Hatalmas volt a nyár, Mösszjő
Apollinár. Nézze csak, ott jő
Rilke úr! Képzeletbéli szümpózion
egy Thurn und Taxis birtokon:
A prágai német, a franciásult lengyel meg én magam:
egy megmagyarult jenki,
vagy ha úgy jobban tetszik:
Mr. Nose, , a szingapuri senki,
a nagyorrú Noo-Wan.
(Hatalmas volt a nyár)
Hatalmas volt a nyár.
Hatalmasak az utolsó nyarak,
ahogy az elsők is oly hatalmasak.
Lesz-e hatalmas őszünk
vagy csak továbbmérgeződünk?
Ó, Gíjjom Apollinár,
ó, Rájner, Mária, Rilka,
vegyetek imáitokba.
2009. június 29., hétfő
2009. június 27., szombat
köd, köd, köd, pedig talán ma indul a Kékszalag
Fedélzetei napló: Köd, köd, köd, mint George Szirtes emlékezetes Nova Zembla-versében. Érdekes különben, hogy a trianoni veszteségek közt ritkán vagy soha nem emlegetjük a Ferenc József-föld elvesztését, pedig milyen zsíros, jó jégtáblák lehetnek ott, tele sugárzó radioaktivitással az ötvenes-hatvanas évek szovjet atombomba-kísérletei következtében: mi minden megteremne azon a televényen!
És a Kékszalag! Nemigen vettem hasznát vitorlás-igazolványomnak, bár érvényességét rendszeresen hosszabbíttatom. Egyszer majd azért megírom Duló, azaz Dulácska György, minden idők egyik legeredményesebb magyar vitorlázójának különös életét, aki ötven évig volt betege annak, hogy nem jutott ki a melbourne-i olimpiára.
És a Kékszalag! Nemigen vettem hasznát vitorlás-igazolványomnak, bár érvényességét rendszeresen hosszabbíttatom. Egyszer majd azért megírom Duló, azaz Dulácska György, minden idők egyik legeredményesebb magyar vitorlázójának különös életét, aki ötven évig volt betege annak, hogy nem jutott ki a melbourne-i olimpiára.
2009. június 25., csütörtök
Mátyás fiam hat nagyapja: Sándor nagypapa
Károly nagypapáról szó volt az előzőben, a többiek is sorra kerülnek majd. Úgy látszik, nagypapa létemre most így a nagypapák jutnak eszembe.
Sándor nagypapa, akiből holtában színészstúdió lett, általában szintén homokos telkén fogadott bennünket: nyaranként a hajdúböszörményi Petőfi-kertben. Ilyen huncutul vidám kék szemű ember, békés és bizakodó kevés volt a kései Kádár-korszakban, pedig nem sok oka volt Sándor nagypapának az örömre. Örök segédrendezői sorsra volt ítélve a tirannusként viselkedő Major Tamás és egyéb főrendezők mellett a Nemzeti Színházban. Rá se rántott, tette a dolgát, mivel történelem-szakos diplomája is volt a rendezői mellett, ő bogarászta hatalmas könyvtárából csíkos füzeteibe a történelmi darabok színész- instrukcióihoz szükséges adatokat, és ő foglalkozott a statiszták betanításával a tömegjelenetekben. Egy-két ilyen betanítós délutáni próbájára bejutottunk Matyi fiammal, aki persze még nem sokat értett az egészből. Csak annyit látott, hogy Sándor nagypapa sose ült le a széksorokba, ahogy a nagy rendezők teszik, hanem hol a színpadon, hol az első sor előtt szaladgált, korán kopaszodó szőke haját lengetve, és villogtatta a két nagy huncut kék szemét. A hangja nem volt épp a Nemzeti Színházba való, különösen, ha hangosan akart beszélni: szaggatott kappanhang tört elő a vékony kis ember torkából, ment mégis minden, mint a karikacsapás. Amihez hozzányúlt, az kész lett, mert makacsul végigvitte, amit elhatározott, és elvégezte a méltatlan, de szükséges feladatokat. A szőlőt is ő tartotta rendben nyaranként, ha megjelent, érni kezdett a sorok közt a gyümölcs, lobogni kezdett a sparheltban vagy a bogrács alatt a venyigetűz, megízesült a savanyú bor, és zamata lett a pecsétviasszal lezárt üvegből bugyogó ócska pálinkának. Neki, Károly nagypapával ellentétben, kigömbölyödött a krumplija, és saját hagymából, paprikából dolgozott. Kigömbölyödtek és megvidámodtak kék szeme tekintetében a nők is: varázslatosan tudott udvarolni. Nem csoda, hogy gyerekeim közül nem is saját édes unokájával, Matyival játszott a legtöbbet a homoki szőlőben zajló nyaralások során, hanem aranyszőke, ugyancsak kék szemű Márta lányomba szeretett bele, vele hancúrozott a legszívesebben. Hogy Mártának csak az egyik szeme kék, a másik szeme barna, az más történet, időben elővesszük majd azt is.) Korán vége szakadt aztán Sándor nagypapa mosolygós életének, mert belül mégis marhatta az igazi elismerés hiánya, örökös segédrendezősége. Még magához szelidített egy-két csinosabb statisztalányt, annyira, hogy utolsó élettársa már évekkel fiatalabb volt saját lányainál, de aztán hatvanéves kora körül hirtelen elvitte a gyomorrák.
Sándor nagypapáról nem a Nemzeti Színház honlapján olvashattok, hanem:
http://www.szegediszabadteri.hu/index.php?id=1241&cid=21784 - 19 -
Sándor nagypapa, akiből holtában színészstúdió lett, általában szintén homokos telkén fogadott bennünket: nyaranként a hajdúböszörményi Petőfi-kertben. Ilyen huncutul vidám kék szemű ember, békés és bizakodó kevés volt a kései Kádár-korszakban, pedig nem sok oka volt Sándor nagypapának az örömre. Örök segédrendezői sorsra volt ítélve a tirannusként viselkedő Major Tamás és egyéb főrendezők mellett a Nemzeti Színházban. Rá se rántott, tette a dolgát, mivel történelem-szakos diplomája is volt a rendezői mellett, ő bogarászta hatalmas könyvtárából csíkos füzeteibe a történelmi darabok színész- instrukcióihoz szükséges adatokat, és ő foglalkozott a statiszták betanításával a tömegjelenetekben. Egy-két ilyen betanítós délutáni próbájára bejutottunk Matyi fiammal, aki persze még nem sokat értett az egészből. Csak annyit látott, hogy Sándor nagypapa sose ült le a széksorokba, ahogy a nagy rendezők teszik, hanem hol a színpadon, hol az első sor előtt szaladgált, korán kopaszodó szőke haját lengetve, és villogtatta a két nagy huncut kék szemét. A hangja nem volt épp a Nemzeti Színházba való, különösen, ha hangosan akart beszélni: szaggatott kappanhang tört elő a vékony kis ember torkából, ment mégis minden, mint a karikacsapás. Amihez hozzányúlt, az kész lett, mert makacsul végigvitte, amit elhatározott, és elvégezte a méltatlan, de szükséges feladatokat. A szőlőt is ő tartotta rendben nyaranként, ha megjelent, érni kezdett a sorok közt a gyümölcs, lobogni kezdett a sparheltban vagy a bogrács alatt a venyigetűz, megízesült a savanyú bor, és zamata lett a pecsétviasszal lezárt üvegből bugyogó ócska pálinkának. Neki, Károly nagypapával ellentétben, kigömbölyödött a krumplija, és saját hagymából, paprikából dolgozott. Kigömbölyödtek és megvidámodtak kék szeme tekintetében a nők is: varázslatosan tudott udvarolni. Nem csoda, hogy gyerekeim közül nem is saját édes unokájával, Matyival játszott a legtöbbet a homoki szőlőben zajló nyaralások során, hanem aranyszőke, ugyancsak kék szemű Márta lányomba szeretett bele, vele hancúrozott a legszívesebben. Hogy Mártának csak az egyik szeme kék, a másik szeme barna, az más történet, időben elővesszük majd azt is.) Korán vége szakadt aztán Sándor nagypapa mosolygós életének, mert belül mégis marhatta az igazi elismerés hiánya, örökös segédrendezősége. Még magához szelidített egy-két csinosabb statisztalányt, annyira, hogy utolsó élettársa már évekkel fiatalabb volt saját lányainál, de aztán hatvanéves kora körül hirtelen elvitte a gyomorrák.
