DSCF7875.JPG)
Az ifjabb Takách Béla meg a három Takách-lány
Maradtak hát a lányok. Azokban nem volt sok köszönet. A legnagyobbik: Zsuzsa, az én anyám, az apjára ütött. De minek egy lánygyereknek ekkora termet és ekkora száj? A két másiknak, Bözsinek és Vicának meg az eszével volt a baj. Az egyiknek túl sok volt ebből – tán mert hogy gyerekkorában rossz nyelvek szerint az udvarról a tikszart szerette csipegetni –, a másiknak túl kevés. Egyiket se tudta rendesen, időben férjhez adni. Ahogy ezt ő mondogatta, vazsmégyei tájszólással:” fírhöanni „, ebben benne volt a lányos anyák minden keserűsége. Csupa vesződség volt ez a három, mire egymagában nagy nehezen fölnevelte őket, meg mire eladósorba keveredtek, má gyütt is a második háború. Azt mi lett a víge, istenem? Csak gyerekek lettek, férjek sehol. – (Tokai András: Kicsink, ld. Holmi, 2008. augusztusi szám)
Azon a szép, barnás tónusú fényképen, ami 1931-ben készült Reszler Műtermében (Szombathely, Sztháromság-tér 8.) még az ifj. Takách Béla is rajta van, hadapród-egyenruhában. Sajnos nem tudom, hogy a kicsi, vézna, ábrándos tekintetű Bélát melyik hadapródiskolába adták, s hogy elvégezte-e? Kicsi nagyanyánknak férje, Takách Béla százados korai, 1927-es halála után, amikor több mint 40 éves özvegysége megkezdődött, oly nagy fájdalom lehetett egyetlen fiának húsz éves korában történt elvesztése, hogy róla nekünk, unokáknak soha nem beszélt. Talán Vicától tudom, hogy valami fatelepen dolgozott tisztviselőként, tehát hivatásos katona semmiképp sem lett, ám elvitte egy –talán akkoriban ragályos? – agyhártyagyulladás. Ha megéri a II. Világháborút, nyilván behívják katonának, vagy önkéntesnek áll, és biztosan odavész, hisz hiányzott belőle apjának ereje és életrevalósága, amellyel ő az I. Világháborút hét sebesüléssel mégiscsak átvészelte.
Maradtak hát a lányok.
1) A Vica
Persze, már ő sem él. Harmadiknak született, másodikként halt meg a három Takách-lány közül. Amit fönt a mottóban a lányok nehéz kiházasításáról írtam, nem is igaz egészen. Vicát, a három lány közül a legkisebbet hamar sikerült firhöanni, méghozzá első pillanatban úgy tűnt: parádésan. Maradt valamelyik fényképes dobozban, no nem fénykép az esküvőről, de egy díszes meghívó, mondjuk 1943-ből vagy 44-ből, tehát úgy 20 vagy 21 éves korából Vica esküvőjére a „Rabajjerrel”., amely szerint „alsó-és felsőgelléri és nemesbogyai Takách Éva kisasszony férjhez megy a Rabajjerhez, akinek a családi emlékezet még csak a keresztnevét sem őrizte meg. Ez a valójában Rauchbauer nevű alak egy fél-magyar, fél-osztrák pubi volt, a pesti jó társaság kedvence, akinek állítólag textilgyára és egész bérházai voltak Bécsben. Hogy mért élt Pesten a pubi a mamájával? Erről nem beszéltek. Talán Rabajjerék nem voltak egész tiszta vérű osztrákok, és az Anschluss elől menekültek Pestre, némi vagyonkát idementve? A botrány akkor tört ki, mikor Kicsi nagyanyánk vezetésével Budapest várható ostroma elől előbb Szombathelyre (ahol átélték a 45. március 4-i szőnyegbombázást) majd Bécsbe „vonultak vissza” (ahol a Burgtheater pincéjéban átvészelték Bécs szőnyegbombázását is). Itt, persze nem a pincében, hanem Rabajjerék valamelyik bérházában mégiscsak megmaradt lakásban derült ki, hogy a friss házas Rabajjer (Uram, teremtőm!) a saját mamájával folytat szerelmi viszonyt! Szörnyülködés, botrány, sikítozás, szakítás. Vicának azonban az esetet még évtizedek múlva is az orra alá dörgölték: Hogyhogy nem vette korábban észre?
