2010. június 30., szerda

Mégegy beugrás a néptánccsoportba




Egykori utolsó munkahelyemet, a Műegyetem Nemzetközi Kapcsolatok Irodáját a központi épületből az "R" épületbe költöztették, és újabban KTH NTCs-nek nevezik. - Bizonyára akkor ez a Néptánc-Csoport. A táncosok a régiek és még régebbiek, a csapásolás is, kábé mint négy éve.
Nincs új a nap alatt.
Őrizze a kedves kollégákat az ugyancsak régi bronzoroszlán!

Bár minden mindennel elválaszthatatlanul összefügg, és senki sem léphet kétszer ugyanabba a patak-modernbe*, csak e blog legszorgalmasabb és leglelkesebb olvasói tudják megfejteni, mi köze mindennek a Régebbi bejegyzésekben oly gyakran emlegetett, ám ettől ténylegesen mégsem létező Dugovics Tituszhoz, a Jófiúhoz, aki talán maradtam, és főleg Vrasics építészprofesszorhoz, akiről pl. az április 18. bejegyzésben olvashatnak a néptáncosok.
------------
*Ez meg bővebben Június 19-i Quick-camerás bejegyzésemben:
"Mer az is lehet, hogy minden egy olyan modernben csordogál, amibe nem lehet kékszer (sic!) belelépni anékül, hogy az ember lába ne lenne tőle ződ."

2010. június 26., szombat

A Száva és a Duna találkozása Belgrádnál


Köszönettel a "bedolgozónak" ide másolom egyik szorgalmas blogolvasóm fényképét a Duna és a Száva találkozásáról.

2010. június 24., csütörtök

Ha itt a nyár, akkor itt a török is


Ha itt a nyár, hamarosan itt lesz a török is. Július 4-re (hogy az amerikaiak is tapsoljanak) II. Mehmet megérkezik Nádorfejérvár alá svéd tüzéreivel, Szilágyi már bent ül a várban, a "rettenetes Jankó": Hunyadi, ahogy a törökök nevezik, Zimonyban várakozik, és valahol ott van Titusz is, egyelőre még arctalanul a hat-hétezres "magyar?" seregben. Kapisztrán keresztes hadai a mezőn heverve rettegve figyelik éjszakánként az akkor még ki tudja, milyen nevezetű Haley-üstököst... Legutóbb azt olvasom valahol, hogy Dugovics Titusz vend származék. Ki tud ebben a sok jugoszláv népcsoportban eligazodni? Talán Joszip Broz Titusz tudott egy darabig, de mire jutott vele?

2010. június 23., szerda

Végre itt a nyár




Tegnap még esőben figyelte Flóra a repülőt, mára szárad a harmat, napozik a kétpöttyös bogár, nyílik a paprika-illatú rózsa.

2010. június 20., vasárnap

Múzeumok éjszakája. Bortnyik-Tubák Dialógus


Székely Ákosék kedves meghívására bemetróztam az Egyetemi Könyvtárhoz megnézni T. Bortnyik Éva és Tubák Csaba "két olajfestményből és két video vetítésből álló fény-installációját". Közben kattogtattam. Találkoztam a PIM-nél Gáspár Gyurival is, az Astoriánál kedvenc épületszobrommal a biztosítós ház oldalán (talán Jálics Ernő műve?). A Kárpáthiában szólt a cigányzene, a Ferencesek átjárójában kegytárgyakat árultak, a könyvtár nagytermében pedig a karzaton kórus énekelt, és nem szólt rájuk senki. Igaz, a vizsgaidőszaknak talán már vége is van.
Egykor, mikor még valóságosan kézbe lehetett fogni az 1800-as évek második felének napilapjait, sok időt töltöttem az Egyetemi hírlapolvasójában; a főigazgató-helyettesi tetőteraszon azonban most jártam, és Székely Ákossal is most fényképezkedtem először. Kár, hogy mire Szkárosi Endre is kijött a teraszra levegőzni, már nem volt idő újabb kattintásra. Bocs mindenkitől, hogy hamar, még a vetítés vége előtt megszöktem, de még a lemenő nap fényében akartam egy képet csinálni az IBUSZ-ház csipkés tornyairól...
Mert hisz Tituszom, aki vagyok, ugyebár olthatatlan vágyakozással tekint minden tetőteraszra, oromra, meredélyre: mindenre, ami a nádorfejérvári bástyaoromra emlékezteti."Nunquam periculum sine pericolo vincitur."
Azaz: Sosem győzhető le a veszély veszedelem nélkül (Publilius Syrius 383)
Tokai Károly fateromtól örökölt kis vacak, ám annál fontosabb és annál többet forgatott latin-idézetgyűjteményemből, az Ab ovo usque ad mala-ból. (Tankönyvkiadó, Idegen Nyelvi Kiskönyvtár, 1985, 116 old. , Vál. és ford: Dr. Boros Zoltán, 17 Ft)