Sándor nagypapáról nem a Nemzeti Színház honlapján olvashattok, hanem:
http://www.szegediszabadteri.hu/index.php?id=1241&cid=21784 - 19 -
2009. június 24., szerda
A Fater, a "magari" vonat Egyiptomban és egyebek
Részlet Ab ovo usque ad mala c. készülő írásomból, ami a "faterról" szól:
"Hogy „fatert” írtam: érthető. Nálunk, a nyolcadik kerület szélén, a Népliget melletti nagy tisztviselőházban is így emlegette az udvaron, egymás közt minden gyerek az apját, otthon persze a megszólítás: Apu volt. Ez az Apufater egyszerre volt gyerek- és kamaszkorom bálványa és szörnyetege. Bálványa, mert melyik gyerek ne büszkélkedne azzal, hogy az ő faterja az, aki 500-as szóló Nortonon érkezik haza a munkából, és irtózatos pöfékeléssel a csillogó motoron jön föl a lépcsőházban egészen a harmadikig. Hogy – Na, fiam, akkor hazaugrunk! – kiáltással fölkapja, fölteszi a tankra, és százas tempóban alig egy óra alatt Kisújszállásig robog vele az akkor még macskaköves 4-es országúton. Hogy az egész ház és az összes Ganz-drukker tudja, az én faterom az, aki a balszélen fantasztikus cselekkel előrerohanva azokat az óriási gólokat rúgja a hétvégi meccseken, anélkül, hogy hét közben egyetlen edzésre lement volna. Igaz, a büszkélkedést meg is kellett szolgálni. Fater edzés helyett a Lendvayba járt a haverjaival. Ez a vendéglő, nagy kerthelyiséggel ott volt a Villám utca sarkán, ötven felnőtt-, száz gyereklépésnyire a nagy házunk hátsó kapujától. Öt-hat éves koromban oda kellett mennem a Lendvayhoz, és (tilos volt a bejáratot használnom), át kellett másznom a kerítésen, megvárnom, míg a fater meglepetést színlelve meglát, és fölszólítására, hogy – Na itt vagy, mutatkozz be szépen! – így kellett bemutatkoznom, sarkamat összecsapva: – Vagány Tokai András! Hát ezt a mutatványt rettenetesen szégyelltem, és mennyire gyűlöltem Károly és a haverjai bor- és cigarettaszagát!
Viszont igen, büszke voltam arra is, hogy ő irányítja a népligeti próbapályán szaladgáló fényes argentin és egyiptomi motorvonatok gyártását, amelyekre a fater jogán sokszor fölengedték a vezetésemmel a helyszínre érkező gyerekcsapatot. Még sok, sok év után is elkápráztattam egyszer a Kairó és Alexandria közt futó „magari” vonat közönségét azzal, hogy a legnagyobb természetességgel fordítom menetirányba az egyik ablak melletti ülést, hogy beszélgetni tudjak a szemben ülő másik magyarral. Ezt meg honnan tudod, effendi? – kérdezték a meglepett helybéliek a csodálkozástól és a sebességtől dülöngélve az elhanyagolt pályán száguldó luxusvonatban. – Hát onnan, bégek és basák, hogy a faterom tervezte ezt a vonatot – vetettem oda hanyagul a csodálkozó egyiptomiaknak, akik aztán egész úton az üléseket forgatták a a "magari" vonatban tőlem tanult módszerrel. A "magari" szó, amit erre a gyorsvonatra alkalmaztak, annyira elterjedt "villámgyors" jelentésben a népi egyiptomi arabban, hogy a legjobb és leggyorsabb egyiptomi futballcsatárt se saját nevén, hanem a "Magari" becenevén emlegette egész Kairó és Alexandria a hetvenes évek végén és a nyolcvanasok elején. Ezt a Faternak még el tudtam mesélni, mielőtt 86-ban átmotorozott a másvilágra."
"Hogy „fatert” írtam: érthető. Nálunk, a nyolcadik kerület szélén, a Népliget melletti nagy tisztviselőházban is így emlegette az udvaron, egymás közt minden gyerek az apját, otthon persze a megszólítás: Apu volt. Ez az Apufater egyszerre volt gyerek- és kamaszkorom bálványa és szörnyetege. Bálványa, mert melyik gyerek ne büszkélkedne azzal, hogy az ő faterja az, aki 500-as szóló Nortonon érkezik haza a munkából, és irtózatos pöfékeléssel a csillogó motoron jön föl a lépcsőházban egészen a harmadikig. Hogy – Na, fiam, akkor hazaugrunk! – kiáltással fölkapja, fölteszi a tankra, és százas tempóban alig egy óra alatt Kisújszállásig robog vele az akkor még macskaköves 4-es országúton. Hogy az egész ház és az összes Ganz-drukker tudja, az én faterom az, aki a balszélen fantasztikus cselekkel előrerohanva azokat az óriási gólokat rúgja a hétvégi meccseken, anélkül, hogy hét közben egyetlen edzésre lement volna. Igaz, a büszkélkedést meg is kellett szolgálni. Fater edzés helyett a Lendvayba járt a haverjaival. Ez a vendéglő, nagy kerthelyiséggel ott volt a Villám utca sarkán, ötven felnőtt-, száz gyereklépésnyire a nagy házunk hátsó kapujától. Öt-hat éves koromban oda kellett mennem a Lendvayhoz, és (tilos volt a bejáratot használnom), át kellett másznom a kerítésen, megvárnom, míg a fater meglepetést színlelve meglát, és fölszólítására, hogy – Na itt vagy, mutatkozz be szépen! – így kellett bemutatkoznom, sarkamat összecsapva: – Vagány Tokai András! Hát ezt a mutatványt rettenetesen szégyelltem, és mennyire gyűlöltem Károly és a haverjai bor- és cigarettaszagát!
