tudákosan! Szóval az önéletrajzi elem: anyám, s főleg nagyanyám oltogatott belém ilyen buzgó tituszkodást és ez az egyik (a sokadik) olyan rétege „önéletemnek”, ami némi elvonatkoztatással tipikusnak lesz mondható.
A valóságos tituszkodást én magam lófarkas zászló és török helyett egy rossz esernyővel kezdtem, annak kaptam el a nyakát , és – legalábbis Anyunak úgy tűnt – azzal akartam hatéves koromban leejtőrnyőzni egy magas, ötödik emeleti párkányról. Tituszom a regényben erősebb injekciót kap a jó magyarrá nevelésből, nagyanyja (anyja?) nagy magyart, ellenállót, stb. akar nevelni belőle, s ezért is a Titusz név, amit az egykori jezsuita szelídült utódja elégedett mosollyal jegyez Tituszka születésekor, 1946-ban az anyakönyvbe.
Titusz így persze egykorú velünk. Pesten nő föl, s az ostoba név miatti állandó ugratásokon, bosszantásokon, aszogatásokon(?) kívül elszenvedi / boldogan megéli a háborús idők utáni budapesti gyerekek minden megpróbáltatását és örömét. Töltényeket ás ki a kertben, vérnyomokat azonosít az óvóhelyen, dugihelyet ás, miközben a nagy emeletes ház szocializmusra nyitott ablakaiból önfeledt szerelmesek OLA-gumis dobozokat, (meg magát a használt gumit) dobálják ki az udvarra. Kemény próbákat áll ki, hogy a házban alakult két gyerekbanda közül az egyikbe (bármelyikbe) bevegyék. A két csapat, az agyafúrt, kisebbekkel barátságos Cimaj, s a tompaeszű, fasisztoid Kisvars bandáinak csatái, etikai próbái fontosak lesznek Titusz és a regény fölnövekedése során. Még visszatérünk rájuk.
Egy különösképpen Rákosira hasonlító iskolaigazgató, aki a Bütyök névre hallgat, s alacsony termete következtében a fáradt olajjal feketített dobogóra állva pofozza a nyolcadikosokat (köztük, isten bizony, magát Kozma Pityut is, aki báván áll, és hagyja!), az érzékeny lelkű, hajnalonként hegedülő német-latin-görög szakosból orosztanárrá átképzett tanerő, aki egy tévedés folytán elvéteti úttörőnyakkendőjét…s persze az első szerelem, aztán ’56, oroszkönyv-égetés, a svájci csokoládéadomány majszolása, s az ugyancsak a svájci csomagokban érkezett és az iskolában kiosztott gyertyák furfangos fölhasználása a tábla használhatatlanná tételére, stb.,stb., stb.
Titusz gyerekkorából (sajátunkból) persze öt-hatszáz oldalt is meg lehetne tölteni, s lehet, hogy meg is töltünk egyszer, ám a most alakuló regény szempontjából anyjához való rendkívüli ragaszkodásának van jelentősége, aki aztán vérbeli Titusz maga is női kiadásban. Az ő hevesen elnyújtott, szinte már kéjes tituszkodása abban áll, ahogy egyre nyilvánvalóbban érdemtelen férjéhez ragaszkodik, veszekedéseken, el- és visszaköltözéseken, saját nekilendülő alkoholizmusán, halva született gyereken, betegségen, s korai halálon keresztül makacsul kapaszkodik kiválasztott törökjébe, makacsul, haláláig, a „termékeny pillanatig”.

Folytatom, nyirbálom ezer éve készülő Titusz-regényemet

Rakosgatom, ollózom, másolgatom ezer éve készülő Titusz-regényem dirib-darabjait. Most ez a régi fájl került elő, megosztom Veletek:

Hogyan került Titusz a törökök országába?