2010. június 19., szombat

két QuickCamerás önarcképre




KÉKEMBER és ZÖLDEMBER
UGORKA meg CUCUMBER

Két jóakarómnak is, akik óvtak e képek mutogatásától.
Ismeretlen XXI. századi blogger a kékségről meg a zöldségekről:
"Mer az is lehet, hogy minden egy olyan modernben csordogál, amibe nem lehet kékszer (sic!) belelépni anékül, hogy az ember lába ne lenne tőle ződ."

Továbbá az egyik jóakaróm még hozzáfűzte ezt is, amitől egyre okosabb és szerényebb lettem: ."<< - írtad. Ez bizonyára a beletenyerelésre is igaz. Kedvéért tehát itt egy harmadik kép is, ahol épp a rózsák közé tenyerelek...

2010. június 18., péntek

Öreg janicsárok Juventus-mezben


 

 

 

 

Így a foci-világbajnokság idején úgy látszik, mindenki, még az ilyen öreg janicsárok is, mint Turczi Pista meg én, focistának öltözünk. Ezért lehet, hogy a tegnap esti Bajza utcai idei utolsó Open Readingen ilyen Juve (illetve talán egykori Salgótarján?) mezben feszítettünk. A fővendég egyébként Oláh János volt; az egykori Kilencekből rajta kívül csak Mezey Kati és Kovács Pista volt jelen.
Posted by Picasa

2010. június 16., szerda

Titusz a török légtérben, komisz komiksz?

 
Posted by Picasa


Mint korábban írtam, a törökök országa nagy, a török tengerpart meg rettentően hosszú.
Hosszú tengerparthoz hasonlatos egy nemlétező emberről szóló végül meg nem írt regény regényének össztákolása is ilyen rozoga, német nevű török halászhajókban ringatózva, miközben fejünk fölött két alak (Titusz és törökje?) himbálózik egy siklóernyő ernyedt kötelén.
Arról az opcióról már esett szó korábban, hogy Tituszom "szófelhőregény" legyen, ám odáig tán mégsem merészkednék töröklerántó bátorságomban, hogy képregényt fabrikáljak
a történetből. Már csak ennek az általam és a légteres alfejezetet vagy beszúrást sugalló Matyi fiam által is kedvelt műfaj nemzetközi nevének viccelődő felhangjai : "Comic strip" miatt sem. Következtében sem. Maradjunk kívül a Szmirnától vagy az egykori görög Trójától nem messzire fekvő kis török halászkikötő veszélyes hullámtörőjén, s figyeljük, mi történik odafenn a levegőben!
Komisz komix. - Végül addig hajtogatjuk e siklóernyő szakadozott selymeit, hogy a szereplőkből- visszamenőleg- komisszárok, komitácsik vagy komenisták lesznek...ami.
--
Hálisten vannak azért magányos harcosok Tituszon kívül is. Figyeltétek a szakállas vietnami veteránt a hírekben, aki egyedül indult az afgán hegyekbe, hogy eltegye végre a láb alól az ő rég kiválasztott, ám zászlajába makacsul kapaszkodó törökjét?

2010. június 15., kedd

"Reggel, amikor nagy az árnyék"

Noo-wan* az élet hosszúságáról.

Ami az életkoromat illeti,
Lassan két Nagy Sándor kitelne belőlem,
Négy Tutankhamón, három Petőfi.

Egy bölcs mondta egyszer: reggel mutatkozz,
Amikor nagy az árnyék.

----------

Noo-wan Nose egy általam kitalált "szingapuri", azaz szingaléz költő. Szójáték akarna lenni, bár van, aki figyelmeztet, az ember csak anyanyelvén próbálkozzék szójátékokkal, az angol No One Knows (ki tudja? Senki se tudja) kifejezésből. Lásd bővebben a Régebbi bejegyzéseknél: 2009.06.29, 2010 02.15 valamint 03.29. Ha beírod a keresőbe, kiderül, hogy valaki már nicknévként is fölvette. Ilyen noo-wanos vers már jött a Mozgóban, és legutóbb (igaz a szingapuri referencia megemlítése nélkül, A kifordított kabátujj címmel) a Prae folyóirat legutóbbi számában.
A Nose még halovány utalás Ovidius gúnynevére, a Nasóra is. Ahogy öregszem, akár Anyámnak nem sokkal korai halála előtt, észrevettem, hogy nyúlik, görbül és vékonyszik az orrom. Ennyit a nózikról meg a hosszú árnyékokról így kora reggel.