Viszont igen, büszke voltam arra is, hogy ő irányítja a népligeti próbapályán szaladgáló fényes argentin és egyiptomi motorvonatok gyártását, amelyekre a fater jogán sokszor fölengedték a vezetésemmel a helyszínre érkező gyerekcsapatot. Még sok, sok év után is elkápráztattam egyszer a Kairó és Alexandria közt futó „magari” vonat közönségét azzal, hogy a legnagyobb természetességgel fordítom menetirányba az egyik ablak melletti ülést, hogy beszélgetni tudjak a szemben ülő másik magyarral. Ezt meg honnan tudod, effendi? – kérdezték a meglepett helybéliek a csodálkozástól és a sebességtől dülöngélve az elhanyagolt pályán száguldó luxusvonatban. – Hát onnan, bégek és basák, hogy a faterom tervezte ezt a vonatot – vetettem oda hanyagul a csodálkozó egyiptomiaknak, akik aztán egész úton az üléseket forgatták a a "magari" vonatban tőlem tanult módszerrel. A "magari" szó, amit erre a gyorsvonatra alkalmaztak, annyira elterjedt "villámgyors" jelentésben a népi egyiptomi arabban, hogy a legjobb és leggyorsabb egyiptomi futballcsatárt se saját nevén, hanem a "Magari" becenevén emlegette egész Kairó és Alexandria a hetvenes évek végén és a nyolcvanasok elején. Ezt a Faternak még el tudtam mesélni, mielőtt 86-ban átmotorozott a másvilágra."
2009. június 21., vasárnap
VERSRITMUSOK - ÚJ ROVAT A BLOGBAN
ÜTEMANYAGTÖLTÉS
Új rovatot indítok egy Csikós Gábor BLOGJÁBÓL http://www.szem.tv/ lopott szóval: ÜTEMANYAGTÖLTÉS.
Csikós ezt írja: "A Youtube szépen telik vagy töltődik a gerilla marketing klipjeivel, nekem most a kedvencem a nemrég felkerült Red Bullos Nascar csapat pit beállása a Times Squaren. A Red Bull mindenhol ott van, levegőben a földön és vízen, sokat látni őket a világban, ez a nyíltszíni kerékcsere nagyon jó ötlet, az ütemanyagtöltés biztonsági okokból csak imitáció volt. Nem elég, hogy nemrég egy Ferrari gázolt filmforgatás alatt a közelben, nem kell oda egy tűz is. Nagyon jól van a film megcsinálva, és ahogy láttam, inkább operatőr lettem volna, mint szerelő, akinek a kezét majdnem feltekerte a pneumatikus kulcs.
bejegyezte: Csikós Gábor, bejegyzés időpontja: 2009.06.11. , 21:11
Blogger Tokai András írta...
Az ÜTEMANYAGTÖLTÉST engedelmeddel eltulajdonítom költészeti blogom versritmusokat taglaló rovatába. :)
üdv:
http://www.tokaiandras.blogspot.com/
Új rovatot indítok egy Csikós Gábor BLOGJÁBÓL http://www.szem.tv/ lopott szóval: ÜTEMANYAGTÖLTÉS.
Csikós ezt írja: "A Youtube szépen telik vagy töltődik a gerilla marketing klipjeivel, nekem most a kedvencem a nemrég felkerült Red Bullos Nascar csapat pit beállása a Times Squaren. A Red Bull mindenhol ott van, levegőben a földön és vízen, sokat látni őket a világban, ez a nyíltszíni kerékcsere nagyon jó ötlet, az ütemanyagtöltés biztonsági okokból csak imitáció volt. Nem elég, hogy nemrég egy Ferrari gázolt filmforgatás alatt a közelben, nem kell oda egy tűz is. Nagyon jól van a film megcsinálva, és ahogy láttam, inkább operatőr lettem volna, mint szerelő, akinek a kezét majdnem feltekerte a pneumatikus kulcs.
bejegyezte: Csikós Gábor, bejegyzés időpontja: 2009.06.11. , 21:11
Blogger Tokai András írta...
Az ÜTEMANYAGTÖLTÉST engedelmeddel eltulajdonítom költészeti blogom versritmusokat taglaló rovatába. :)
üdv:
http://www.tokaiandras.blogspot.com/
2009. június 20., szombat
Hapax... kötetem véglegesítése
Kötet-előzetes:
2006-os, ugyancsak az Orpheusz gondozásában megjelent verskötete
(Aranykor, Ezüstkor, Vackor - versek 1986-2006) után Tokai András
most egy vers-próza kötettel jelentkezik.
Öniróniával, de azért dacosan is, azt írta egy mostanában készült
naplójegyzetében (Netnapló, Litera.hu, 2008-április 14-21), hogy
sok évi hivatalnokoskodás után végre szabad irodalmárként
"ismeretlen költőből ismeretlen prózaíróvá" igyekszik izmosítani magát.
A "Hapax legómena" = Egyszeri olvasatok, úton a próza felé címet
viselő kötet a szerző korábbi, részben megjelent, részben kéziratban
maradt költeményeit, sőt - nem egész függetlenül a rendszerváltás
óta eltelt húsz év tanulságaitól sem - egy egész 1989-91-es kéziratos
verseskönyvét átrajzolva, sajátos ciklusokba rendezve, és ütköztetve régebbi
és egészen friss, pl. a Holmi 2008 augusztusi számában közölt prózai
írásaival persze ugyanazt kísérli meg újra, amire már első, 1986-os, a
Szépirodalmi Kiadónál megjelent kötete "Poétika és taktika" című versében,
egy Németh G. Béla mondat átiratával utalt:
"A Sarkpontot mindenki máshonnan, más útvonalon kísérli meg bevenni.
Mégis raktárak! – Valami napi eredmény, s a minden
eshetőségre való fölkészülés jegyében."
Ki tudná megmondani, vers vagy próza-e ez a három sor is?
Tokai Andrást annak idején Vas István, Takács Imre és Bella István indította
útnak az irodalomban. A Mozgó Világban Mányoki Endre, majd Berkes Erzsébet és Barna Imre, a Somogynál Fodor András, az Életünknél Pete György, a legutóbbi években a Holminál Várady Szabolcs és Závada Pál figyelte és értékelte kísérleteit.
A cím: Hapax legómena, maga is egy régóta őrzött elgondolás újrarajzolása.
Még a késő nyolcvanas években Simon Róbert klasszika-filológus és orientalista, Korán-fordító írta föl saját kezével Tokai egy akkori válogatása fölé, még egyes számban: Hapax legómenon. Versben vagy prózában; ebben a klasszikus értelemben vett egyszeriségre és érvényességre törekszik szerzőnk írásaiban: ebben az új könyvében is.
2009. június 17., szerda
"Hetike" helyett. Érik a ribizli
Egy.két éve elkezdtem, hogy hetente rövid kis beszámolót írok gyerekeimnek illetve unokáimnak, ún. "hetikéket". E heti hetikém:
Érik a ribizli, ordítoznak a rigók. Kár, hogy Darci holnap már Skóciába megy, jöhetnétek szedni. Van meggy is, de a meggyfákat nem mertem lefényképezni, megint rájuk jött a tűzelhalás vagy micsoda. Mártika, ha Panka már ott tart, találtam a kisházban egy csodás, valahogy itt leülepedett teljesen új fehér bilikét - nevével ellentétben egyáltalán nem billegős fajta. Érdekli a kisasszonyt?
Kérdés Pilisszentlászlóra: hogy vagytok, Éva, Miki? Már nagyon várjuk Kartal úrfi megérkezését!
2009. június 16., kedd
Június 16: Bloom's Day
“ De nem térhetek ki, ha a felkérés némileg is illő formában történik”. Ez jut eszébe Goldzihertől, és “igen” , -írja majd még ide Joyce Ulyssesének optimista utolsó szavát is majd a Jófiú, igen, illő formában történt a szirsz-i nyelvtanfolyamra való fölkérés, igen, és nemhogy én, egy Goldziher se mondhatott volna nemet. De miért lesz előbb-utóbb minden bölcs társadalomkutatóból korlátolt szociálforradalmár?