A törökök országa nagy; ki tudja hol kezdődik és hol ér véget? Járunk, kelünk, s egyszer csak különös pöszögés üti meg a fülünket, török beszéd ü-i, ö-i, hadaró imádkozás egy-egy magas toronyból. Egy bég fermánt követel. Tessék, válassz, mondod, zakód jobb belső zsebéből elővéve, kártyalapokként eléterítve a személyazonosságit, a kombinált bérletet, az építészszövetség tagsági igazolványát (egyben könyvtári belépő), és egy múlt heti lottócédulát. A bég a lottócédulát veszi el, figyelmesen vizsgálja, tolmácsot hív az őrbódéból, kuruttyol neki amit a tolmács így fordít: Nem nyert, de ne dobja el, mert csak a hónap végén lesz a tárgynyeremény-sorsolás. Törökországban különben is csak ötjegyű a Joker-szám. Akkor elmehetek? – kérdezed. Mit mond? – kérdezi a bég magyarul a tolmácsától. A tolmács törökül válaszol, így sohase fogjuk megtudni, mi volt a felelet. Intettek, hogy továbbhaladhat.

Így került Titusz a törökök országba, gonosz olvasó. Páran még ott ügettek előtte a hepe-hupás török utakon, azok lehettek, akiket a szombati lottósorsoláson szán-húzóként kisorsoltak melléje, a közjegyző bólogatása közben.

---
A régebben készült, most a Picasában kissé megbuherált önarckép címe: Tituszíró szürkülő kertbe néz - vagy zöldülőbe

---
Ehhez képest mit találok Tituszomról a Délmagyarország egy 2009 decemberi cikkében valami Szőcs Tibortól: Dugovics Titusz nem is létezett, Bonfini találta ki Jajcét összemosva Nándorfehérvárral. De a cseh konfabuláció olyan jó, hogy akár kedvencem Hrabal ötlete is lehetne:

Dugovics Titusznak legelőször Döbrentei Gábor kereszteli el a vitézt 1824-es cikkében, amikor Vas megyében járt, és az ott élő Dugovics Imre megkeresi egy oklevél és egy levél másolatával, hogy meggyőzze: az ő elődje a hős. Innentől gyanakvás nélkül átveszi a közvélemény. Dugovics Imre hazugságát, noha sem a hamisítvány, sem annak másolata nem maradt fenn, az az eredeti oklevél leplezte le, amelyet a hamisító alapul használt. Miért folyamodott egy nemes úr ilyen torzításhoz? Valószínűleg azért, mert évekkel azelőtt megalázó perben kellett igazolnia arisztokrata származását; azzal vágott vissza a kétkedőknek, hogy nemcsak nemes, hanem ilyen közismert magyar nemzeti hős az őse. Az is bizonyság a hamisításra, hogy a per miatt felforgatták a Dugovicsok családi levéltárát és nem került elő belőle Tituszra vonatkozó irat, csak jóval később. Miért éppen Titusz? Akkor sem volt gyakori névadáskor, de ókori hősöket idéz.

Cseh vitéz

Amikor Johannisz Dubraviusz középkori cseh történetíró feldolgozta a cseh nép történetét, beleírta a nándorfehérvári ütközetet is, és – nyilván Bonfini alapján – beleteszi az ismeretlen hőst, de nála zokszó nélkül cseh hősként szerepel. Sőt, párbeszédet is költ hozzá: ugrás előtt a cseh katona megkérdezi Kapisztrán János ferences szerzetest, hogy ha öngyilkos lesz, akkor üdvözülhet-e. És csak miután az megnyugtatta, akkor ugrott le.