2010. június 14., hétfő

Takács utca, Margit-nap




Margit- azaz pontosabban Gréta névnapjára-igyekeztünk nejemmel, aki részben szintén Margit. Útközben megálltunk a Takács utcánál, amit persze nem tudom,hogy az idén január 24-én megverselt Takáchokról vagy a tavaly november 24-én (véletlen épp Darci unokám születésnapján) itt a blogomban emlegetett rábasömjéni születésű nagy költőről, Takács Imréről, Nagy László kevés igazi barátai egyikéről neveztek el.

Margit-napkor persze talán nem Árpádföldre, hanem a Margit-szigetre kellene menni sétálni, bár ott meg nincsen Takács utca, hanem ott vannak azok a pokolbéli helyek, melyeket oly hosszan-hosszan és borzongatóan fest Nádas Péter a Párhuzamos történetekben. A Margit-szigetet meg épp a napokban akarja elmosni Nádas kegyetlen Dunája. A Párhuzamos történetekből egy mohácsi hóhér is rémlik. Busók városa, hóhérváros: Mohács, oda se megyek többet.
Maradjunk a derűs Sashalmon és a lassan luxus-lakóteleppé avanzsáló Árpádföldön, ahová nem ár.. - jav: nem ér az ár.
--
NB. Most látom, hogy a fotón az utcanévtáblán nem Árpádföld, hanem Cinkota olvasható a Takács utcanévtábla tetején.
Vajon ezt a határmódosítást is a Nagy-Trianon palotában intézték így a nagyhatalmak? Vagy idáig ért a sokáig oly nagyhatalmas, ám a tegnap végre megbukott Fico mindent a cinkotai szlovákok kezére játszó ármánykodása? :)

2010. június 12., szombat

A szorongattatások javunkra válnak?

Tituszomhoz találtam egy Érszegi Géza-írást a neten a déli harangszóról:


Harangszó és ima a pogányok ellen
III. Callixtus pápa (1455-58) 1456-ban a keresztény világ főpapjaihoz intézett levelében leírja, milyen nehéz helyzetbe került a kereszténység azáltal, hogy Konstantinápoly elesett (1453). A pápa felsorolja az addig tett intézkedéseit. Az egyháziakra tizedet vetett ki, hogy legyen miből fedezni a védekezés költségeit. Követeket küldött mindenfelé, hogy keresztes hadjáratra készüljenek, a keresztény fejedelmek pedig béküljenek ki egymással. A katonaság parancsnokát (Lodovico Trevisano) pedig megbízta, hogy tengeri hajóhadat vezessen.
Előírta, hogy bíborosig bezárólag minden pap misében emlékezzen meg a veszélyről, és imádkozzák el az "Omnipotens sempiterne Deus" kezdetű, pogányok elleni imát.
De hogy ne csak a papság, hanem minden hívő részt vehessen ebben, meghagyta, hogy mindenütt a nona (délután 3 óra) és a vesperás (este 6 óra) közötti időben félóránként, háromszor egymás után húzzák meg a harangokat és imádkozzanak el egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet. Az egy alkalommal imádkozók 40 nap, a háromszor térden állva könyörgők 100 nap búcsúban részesülnek.
Ezenkívül minden hónap első vasárnapján tartsanak a pogányok ellen mondott ünnepi misével egybekötött körmenetet, ezen mind a nép, mind pedig a világi és szerzetes papság vegyen részt, s ha valaki jó hitszónok, tartson prédikációt. Magyarázzák el a népnek: a szorongattatások, szenvedések javukra válnak."
---
Trevisano - jut eszembe hajónapló-íróként - ugyancsak bajban lenne, ha ma kéne hajóhadával elindulnia: párás melegben lógnak a vitorlák, teljes a szélcsend, csak a tömérdek szúnyog röpdös a fedélzeten. Ez a megpróbáltatás vajon mennyire válik javára a matrózoknak?