Tanulva azonban nemcsak optimizmust, de önkorlátozást és elhallgatást is eleget írországi nagy elődjétől a nyelvtanításban ( mert ugye –fogjuk eddigre tudni, Joyce Triesztben, nem messze Duinótól, ahol majd Rilke vesz oroszleckéket, Joyce éppen Horthy Miklóst tanítja angolra ) a nyelvtanfolyam következő hat vagy hét hetében már nem fog politizálni, hagyja a rozsdás vastűt az ajtókeretben, megszelidíti a burszot, aztán egy mégiscsak bekövetkező napon - a Nílus-deltában visszafelé is megtett mikrobusz-utazás után besétál a kairói MALÉV-irodába, meghallgat pár disznó viccet magyarul egy Ramszesz nevű egyiptomitól és a legkorábbi lehetséges időpontra lebukkoltatja a jegyét, hogy mielőbb távol legyen ettől a jövőidejű emlékeket ébresztő kimerítően forró, égő datolyaszár, macskahúgy, benzin és döglött hal szagú országtól, ahol Ezzeddin Naggár a hangárszagú…
És megérkezik előbb-utóbb megint, hogy itt élje majd zaklatott és kimerítő éveit, egy másik, kutyagumi és turul-ürülék, mámoros akác és lonc-illatú, kannás bor, félig kifőzött, savanyú Soproni Ászok és vodkaizzadság-szagú országba, ahol újabb héthetes gyorstalpalókon kiket is fog egy másik barbár nyelvre, talán éppen arabra tanítani? Kivárja majd türelmesen a rábízandó és elháríthatatlan újabb feladatokat,- ahogy eddig is mindig tette: a Jófiú.
(Készülő Titusz, a Jófiú c. regényem bevezetőjének ezzel a részletével tisztelgek James Joyce emléke előtt, akinek Ulyssese egy dublini június 16.-a leírása. IGEN!)
Tanulva azonban nemcsak optimizmust, de önkorlátozást és elhallgatást is eleget írországi nagy elődjétől a nyelvtanításban ( mert ugye –fogjuk eddigre tudni, Joyce Triesztben, nem messze Duinótól, ahol majd Rilke vesz oroszleckéket, Joyce éppen Horthy Miklóst tanítja angolra ) a nyelvtanfolyam következő hat vagy hét hetében már nem fog politizálni, hagyja a rozsdás vastűt az ajtókeretben, megszelidíti a burszot, aztán egy mégiscsak bekövetkező napon - a Nílus-deltában visszafelé is megtett mikrobusz-utazás után besétál a kairói MALÉV-irodába, meghallgat pár disznó viccet magyarul egy Ramszesz nevű egyiptomitól és a legkorábbi lehetséges időpontra lebukkoltatja a jegyét, hogy mielőbb távol legyen ettől a jövőidejű emlékeket ébresztő kimerítően forró, égő datolyaszár, macskahúgy, benzin és döglött hal szagú országtól, ahol Ezzeddin Naggár a hangárszagú…
És megérkezik előbb-utóbb megint, hogy itt élje majd zaklatott és kimerítő éveit, egy másik, kutyagumi és turul-ürülék, mámoros akác és lonc-illatú, kannás bor, félig kifőzött, savanyú Soproni Ászok és vodkaizzadság-szagú országba, ahol újabb héthetes gyorstalpalókon kiket is fog egy másik barbár nyelvre, talán éppen arabra tanítani? Kivárja majd türelmesen a rábízandó és elháríthatatlan újabb feladatokat,- ahogy eddig is mindig tette: a Jófiú.
(Készülő Titusz, a Jófiú c. regényem bevezetőjének ezzel a részletével tisztelgek James Joyce emléke előtt, akinek Ulyssese egy dublini június 16.-a leírása. IGEN!)
2009. június 15., hétfő
Kukacszőnyeg a kertben
Napok óta heves szél dühöng, ha túlzok is netnaplómban, amit remélem, meg-megnézel, hogy hetes szél volna. Gondolom, ismered a Beaufort-skálát, aszerint ez már igen erős, óránként 60 km. körüli, ami a Balatonon akár egyméteres hullámokat is kelt. Viszont leverte a szelídgesztenye fáról az összes meg nem termékenyült virágot, amelyek így mint ronda sárga kukacok beterítik az egész kertet. Na, ezt le is fényképeztem, Ricsi unokával együtt, aki épp a gesztenyefára szerkesztett hintán lóg, alatta a kukac-szőnyeg.
2009. június 14., vasárnap
Irni nehéz. Rajzoljak INKÁBB?
Van egy régi rajzom ( van több is ) ezzel a felirattal:
Ezt itt egy inka. Aztán lejjebb pontok meg talán egy kocka.
Oda meg az került: EZ INKÁBB:
2009. június 13., szombat
Voltam sokáig nyelvtanár is
Hisz voltam én nyelvtanár sokáig. Persze angolt is tanítottam, de aztán főleg magyart - külföldieknek. Ezen a képen éppen pár egyiptomit kísérek az ELTE Bölcsészkar előtt úgy 1973-ban vagy 74-ben. Balról a festő Karrar, rövid kabátban, hátul az a nagydarab ember, aki, emlékszem, az óbudai amfiteátrumnál lakott, a kockás kabátos fiatal nő meg a heluáni textilszövőből jött tapasztalatcserére. Még hátul két másik, elmosódva: egyikük Kotb úr lehet, aki a legszebben énekelte az Acsitári hegyekalatt régenlee settahót. E kiváló képessége következtében később rektor lett a felső-egyiptomi Assziút Egyetemén.
Pierre Cardin vagy a divatot diktálta nekünk, vagy ott maradt a Miki fiamtól kapott töltőtoll-tok felirata, mikor a régi fényképet kezdetleges módszerekkel bemásoltam ide.
Hajónapló-bejegyzés: napok óta hetes szél, folyamatosan reffelünk.
2009. június 12., péntek
Kínlódik az ember az írással...
A vers- meg a prózaírás bonyodalmairól.
Na, most látom csak, ahogy ezt pötyögtetem, hogy a halványkék keretben jobbra fent 4000-től fogynak a leütések. Panaszkodtam már, hogy a töméntelen pötyögtetéstől bőrkeményedések lesznek az ujjam végén, mint mikor gitározni tanultam, de azért megvan még a jobb kezem középső ujján a ceruzával, tollal sokat írt emberek csontbenövése is. Hogy minek sokat írni, vagy írni egyáltalán - fel nem foghatom. Diktálni talán, ahogy tehetős és termékeny ókori szerzők tették: valami íródeáknak. Jó, magnóval próbálkoztam párszor életemben, de megszívtam, mikor a rengeteg eredményt mégiscsak nekem kellett áttennem papírra, így pár kazettám még mindig átíratlan, mint '95-ös Római-parti motyogónaplóm, pedig szép napfölkeltékről számolok be rajta, ahogy ott üldögéltem a lassan imbolygó, még harmatos stégen. És szőttem, az ébredező halak füle hallatára mindenféle, csak részben megvalósított terveket...
Verset írni mennyire más! Nem is lefele bámul az ember a papírra, hanem ferdésen föl az égbe, ahonnan jön - ahogyan Arany mondja, aminek pontos forrását évtizedek óta nem találom meg újra, talán egy Tompa Mihálynak írott levelében: ahonnan jön a "neszme", egyszerre nesze, ritmus-előzménye és eszméje, illetve talán eszme- , elgondolás-előzetese annak, ami ha vers lesz, eltűnik. Meg vershez nem is kell papír. Rég megette a fene, ha nincs meg fejben. Mennyi e betű ezekben a fránya mondatokban! Nem is ragozom tovább.