Darci jógázik és kung-fuzik

Most kaptam Matyi fiamtól Krk szigeten készült képeket, melyeken Darci unokám jógázik és kungfuzik nagyon ügyesen. Addig is, míg sikerül azokat idevarázsolnom, egy kép kettőnkről.
Ügyes vagy Darci. Itt még csak nézel, de azok a lábemelések és csavarások!
Nagypapa

Meghalt Varga Zoltán focista, olimpiai bajnok

http://www.origo.hu/sport/magyarfoci/20100409-elhunyt-varga-zoltan.html

Egyik barátom, aki közelről ismerte, ezeket a szép és bölcs szavakat írja:
Hát igen. Nagyon megdöbbentem. Az életemben az egyik legnagyobb ajándéknak tartom, hogy ismerhettem. Ritka eset, hogy a legendát személyesen megismerheted, és ráadásul nem csalódsz. Hihetetlen erkölcsi érzéke volt. És nagy nagy szerénység, semmi pozőrség. És valami folyamatos szomorúság. Nem volt kedélytelen, de ritkán láttam jókedvűnek. Talán csak pálya-, vagy fociközelben. "Stílszerűen" halt meg. Őt se fogom kitörölni a telefonomból. Egye több ilyen számom van.

Gyuri

Költészet Napja (és Márai születésnapja is), választás

Ma a Költészet Napja, József Attila ( és Márai Sándor) születésnapja van. Tegnap a Petőfi Irodalmi Múzeumban mindkét évfordulót megünnepelték. Turczi Pista barátom meghívására elindultunk az általa szervezett költészet napira. Letettük a kocsit a Pillangó utcánál és metróval majd az Astoriától a legrövidebb úton, az egykori pesti városfalon keresztül és a Károlyi-kert mellett értünk a Károlyi Palotába.Már két órája ment a monstre műsor, épp Czigány György következett megrendítő versekkel másfél éve elhunyt feleségéhez. Aztán sorban jöttek a kiváló versmondók: Vallai Péter Sziveri-versekkel, Galkó Balázs egy egész halom könyvvel, József Attilától napjainkig.A fáradhatatlan és a műsor közben ügyesen improvizálva dramaturgizáló Turczi sok arcát mutatta, itt csak a tünődőt, a Stallonést és a mókásat vonultatom föl. A versmondók közben itt-ott zene, mint a kiváló magyarországi szerb színész és harmonikás Rusz Milán, a fiatal "Pegazus-kommandó" versei után veszprémi színészek: a felejthetetlen Kuna Károly, aki a közönség sorai közé ereszkedve mondta el Karinthy Nem mondhatom el senkinek... című versét, egy megejtően fiatal és tehetséges gitáros-énekes páros,Korom Attila és Manna, akik József Attilától egyik kedvencemet, a Fiatalasszonyok énekét és Nagy Lászlótól a Ki viszi át a szerelemet? adták elő megzenésítve. Két csodás versmondó következett, hazai pályán (a PIM-ben tudományos főmunkatársként is dolgozó) Havas Judit és Császár Angela. Egyebek közt megrendítő Ady-verseket, és -örömömre - a 80 éves Csoóri Sándortól a Szavakat.
Befejezésül Kukorelly Endre és Tábor Ádám megtisztelő társaságában a PIM szinpadán én is fölléphettem egy amerikai versfordításommal és egy egyiptomi görög kávéházban született versemmel, mellyel a költői ihlet kívülállók számára néha különös megnyilvánulásait próbálom bemutatni. Ez utóbbi: A kairói Groppi kávéházban címmel benne van Aranykor, ezüstkor, vackor c. kötetemben (ami meg benne van a Magyar Elektronikus Könyvtárban). Végezetül Pista a "fél Kaláka Együttest" szólította színpadra, akik egyebek közt (klezmeres stílusban) József Attila Születésnapomra című költészetnapi slágerét adták elő. Bódultan hagytam el a termet, mert Kukorelly a Billy Collins vershez, a kalákás Radványi Balázs meg talán a groppishoz külön gratulált. Örültem annak is, hogy Tábor Ádámmal vénségemre személyesen is megismerkedhettem. Mintha gyerekkorunk óta egyik legjobb barátommal, Szalkai Istivel szorítottam volna kezet. Nem is csoda, hisz unokatestvérek.

Introduction to Poetry
Billy Collins
I ask them to take a poem
and hold it up to the light
like a color slide
or press an ear against its hive.
I say drop a mouse into a poem
and watch him probe his way out,
or walk inside the poem's room
and feel the walls for a light switch.
I want them to waterski
across the surface of a poem
waving at the author's name on the shore.
But all they want to do
is tie the poem to a chair with rope
and torture a confession out of it.
They begin beating it with a hose
to find out what it really means.