2010. június 10., csütörtök

Dugovics Titusz kisfia / kisunokája? - Quim Monzo nyomán



Egy facebookos bejegyzésem:

Heló, Laci, épp egy katalán írót olvasok: Quim Monzo: Guadalajara címmel rövid írások. Európa, Modern Könyvtár, most jött ki. A fülszöveg szerint "a katalán Örkény". Ez azért talán nem igaz, de elég groteszk. Eddig legjobban az Irodalom c. rövid írása tetszett, minden profi művésznek ajánlom, Neked is. Én most a Tell Vilmos gyerekével kapcsolatos kis sztorit olvasom (A helvétek szabadsága), majd ennek nyomán hamarosan megírom készülő regényem egyik alfejezetét, amelyben a kis Dugovics Titusz a Mátyás királytól apja hőstettéért kapott Tej falu templomtornyában próbálgatja a Fater hőstettét, csak nemigen akad vállalkozó a török szerepére. :)
-------

Különben pedig, mivel mint tudjuk: minden mindennel szorosan összefügg, Tell Vilmosról egyszer már megírtam én is a magamét, ha nem is Dugovics Titusszal, hanem a saját nagyapámmal kapcsolatban:

„Nagyapátok” - sohase Béla!- volt a múltidéző történetek tárgya, amelyek úgy kezdődtek, hogy: „gyerekek, most ezt elmondom nektek, de vigyázzatok, olyan büdös kommunista világot élünk, hogy ezeket jól megjegyzitek, de nem beszéltek róla soha, senkinek”. Nem sok fénykép maradt nagyapánkról. Volt ez a hiúzos, volt egy, amelyiken rövid, tüskés szakállal, profilból látszott, fiatal erős ember, mint a magyar kártyán,- mért magyar?, mikor csupa svájci hősök: a Rudenz Ulrich, a Fürst Walter, a Tell Vilmos, vékony, döntött zsinórírásos betűkkel. Később láttam egy Hemingway-képet is, ami Nagyapátok szakállas fényképére emlékeztetett.
Ha rövidebb mese ígérkezett, akkor én a magyar kártyából, ha hosszabb, akkor a két paklis römi-csomagból építettem mese közben a kártyaváraimat. A lányok, a két másik unoka, gyöngyöt fűztek, vagy Kicsivel mind a négyen kötött rongydarabokat fejtettünk, és a bondor fonalakból, takács-csomóval végtelenné kötve a szálakat, színenként válogatva, testes gombolyagokat készítettünk..., stb."
---
"Nagyapátok" Holmi, 2008. augusztusi szám, 1006-1008 o., fönt van a Neten is, írd be a keresőbe: Tokai András, Holmi, de olvasható lesz készülő Hapax legómena-Egyszeri olvasatok c. kötetemben is.
---
Különben mint látható, itt Helvetiában, meg a Vas megyei Tejben nyár lett, érik a ribizli. (Mennyivel nehezebb lehet egy ribizlit nyolcvan méterről nyíllal lelőni a gyerek fejéről! :))

2010. június 9., szerda

Közjáték Tituszhoz - találkozás Füst Milánnal




Ideiglenes emlékművek c. kötetemben (megtalálható a Magyar Elektronikus Könyvtárban) még nem tudtam, hogy a nagyárnyékos emberrel majd egyszer egy ilyen verőfényes napon találkozom a Városligetben...

FŐHAJTÁS
FÜST MILÁN NAGY ÁRNYÉKA
ELŐTT
Jársz a vakok közt, szemedre tapasztva tenyeredet.
Milyen fölösleges! Hiszen csak részleges titok,
amit e lelkifurdalással oly régóta cipelsz.
Gyülekezik. Mint utolsóelőtti.
Fölénk tolul fekete felhője, amint
elér az árnyék vonulóban
mindent, mi huzamosabban egyhelyütt tartózkodik.
De te csak hallgass. Te légy az első,
ki téli esőtől iszamós rögöt
hajít a mély gödörbe
a távollevőnek
jelképes sírbatételekor.
De hisz még megjelenhet!
És föl is ülhet a billegő saroglyán.
De nem vigasz lesz az sem, nem megkönnyebbülés,
csak az egymásra-mutogatás veszi kezdetét.
Tartsátok vonuló
árnyéknak, versnek ezt,
tartsátok bárminek.
Rátok vetül. És súlya az
iszamós rögnek említett
jelképes súlya lesz.