Na, most látom csak, ahogy ezt pötyögtetem, hogy a halványkék keretben jobbra fent 4000-től fogynak a leütések. Panaszkodtam már, hogy a töméntelen pötyögtetéstől bőrkeményedések lesznek az ujjam végén, mint mikor gitározni tanultam, de azért megvan még a jobb kezem középső ujján a ceruzával, tollal sokat írt emberek csontbenövése is. Hogy minek sokat írni, vagy írni egyáltalán - fel nem foghatom. Diktálni talán, ahogy tehetős és termékeny ókori szerzők tették: valami íródeáknak. Jó, magnóval próbálkoztam párszor életemben, de megszívtam, mikor a rengeteg eredményt mégiscsak nekem kellett áttennem papírra, így pár kazettám még mindig átíratlan, mint '95-ös Római-parti motyogónaplóm, pedig szép napfölkeltékről számolok be rajta, ahogy ott üldögéltem a lassan imbolygó, még harmatos stégen. És szőttem, az ébredező halak füle hallatára mindenféle, csak részben megvalósított terveket...
Verset írni mennyire más! Nem is lefele bámul az ember a papírra, hanem ferdésen föl az égbe, ahonnan jön - ahogyan Arany mondja, aminek pontos forrását évtizedek óta nem találom meg újra, talán egy Tompa Mihálynak írott levelében: ahonnan jön a "neszme", egyszerre nesze, ritmus-előzménye és eszméje, illetve talán eszme- , elgondolás-előzetese annak, ami ha vers lesz, eltűnik. Meg vershez nem is kell papír. Rég megette a fene, ha nincs meg fejben. Mennyi e betű ezekben a fránya mondatokban! Nem is ragozom tovább.
2009. június 11., csütörtök
Vesztl Miklós (vemi) írja:
Ej haj Anabácsi! Megjegyzést szerettem volna fűzni a Bessenyei Györgyös blogodhoz, a blogodban, a blogodért.
Ámde a rendszer-mint írták- ezt nem tudta teljesíteni. Hát itt tartunk,hogy a rendszer már egyszerű kéréseket
és kívánságokat sem tud teljesíteni. Még szerencse, hogy én ismerem a Mikulást...talán majd ő.
Idézem az elutasított bejegyzésemet:
"Egyre jobban vágyom én is Sashalomra.
Ízesek a leírásaid,versben és prózában is.
...Lehet ott kártyázni is?"
Válasz: lehetni lehet, de nem szoktuk forgatni az ördög bibliáját. Márta lányom a családban a Tarot-kártya-felelős, de ő nem itt lakik.
Ja, és megjegyzés írásakor Google-fiókot kér. Lehet, hogy még nincs Neked?
Ámde a rendszer-mint írták- ezt nem tudta teljesíteni. Hát itt tartunk,hogy a rendszer már egyszerű kéréseket
és kívánságokat sem tud teljesíteni. Még szerencse, hogy én ismerem a Mikulást...talán majd ő.
Idézem az elutasított bejegyzésemet:
"Egyre jobban vágyom én is Sashalomra.
Ízesek a leírásaid,versben és prózában is.
...Lehet ott kártyázni is?"
Válasz: lehetni lehet, de nem szoktuk forgatni az ördög bibliáját. Márta lányom a családban a Tarot-kártya-felelős, de ő nem itt lakik.
Ja, és megjegyzés írásakor Google-fiókot kér. Lehet, hogy még nincs Neked?
2009. június 10., szerda
Karrar barátom kis olajvázlata
Nemrég raktam ki az előszobában kairói festő-barátom, teljes, szép nevén Abdelmoneim Hassan Karrar kis olajfestményét, amit pesti ösztöndíjas hónapjai alatt csinált a Főiskolán. Talán látszik, hogy rég kisujjában volt a mesterség, amit aztán nem gyakorolt, mert elszegődött -valamiből Kairóban is meg kell élni - az Egyiptomi Nemzeti Színházhoz úgynevezett technikai igazgatónak. Ez a mókás fekete, núbiai-képű ember a mai Kairó keleti csücskében, a reptérhez közel, Heliopoliszban élt, aminek az arab neve is szép: Samsz el-gedída, ez kb. azt jelenti Új-Napváros, majdnem ugyanaz mint görögül. Így harminc-negyven év után igazán meg kéne tudnom, hogy hívhatták vajon ó-egyiptomiul, aminek csak a görög meg az arab nevét tudom?...
2009. június 9., kedd
AZ ELFOLYÓ IDŐ NYOMÁBAN
4 éve, 2005 nyarán volt a londoni Russel Square-en a robbantás
RUSSEL SQUARE
T. S. Eliot: Five-finger excercises
(Húsz év foglalkozás egy vacak kis angol verssel, Eliotnak ezzel az ujjgyakorlatával)
The songsters of the air repair
To the green field of Russel Square...
Az ég dalosi visszatérnek
zöld mezejére a Russel térnek.
There's no relief but in grief
Csak ami kínból jött, az enyhül így.
When will the broken chair give ease
when will the creeking heart – mit is?
Tört szék mikor a dübögést,
vén szív mikor a recsegést?
(romlott szöveg - most robbantanak a pakisztániak a Russel téren
szúrom be ide 2005 nyarán)
When will time flow away?
Mire folyik el az idő?
(Készülő Hapax legómena kötetem Kifordított bíborpalást c. ciklusából)
2009. június 7., vasárnap
Üzenet rendszeres olvasómnak: CSESZLOVÁKNAK
Örülök a rendszeres olvasóknak, bár se ida_pai-ról, se Juan Perezről nem tudom, kicsoda. Cseszlovákról tudom, úgyhogy neki küldöm szeretettel a Ködlámpa Kávéházba, azaz a milyen: Alsó vagy Felsőerdősor utcai kínai teázóba a következő cseszlovák butáskodást a CSEH TURULról, a Sokol-ról:
A Sokol rádió keltette asszociációk
(avagy- Jámbor FerencTriplaKá kupirájtja SZERINT - A BRAMBORÁKOK LESAVAZÁSA:
Zvolszky - na ezzel névvel kezdődtek a pánszláv problémák! - a Versversenyben a Sokol rádiót emlegeti. Ugyan mit jelenthet ez a szokol? - tünődöm. A chicagói Bohémia egylet honlapja adja meg a választ: cseh nemzetiségi mozgalom az 1860-as években. Ugyanitt megtudható, hogy:"What could be more fitting to celebrate Czech traditions than Houby Day on Čermák Road. This is the season of mushroom picking in the Czech Republic and many of the mushrooms (houby) will end up in pancakes (bramboráky), even though even more will be made into a meal with scrambled eggs (smaženice)."
Azaz, hogy a chicagói Čermák utcán a derék amerikai bohémok Gombaszedő napot tartanak. A gombák ( houby-k) aztán vagy bramborákokban ( gombás lepényekben) vagy szmazsenyicében, azaz rántottában fejezik be földi létüket.
Na de a szókol mi lehet? Ezt csak orosz szótáram mondja meg. Zvolszky nem fog örülni. Ez biz a turul, na jó: a sólyom pánszláv elnevezése. Már csak azt kéne kideríteni, milyen ízű lehet a szókol-tojásból készült szmazsenyice, és akkor mehetne az egész a MENZÁ-ba is...