Vicának szerencsére nem lett gyereke Rabajjertől, de szerencsétlenségére később sem lehetett senkitől.. Viszont szerette a gyerekeket, ezért fűnek-fának elvállalta a keresztanyaságát. És nem bízott ezután a pubikban; kizárólag nála jóval idősebb, lehetőleg kopasz, házas embereknek engedte meg, hogy udvaroljanak neki. A háború és egy rövid bajorországi menekülttábori kitérő után Pestre visszatérve, mikor még mind a három Takách-lány: A Zsu, a Bözsi és a Vica is anyja szoknyája mellett élt, Vicát azért szekálták, mert egy kopasz, öreg „melóssal”, a valamilyen Matyival kezdett viszonyt. Ez a Matyi egyébként, ha tényleg melós volt is (ám ki tudja, mik voltak a melósok, ahogy akkoriban mondták: „az Ostrom előtt”? ), régimódi úriemberként kiöltözve jelent meg délutánonként, virággal, kis üveg itallal, és rögtön bezárkóztak Vicával az egykori cselédszobába, ahol a Vica egymagában, a családtól többi részétől a hosszú előszobával és a hatalmas konyhával elválasztva, sőt a konyhán át külön bejárattal, független, elvált nőként élte a maga szabados életét.
A Matyi-korszak aztán elmúlt, a Vica egy másik „melóst” talált magának: a Lajost. Ez a Lajos Vica számos keresztgyerekének apja volt. Neki már volt vezetékneve is. Ő volt a Krámer. Krámer Lajos colos, sokat vigyorgó alak volt, házasember, akinek azonban betegeskedett a felesége. Így a Vicánál vigasztalódott. Ha bérházat nem is, egy miniatűr kislakást szerzett a Vicának a Várhoz vezető Ostrom utcában, és Vica nyomban oda is költözött.
És az sem igaz, hogy buta lett volna a Vica nénikém. Mi az, hogy butaság? Nézett bele a világba a mosolygós szürke szemével, leperegtek róla a bántások és szekálások, soha meg nem sértődött senkire, igaz, talán nem is értette a gúnyos megjegyzéseket. Az egyszerű és gyors megoldásokat szerette. Évtizedekig, haláláig ellenállt egy igazi férfi, a negyvenes-ötvenes évek sokszoros magyar vitorlásbajnoka, „Duló” udvarlásának, és bizonyára neki volt igaza. Duló ugyanis – Isten nyugosztalja – bármilyen nagy sportember volt legénykorában, komplett mániás őrültté edzette magát afölötti elkeseredésében, hogy nem vitték ki az 1956-os Melbourni-i olimpiára. Guiness-világcsúcstartó lett így is: több mint ötven éven keresztül volt rokkantnyugdíjas, több mint negyven éven keresztül nem tette ki a lábát napfénynél az utcára, és utolsó húsz évében beragasztott ablakokkal élt: soha nem szellőztetett. Az utcai poron kívül ugyanis nagyon tartott a földönkívüliektől, akik meg akarták szerezni hosszú évtizedeken keresztül mániákus rendszerességgel készített dokumentumait egyrészt arról, hogy a Gellért-hegy szikláira ógörög szobrászok fölvésték az egész Íliászt és Odüsszeiát, másrészt, hogy éjszakai népligeti sétái alkalmával gyűjtött csillogó kavicsokra a Világegyetem története van nano-méretű ékírás-jelekkel felírva, mely kövecskéket tízezer-számra, rendszerezve őrzött légszigetelt lakása íróasztalán és minden elképzelhető vízszintes felületén. De róla majd egyszer külön történet következik, talán…
Duló tehát hiába epekedett Vicáért, Vica Krámerné lett a Lajos feleségének halála után: mamája az addigi keresztgyerekeinek. Sajnos aztán Lajos is hamar első felesége után ment: rákban halt meg, mint szinte mindenki ebben a szomorú történetben.
Níllre, im rátört a gyász.
Erynn fiáért rí a rét .
…
…
Lelkünknek fénye rejtezik,
éltünk adója megholt
.
.
A Tanító ki versbe szedte
Világunk minden törzseit
.
.
Vagyunk, mint hárfa – húrja híján,
Vagyunk szentegyház – papja nélkül.
(Ez a mintegy 400 soros, több változatban
fennmaradt és a 7. századtól kezdve kódexekben újra, s újramásolt Szent-Kolumba-sirató egyik verziójának bevezetője. Más változatban másként kezdődik. A 400 soros alapszöveghez, soronként néha 8-10, sőt több sornyi glosszát adnak a fennmaradt kódexek, amelyek magyarázatként a sirató szavainak hátterében álló ó-ír népdalokat és epikus költemények pársoros részeit adják – így egy-egy komplett Amra vaskos kora-középkori kódexeket, mai nyomtatásban egész karcsú kis könyvet tenne ki. T.A.)