2010. június 7., hétfő

Csak egy nyél és merő lobogás


Létrán a zászló, először. Várj, Titusz, még kétszer lehanyatlik! Tudja, és vár. Másodszor nyíl találja a zászlóvivőt, s harmadszor már a falra hágó török kezéből ütik ki a zászlót. Most lesz a legvadabb a harc. Sebesült, halott törökökkel söprik le a létrákról a fölfelé kapaszkodókat: a mögöttük törekedők kardjába, lándzsájába esnek. Itt tombol egyszerre minden háborús film, anakronisztikus tankok forognak egyik oldalon leszakadt lánctalppal, csattannak az ötödikről ledobott benzinespalackok, hirtelen föllobbanó lángjuk sisteregve gyújt ruhát, bőrt, fegyvert, nedves falat; és az eloszló füst mögül előjön végleg az ellenséges zászló. Nem lófarok és nem zöld selyem. Csak egy nyél és merő lobogás. És a török, akinek arca nincs, már kúszik fölfelé, Titusz meg, mint minden álmában, a sportszerű verseny, koncepciózus feszültségteremtés feltételei szerint fórt ad neki, s csak kissé később veti utána magát. Így lassan éri be, az utolsó pillanatban. És megragadja, megragadja a zászlót.
A mélység és a halál örvénye most nyílik, s a nagy küzdelemre ámulók csöndjének örvénye is: egyazon pillanatban. Sivítva lefelé szűkülő spirális, amelybe szíve ólomsúllyal…

2010. június 4., péntek

A harang mégis szól* több mint ötszáz éve!


Titusz-regényem háttérmunkálataiból:

Dugovics Titusz személye és az általa végrehajtott Fossbury-flop lehet, sőt biztos, hogy puszta legenda, de a harang mégis szól a nádorfejérvári diadal emlékére, immár több mint ötszáz éve. Hunyadi és Kapisztrán, valamint III. Callixtus pápa sikeres joint venture-ének emlékezetére. Furcsa történelmi pillanat: Európa összefogott, igaz hatalmas volt az ijedelem, merre halad a török Konstantinápoly óriási riadalmat keltő 1453-as bevétele után? És még a Halley-üstökös is!** Nádorfejérvár egyébként még ennél is régebben, majd újabb négyszáz évvel korábban, a besenyőkkel való sikeres csatázásnak is helyszíne volt, ahogy erről a Gellért-legenda tudósít: „— Nádorfejérvár ostrománál 1072-ben a megölt besenyők fejeit a király elé hordották, és pedig miként a krónikás mentegetőzve jónak látja említeni : azoknak a várban levő szövetségesei : a görögök és bolgárok ijesztéseül. „

Ez a III. Calixtus (mert hogy a létező és nem létező, vagy duplán is létező személyek e ravasz történet minden nyúlványában folyamatosan szórakoznak velünk, volt egy III. Callixtus ellenpápa is már a XI. században ) ráadásul Borgia névre hallgatott őszentségesülése előtt. Mint egy Ecclestone a Forma 1-es versenyzőket, úgy sztárolta és menedzselte korának hírességeit. Alighogy Hunyadi kidőlt a sorból, egyből becserkészte a kor következő legismertebb pankrátorát, magát Szkander béget, és rábízta a soron következő keresztes háború vezetését. Hogy mennyire volt makedón ez a Nagy Sándor, mint balkezes, kékszemű és feltehetően homoszexuális világhódító elődje, ugyancsak nagy kérdés, de ezt meghagyjuk a szkipetológusoknak, ha van ilyen nevű foglalkozás…
*
Miért szól délben a harang?
A pápai bullának többnyire nyomtatott változata ismert, ami a Vatikáni Titkos Levéltárban őrzött Registri Vaticani kötetében lévő szövegre megy vissza. Ismert azonban a bulla eredeti példánya is. A kisebb-nagyobb különbségeket nem számítva a keltezésben tér el egymástól számottevően a két szöveg. Míg a Registri Vaticaniba másolt szöveg Szent Péter és Pál ünnepén, azaz június 29-én kelt, a bulla másfél héttel korábbra, június 20-ra van keltezve. A napi keltezés azonban az eredeti pápai bullában más tintával van írva, ami azt jelenti, hogy az ismeretlen időben meghozott pápai döntés nyomán az eredeti bullákat különböző időpontokban kezdték terjeszteni, s csak az utolsó néhány elküldését regisztrálták a Registri Vaticaniban. Ez érthető is, hiszen a terjedelmes és nagy jelentőségű bulla nem kevés munkát róhatott az Apostoli Kancelláriára, s ezek elkészítése és expediálása jelentős időt vett igénybe. Nem lehetetlen tehát, hogy a pápai bulla első példányainak kiadása akár hetekkel is megelőzte a Registri Vaticani sorozatba iktatott szöveg kiadását. Ámbár aligha kétséges, magyar vonatkozású ez a pápai bulla, mégis egyetlen szóval sem említik benne a veszélynek leginkább kitett Magyarországot.
Ennek alapján vannak, akik úgy vélik: mivel III. Callixtus pápa a nándorfehérvári diadal (július 22.) előtt adta ki híres bulláját, a déli harangszó nem a nándorfehérvári csatáról való megemlékezésül szól nap mint nap. Számtalan jele van azonban annak, hogy III. Callixtus pápa és a kortársak az ima erejének tulajdonították, hogy a Kapisztrán Szent János gyújtó hatású beszédeinek hatására összegyűlt keresztes seregek Hunyadi János vezetésével 1456-ban megvédték a kereszténység védőbástyáját, Nándorfehérvárt. Többek között ennek emlékére 1457. augusztus 6-án rendelte el a pápa az Urunk színeváltozása ünnepét.