Billy Collins: Bevezetés a költészetbe

(Üdvözlet e versikét korábban szintén lefordító
Krusovszky Dénesnek)


Én arra kérem őket, fogjanak
egy verset, tartsák a fény elé
mint egy színes diát

vagy tartsák fülükhöz: zúgó méhkas az!

Dobjanak a versbe egy egérkét
és lessék meg, talál-e kiutat?

Lépjenek sötét szobába, ahol a vers lakik, és
tapogassák ki a villanykapcsolót.

Azt szeretném, ha vizisíelnének
a vers hullámos felszínén,
a költő fövenybe rótt nevének integetve.

De ezeknek itt más módszereik vannak:
kikötözik szegény versemet a székhez,
és addig püfölik egy slaggal,

míg meg nem törik, s be nem vallja magától,
hogy mi a francot is akar jelenteni.

Kampánycsend és születésnap.

Halkan jegyzem meg: Valamiért kampánycsend hajnalán a szokásosnál is hangosabbak a rigók.

Tegnap Szörényi László irodalomtörténész, egykori Németh G. Béla-tanítvány 65. születésnapját ünnepeltük sokan a Bajza utcában. Átadtam a gyengélkedő Cholnoky Győző barátom jókívánságait, majd mivel Laci borokat bőven kapott, én sokéves Tokaji aszú helyett egy mindössze hároméves Tokai vackor kötettel ajándékoztam meg, amit mosolyogva szorított a mellére. A másik képen Oberfrank Pál színművész Arany János: Magyar Misijét olvassa föl, és ott ül Vasy Géza is, aki azt mondta, reméli, egyszer majd Szörényi is hajlandó lesz elvállalni az elnökséget, s ez ellen nem tiltakozott a két korábbi elnök,sem Pomogáts Béla,sem Kalász Márton, akik a közönség soraiban ültek.

Húsvéti utánlövés és választási előzetes

Egyrészt ugye általában lekésünk a dolgokról, másrészt összekeverjük a szezont a fazonnal. Tegnap kisunokám, Panni is elkésett húsvéti tojásokat aggatott a bimbózni kezdő szőlőbokorra a szomszéd kislánnyal, Lilivel. Nézegetem a képet, vajon véletlen-e, hogy pont a szakmányban gyártott közvéleménykutatási körcikkelyek színeit látni viszont a festett műtojások színeiben is? Színeket vagy szavakat választanak-e a gyerekek vagy akár mi felnőttek is?
Pesszimista vagyok. Be vagyunk ültetve mind a hintába, ahogy a második képen látszik.
És még lökdössük is magunkat.
Sebaj, süt a nap és ártatlan nemtörődömséggel nőnek a kisunokák.

Ami van, srácok (Szép Károly egykori testnevelőtanárunk meg a BGSK emlékére)

(Ami van, srácok)

Ami van, srácok, Szepi bácsi,
ami maradt a szakadatlan
büntető-dobások
Vajda Péter-utcai gyakorlásából, csak annyi,
hogy reggelente, harmatban, kutyaugatásban
szedegetem a hullott alma férgesét,
és négy az ötből, néha öt az ötből
sikerül a félarasznyi vastag
kis görbe meggyfa derekát eltalálnom.

Vagy az első kávé, egy-két cigi után,
mikor már van helyem a konyhaasztalon,
az első félpapírt, amire meggondolatlan, álmos
marhaságokat írtam
összegyömöckölve, jó kemény
kis galacsinná gyűrve, általában
egy az egyből, sikerül
csont nélkül a kis szemetesbe, “kukába” dobnom.
Ez van még, Tanár Úr, ez van még, srácok. Nincsenek
hétvégi JSI- meccsek (ki tudja már, hogy volt ilyen is:
Józsefvárosi Sportiskola, vagy hogy
Kozma öcsi nyomdokain jó páran
a Simor (Vajda Péter) utcai BGSK-ban,
a Benedek Gábor Sportkörben
kezdtünk készülődni olimpiákra)

Volt egy kitérőnk Schuszter “Oszi”-val
a Fradi atlétikai szakosztályába is, ahol
a húszas évek magasugró bajnoka, valamilyen
Laci bácsi reporterekről mesélt nekünk, és
ha szorgalmasak leszünk, rikordokat ígért.