A Sokol rádió keltette asszociációk
(avagy- Jámbor FerencTriplaKá kupirájtja SZERINT - A BRAMBORÁKOK LESAVAZÁSA:
Zvolszky - na ezzel névvel kezdődtek a pánszláv problémák! - a Versversenyben a Sokol rádiót emlegeti. Ugyan mit jelenthet ez a szokol? - tünődöm. A chicagói Bohémia egylet honlapja adja meg a választ: cseh nemzetiségi mozgalom az 1860-as években. Ugyanitt megtudható, hogy:"What could be more fitting to celebrate Czech traditions than Houby Day on Čermák Road. This is the season of mushroom picking in the Czech Republic and many of the mushrooms (houby) will end up in pancakes (bramboráky), even though even more will be made into a meal with scrambled eggs (smaženice)."
Azaz, hogy a chicagói Čermák utcán a derék amerikai bohémok Gombaszedő napot tartanak. A gombák ( houby-k) aztán vagy bramborákokban ( gombás lepényekben) vagy szmazsenyicében, azaz rántottában fejezik be földi létüket.
Na de a szókol mi lehet? Ezt csak orosz szótáram mondja meg. Zvolszky nem fog örülni. Ez biz a turul, na jó: a sólyom pánszláv elnevezése. Már csak azt kéne kideríteni, milyen ízű lehet a szókol-tojásból készült szmazsenyice, és akkor mehetne az egész a MENZÁ-ba is...
Hajnali árnykép majomkenyérfával
http://www.blogger.com/img/blank.gif
Nos, mivel ez eredetileg mégiscsak fedélzeti napló, ha internetes, web-log lenne is, beírom: tegnap dél óta forró afrikai szél érkezik Sashalomra NYUGAT felől. Különös. Mindeddig azt hittem, hogy Afrika, ahol kedvencemnek, ennek a mini-majomkenyérfának hatalmas ősei nőnek, DÉLRE van innen. Lehet, hogy rossz felé hajózunk?
Bár az is lehet, nem kell sehová se hajózni, kiköthetünk itt is nyugodtan. Tegnap az egyik virágboltban már láttam, hogy banánfa-csemetéket árulnak, gondolom helyi kiültetésre...
2009. június 6., szombat
Barátom, P.
Nō -wan pesti barátjáról ír
„Vércsepp hull a hóra,
Holnap virradóra
Farkas könnyét meglelik.”
(P. ritka, fiatalkori megnyilatkozásaiból)
P. családját és őt magát is
annyi megpróbáltatás érte,
hogy csak szorosra összevont szemmel
és megfeszített állkapocs-izommal
lehetett nekik mégis állniuk a sarat.
Ha később csökkentek is a megpróbáltatások,
a szürkéskék szem összevonva,
az állkapocs-izmok összeszorítva
maradtak a keskeny arcban mindmáig.
A lábai azért lazán, hosszúakat lépnek.
Hegyi emberek megnyújtott lépteivel
járja a világot. Legutóbb a Városmajorban látták.
A sokat szenvedettek arisztokratikus flegmájával
vagy azt szemléli nagy hallgatagon
mindenki másban: kiállta-e, kiállja-e
az idők próbáját, vagy – ki tudja?
azóta is azt a farkaskönnyet keresi.
"Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?" -Bessenyei György
2006-os naplómból:
„Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?”- Bessenyei
Érdemes volt nyugdíjba mennem ezekért a sashalmi hajnalokért, ahogy a lilás bíbor derengés
lassan folyó aranyszínűvé alakul, szinte észrevétlen. Nem mintha dolgozó koromban is nagyritkán nem ámultam volna a napfelkelte hajnali csodáin, de most végre lesz időm is a látványt és az eseményt megillető áhitattal gondolkodnom és leírnom „hajnali részegségeimet”. A napi munkába járás és hajsza sodrában nem volt időm merengésre, imára, költészetre, filozófiára. Ideje persze arra van az embernek, amire időt csinál magának. Ezen is fordíthatunk: a hajléktalannak mása sincs, mint ideje, és mire megy a tömérdek idővel?
Néhány éve még azt hittem, egy-egy biztató jelből extrapolálva, hogy az új ezredév majd egy új érzelmesség és tartalmasabb lelki élet időszaka lesz, de csak a kilátástalan és acsarkodó torzsalkodás, pozícióharc jött háborúktól és közvetlen terrorfenyegetésektől egyelőre mentes kies honunkban, de másütt maguk a háborúk, maga a terror és a fölháborodott természet katasztrófái.
A sashalmi estékért is érdemes volt nyugdíjba mennem, a tegnapelőtti áramszünetnek köszönhető csillagos égért, amikor évtizedek óta először halványan a Tejút is megmutatkozott
a pesti égen.
Emléke volt ez a Tejút annak a véletlen csodának, mikor Péter barátommal egyetemistaként a Balatonon közös szobát béreltünk és neki sikerült egy lányt fölcsípni a zenés étteremben, én meg tapintatosan egy csónakba hevertem a parton, hogy ők használhassák nyugodtan a kibérelt szobát. Néztem a csillagokat, életemben talán először a hatalmas, fényes Tejutat, elbóbiskoltam, fáztam is, és egy-két óra múlva dideregve a csobogva ringatózó ladikban megtapasztalhattam, hogy majd kilencven fokkal elfordult a fényes, hatalmas égi sztráda. Még nem dolgozó életemnek - hadd essem ezzel az ismétléssel fogalmazási hibába – életreszóló nagy élménye volt az eset. A lányra már biztosan Péter sem emlékszik, de a Tejút, a Tejútnak az a fordulása a balatoni égbolt fölött, nekem már örökre megmarad.
Tegnap meg azt olvasom, hogy a Balatonon tapasztalhatóak a világ leghosszabb, több kilométeres hullámai, van valami Balaton-honlap, biztos tudja a kereső, ott meg lehet nézni a részleteket.
Merengés, ima, költészet, filozófia. Azt is olvasom valahol, hogy az írót az unalom szüli. Magunkban, párosan, vagy csoportosan, ami manapság a legritkább gyakorlat, kell-e merengenünk napfelkeltén, Tejúton, szépségében oly ritkán, s talán már tényleg csak nyugdíjasoknak megmutatkozó kozmoszunkban való helyünkön?
Talán elkezdem olvasni Bessenyeit, a „bihari remetét”. Mit mondhat erről a magát remetévé nyugdíjazó egykori testőr, túl Kufstein-on, Napóleon bukásán, B., akinek csak egy sorára emlékszem, és arra is nyilván pontatlanul: „Ki vagyok, mi vagyok, honnan s mibül lettem?”
Azaz helyesen, a varázslatos Google-nak és az OSZK elektronikus könyvtárának hála:
BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ
Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok
S élek, melynek útján szüntelenül halok:
Létemet táplálván testemet emésztem,
Élni törekedem, s életemet vesztem.
Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,
Fájdalommal öröm így laknak szívemben.
Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,
Benne szabadságom rabságával lelem.
Hányszor kell érezni változásaimat?
S hogy kerülhessem el hányattatásimat?"