**A 15. századtól mind erőteljesebben hódított az oszmán birodalom, és Európa kapuja: Magyarország felé fordult. A déli végeken Szendrő és Galambóc vára elesett. Útjában Nándorfehérvár állt. A Halley-üstökös 1456. évi visszatérésében Hunyadi János harcait és a nándorfehérvári csata jelét látta több krónikás. Akkortájt rendelte el a pápa a dél körüli harangozást a templomokban lényegében az üstökös képében megjelent gonosz ellen (többen magát a sátánt vélték felfedezni az üstökösben). Az üstökös kardra emlékeztető alakja közeli háborút sejtetett. A keresztények jatagánt vagy kindzsát – török kardot és tőrt –, a törökök keresztet láttak az üstökösben. Tehát a déli harangszó hagyománya egyfelől a pápai rendelettel, másfelől az időben, azaz kronológiailag közeli nándorfehérvári diadallal is kapcsolatos

Trianon: "Nem volt saját politikájuk?"


Trianonról már írtam- engesztelődéses fekvésben - tegnapelőtti bejegyzésemben is,
most egy Kavafisz-parafrázis Aranykor, ezüstkor, vackor c. 2006-os kötetemből (a vers korábban jött a Mozgó Vlágban is )

A menekülőművész
(Még egy Kavafisz-apokrif)

Egy verseket író barbár vetődött városunkba.
Hivalkodóan foltos nadrágban jár. A foltra
valami olyasmi van hímezve, hogy a fia bajnok.*

Kétségtelen: egyet-mást hallott a mi görög költészetünkről,
és nagyon alexandriai, ahogyan gúnyolja magát.
Rejtélyes a pasas, de ki nem az?
Hisz legjobb ismerőseidről, hisz önmagadról
- mondta nemrégen orgonahangján Kavafisz -
se tudsz meg semmi pontosat, vagy véglegest soha.

Menekülőművésznek mondja magát a barbár, ha van ilyen foglalkozás.
Jól megfér közöttünk az ipse. Mi itt
a Trianon Kávéházban töltjük az estéinket. Az idegen
egészen lázba jön a kávéház nevétől.
Azt mondja, hogy hazáját egy Kis Trianon nevű palotában osztották szét
szomszédaik között a nagyhatalmak, és hogy ez sorsszerű volt:
háborúikban mindig a rossz oldalra álltak.

Miféle oldalakra? - kérdem. Nem volt saját politikájuk?
Magyarokról beszél, és van is ilyesmi a Bíborbanszületettnél,
akik küldöttségeket küldözgettek Bizáncba,
de aztán egyre jobban Rómához dörgölőztek,
megpróbálták az illír tengerpartot uralni,
de hajózni sose tudtak, és sehogyse boldogultak, mint a szebblelkű szlávok
a mi cirkalmas görög betűinkkel.

Jófiú, nagy alkalmazkodó ez a barbár, na és a búsulásban
egészen verhetetlen. Ha kérdem, hogy bennünk
alexandriai hellénekben mit szeret annyira,
azt mondja, azt, hogy mi is lúzerek vagyunk.

Na jól van, Andreasz, (ezt a görög hangzású nevet viseli)
csakhogy tudod, ezt is: a veszteségmegélést,
mi görögök fedeztük fel és tökéletesítettük.
Itt mutatjuk be Alexandriában, hogy előbb a diaszpóra,
aztán az anyaországi többség
úgyis elpusztulunk mind a nagy mediterrán
hőségben, koszban; ebben az egész pán-hellén
tök-egyformaságban.