Tetszik látni, továbbra is szorgalmasan edzek, gyakorlok, Laci bácsi!
(Laci bácsi, tudjátok, félszemű volt:
maga Albert, a Császár lőtte ki véletlenül az egyik szemét,
de makacsul továbbra is a focikapu mögött tartotta az edzéseket.
-_Hátha a másik szememet is kirúgja, abba is
beledurrantja az ócska szemüveget
a Novák vagy a Páncsics a szabadrúgás gyakorlásakor,
és végre nem kell már nyolcvanéves létemre hülyegyerekekkel vacakolnom!
- mondogatta nekünk, tokiói olimpiai reménységeknek a húszas évek
hazai magasugróbajnoka.)

A fél-papirokon a mániákus vers-kezdemények, skiccek,
valami múltról, jelenről,
amibe belezúg, belepattog, mint a lányiskolai, emeleti tornaterem
recsegő parkettáján az első
gumi-kosárlabdák, úgy ‘59-ből, vagy ‘60-ból, amire meglett
az udvari bitumen-pálya,
ahol először értem el a gyűrűt.

Ugyanaz a kis buzgómócsing, ugyanaz
az egymagába’ gyakorló
kis csere vagyok, megint kövér,
a nyáron meghasasodtam.
Az van, ami van, srácok,
dobálom az összegyűrt
paírgalacsinokat a készséges szemetesbe
csukló-, ínhüvely-gyulladásig,
tízből tíz, kétszázból kétszáz
megy a kosárba.
Beírkálom a félbevágott ánégyes
papírkákat, jó keményre
összegyömöckölöm őket, aztán
ami költemény így elkészült, csont nélkül,
lehetőleg pontosan ívelve, kosárra, ó ha
már a mi józsefvárosi sportiskolás korunkban
bevezették volna a mezőnyből
dobott hárompontosokat!

Májusi "MEETUP" - ma reggeli ügyködésem

Tisztelt Igazgató Úr!

Az 1960-ban végzett VIII.B. osztály (osztályfőnök Kaló Hegedűs Elemér,
aki máig jó egészségnek örvend) 50 éves évfordulós megemlékezést
tervez. Iskolatitkárukat
címek ügyében korábban Szalkai István volt osztálytársunk, a múlt
héten pedig Ökrös Szilveszter kereste meg. Megbeszéléseik értelmében
tisztelettel kérjük, hogy f. év májusának utolsó péntekén, 28-án
délután 4 és 5 óra közt tegyék lehetővé, hogy a kertben
fényképezkedhessünk, valamint hogy egykori osztálytermünket és a Szép
Károlyról, egykori testnevelő tanárunkról elnevezett tornatermet
meglátogathassuk.

Köszönettel, az egykori VIII.B nevében:

Tokai András, valamint
Pingiczer István, Szalkai István, Ökrös Szilveszter és Tóth Sándor szervezők.

u.i. Ugyancsak egyik volt osztálytársunk, Kauzál András említette, hogy
jelenleg öccse az iskolagondnok, így kérésünknek bizonyára nem lesz akadálya.
------------

LÁSD MÉG EHHEZ ITT A BLOGBAN A MÁRCIUS 30. BEJEGYZÉST A TABLÓVAL.

Hogy színes fotó is legyen

Április lett. Kinyílt a Zsigmondéktól kapott kankalin vagy micsoda, és vadul virágzik a forzícia. Úgy látszik, szemoperációim óta nem bírom az erős fényt, azért húzom a simlit úgy a szememre.