„Ki vagyok, mi vagyok, merrül s mibül jöttem?”- Bessenyei
Érdemes volt nyugdíjba mennem ezekért a sashalmi hajnalokért, ahogy a lilás bíbor derengés
lassan folyó aranyszínűvé alakul, szinte észrevétlen. Nem mintha dolgozó koromban is nagyritkán nem ámultam volna a napfelkelte hajnali csodáin, de most végre lesz időm is a látványt és az eseményt megillető áhitattal gondolkodnom és leírnom „hajnali részegségeimet”. A napi munkába járás és hajsza sodrában nem volt időm merengésre, imára, költészetre, filozófiára. Ideje persze arra van az embernek, amire időt csinál magának. Ezen is fordíthatunk: a hajléktalannak mása sincs, mint ideje, és mire megy a tömérdek idővel?
Néhány éve még azt hittem, egy-egy biztató jelből extrapolálva, hogy az új ezredév majd egy új érzelmesség és tartalmasabb lelki élet időszaka lesz, de csak a kilátástalan és acsarkodó torzsalkodás, pozícióharc jött háborúktól és közvetlen terrorfenyegetésektől egyelőre mentes kies honunkban, de másütt maguk a háborúk, maga a terror és a fölháborodott természet katasztrófái.
A sashalmi estékért is érdemes volt nyugdíjba mennem, a tegnapelőtti áramszünetnek köszönhető csillagos égért, amikor évtizedek óta először halványan a Tejút is megmutatkozott
a pesti égen.
Emléke volt ez a Tejút annak a véletlen csodának, mikor Péter barátommal egyetemistaként a Balatonon közös szobát béreltünk és neki sikerült egy lányt fölcsípni a zenés étteremben, én meg tapintatosan egy csónakba hevertem a parton, hogy ők használhassák nyugodtan a kibérelt szobát. Néztem a csillagokat, életemben talán először a hatalmas, fényes Tejutat, elbóbiskoltam, fáztam is, és egy-két óra múlva dideregve a csobogva ringatózó ladikban megtapasztalhattam, hogy majd kilencven fokkal elfordult a fényes, hatalmas égi sztráda. Még nem dolgozó életemnek - hadd essem ezzel az ismétléssel fogalmazási hibába – életreszóló nagy élménye volt az eset. A lányra már biztosan Péter sem emlékszik, de a Tejút, a Tejútnak az a fordulása a balatoni égbolt fölött, nekem már örökre megmarad.
Tegnap meg azt olvasom, hogy a Balatonon tapasztalhatóak a világ leghosszabb, több kilométeres hullámai, van valami Balaton-honlap, biztos tudja a kereső, ott meg lehet nézni a részleteket.
Merengés, ima, költészet, filozófia. Azt is olvasom valahol, hogy az írót az unalom szüli. Magunkban, párosan, vagy csoportosan, ami manapság a legritkább gyakorlat, kell-e merengenünk napfelkeltén, Tejúton, szépségében oly ritkán, s talán már tényleg csak nyugdíjasoknak megmutatkozó kozmoszunkban való helyünkön?
Talán elkezdem olvasni Bessenyeit, a „bihari remetét”. Mit mondhat erről a magát remetévé nyugdíjazó egykori testőr, túl Kufstein-on, Napóleon bukásán, B., akinek csak egy sorára emlékszem, és arra is nyilván pontatlanul: „Ki vagyok, mi vagyok, honnan s mibül lettem?”
Azaz helyesen, a varázslatos Google-nak és az OSZK elektronikus könyvtárának hála:
BESSENYEI GYÖRGY MAGÁHOZ
Ki vagyok? mi vagyok? merrül s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett; hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok
S élek, melynek útján szüntelenül halok:
Létemet táplálván testemet emésztem,
Élni törekedem, s életemet vesztem.
Gyötrelmek közt vigad szívem a veremben,
Fájdalommal öröm így laknak szívemben.
Halandó sorsomat ekként ha szemlélem,
Benne szabadságom rabságával lelem.
Hányszor kell érezni változásaimat?
S hogy kerülhessem el hányattatásimat?"
Magyar nyelvű beszámoló a tokai-murai nukleáris balestről
Megtaláltam végre:
http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9911/aszodi.html
http://www.kfki.hu/fszemle/archivum/fsz9911/aszodi.html
2009. június 5., péntek
Nem túl dicsőséges Tokai-ősök a Szilágyságban
Petri Mór :Szilágy vármegye monográphiája (1901) a következőket írja a Tokai címszó alatt:
Tokai
István, zilahi nemest Közép-Szolnok vármegye 1705-ben lovas zsoldos állítására írta ki. Ferencz nemes Zilahon 1741-ben homagiális esküt tett. Sámuel 1781-ben zilahi, kraszna-utczai lakos.
Tokai Benedek 1718 február 10-dikén aláírt egy rátoni telekre vonatkozó átengedő levelet.*Gencsi-lt. nr. 211.
Tokai Mihályt 1741-ben, 1743-ban, 1745–1751., 1760–1761. és 1776-ban a somlyai elüljárók közt találjuk.
Tokai István, érmindszenti lakos, nemessége igazolásának ügye folyt 1771 ápr. 26-dikán és szept. 10-dikén Közép-Szolnok előtt. Elutasították.*P. C. Product. 102, 201. l. 1781-ben (István, mindszenti nemes) homagiális esküt tett. Ez István, mint érmindszenti saját telkén lakó, egyházi adómentes és Sándor, tasnádi más telkén lakó adózó nemesek előfordúlnak az 1797-diki összeírásban. 1805-ben Tokai István, krasznamihályfalyi adómentes nemes, gyalogos; homagiális esküt is tett. Tokai András (50 éves), érkőrösi szabad állapotú lakosról azt jegyezték meg a fegyverfoghatók névsorában, hogy erőtlen.
---
Tokai
István, zilahi nemest Közép-Szolnok vármegye 1705-ben lovas zsoldos állítására írta ki. Ferencz nemes Zilahon 1741-ben homagiális esküt tett. Sámuel 1781-ben zilahi, kraszna-utczai lakos.
Tokai Benedek 1718 február 10-dikén aláírt egy rátoni telekre vonatkozó átengedő levelet.*Gencsi-lt. nr. 211.
Tokai Mihályt 1741-ben, 1743-ban, 1745–1751., 1760–1761. és 1776-ban a somlyai elüljárók közt találjuk.
Tokai István, érmindszenti lakos, nemessége igazolásának ügye folyt 1771 ápr. 26-dikán és szept. 10-dikén Közép-Szolnok előtt. Elutasították.*P. C. Product. 102, 201. l. 1781-ben (István, mindszenti nemes) homagiális esküt tett. Ez István, mint érmindszenti saját telkén lakó, egyházi adómentes és Sándor, tasnádi más telkén lakó adózó nemesek előfordúlnak az 1797-diki összeírásban. 1805-ben Tokai István, krasznamihályfalyi adómentes nemes, gyalogos; homagiális esküt is tett. Tokai András (50 éves), érkőrösi szabad állapotú lakosról azt jegyezték meg a fegyverfoghatók névsorában, hogy erőtlen.
---
Lassan eléri az ötezret az Aranykor, ezüstkor, vackor olvasóinak száma
A Magyar elektronikus Könyvtárban lassan eléri az rákeresések száma az 5000-et.