________________________________________
* Arra célozhat, amikor cigarettával kiégetett farmeromat Matyi borneói „Gauloises Raid" túlélő-versenyének emblémájával foltoztam meg.

----------------

Na és a helyszín: a versailles-i Nagy-Trianon palota:
Az I. világháború utáni magyar békeszerződést 1920. június 4-én írták alá a Nagy-Trianon kastélyban.

Sok forrás még a közelmúltban is a Kis-Trianon kastélyt nevezte meg helyszínként, illetve a két Trianon palota közti (nem létező) folyosót. Ablonczy Balázs történész kutatásai szerint az utóbbi tévhit forrása valószínűleg a Pesti Napló 1920. június 4-ei száma. A Kis-Trianon már csak azért sem jöhet szóba, mert ebben egyszerűen nincs a ceremónián résztvevő hetven-nyolcvan ember befogadására alkalmas nagyságú terem.

Magyarország békeszerződését a Cotelle-csarnokban (Galérie des Cotelles), ebben az 52 méter hosszú és hét méter széles (valóban folyosónak tetsző) teremben írták alá. (Az aláírás emlékét kis tábla őrzi.) (Wikipédia)

2010. június 3., csütörtök

Gyerekkorom helyszíne

 

Ime a Simor, később Vajda Péter u. 43, ún. városi ház, amelynek harmadik emeleti erkélyéről, a kőszolop mellől, amiről már volt szó itt a blogban "A kőoszlop szaga" címmel, megkezdtem a világ szemlélését. Van egy vers is erről :

A Simor utca 43.,
majd később Vajda Péter ugyanannyi
húsz lépésnyire volt a Gyártól,
és hallottuk a gőz-pörölyt duhogni.

Az a nagy ház egy kerek világ volt:
jókkal, közömbösökkel, gonoszokkal.
Alakítottunk két gyerek-tábort,
és háborúztunk oktalan okokkal.

Kegyetlen próbák sora: gyerek élet!
Mered vagy nem mered, érted vagy nem érted.
Felírták: "JÁTSZÓTERET AZ IFJÚSÁGNAK!"
aztán a forradalmi ifjak...disszidáltak.

------------

Tokai András: Ideiglenes lakások versciklus bevezető darabja, az Aranykor, ezüstkor, vackor c. kötetemből
Posted by Picasa
.

Nos, érdekes, nem találom ezt a bejegyzést, úgyhogy megismétlem:
A kőoszlop és egyéb dolgok szaga
„A NASA űrhajósai szerint az űr szaga leginkább a sült húséra és a forró fémére emlékeztet”


Ez a kicsi írás arról szól, hogy még a kőnek is van illata. A kerek homokkő oszlopnak, amelyből az egész hatalmas házban összesen csak négy darab volt, a harmadikon, a sarokteraszokon, mert a földszinti teraszok beépített verandák voltak, az elsőn és a másodikon pedig közönséges, négyszögletes vakolt téglaoszlopok álltak a teraszok sarkán. A negyedik emeleti teraszok fedetlenek lévén, például a fölöttünk lakó Fiers fiúk terasza már egészen oszlop nélkül nyílt a szabad égre. A kőoszlop mellől esett a legjobb kilátás: jobbra a Népligetre, egészen a Fradi pályához közeli víztoronyig, szemben a Ganz-gyárra, bal felé erősen kihajolva a Kolónia ugyancsak víztornyot rejtő romantikus bástyatornyáig, és amögött a Mávag, az Orczy tér és a Belváros felé.
Ha a nap sütötte, jó volt hozzáfektetnem az arcomat a rücskös kőhöz, és akkor éreztem, mint később, mikor valódi sivatagokba jutottam, rájövök: a napkelte után egy-két órával a levegőt lassan remegtető, forrósodó homok és elszórt kövek térdig, majd följebb, orromig föllebegő szagát. Azt a semmi máshoz nem fogható száraz-édes illatot.
Esős időben azonban savanyú mész, és különösen belül, ahol a nap sohasem érte, erdei avar illata volt ugyanannak a kőnek.

De minden egyébnek is volt, van és lesz illata. Ha lesz… Mostanában, hogy az irodalom leszámol a befejezett és tanulságos történetekkel, és csak nyilakkal és utalásokkal bökdös az élet szétrugdosott mozaikdarabkákként szanaszét heverő úgynevezett értelme felé, én miért ne kíséreljem meg a megfoghatatlant: múlót és keletkezőt az ellebbenővel ábrázolni?

2010. június 2., szerda

JÖN A KÖNYVHÉT


Deák László: Fogadom ajándékod, idő.
(válogatott versek) szerk. Zsille Gábor

Kortárs költők kincsestára 1.


A Kortárs költők kincsestára sorozatban a napjainkban immár sok kötetes életművel rendelkező költők verseiből adunk egy szűk, de annál fontosabb válogatást bemutatva az életmű egészét, sokszínűségét, irányait és fordulópontjait.


Az első kötet a tragikusan korán elhunyt Deák László verseiből nyújt válogatást. Fanyar életbölcsesség, a nehézségeken fe­lülemelkedő irónia és a pazar nyelvjátékok­ jellemzik költészetét. A fővárosi élet mindennapi helyszíneit, hétköznapjaink soro­zatos nyűgjeit tudta olyan módon versbe foglalni, hogy mindig meglátta a szürke mögött a színeket, a szo­morú mögött a reményt keltő fényt, az esetlenség, gyengeség mögött a lelki nemesség gazdagságát. Reneszánsz típusú­ művész volt: az irodalmon túl értett a zenéhez, különösen a jazzhez, és remekül festett, tagja volt a No 1. művészeti csoportnak. A kötet borítóján is az ő képének részlete látható.


Verseit lapozva újra megelevenedik előttünk az elmúlt négy évtized sajá­tos tükörképe, néha elrajzolt alakokkal, helyzetekkel tűzdelve,­ de mindig kiolthatatlan szeretettel az élet iránt.


Megjelenés éve: 2010

Terjedelem: 144 oldal

ISBN 978-963-9605-93-0

Bolti ár: 2200 Ft

2010. június 1., kedd

Naposabb júniust! Míg más is meg nem engesztelődik...

Zuhog vigasztalanul- írom hajnali levelezőtársamnak.
El fogja mosni a könyvhetet is, de egyszer persze minden megpróbáltatásnak vége.
Naposabb júniust!
Június nekem nem csak azért, mert az új kormány a trianoni emléknapot minek is? - összetartozás napjának? nyilvánította, az engesztelődés hónapja. Erről régen, még mikoriban a Nagy Imre-újratemetés volt, hosszú verset is írtam, na a végét bele is teszem a blogomba:

Tokai András: A Másik

/.../

11.

Én más vagyok.
Vagy más leszek.
Vagy egy vagyok, csak
vonz a másság.

Keserű bodza-illatot:
szívom a más-lehelletű
növények húsosabb
kipárolgását.

Nem nyűgöznek engem istenek,
és nem vagyok már rég materialista.
Hegyen sikot, síkon hegyet
kutatok; mindent másához iszonyítva.

Csak a rend nyugtat meg. Az, ami nincsen.
Vagy ha van is, a mása az csak.
Anyám ha élne, szép káromló szelíden
mondaná: Rosseb. Fordulj a falnak!

12.
/ A szuverén/
Kardom és pallosom és lándzsám,
és rézből való rizs-merő csefcsirem
a kétfülű, nagy vörösréz-bödönben
távoli utaimnak fölös emlékei.

Mert mindig csak magamban, Mőbiusz-körökben
utaztam : engem jártak a tájak selymes rétjei.
Vagy ott, vagy itt: csak magamban keringtem,
akármi forró partokig jutottam.

Mind az én testemnek távol országából
valók csanakjaim és hosszu késeim.
S ha jobban tudom, mit kevésbé tudtam,
csak mert ki- és belestem
másik magamnak titkos résein.

13.
/Júniusok/

Egy szék. Egy kosár. A szombati ujság.
Az áhitat egyszerü kellékei.
Söprü, cirokkal fölfelé.
Mintha mások más emlékei.

Juharzöld. Füzöld. Rózsalevél-zöld.
A nyarat magába engedi.
Tarkótájt jut be templomába,
megtölti lábujjtól fejtetőig.

És hordja a júniust magában,
míg más is meg nem engesztelődik.

(1989 február-június-október)

-------------------------
Megjelent először a Mozgó Világban röviddel az újratemetés után, talán valamelyik 1990-es számban, majd 2006-os Aranykor, ezüstkor, vackor c. kötetemben. Orbán Ottó az általa ismert verseim közül ezt szerette legjobban. "testünk templomáról" sokat gondolkodtam Szt. Pál, Szt. Ágoston, és -nevetni fogtok- Nádas Péter nyomán