URL: http://mek.oszk.hu/02900/02975
URL: http://mek.oszk.hu/02900/02975
2009. június 4., csütörtök
Rejtélyes életfilozófia 3 tételben
Két és fél év után tegnap végre visszakaptam azokat a fényképeket, melyeket Szőts Laci barátom készített Vackor kötetkém 2006 decemberi Bajza utcai bemutatójáról. Itt előadtam azt a mélyértelmű ovodás-versikét, amit még Márta lányomtól tanultam. Szerzőjét nem ismerem. Így hangzik:
NINCSEN SEMMI
VAN VALAMI
AMI VAN, AZT EL KELL DUGNI
Nos, lehet kommentálni...
FONTOS KIEGÉSZÍTÉS! A 2006. december 16-i könyvbemutó két további képét is megtaláltam. Egyiken ott ülünk az asztalnál sokan. Balról Márta lányom, aki Csapody Miklós ismertetőjét fölolvasta, Kútvölgyi Erzsébet, szerény személyem, valamint Deák László, a Kiadó. A másikon Kútvölgyi, amint elmélyülten mondja vagy a Mediterráneumot vagy a Nano-poétika alapkőletételét, amit Deák Lacinak ajánlok a kötetben.
2009. június 2., kedd
Anyám és Apám most lennének 90 évesek
Tokai Károly 1919 júniusában, Takách Zsuzsa július 10-én született, Kömlőn, illetve Kőszegen. Találtam egy elég vidám fényképet róluk Fehér könyvembe ragasztva, megosztom veletek, a kísérőszöveg egy részével együtt.
"Zsu"-nak is, Károlynak is Wipla-foga van. Hogy ezen mért nevetnek? ( Bauer Sándor készítette a képet, Népszínház u.27.) Mögöttük a zsírral benőtt szemű szépség milyen furcsa varázsolást vagy közlekedési jeleket mutat?
Wiplában azonban - jó rendezés! - a háttérbeli, plébános-kéztartású szaktárs vezet.
Nincsen történet. Ami ez előtt volt közvetlenül, az láthatólag egy blúz-vasalás, mert ropogós elöl a blúz, a fáradt kardigán alatt. Ha jól sejtem, a fölső gomb hiányzik, ezért a kardigán rágombolása. Károly többé-kevésbé Pitralon-szagú. A haján némi hajolaj. Zsuzsa száján a rúzs, szemöldökén a szappan.
Mit ünnepelnek így az átkos ötvenesekben: Azt, hogy én már majdnem tíz éves vagyok? Hogy túl vannak halvaszületett öcsém emlékén, és nemsokára a húgom is megszületik? Hogy élnek? Azt?
Nincsen törtéet. Nincs mandzsetta a wipla-fogú férfiak zakóinak ujjai alatt. Lenyiszált ujjú ingek a zakók alatt. Ettől kell kezüket összetenni? Szép az összement nájlonfüggöny mintája a háttérben. Bírálatunkat azonban puhítsa a láthatólag ügyesen fölszerelt központifűtés-csőrendszer...Mért üres az az egy pohár?
Akkor milyen ez a város?
Akkor milyen ez a város? SHIT vagy COOL? Ahogy grafittizők se, én se tudom eldönteni. Tegnap, Pünkösd hétfőn például tök király volt, lehetett benne menni, mint a vajban, nyolc perc alatt tettem meg azt az utat, ami máskor háromnegyed órába kerül. Pankát, 13 és fél hónapos unokámat /megismétlem, mert a kép takarta: Pankát, 13 és fél hónapos kisunokámat/ vittük színházba ( a Kolobriben csinált Bozsik Yvett egy babaszínházat külföldi minta alapján). Még volt idő egy kis kirándulásra a gellért-hegyi Víztárolóhoz, ahol ez a vakoknak(is) való kedves bronzmakett van. Látszanak és tapogathatóak benne a panoráma fontos épületei. A Tabán éppen egészen vízben állt.
Innen újabb öt perc alatt értünk le az üres városon keresztül az Andrássy útra, ahol válogathattunk az ingyen parkolóhelyek közt. Az Írók Boltja előtt álltunk meg, majd a Jókai téren bemutattuk - mégiscsak íróunoka - Pankát Jókai mesternek. Még álmos volt a pici, nem igazán észlelte a megtiszteltetést. Aztán hogy ők Márta lányommal bementek a bábszínházba, én beálltam az Írók Boltja könyvheti kirakatába, ami - ezúttal olvashatatlan karcokkal - szintén össze volt grafittizve. Ez a "shit" oldala a ennek a tök kúl városnak.
2009. június 1., hétfő
Egy régi születésnapi írás, 91-es Fehér Könyvemből
Mert nemcsak piros meg Fekete könnyvem van nekem, hanem van egy 1991-ben nyitott, még mindig íródó, be nem telt Fehér könyvem is. Abban találom:
Csönd, madárbeszéd, ordítozás (ez a címe, de rossz cím, csak nem tudom áthúzni itt)
Brácsák szólaltak meg akkor, mert fölösleges verseimből olvastam föl éppen. Volt kürtös is abban a képzelt zenekarban, de őneki még nem intettem, hogy fújjon bele.
Ő is, én is, meg a zenekar többi dolgozói is mind pontosan tudták, milyen lenne, ha az a kürt megszólalna.
Egy félbevágott nagybőgőt szerettem volna látni ott még a többi hangszer közt. Furcsa kívánság, tudtam; annyiban hagytam.
Csendet intettem akkor. Megfelelően adták elő azt a csöndet. Jelentőségteljesen hallgatott az egész zenekar. Akkora zenebonát tudtak volna csapni pedig, hogy csak na! Mert rengeteg zúgás, dúdolás, dönögés, brum-brum volt abban a sok hangszerben. Egyik-másik csengeni, sőt: csattogni is tudott. Hallgattak mégis.
Ez volt az én születésnapi hangversenyem.
(Jött annak idején az Ezredvégben, mert megtetszett Tabák Andrásnak - jó író, ugye köztudott? És benne lesz a lassan készülő Hapax... kötetemben is.)
Na most mi történt? Mi ez a nyári sapka?
Bocsánat, rendszeres és rendszertelen olvasók! Véletlenül ide írtam, amit volt börgöndi katonatársaimmal immár több mint egy éve közösen futtatott "T-üteg" nevű blogunkba szántam.
Ha azért valakit érdekel, mi zajlik ott, ahol elenyésző számú bölcsészen kívül főleg mára lassan nyugdíjas korú vegyészek és mérnökemberek nosztalgiáznak és heccelődnek egymással, akkor tessék bemásolni a keresőbe a
http://www.teuteg.blogspot.com/ címet
Ha azért valakit érdekel, mi zajlik ott, ahol elenyésző számú bölcsészen kívül főleg mára lassan nyugdíjas korú vegyészek és mérnökemberek nosztalgiáznak és heccelődnek egymással, akkor tessék bemásolni a keresőbe a
http://www.teuteg.blogspot.com/ címet
Van másik nyári sapka is...
Kanyó Ferinek, aki hiányolta a sapkarózsát. Lám, van olyan nyári sapka is, amire varrtak, igaz, a sapka búbjára. Fodor Zsolttól kérdezem: akkor ez milyen rendfokozat?
U.i.: elmúlt a május, és Luigi idén nem jött haza Mexikóból. Tavaly épp Nemzeti Vágta-kor volt itthon. Mi lehet Nagymohó Szabó Laci szemével? Februárban nagyon panaszkodott. És a másik Szabó? Kopasz, Szegedről? Igérte, hogy múlt hétvégén Pesten lesz és telefonál... Téringert viszont emlegettük, mikor összefutottam egy Muzsayval, aki vele együtt volt orosz szakos, viszont nem volt velünk katona.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
